A szürke sokkolóbb ötven árnyalata

A hentes, a kurva és a félszemű a húsodba vág

A cím nem félreértés, hatásvadász módon csakugyan a hasonló néven futó filmre utalok, de ezzel ki is merül bárminemű azonosság A hentes, a kurva és a félszemű (2017) és A szürke ötven árnyalata (2015) között. Előbbi valóban nyomasztóan szürke, végtelenül sötét és kegyetlen. Szász János új filmjében magával ránt minket egy sajátos pokolba, ahol a kapzsiság járja örök táncát a testiséggel. Itt azonban nem találsz csipkés combfixet, szemkötőt és egyéb szexuális játékszereket. Elmarad a finom körítés, a vágy pedig pőrén és ugyancsak gusztustalan valóságában kerül terítékre.

A hentes (plakát)

A rendezőt már korábban is érdekelte az állatiassá váló ember, legutóbbi munkája, A nagy füzet (2013) is erről tanúskodik. Főiskolás kora óta foglalkoztatta Léderer Gusztáv és Schwartz Mária története, akik 1925-ben egy vagyonos hentesmester, Kodelka Ferenc brutális meggyilkolásáért feleltek. Bár az eredeti sztori csak főbb vonalaiban maradt meg, filmje mégis felkavaróan naturalistán tükrözi az emberi motivációkat és ösztönöket.

Szász a legkevésbé sem finomkodik, a kezdőjelenet brutalitása sokkoló. Márián megannyi férfi menetel végig különböző pozitúrákban. Kiszolgáltatottsága, megalázottsága, testi-lelki kimerültsége odafagyaszt a mozi székébe.

A vágy sem érzéki, nem lengi be egy költői, finoman erotizált jelleg, ellenben csupasz, végtelenül primitív és ösztönös. A közelképek nagy részéből ez az állatiasság üvölt ránk, amikor Kodelka nézi Máriát, vagy ahogyan az asszony késsel a kezében eszi az ajándékba hozott friss húst. Éppenséggel azt a darabot, amit a vágóhídon az ő Gusztávja kanyarít, de a hentes kínál fel neki. A három ember találkozásával a szereplők úgy rándulnak egymás felé, mintha bábok volnának a sors kirakós játékában. Éjjeli molyként térnek vissza a másikhoz, ahogyan a lepke sem tud elszakadni a fényforrástól. Táncuk kegyetlen, súlyos és vad, rítusuk nem ismeri a könyörületet, csak az áldozathozatal véres és őrjöngő aktusát.

Máthé Tibor operatőr bravúros munkát végzett, tekintetünket folyton összekapcsolja a szereplők egymásba néző szemével. Már rögtön az első képkockáknál, ahogy Mária szemléli magát a tükörben. A legfontosabb jeleneteknél, a haláltusa és a gyilkosság pillanataiban még hangsúlyosabbá válik ez a kapcsolódás. A fuldokló Kodelka Mária szemébe néz, miközben az őt fojtogató Léderer pillantása is az asszonyra tapad. Ez a keretezés erősen ránt be a filmbe, olyan érzést keltve, mintha Szász elvenné tőlem annak a lehetőségét, hogy a legbrutálisabb jeleneteknél elfordítsam a fejem. Márpedig abból itt nincs hiány, Léderer a mészárszéken egyre szakértőbb módon gyilkolja a marhákat, majd hasítja ketté a húsvágó bárddal. Az ismétlődő jelenetek súlyosságukkal a jövőt sejtetik, amikor ez a fejsze már nem csupán állatokra sújt le.

A hentes (Big Band Media 2)

Minden sáros, szürke, élettelen. Az utcák néptelenek, a munkások tekintetüket fel sem emelve tolonganak a napi pálinkaadagot kínáló kocsmapult körül. Bábokként mozgó, élettelen testek, akikből rég kiveszett az erő, hogy irányítsák saját életüket. Van nekik ehhez egy kiskirályuk, aki rajtuk keresztül építi fel zsíros birodalmát.

