Szingli Valentinok és Valentinák a szerelem ünnepéről

Talán csak a Szilveszterek tudják mit éreznek azok, akik február 14-én ünneplik a névnapjukat. Valentinokat és Valentinákat vallattunk arról, hogyan élik meg a nevükhöz tapadó jelentéstöbbletet, az pedig már csak a véletlen műve, hogy mindegyikük szingliként vészelte át a szívszerelem ünnepét.

val

Bognár Valentin (16, Ada):

Bognar valentinSzeretem ezt a napot, mert a névnapom erre a dátumra esik, de mivel most nincs barátnőm, így annyira nem hozott lázba. Semmi érzelmesség. Ha lenne párom, akkor készültem volna egy romantikus vacsorával, amit én készítettem volna el, utána pedig megleptem volna valamilyen ajándékkal, hogy azzal is kifejezzem mennyire szeretem őt.

Idén nem adtam senkinek semmit. Szerintem egyéniségtől függ, hogy kihez mi illik, meg attól, hogy mennyire áll hozzá közel. A vasárnap szerelem nélkül is nagyon zsúfolt volt: lovasgyűlésen, majd kézilabda mérkőzésen voltam, ez után pedig három órán át tartó táncpróba következett. Teljesen kifulladtam.A névnapomhoz fűződik egy nem túl érdekes, de számomra kedves esemény. A barátnőim elhívtak hozzájuk, ahol ajándékkal, és egy szép esti programmal leptek meg. Ez jól esett, nagyon örültem neki, és hát ezen a napon ennyi lánytól puszit kapni… Csodálatos érzés! Készítettek nekem sós és édes süteményt is, volt ital, beszélgettünk egy kicsit, zenét hallgattunk, majd megnéztünk egy filmet. A társaságom vidám, úgyhogy a hangulat kitűnő volt. Születésemkor még gyerekcipőben járt ez az ünnep mifelénk. Nem emiatt kaptam a Valentin nevet, hanem azért, mert szép és különleges, nem gyakori.

 

Csuzdi Valentina (17, Tiszaszentmiklós):

csuzdiMivel nincs barátom, ezért február 14-e nem a szerelem jegyében telt. Olyan volt, mint az összes többi, átlagos nap. Egyébként szeretem ezt a hagyományt, szép ünnep, ha van párja az embernek, de egyébként üres, és inkább a magányomra magányomra emlékeztet.

Vasárnap sokáig aludtam. Később meglátogatott egy barátnőm, és megnéztünk együtt egy romantikus filmet. Így legalább nem voltam teljesen egyedül.

A legszebb ajándék egy párkapcsolatban a szerelem, mint kölcsönös érzés. Az ajándékvásárlási láz szerintem inkább valamiféle feltűnési mánia.  Sajnos előfordult már, hogy megcsaltak. Ekkor szomorú voltam, de nem a szerelemtől fordultam el, mert sokkal inkább az aktuális páromat okoltam azért, amit történt, nem pedig magát a szerelmet, mint érzést, ami szerintem azért múlik el, mert az emberek nem úgy viszonyulnak egymáshoz, mint régen, nem tartják tiszteletben egymás érzéseit, és nem érik be egy társsal. Jelentős mértékben hozzájárulnak ehhez a mai világ tényezői is, mint például a pénz. Egyik évben egy fiú, aki akkor sokat jelentett számomra, felbukkant a semmiből, és elhívott vacsorázni. Eltöltöttünk együtt egy kellemes estét, majd ismét járni kezdtünk. Sokszor eszembe jut az a boldog időszak. 

Szüleim a kedvenc hősnőjükről neveztek el, aki szép és kedves, de közben kitartó és erős is. Az embereknek azt üzenem, hogy legyenek kitartóak, mert előbb vagy utóbb mindenkire rátalál az igaz szerelem.

Gődér Valentina (19, Ada):

goderNem sokkal Valentin-nap előtt szakítottam a barátommal, de ettől eltekintve egész jól elmúlt. Ez volt az első alkalom, hogy ezt az ünnepet egyedül töltöttem, de nem ráz meg különösebben a dolog. Természetesen furcsa volt hétvégén a barátnőimmel, teljesen pasi mentesen szórakozni. Nem tartom túlságosan különlegesnek ezt a napot, szerintem minden napnak ilyennek kellene lennie.Az ajándékozásnál az a lényeg, hogy amit adunk, az minél személyesebb legyen. Előfordult már velem, hogy megcsaltak, és ez nagyon nagy csalódás volt. Igazából el sem akartam hinni, hogy megtörtént, de én az ehhez hasonló nehéz percekben is hiszek a szerelemben. A nevemet nem a Valentin-naphoz kötődően kaptam, hanem anyukám egyik ismerőse ajánlotta. Abban az időben a Valentina ritka névnek számított, de napjainkban elterjedt.

Emberek! Szeressétek egymást, de ne csak február 14-én, hanem amikor csak lehet!

Valentin (28, Zenta):

Február 14-e mozgalmas volt, csak nem a szerelem terén, mint amiről szólnia kellene. Szeretem ezt a napot, mert ilyenkor lázasak a naiv szerelmesek.

Tökéletes ajándék nem sok van, de a lényeg az, hogy szívből jöjjön, és őszinte legyen. Egyedülálló vagyok, ezért nem ajándékoztam. Ha lenne párom, akkor egy szál vörös rózsával kezdeném, egy igazi, őszinte csókkal folytatnám, majd gyertyafényes vacsora, és végül pezsgő.

Nem kellemes magányosan tölteni ezt a napot, de nem kell elkeseredni, mert van egy olyan ember, aki csak az én szívemre vár, és hiszem azt, hogy megtalálom!

A szüleim azért neveztek el Valentinnak, mert a szerelem gyermeke vagyok. A szerelem a legjobb érzés a világon, és én mindig szerelmes akarok lenni, csak nem nagyon sikerül. Azt tanácsolom az embereknek, hogy higgyenek benne, és ne adják fel!

Megjelenés: www.kepesifi.2010.02.16.

Tóth Dorottya

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.