„A meditáció gyakorlatiassá tett”

Huszák Ervin „A zen és a konyhaművészet” című szakdolgozatát védte A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán

Ervinnel még középiskolás korunkban sokat beszélgettünk a vallásokról, főképp a buddhizmusról. Akkor valamelyest egzotikus dologként hatott számomra, talán kezdetben számára is, hiszen nem ez a vallás vett körül minket fiatalkorunkban. Az évek során kiderült, hogy érdeklődésünk a buddhizmus iránt nem egy múló tinédzserkori hóbort volt, hiszen azóta a puszta elmélethez és a diskurálgatásokhoz sok gyakorlat és még több tapasztalás társult.

A Tan Kapuja Zen Közösség és az újonnan fogadalmat tett gyakorlók

A Tan Kapuja Zen Közösség és az újonnan fogadalmat tett gyakorlók

Bátorítottam, hogy kövesse az álmait, és bár nem egy konvencionális intézmény, jelentkezzen A Tan Kapuja Buddhista Főiskola felvételijére. Három éve ez sikerült is neki, és nemrég államvizsgázott.

Mesélnél arról, hogy kerültél egy buddhista főiskolára? Mikor fordult érdeklődésed egy távol-keleti vallás, a buddhizmus felé?

– Igazából már gyerekkoromban érdekelt a szellemi út, csak nem találtam a nekem megfelelőt. Első ilyen jellegű élményként azt emelném ki, mikor, bár a családom egyáltalán nem vallásos beállítottságú, tízévesen egyedül elmentem falunk, Kevi templomába meghallgatni egy keresztény misét. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi hajtott, valamiféle késztetés, érdeklődés, ami később konkrét lépésekre sarkallt. Akkor nem kaptam semmiféle választ vagy megelégedettséget. Szerettem volna tartozni egy közösséghez, de a katolikus irányzathoz, ami adott lett volna, semmiképp: zárkózottnak, konzervatívnak találtam. Zavart, hogy kérdéseimre folytonosan „csak azért, mert” válaszokat kaptam indoklás nélkül, nem tudtam egyes engem foglalkoztató kérdésekről eldiskurálni a hívőkkel.

A buddhizmussal 2008 körül találkoztam Szabadkán. Akkori magánéleti válságom után talán nyitottabb voltam a buddhista tanok befogadására. A Zeneiskolában a tanáraim ajánlottak olyan szépirodalmi könyveket, melyeknek valamiféleképp köze volt a buddhizmushoz, és egyre jobban elkezdett foglalkoztatni. Ezenkívül egy gyakorló közösségre is rátaláltam, amit egy óbecsei néni vezetett. Relaxáló meditációt tartott, tapasztalatszerzésként kezdetnek nagyon jól jött ez a fajta gyakorlás.

Aztán választanom kellett: Zeneakadémia vagy szellemi út… és az utóbbi mellett döntöttem.

Mit kaptál A Tan Kapuja Buddhista Főiskolától?

– Elsősorban meditációs technikákat. Van az a mondás, hogy ha valaki halat kér, úgy segíthetsz neki legtöbbet, ha megtanítod halászni. Az iskolának is ez a szellemisége: gyakorlati dolgok terén adott legtöbbet, ezt emelném ki az elméleti tudással szemben. Szerintem legfontosabb a tapasztalás. Egy Szung Szán zen mester könyvében olvasott hasonlattal élve: a tanáraim nem próbálták elmesélni a görögdinnye ízét, hanem elém tették, hogy kóstoljam meg én magam, legyen saját tapasztalásom.

A Főiskolán több buddhista irányzat képviselteti magát, és lehetőség van különféle közösségekben gyakorolni. Miért pont a zenre esett a választásod?