Ez a kapzsiság csak részben nyilvánul meg a pénzben, sokkal inkább a hús szimbólumában testesül meg. Uralva a film vizuális világát, a testiség a maga csupaszságában minden szereplőnél elénk tárul, mégsem válik megszokottá, szinte folyamatosan arcon vág bennünket. Ott van minden pillanatban, az ember fizikai pőreségén túl az állatok húsában, megnyúzott, feldarabolt, kibelezett mivoltukban. Mert ahogy a hús ereje és vonzása egyre jobban erősödik, úgy tompul a lélek és az elme működése. Egyre kevésbé funkcionálnak a morális és énvédelmi akadályok, csökken a figyelem és csak a mindent kiégető vágy marad a pénz és a test iránti hatalom fölött.

A hentes (youtube)

Szász eleinte remekül játszik a pszichével, jól tudja, hogy a vágyban éppen a vágyakozás ideje az, ami a legnagyobb élvezetet és kínt okozza. Gondoljunk csak arra, amikor gyerekként sóvárogtunk egy játékra, de amikor megkaptuk, rövid idő alatt elvesztette varázsát. Minél kevesebb az esélye, hogy megszerezzük a hőn áhítottat, annál mélyebbre merülünk az iránta táplált érzelmeinkben. Mi sem sokszorozhatná meg ezt még jobban, mint amikor vágyakozásunk tiltott irányba téved. Ott lappang, ott bujkál az egyik legősibb ösztönünk, a birtoklás képében. Kiteljesedhet-e, beteljesedhet-e a vágy?

A rendező nem ecseteli, hogy ez az érzés hogyan alakul ki és fejlődik rögeszmévé, a belső mozgatórugók kevésbé bontakoznak ki. Időnként felvillant ugyan szerelmet, kötődéseket, függési viszonyokat, de arra nem kíván reflektálni, hogy a kapzsiságon kívül más sajátosságok is léteznek ezekben az alakokban. Olykor mégis begyűrűznek, mint amikor Léderer nem akarja áruba bocsátani az asszonyát vagy ott van Mária jelenete, ahogy a neki szerelmet valló Kodelkán megkönyörül. Talán csak megzavarodik hirtelen, elretten a gyilkosságtól, de ezek a mozzanatok felderítetlenül maradnak. Éppen ez az, ami hibaként róható fel a rendezőnek, aki szeret a mentális működések hálójában mélyre ásni, gondoljunk csak a Csáth Géza elmeorvosi tanulmányaiból készült Ópiumra (2007). Az első gyilkossági kísérletet követően kissé vontatottá válik a dramaturgia, mintha Szász maga sem tudná eldönteni, mire is fókuszáljon leginkább a történet közvetítése során.

A hentes 2

A három főszereplő bámulatos színészi játékát szinte lehetetlen külön boncolgatni, mert mindannyian együttesen rendelik alá magukat a karakternek. Gryllus Dorkában az a csodálatos, hogy igazi átváltozó művész, képes gyönyörű és csúnya is lenni egyszerre. A pazarul vászonra álmodott Félvilág (2015) korban és történetben is mutat párhuzamokat Szász János rendezésével. Mágnás Elza komornájaként amennyire taszító, kiszáradt és önmegtartóztató Gryllus, olyannyira érzéki, fülledt és életteli a most mozikba került film Máriájaként. És mégis, van ebben a nőben valami ártatlanság. Nem egy kiélt, kiégett prostituáltat látunk, hanem egy olyan asszonyt, aki undorodva szabadulna ettől a szakmától. Mégsem ártatlan lélek, mert bár a gyilkosságot illetően támad benne kétely, a pénz és a jobb élet reménye gyorsan elmossa az aggályait.

