A vakmerőség csírái

Mit jelent ma a költészet? Mi értelme van a líraolvasásnak? Volt-e valaha bármi értelme is? Hatással lehet-e egy sovány betűkkel gépelt szöveg szövet korunk, vagy egy másik kor emberének életére? Befolyásolhatja-e a döntéseit?

ol1Tehetnénk naiv kijelentéseket azzal kapcsolatban, hogy teszem azt a Nemzeti dal elolvasása után mindenki ellenállhatatlan késztetést érez rá, hogy a barikádokra rohanjon, és utolsó leheletéig küzdjön, de el kell ismernünk, ez nem így működik. A költészet, vagy általában véve az irodalom, már nagyon régóta nem győz meg senkit semmiről, még ha fénykorában ez elképzelhető is lehetett. (Ebben is erősen kételkedem.) Egy ideje a tudós költők helyett digitális orákulumok kerültek a szócsövek másik végéhez. De a hitelüket, ha volt is nekik egyáltalán, már mind elvesztették.

Különben is, hogyan lehetne az irodalmon keresztül megváltoztatni a társadalmat, ha az nem tud, nem akar változni? Egyes poéták már évszázadokkal ezelőtt átlátták, hogy a költészet újjászületésének kulcsa a szubjektív érzelemközvetítésben rejlik. Hagyjuk a tárgyilagosságot! Szorítsuk a rendszert, a politikát, a közösséget a figyelem perifériájára! Lássuk meg az egyént, a személyes értelmet, elveszve a tömegek mélyén! Koncentráljunk rá, hiszen a változás, melyet szavainkkal kiválthatunk, csakis emocionális szinten jelentkezhet! Kosztolányi is meg volt győződve róla, hogy „egy versnek semmi más célja nincs, nem is lehet, mint hogy szép legyen.” Vagy legyen csúf. Fájjon és égessen. Tükrözzön. Belülről kifelé. A lényeg, hogy önmagunkra, saját énünkre ismerjünk benne. Ne fedje fel az okokat, azokat úgyis csak magunk találhatjuk meg, és egyébként sem lényegesek.

Charles Baudelaire

Charles Baudelaire

A továbbiakban sorakozzon itt néhány olyan alkotó neve, akiknek verseit mindig szívesen veszem elő. Szigorúan szubjektív vélemény és ajánlat következik, jobbára figyelemfelhívó célzattal. Fedezzük fel őket újra, vagy ismerkedjünk meg velük! Utánam olvasó!
Kezdjük mindjárt egy régi ismerőssel. A szivarfüsttel töltött párizsi lebujokban gubbasztó ópium- és abszintmámor kergetővel. Remélem, senkinek sem kell bemutatnom Charles Baudelaire urat. Az irodalmi modernség, ezzel együtt a szimbolizmus útjára először fellépő géniuszt, aki kétségek nélkül hitt a klasszikus versformákban, ám a költészet utána már soha nem volt ugyanaz. Alkotásai olyan egyenletesen magas színvonalúak, hogy keltezés hiányában az egyes művekről képtelenség megállapítani, pontosan pályája melyik szakaszában születtek. Művészetében ugyanúgy megtalálható a paradicsomi szépség dicsérete, mint a rothadás és bűn iszonyata. Les Fleurs de Mal. Szenny és mocsok. Szerelmes vers egy bomló dög bűzére írva. Jó és a Rossz egyszerre való jelenléte. Választani közülük lelki gyötrelem és gyönyörűség egyszerre. Pornográfia, trágárság, istenkáromlás. Csak néhány címszó egy vak kor vádiratából. Eljövendő költőgenerációk példaképe lett, hatása a legújabb költészetben is tetten érhető. Baudelaire-t olvasni mindig is mélyen lélektépő és -gyógyító tevékenység volt és örökre az marad. „De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön / vad csókjaival megehet, / én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm /elrothadt szerelmeimet!”

Allen Ginsberg

Allen Ginsberg

A múlt század ötvenes éveiben az óceán túlpartján egy perifériára szorult, kitaszított nemzedék tagjai kezdték el hangjukat hallatni. Leples bitangok és csavargók. Költőik közül egyedül Allen Ginsberg maradt meg a köztudatban. A „szabad szerelem Buddhája” kertelés és tabuk nélkül tárja az olvasó elé zavarodott anyja által megnyomorított ifjúkorát, a testi és lelki leépülés könyörtelen szakaszait, tébolydákban és a san franciscoi alvilágban szerzett tapasztalatait. A rá és a beatgenerációra általánosan is jellemző projektív vers élőbeszéd-szerűsége tökéletesen rímel a belsőt pásztázó, ösztönösséget hirdető, érzelmeket kontroll nélkül kihányó avantgárdra. Itt azonban nyoma sincs a szürrealista játékosságnak. Az ilyen típusú lírában a sorok hosszát csak a lélegzetvétel szabja meg. „Két marijuana-cigaretta millió nemiszerv óránként / 1400 / mérföldes sebességgel terjedő közöletlen magánirodalom és / huszonötezer ideggyógyintézet.” Szembesítés magunkkal, a világgal. Sokkterápia. Sunflower SutraÜvöltés.