– Ez egy érdekes dolog, középiskolás koromban még zavart, bonyolultnak, elvontnak, túlságosan haladó szellemiségűnek gondoltam ezt az irányzatot, és nem találtam benne a buddhizmus elveit. Egy ismerősömtől kaptam egy kóanokat (zen ihletésű frappáns történet, kérdés vagy párbeszéd – a szerk.) tartalmazó könyvet… bizony az asztal alatt landolt, annyira felhúzott először! A Főiskolán dharmatanítói szakra jelentkeztem, így kötelező volt a zennel is megismerkednem. Idővel rájöttem, hogy én bonyolítottam túl, valójában nagyon letisztultak az elvei. A zen akaratom ellenére tanított és így lassan megszerettem. Más irányzatokkal kapcsolatban kicsit szkeptikus vagyok, pl. a vezetett meditációk, a közvetítő istenségekben való hit vagy a théraváda (a buddhizmus legkonzervatívabb irányzata, Buddha eredeti tanításait próbálja megőrizni – a szerk.) szerzetesek szigorú szabályai tőlem távol állnak. A zenben nincsenek meg a fentiek. Egy zen mondás szerint: „Ahhoz, hogy megismerd az ökröd valódi természetét, szabadon kell engedned.” (Ervin a Tíz bika története című példabeszédre utal, amely a zen lényegéről és a megvilágosodás felé vezető útról szól – szerk.) Tudni kell, hogy a zen meditációs technika egyszerű instrukciókon alapul. Ezért is éreztem azt, hogy magamra hagyott, és nekem kell feltalálnom magam, mihez kezdek a csönddel és a gondolataimmal. Mondhatni, hogy napról napra feltaláltam a langyos vizet – azaz naponta újrakezdtem a próbálkozást. A zen az újrakezdésről szól, esélyt ad, hogy mindig másként szemlélhessük ugyanazt a jelenséget, gondolatot. A főiskolai zen oktatóm, Dobosy Anti bácsi mondta egyszer: „A negatív helyzetben nem kell mindjárt azon töprengni, hogyan lehet jóra fordítani a dolgokat, nem kell a jót keresni a rosszban. Jobb inkább azon elgondolkodni, a történtek hogyan járulnak hozzá az épülésedhez. Hiszen a negatív is hozzádtesz valamit.” A gondolat mentén pedig feltehetjük a kérdést: mi a jó és mi a rossz? Hiszen a rosszból is lehet előnyt kovácsolni azzal, hogy megtapasztalod.

Mit adott neked a hétköznapokban a zen, illetve a meditáció?

– Nem szétválasztható a kettő. A zen maga a meditáció (hiszen a neve is ülést jelent). Nagyon gyakorlatiassá tett. Észrevettem, hogy ha valaki minden áron meg akar nekem magyarázni valamit vagy rám akarja erőlteti a gondolatait, feleslegesnek tartom meghallgatni, mert ez így már nem az, amit át akar adni. Megint a görögdinnye izét tudnám mondani: elmesélni valakinek olyasvalamit, amit nem kóstolt, nincs sok értelme… Ezenkívül egyszerűvé tett, aminek nagyon örülök. Ha valamit csinálok, akkor igyekszem csak azt csinálni, és nem valami huszadik dolgot, és nem látok bele szimbólumokat, többletjelentést: ha kimegy a só, nem fogom hátradobni és elszámolni tizenháromig babonából… hiszen mi is történt valójában? Csupán kiszóródott a só, ügyetlen voltam, ennyi. Személy szerint a főzés az a hétköznapi foglalatosság, ahol leginkább rálelek és gyakorolhatom a zent, a hozzávalók előkészítésén át a főzésig, majd az étel elfogyasztásáig jelen kell lenni, hogy valami igazán jó süljön ki a dologból. :)

10953958_767075316713670_7014874065935724950_n (1)

Ervin és Dobosy Anti bácsi a fogadalomtétel közben

Ha jól tudom, ezzel a témával kapcsolatban írtad a szakdolgozatod is…

– Igen, olyan témához akartam nyúlni, ami még nem volt a Főiskolán, és persze olyanról szerettem volna írni, amit szeretek és magam is tapasztalok. Az emberek nagy része tud főzni, mégis sokan úgy főznek vagy esznek, hogy valami mást is csinálnak közben, telefonálnak, rádiót hallgatnak: ilyenkor nem lesz teljes a folyamat, nem érezzük az étel ízét, és nem tudok mértékletesen enni sem. Úgyhogy én rengeteget gyakorlom a zent nap mint nap. :) Az is vonzott, hogy a zenhez bármit hozzá lehet kapcsolni a hétköznapi cselekedetektől kezdve az íjászaton, a virágkötésen, a kertépítésen át a művészetekig. Az étkezés fontos része a zen gyakorlatnak, hiszen remek alkalom arra, hogy gyakoroljuk a tudat éberségét és mozdulatlanságát. Amikor elkezdtem keresgélni a szakdolgozatom témakörében, sok érdekes gondolattal találkoztam, köztük Hamvas Béla A bor filozófiája című művével is. Ekkor jöttem rá, hogy az étel filozófiájáról is írhatnék legalább egy fejezetet. Az egyetlen dolog, ami miatt nem vesszük észre a zen jelenlétét, az az, hogy mi sem vagyunk jelen.

Japán zen szerzetesek étkezése

Japán szerzetesek formális étkezése

Nagyon sokat foglalkoztál a zenével. Esetleg össze tudod kapcsolni a zennel?

