A meztelen festővászon

Naked Soul – The Exhibition – Šinković Dora kiállításán jártunk

Még csak most vagyunk az év hatodik hónapjában, de máris elmondhatjuk, hogy Vajdaság olyan félévet tudhat maga mögött, mely igencsak kedvezett a feltörekvő képzőművészeknek. Az ismeretlenség homályából egyre többen lépnek elő olyan ambíciókkal, melyeket eddig vagy nem tapasztaltunk, vagy csak a nyugati jólét messzi és elérhetetlen, kortárs művészeti irányzatai termékeinek tudtuk be. Május 21-e és 27-e között egy újabb zseniális fotókiállítást láthattunk a szabadkai Klein House-ban. Šinković Dora testfestéseiről Bezzeg Gyula autodidakta fotográfus készített képeket, felcsillantva nem elhanyagolható tehetségét.

Meztelen testek, melyek híres festmények részeiként és festővászonként szolgálnak. Az első gondolatunk persze, hogy erotikus vonatkozást csatolunk a témához, itt viszont a természetes formákon az avantgárd festészet remekei szerepelnek. Készítőjükkel, Šinković Dorával beszélgettünk.

dori1

Mikor és miért választottad a képzőművészetet fő önkifejezési eszközödül?

– Ez nem volt tudatos folyamat. Gyerekkorom óta szeretek rajzolni és kézműveskedni, amit felnőttként a sminkeléssel folytattam. Egyszer csak magától jött, hogy arcot festek. Utána következett az ötlet, hogy akkor fessünk testeket. Sodródtam az árral.

dori2Olyasvalamivel rukkoltál elő, melyre a kiállítás látogatói kicsit sem számítottak. Az eddigiekben sminkművészként jeleskedtél. Minek tudható be, hogy most a ruháik levételére kértél embereket, majd festővászonként használtad a testüket?

– Az elejétől kezdve olyasvalamit szerettem volna, amire senki nem számít. Utánajártam az interneten, hogy volt-e már hasonló projekt a múltban. Nem találtam ilyesmit. Ha fogalmazhatok így, ilyen színvonalon híres festményeket még senki nem örökített meg embereken. Az ilyen jellegű képek stúdióban befotózva nagyon ritkák.

dori3Mi volt a kiindulási pontod, és hogyan jutottál el a megvalósításig?

– Egy milánói utazásom alatt vettem pár plakátot aprópénzért egy utcai árustól. Ezeken Chagall-képek szerepeltek, amelyek végül kikerültek azon személy falára, akivel anno együtt utaztunk. Egy hónappal később, amikor újra megnéztem őket, jött a gondolat, hogy mennyire jól néznének ki egy emberi testen. Kósza gondolat volt, másfél hónapig nem is foglalkoztam ezzel, de csak nem hagyott nyugodni.

Előbb arra gondoltam, hogy egymagam megfestem és lefotózom őket. De mivel ilyesmi még nem nagyon volt, belémhasított az érzés: ez túlnőtt egy egyszemélyes mutatványon, nem tudom egyedül megcsinálni. Végül összehoztam egy csapatot, és minden magától felépült. Egymás után jöttek az emberek. Már az elején kiállításról beszéltünk. Noha akkor fogalmam sem volt róla, miként kell beindítani ezt a folyamatot, vagy hogyan kérjek meg embereket, hogy vegyenek részt egy olyan projektben, amely semmiféle szégyenlősséget nem tűr meg.

Milyen terv alapján állítottad össze a sorozatot?

– A Mona Lisa biztosan összetettebb munka lett volna számomra, mint mondjuk egy Kandinszkij. Ezzel persze nem azt szeretném mondani, hogy egy Kandinszkij-mű kevésbé értékes, de számomra kezdőként sokkal könnyebb volt a megrajzolása.

A régit és az újat szerettem volna ötvözni. Fogtam a festményt, melynek vásznául az emberi bőr szolgált, azon a felületen kapott új értelmet. Az erről készült fotókat pedig festővászonra nyomtattuk, ez emelte újra a hagyományos keretbe a képeket.

Chagall művei nagyon szépen illeszthetőek az emberi formákhoz. Először azt kerestem, nekem melyik alkotás tetszik, utána pedig azzal foglalkoztam, melyik nézne ki jól egy testen, majd hogy melyik testrészre illik. Volt vagy ötven képem. Igyekeztem szelektálni a felkért emberek között, hogy a kiválasztott képek és a karakterek összeigazíthatóak legyenek, hogy ne csak a testhez, hanem az adott személyiséghez is illeszkedjen az alkotás. Minden lehetséges verziót kombináltam, hogy az összes részlet rendben legyen.

A szervezést próbáltam annyira eltitkolni, amennyire csak lehetett a hangulat fokozása érdekében, ha már egyébként is ritka ez a dolog, akkor a semmiből bukkanjon elő, így pedig legyen vonzereje. Adni szerettem volna egyfajta tiszteletet ennek, hogy meglepetés legyen. Kizárólag a modellek, a fotós és a közreműködők tudtak róla, de a modellek nem tudtak egymásról.

dori4Milyen üzenetet szeretnél ezzel eljuttatni az emberekhez?

– A mottómat szeretném bemutatni: „Imagine all you can be.” Valójában nem is a képek által adom át az üzenetet, hanem azáltal, hogy mi összehozunk valamit. A fotósorozat csak a végeredmény. Mindegy mi az, csak csináld.

Mit gondolsz, a későbbi karrieredbe hogyan fognak beépülni a most megtapasztaltak?

– Megtanultam kommunikálni, hogy mi az, ami még elfogadható, és a határokat nem szeretném átlépni. Attól, hogy én transzban voltam, megtanultam a külvilág részének maradni, és ezzel moderáltam magam. Minden közreműködő számára szerettem volna elviselhetőbbé tenné a folyamatot. Nem volt szabad kizárnom a világot, és mindenkit elhallgattatni, mert én most dolgozok, és hagyjanak békén. A kézügyességemet fejlesztettem, a vonalak felvitelét úgyszintén. Rádöbbentem, a festészetet akarom űzni. Sokkal komolyabban állok a témához, át merem lépni a gátjaimat. Legszívesebben a semmiből is kiállítást szerveznék, viszont csak mostanra tudom szelektálni, mi érné meg, és mi nem. Okozzon örömet a számomra és a közönség számára egyaránt. Most még több ötletem van a hasonló jellegű témák terén, az emberi bőrfelület felhasználásával kapcsolatban.

Vannak-e már elképzeléseid a következő kiállításodra nézve?

– Vannak, de még nem döntöttem el, mely ötleteim szeretném legközelebb felhasználni. Szeretném, ha ez meglepetés lenne.

Gajódi Csaba

Cikkünk képanyaga a kiállítás Bezzeg Gyula készítette fotóiból állt össze.


Iratkozz fel hírlevelünkre és kövesd a Press Szó új írásait!

Médiaajánlat

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!