Ön alkoholista? Segítünk! Házhoz visszük a pálinkát!

„Alkoholista? Mi segítünk. Ingyenes pálinka házhoz szállítás! Tiszta szilva pálinka 400 din/liter :) de tényleg.” – olvasom a facebook falamon a zentai hirdetést, amit talán csak egy vicceskedően figyelemfelkeltő reklámszövegnek szántak, de valószínűleg épp azt a réteget érinti majd leginkább, akiket konkrétan megszólított. Azt hiszem, erre mondják, hogy megtalálták a piaci rést. Nem is értem, eddig hogy nem találkoztam ilyen szuper szolgáltatással, olyannyira adja magát Európa második legmagasabb alkoholfogyasztású országában. Itt van a rengeteg derék alkoholistánk, szegények otthon reszketnek egy kis égetett szeszért és senkinek nem ütött eddig szöget a fejében a futárszolgálat bevezetése? Na, de ennek vége, most már van, aki SEGÍT!

Gondoljunk csak bele, mennyi nyűgtől szabadul meg ezáltal nemcsak az érintett, de még a családja is, különösen egy Zenta nagyságú városkában. Itt azért nem olyan egyszerű kiélnie az embernek az alkohol iránti szenvedélyét, mint egy metropoliszban. A mindenki ismer mindenkit helyzetét talán épp ez a réteg sínyli meg leginkább. Akármelyik kocsmába vagy italboltba téved be az illető, tuti lesz bár egy ismerős, egy potenciális veszélyforrás, aki bedobhatja a városi pletykagépezetbe, hogy xy apja/anyja/testvére/gyereke „már megint…”. Minél megbecsültebb tagjáról van szó a városnak, annál nagyobb a lebukás kockázata, és annál nagyobb a nyomás, hogy „legalább ne lássák”.

.

(A képek illusztrációk)

A másik, hogy a kocsmáig/boltig (ahol szerencsés esetben a megértő cinkosok akár még meg is őrizhetnék a titkot) el is kellene jutni valahogy. Ahhoz pedig, hogy az utcán észrevétlen maradhasson az ember, nem ártana legalább megfürdeni, megborotválkozni és tisztességesen felöltözni. Ez bizony nem egyszerű feladat egy súlyos dependenciában szenvedő alkoholbetegnek, aki teszem azt, napok óta csak az ágy és az utántöltést biztosító bárszekrény közötti útvonalon volt képes közlekedni.

.

.

Na és ott van a família is. Őket is mennyi kíntól megszabadíthatja egy ilyen futárszolgálat. Milyen jót tehet a családi békének, ha nem kell napi szinten lejátszaniuk egy színjátékot, melynek főmonológja valahogy így hangozhat: „csak még most segíts rajtam, ígérem ez lesz az utolsó. Te is látod, mennyire remegek, tudod, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra letenni.” Esetleg meg lehet még spékelni olyan bájos félmondatokkal, hogy: „ugye, te sem akarod, hogy ilyen állapotban autóba üljek.”
Mindezen nyűgöknek immáron vége, mert már van, aki SEGÍT!
Többek között ezért olyan jó ez a mi Szerbiánk, mert ilyen ügyesen pénzre tudjuk váltani egymás nyomorát, miközben még arról is képesek vagyunk meggyőzni egymást/magunkat, hogy tulajdonképpen segítünk. Ott vannak például azok a rendőrök, akik alig várják, hogy egy apró szabálytalanságot elkövessünk, már ugranak is ki a bokorból, hogy nagylelkűen felajánlhassák a „mindkettőnknek előnyös megoldást”. Vagy, hogy ne menjünk messzire, a nagylelkű újságíró kollégák, akiknek egy tömeges közlekedési baleset után az első dolguk, hogy odatartsák a vállukat (na és a mikrofonjukat) az áldozatok hozzátartozóihoz. Miért lennének kivételek épp a cefrefőzők? Az alkoholisták úgyis alkoholisták, nem mi tettük őket azzá (ez valóban így van…), ha meg már részegesek, legalább keressünk rajtuk, amennyit csak lehet. Hogy esetleg jobb volna azt sugallni a családját és önmagát napról napra nyomorgató polgártársunknak, hogy itt inkább az orvos tudna segíteni? Á, nem, ha bajban vagy, hívd csak a futárszolgálatot, 400 dinárért megoldjuk a problémádat. De tényleg.

The following two tabs change content below.
Laskovity J. Ervin

Laskovity J. Ervin

2007 óta amikor publikálok, beírok a nevembe egy J. betűt. Ez az írásjel mindent elárul, amiről cikkeim tanúskodni kívánnak. Négy személy nevének kezdőbetűjére utal: édesanyáméra, Juditéra (elhunyt 2007-ben), akitől íráskészségemet örököltem, édesapáméra, Józsefére, akitől némi szorgalmat tanultam, Knézy Jenőére, akinek a közvetítéseit nézve 10-11 évesen kijelentettem, hogy (sport)riporter leszek és Kubát János újságíróéra, akitől biztatást kaptam és ellestem a szakma csínját-bínját. Metaforikusabb értelemben a J. betű üzenete tovább éltetni egy értékrendet, amit az életemben a fenti emberek képviselnek: a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást, és az újságírás iránti szenvedélyt. A J. betű használatával nagyjából egyszerre találtam ki az újságírói tehetséggondozó Árok-programot is, ami ugyanezeket az értékeket akarja átvinni „a fogában tartva, a túlsó partra.”
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!