– Abszolút. Leginkább a gyakorlásban érhető tetten a zen szellemisége. A buddhizmusban is a gyakorló a meditáció által egy cél felé igyekszik, s a sok-sok skálázással, zongoragyakorlással is van egy cél: például hogy nagyon jól eljátszhassak egy etűdöt. Az úton levés a lényeg. Viszont amíg az út eggyé válik a céllal, és míg ugyanúgy nem élvezem a gyakorlást, mint a célt, addig nem beszélhetünk zenről.

Most egy bonyolult kérdés következik: számodra mi a zen?

– A zen nem gondolkodási rendszer, hiszen épp ebből próbál minket kizökkenteni. Nem vallás és nem filozófia, nem pszichológia, sőt a tudományok közé sem sorolható. A zen az én értelmezésemben maga az élet: a mindennapok cselekedetei. Onnantól kezdve, hogy reggel elmész vécére vagy megmosod a fogad. A meditációs tudatállapot egy idő után nem sokban különbözik a hétköznapok tapasztalásaitól. Az itt és most a lényeg: nem kell a múlton siránkozni, sem a jövőtől rettegni. Persze nehéz ezt az elvet az élet minden mozzanatában követni, de a törekvés a lényeg.

A meditációval kapcsolatban mondanék egy hasonlatot: a gyakorló kezdetben bejár az erdőbe, ahol kusza növényzet várja, körülnéz, majd a meditáció végeztével kimegy onnan. Egy idő után egy csapás alakul ki, és egyre könnyebb beljebb jutni. A zen olyanfajta meditáció, amely egy folyamat, akkor is ott van, mikor épp nem ülsz. Persze, mint mondtam, nem könnyű a nap minden pillanatában jelen lenni, a kezdeti sikereknek is örülni kell. Egyszer csak eszedbe jut: hoppá, nem voltam jelen, teljesen máshol jártam gondolatban! De már az is fontos, hogy ráeszmélsz, épp nem voltál tudatos, hiszen ezután visszairányíthatod a figyelmed a jelenségre. Sokszor az ülés csak formális dolog, hiszen az ember akkor is nagyon könnyen elkalandozik és nem tartja be az instrukciókat… míg valamiféle hétköznapi cselekvésben, mint én a főzésben, sokkal inkább jelen tud lenni, és mégsem egy párnán ül meditációs pózban.

10390980_767074320047103_161370559777541884_n (1)

A Tan Kapuja Zen Közösség éneklés közben

Közösségben vagy egyedül könnyebb gyakorolni? Egyáltalán mennyit meditálsz?

– Az eddigi tanulmányaim alatt rendszeresen kellett meditálni, így kialakult egy rendszeresség is ennek köszönhetően az elmúlt 3 év alatt. Aztán mostanra beszivárgott a hétköznapi pillanatokba is a gyakorlás. Egyedül nehéz: önuralom kell, hogy valóban megteremtsd otthon azt a környezetet, ahol meditációs időben nem zavar senki. Sokszor várja már az ember, hogy vége legyen, nézi az óráját, és nehezebb elszakadni az otthoni teendőktől is. Ilyenkor viszont jobban meg tudod figyelni magad: mikor kél fel a késztetés, hogy a telefonhoz nyúlj. A közösségnek viszont van egy előrevivő ereje – ott nem fogom minden percben az órámat nézni, hiszen azzal a mellettem ülőt zavarnám. Másrészt erőt ad, hogy a többiek is kitartóan ülnek. A közösség, azaz a szangha ereje ezenkívül megadja a közösséghez tartozás élményét, amire az embernek nagy szüksége van a mindennapi életben.

A zen fogadalmat is felvetted. Milyen indíttatásból? Ez milyen elvekből, kötelezettségekből áll? Mi változott a mindennapi életedben?

– 18 éves koromtól kezdve érdekel a buddhizmus, aktívan gyakorlom. Most 25 vagyok, és szerettem volna elköteleződni valamelyik vonala mellett. Így a zen közösséget választottam, ahova aktívan járok meditálni. Az öt fogadalom a következő területeket érinti: az élőlények életének óvása, a közösség védelme, törekvés a megismerésre, az igazságban való lét és a tudat tisztán tartása. Eddig is és ezután igyekszem ezen elvek alapján élni az életem. Maga a fogadalomtétel nem volt bonyolult: Anti bácsi felolvasta a fogadalmakat, én pedig mondtam, hogy „igen, fogadom”. Amit adott, hogy így még jobban igyekszem megtartani a figyelmet, és ráirányítani a fontos dolgokra: a helyes gondolatokra, a helyes beszédre, a helyes cselekvésre többek között. Ezeket a területeket még jobban kinagyítja számomra. Ez nem tízparancsolat, inkább a törekvésről szól. Ha valamelyik pontját megszeged, nem jár érte szidás, de felteszed a kérdést: miért szegtem meg? Aztán a jövőben figyelsz, és egy ugyanolyan helyzetben talán nem szeged meg a fogadalmat. Így lesz lassan az ember önmaga pszichológusa.

