Ami mögöttük van és ami előlük hiányzik

Egy díjátadásba sűrített pályagondok - AZ ÉV FIATAL ÚJSÁGÍRÓI

„A közösségtől legalább annyira függ a menés-maradás-visszajövés kérdése, mint az egyéntől” – Eszter és Tímea ez évi teljesítményének méltatása (Ótos András felvételei)

„A közösségtől legalább annyira függ a menés-maradás-visszajövés kérdése, mint az egyéntől” – Eszter és Tímea ez évi teljesítményének méltatása (Ótos András felvételei)

„Jó napot! Olvastam a Képes Ifiben, hogy várják az olyan fiatalok jelentkezését, akik érdekeltek az újságírásban. Engem mostanában nagyon is foglalkoztat az újságírás és a média, úgyhogy szívesen vállalnék ilyen feladatokat. Van már egy kis tapasztalatom is. Rendszeresen írok az 5+ szabadkai középiskolások lapjába, és idén KMV-n publicisztikában első díjat nyertem. Izgatottan várom a válaszukat!”

Ezzel a tavaly májusi levéllel indult аz útja lapunk ifjúsági mellékleténél Szőke Tímeának, aki december 22-én megkapta az idén alapított, év fiatal újságírója díjunkat. Pontosabban az Árok-program nevű tehetségkutató akciónk egyik legkiemelkedőbb szerzőjeként vehette át az elismerést, de ez lényegében ugyanazt jelenti. Megosztott díjat adtunk. Tímea mellett Illés Esztert emeltük még ki. Támogatónk, Zsemberi János jóvoltából egy-egy diktafonnal háláltuk meg a két szerzőnk idei remek teljesítményét. Az ajándékokat a Magyar Szó hagyományos karácsonyi ünnepségén a program névadója és támogatója, a lap nyugdíjas jegyzetírója, Árok Ferenc adta át.

A POSZTMODERN CSITRI ÉS A TŰSAROK

Timi 18 éves moholi lány, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium negyedikes tanulója, Eszter 20 éves, zentai születésű, Szegeden tanuló, másodéves angol-német szakos egyetemista. Mindketten igen érett gondolkodású, nem mindennapi íráskészséggel megáldott fiatalok, akik szerethető, könnyed stílusban tudják gondolataikat papírra vetni.
Timit akkor ismerhették meg jobban a Képes Ifjúság követői, amikor tavaly ősszel ösztöndíjasként az Egyesült Államokba költözött néhány hónapra, ahonnan heti rendszerességgel küldte hasábjainkon megjelenő leveleit. Igencsak felbolydultak tőle olvasóink, nemcsak az iskolája, ahol osztálytársai minden írását hangosan felolvasták, de gratuláló levelek sorát kapta ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. Kint töltött 9 hónapja alatt mi, itthoniak is úgy érezhettük, sokkal jobban ismerjük már a cukormázas, felszínes, konzumidióta, de rendkívül bizakodó, lehetőségekkel teli, időnként szerethető, büszke amerikaiakat. A róluk alkotott képünk úgy formálódott hétről hétre, ahogy Timit érték az újabbnál újabb benyomások az egyik héten „Csodaország”-ként, a másik héten „fucked up America”-ként emlegetett országban. Ugyanígy az ottaniakban is alakított ki valamilyen képet rólunk, amikor mesélt és előadásokat is tartott a „csitri Szerbiájáról”, amit az amerikaiak mindig Szibériával kevertek össze. Amikor már készült a hazafelé útra, egyik utolsó levelében azt írta: „már kezdtük elfelejteni, hogy ami otthon van, az mégsem Amerika, és hogy ott senki sem próbálja velünk elhitetni, hogy semmi sem lehetetlen.” Ezek után talán ő is meglepődött, amikor megérkezését követően egy illető azzal kereste meg, mindent elkövet, hogy kötetben is megjelenhessenek az amerikai levelek. Ez az ajánlat a mai napig áll, csupán még Timinek ki kell bővítenie a meglévő szövegeket.