Hegedűs D. Géza olyan szinten átlényegül, hogy lehetetlen felismerni benne korábbi vonásait. És itt nem csupán a több mint húsz kilónyi súlyfeleslegre vagy tarkopasz fejére gondolok, hanem a kéjenc kiskirály bőrébe bújó Kodelka ravasz, pénzre és testre éhes, vágytól ködös lényére. Az egyik jelenetben érzékletesen közli Máriával, hogy olyan fekete a szeme, mintha valami mély kútba tekintene be. Elementáris erővel húzza ez a kút, hogy végül lerántsa őt a mélyébe.

Nagy Zsolt minden pillanatának feszültsége szinte kiordít a vászonról, mint egy ragadozó állat, jelenléte kihegyezett, éber és ugrásra kész. Egy ösztönlény, akiből visszafojtottan is árad a fenyegetés. A színész remekül érzékelteti ezt a fortyogó vulkánt, még a felettese előtt álló tisztként is, mintha bármelyik pillanatban leomlana az üvegszem mögé bújtatott álca, elmosva bármit, ami az útjába kerül.

A hentes (Big Band Media)

Felvetődik a kérdés, miért nem áll le valaki, akit egyszer már megpróbáltak meggyilkolni? Mi hajtja a végzete felé, minden észszerűséget hátrahagyva? Szász ezt azzal magyarázza, hogy Kodelka túl régóta ismer egy olyan világot, amiben a pénzzel minden megvásárolható. Bár olykor még felébred benne az űzött vad ébersége, mégsem hiszi el, hogy másképp is történhet, mint a saját akarata szerint. A hitelesség azonban éppen ezzel a logikai buktatóval csökken. A valóságban megtörtént első gyilkossági kísérletnél (1924) ugyanis Kodelkát a pár elkábította, de az idejekorán felébredő hentessel elhitették, hogy részegen eszméletét vesztette és megvágta a kezét. A filmbeli mészáros viszont pontosan tudja, mivel is próbálkoztak Lédererék, mégsem tesz kísérletet arra, hogy az egyébként is körözött férfit eltávolítsa a közeléből. A film egy pontján mintha megszűnne a szabad választás lehetősége, a három alak elválaszthatatlanná válik és egyik sem képes kiszakadni az ördögi körből.

Szász a 20-as évek balladai világát a korabeli filmes technikával, a fekete-fehér kópiával is megidézi, alkalmazza a teljes képernyőt betöltő feliratot és a csővé zsugorodó jelenettagolásokat is. Ez azonban kettős célt szolgál, mivel hangsúlyosan védi ki, hogy a vértől és erőszaktól tocsogó film túlságosan fogyaszthatatlanná váljon. Így hitelesebbé és mélyebbé teszi a vizuális élményt, de el is távolítja tőlünk az eseményeket. Egyszer mégis színesbe vált, remekül érzékeltetve, hogy a főszereplők álmaiban járunk. Mégis hamar visszatér az eredeti verzióhoz, mivel ezeknek az embereknek a valósága sokkalta súlyosabb és a szürke több árnyalatában bukkan fel, mint azt valaha is képzelnénk.

Fotók forrása: Big Bang Media; Youtube

The following two tabs change content below.
Csernák Zsuzsa

Csernák Zsuzsa

„ Hol voltam, hol nem voltam. Hogy higgyem is, ne csak lássam. Hogy tegyem is, ne csak várjam. Aztán meg ágról szakadtam. Tetejetlen fa ágáról. Hetedik ég magasából. Hogy akár esik, akár fúj. Hogy akár tetszik, akár nem. Hogy miért ne, ha netán mégis igen. Világló falevél országában születtem, de aztán csillagporos köpönyeget lobogtattam. Felhővé gomolyogtam, de a tetejébe még forgószéllé is kerekedtem. Holott forgószél képében is csak magamat kergettem… Azóta csak forgok az áramlásban, mert nem lel szilárd helyet a lábam. Azóta csak örvénylő tenger ragad magával, mert sodródom, nincs megállásom, s állni sincs ám már hol megállnom.” Toót-Holló Tamás: Üsse Kő
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!