Minyonokból készült zen kert a dolgozat védésének alkalmából

Minyonokból készült zen kert a dolgozat védésének alkalmából

Sokat olvastál már a zenről, sokat tudsz róla… most mi marad, csak a gyakorlás?

– Ez jó… a zen első alapelve, hogy ne támaszkodj az írásokra. A szakdolgozatomat legfőképp a személyes tapasztalataim és gondolataim alapján írtam meg, de természetesen el kellett olvasnom néhány könyvet a zen szellemiségével kapcsolatban, ezzel nincs is semmi baj. Akkor van baj, ha az ember különféle ideológiákat kölcsönöz a könyvekből, miközben elfeledkezik a saját intuíciójára támaszkodni. Az a világnézetem, hogy azért nem olvasok, hogy ne adjon világnézetet.

Mik a terveid a közeljövőre nézve?

– Itt és most, a jelen a fontos. A múlton nem nagyon tudok változtatni, a jövő pedig még rejtelem. Nem mondom, hogy ne kapott volna el a pánik, hogy mi lesz majd a Főiskola befejezése után, de úgy hiszem, hogy mindig van valahogy, mindig történik valami, ami előrébb visz.

Dobosy Anti bácsi átadja a gyakorlóruhát

Dobosy Anti bácsi átadja a gyakorlóruhát

A zen szeret ellentmondásokkal kizökkenteni. Az a látásmódja, hogy ne adjon látásmódot. Természetesen ha ezen ellentmondásokat jobban megvizsgáljuk, rájöhetünk, hogy valójában bennünk van az az ellentmondás és a zen végig egy egységet képvisel. Végezetül tehát egy zen ihletésű történetet mellékelnék, melynek szereplője egy híres, a meghökkentő stílusáról ismeretes kínai szerzetes, Lin-csi.

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak az apáthoz a szerzetesek.

– Mondd, apát! Mi az a tanítás, amely túlmutat Buddhán és az összes pátriárkán?

– Egy szezámmagos pogácsa – felelt azon nyomban Lin-csi, aztán nagy nyugalommal fürkészte szerzetesei arcát. A hívek zavartan fészkelődtek, majd az egyik megkérdezte.

– Tréfálsz, apát?

– Nem tréfálok, ez a valóság – állította Lin-csi, majd látva a szerzetesek tanácstalanságát, így folytatta. – A szezámmagos pogácsa valóban túlmutat Buddhán és a pátriárkák minden tanításán. A szezámmagos pogácsa semmit sem szimbolizál, pogácsa csupán, talányok és magyarázatok nélkül. Nem így a tanítás, mely tökéletlen mesterek tökéletlen szavaiból áll, s az utódok örökké ezeket magyarázzák. Hívek! Ha tökéletes tanításra vágytok, nézzétek meg jól a pogácsát! Ne vesződjetek többé szent könyvek betűivel, ne kínlódjatok szikkadt agyú mesterekkel, ne erőlködjetek, ne akarjátok érteni az írást. Vessétek el az írott hagyományt, vessétek el a példát. Nem ezekben van a teljesség, a megnyugvás. A Tanítás harsogó hívság, a szezámmagos pogácsa a csendes valóság – szólt Lin-csi apát, s már sarkon fordult volna, amikor utána szólt az egyik tanítvány.

– Mester! Téged se hallgassunk ezután?

– Akik a pogácsa valóságos természetét már föltárták, kiálltak minden próbát – válaszolt az apát. – Azok felém se nézzenek többé! De akik még nem tudják, mennyire terhes minden titok, minden tudás, és akik még nem tudják, hogy nem érdemes az Úton cipelni mást, csak egyetlen szem szezámmagos pogácsát, azok kolostoromban megvárhatják, míg lekopik róluk a sok régi okosság. Akkor aztán ők is mehetnek tovább – válaszolt szerzeteseinek Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

Forrás: Su-La-Ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában. Magyar Könyvklub, Budapest, 1999

A fogadalomtétel képeinek forrása: A Tan Kapuja Zen Közösség Facebook-oldala

The following two tabs change content below.
Ildikó Merzsa

Ildikó Merzsa

„...semmivel sem tudott többet sorsáról, mint egy teacserje a Kelet-Indiai Társaság múltjáról.” (Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!