Gary Snyder

Gary Snyder

Fényvetőmet most néhány sor erejéig egy másik beat irodalmárra, Gary Snyderre irányítanám. Az ő húrjain kevesebbet játszik az őrület és kiábrándultság, de rendre megjelennek néhány riff erejéig. Buddhistaként és a keleti kultúrák ismerőjeként a társadalom kollektív szellemének és a környezetnek az összhangját, közös frekvenciáját keresi. Az embert a természet részeként látja és láttatja. Versnyelvében és állandóan változó ritmusában a primitív indián törzsek sámánénekeinek adózik. Mentális és spirituális szférákban kalandozik. Az ősi béklyómentesség hatja át poétikáját. Tisztaság. Költemények Gaia-szerű múzsákhoz, lebegő barátnőkhöz. „Hindu Deva-lánynak láttalak, / Könnyű lábbal tapostad a vizet, / Melled, mint a tenger, mint egy gyermek, / Mint a csillagtej-ontó Vénusz / álom-mellei.”

Jim Morrisonról a többségnek nem a költészet jut eszébe először, de aki már olvasta Doors-

Jim Morrison

Jim Morrison

számok szövegeit, páratlanul gazdag versnyelvre figyelhetett fel. Nincs ez másképpen nem énekelt versei esetében sem. Imák egyenesen Amerikából, Isten helyett a befogadónak címezve. Olvadó, megnyugtató őrület. Énkeresések a kietlen éjszakában. Az üdvözülés lehetőségei dionüszoszi bódulat közepette. Az észlelés kapui lassan tisztulnak. Blake és Huxley közös mámora egy rockénekes szellem-tégelyében. Extázis, szex, csavargás és halál. Saját bevallása szerint élete legfontosabb eseménye az volt, amikor gyerekkorában a szüleivel keresztülautóztak az új mexikói sivatagon. Egy indiánokat szállító kamionba beleszaladt egy másik jármű. A halottak szétszóródva hevertek az úttesten. „Ez volt az első eset, hogy félelmet éreztem… és tényleg úgy gondolom, hogy egy-két halott indián lelke ott rohangált rémülten körülöttünk, majd a szívemben lenyugodtak. Olyan voltam, mint egy szivacs, kész voltam ott ülni és magamba fogadni őket.” Az elmúlás motívuma ebből az élményből fakadóan rendszeresen visszatér műveiben. „Tudod milyen sápadtan és gonoszul, / milyen izgatóan jön majd a Halál egy furcsa órában? / Bejelentés nélkül és be nem tervezetten, / mint egy félelmetes és túl barátságos vendég, / akit az ágyadba vinnél.” Magával sodró versélmény.

Fenyvesi Ottó

Fenyvesi Ottó

Utolsóként a sorban, de nem utolsósorban álljon itt Fenyvesi Ottó neve. A vajdasági születésű költő-lemezlovas poétikájával a beatnikek olvasása közben ismerkedtem meg. Bukowskit fordított, többek között. Nagyversei élő-lélegző szótömegek. Igazi zeneköltészet az övé. Maximum Rock & Roll. Hardcore Punk Blues. Megszórva valami pikánsan különleges fűszerkeverékkel a dada eszköztárából. Nonkonformista, deviáns szöveg ömleny. „Valahol Little Richard énekelt. / Álltunk szétvetett lábakkal. / Fogtuk az akkordokat, / feszítettük a húrokat. / Egy lány haját simogattam. / Hosszú volt és hidrogénszőke. / Szorítottuk egymást. / Álltunk szétvetett lábakkal / a keserű ízű sárga fényben.” Felejthetetlen zenei lüktetés.
Goethe egyszer azt mondta, hogy „minden művészben megvan a vakmerőség egy csírája, mely nélkül tehetség el sem képzelhető.” Ez a csíra olykor elég tápanyagot kap ahhoz, hogy előtörjön a felszín alól és kék virágot hozva hirdesse a szellem örökkön tartó vágyódását a tudat végtelen távolságai felé.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2010.04.12. 

The following two tabs change content below.
Oláh Tamás

Oláh Tamás

1990-ben születtem Zentán. A Zentai Gimnáziumban érettségiztem. Az újvidéki Magyar Tanszéken diplomáztam. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudomány Tanszékén mesterhallgatok. Magyarkanizsán élek. Színházi előadásokat rendezek. Nem vagyok újságíró, nem is akarok az lenni. Írni szeretnék csak, és írás előtt megélni. Nem ismerem a szabályokat, és nem is igazán érdekelnek. Az esszé az asztalom, a kultúra, színház, film, irodalom.
Oláh Tamás

Legutóbbi írásai: Oláh Tamás (összes)