Árok Ferenc átadja az oklevelet és az ajándékot Szőke Tímeának

Az év második felében azután következett Eszter időszaka, akinek a neve már évek óta ismeretes a Képes Ifjúság olvasói számára. Már májusban elkezdte kedvenc szegedi kávéházaiba invitálni az ott tanuló érdekes vajdasági fiatalokat, például Fehér Nórát, a Kormorán együttes moholi énekesnőjét bodzáslimonádéval „itatta le” az interjú kedvéért. Azután a nyáron a Zenta melletti Gulyás-tanyán megtartott újságíró képzésünk is mintha őt töltötte volna fel a legnagyobb íráskedvvel, mert szeptemberben még fokozta a tempót. Következő alanyát az Európai Parlamentben folyó munkáról, egy másikat az amerikai mosogatás szépségeiről faggatta. Majd jött idei legnagyobb dobása: egy riport kedvéért bemerészkedett több száz kamasz fiú közé a szegedi piarista fiúkollégiumba. Itt azért már megtett minden óvintézkedést: „farmernadrágot, zárt nyakú fölsőt, kopott vászoncsukát húztam, a hajamat copfba kötöttem. Azért csak bemegyek, ha már itt vagyok” – győzködte magát mielőtt belépett a fiúk uralta területre. Ezen vakmerőségének köszönhettük azután – internetes számlálónk szerint – az elmúlt hónapok legolvasottabb képes ifis írását.
Eszter tehetsége talán abban domborodik ki leginkább, hogy bármennyire komoly témáról olyan közvetlenül, lazán tud csevegni, vagy írni, mintha épp a női tűsarkakról beszélgetne a barátnőivel, az írások mégis – a tűsarkakhoz hasonlóan – a „lényeget sűrítik és nagyon szúrnak” – ahogyan írta ő maga Villányi László ismeretlen költőnőinek verseiről.
Timi, miután hazaérkezett Amerikából, egy ideig kereste a helyét, nem tudta, milyen témához is nyúljon, majd egyszer csak előállt az ötlettel, hogy színházi előadásokról írna. Sohasem próbáltam vele elhitetni, hogy van, ami lehetetlen, hogy is mertem volna azok után, hogy már Samu János Vilmos is megmondta a KMV-n, hogy Timi írása posztmodern (!), amitől ő teljesen „kész volt”, de mivel a kritikaírás az egyik legérzékenyebb műfaj, ezért mindenesetre elláttam egy csomó olvasnivalóval, majd rábíztam a döntést, hogy fejest mer-e ugrani a színház világába. Nem ijedt meg, és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház több előadásáról is lejegyezte benyomásait. Kétségtelen, hogy szövegei még nem merítik ki a kritika minden műfaji követelményét, de azt gondolom, annyit már bizonyítanak, hogy olyan nyersanyag ő, akivel érdemes lenne foglalkozniuk a tapasztaltabb vajdasági színikritikusoknak is.
Más kérdés, hogy itthon lehet-e őt tartani? Merthogy Pestre, majd Párizsba készül egyetemre. Vagy ha el is megy képezni magát, utána vissza lehet-e csábítani a 6 ezer külföldön élő tudományos doktorhoz hasonlóan, akik az elmúlt években távoztak – nyilván nem csak kalandvágytól vezérelve – Szerbiából. A közösségtől legalább annyira függ a menés-maradás-visszajövés kérdése, mint az egyéntől…

BEFEKTETETT MUNKA + TEHETSÉG = ?

Timi és Eszter, kettő, a 30-40 (változó a szám, mert vannak, akik lemorzsolódnak, de mindig jönnek újak is) jó íráskészséggel megáldott fiatal közül, akiket a Képes Ifjúság tehetségkutató programja felkarolt az elmúlt másfél évben. Mára ők írják ifjúsági mellékletünknek a(z olvasottabb) felét. Azt hiszem, az eredményekre, visszajelzésekre nem panaszkodhatunk, azzal együtt, hogy nyilván, mint minden produktum esetében, itt is vannak fanyalgók. Kicsit félve említem a statisztikát, mert voltak viták arról, hogy nyilvánosnak számítanak-e az olvasottsági adatok vagy az a lapok magánügye. Mivel az MNT médiastratégiájában is konkrét számok szerepelnek, ezért gondolom, nem baj, ha én is eldicsekszem vele, hogy december 5-én rekordot döntöttünk honlapunkon: 1440 kattintást könyvelhettünk el aznap. Az elég szűknek mondható „vajdasági magyar olvasó ifjúság” nevű piacot, a honlapunk technikai fejlettségi szintjét, valamint azt figyelembe véve, hogy honnan indultunk másfél-két évvel ezelőtt, ez már említésre érdemes számadat.
Persze lehetne ennél még több is. Csakhogy ahhoz konkrét célokra lenne szükség. Útjelző táblákra (merre tovább?), ranglétrára (hova lehet feljutni?), esetleg még több fentről, lentről, oldalról érkező biztatásra is. Példaként vehetnénk számos profi sportklub működését, mondjuk az angol Manchester Unitedét. Hány és hány tehetséges játékost neveltek ki az elmúlt két évtizedben, akikre építve a világ leggazdagabb és egyik legeredményesebb fociklubjává nőtték ki magukat, ami annak köszönhető, hogy az oda kerülő gyerekek orra előtt egy szilárd alapokon álló ranglétra magasodik, amelynek kőbe véshető törvényei vannak. Mielőtt elindulnak rajta, felmérhetik magukat: a meglévő tehetségemet ha megszorzom a befektetendő munkával, abból nagyjából ki tudom számolni, hogy mire vihetem, hányadik lépcsőfokra juthatok fel x év múlva. Ha kecsegtetőnek érzem a kilátásaimat, akkor vállalom az izzadságos erőfeszítéseket.

A vizsgáira készülő Illés Eszter helyett nővére, Blanka vette át a díjat

Tudom, nem mondok semmi újat azzal, hogy a vajdasági médiában – az ország többi munkaköréhez hasonlóan – nincsenek meg ezek a szilárdan álló lépcsőfokok és nem létezik képlet, ami alapján tervezhetünk. Korántsem automatikus a bekerülés (vagy a megfelelő helyre kerülés) a különféle médiaházakba, hiába van meg a tehetség, a befektetett munka és az eredmény. Ennél kacifántosabb logikával működnek itt a dolgok.

LÉTEZNEK A HIÁNYZÓK

Nemrégiben megszületett a már emlegetett Vajdasági Magyar Médiastratégia, ami például arról ír, hogy meg kellene teremteni a fiatal média-szakemberek számára annak lehetőségét, hogy „bemutathassák képességüket a foglalkoztatói szféra számára”, ezáltal „nőne a pályakezdők biztonságérzete, hiszen éreznék, hogy van egy olyan környezet, amely felelős helyet szán a képzett magyar embereknek ebben a térségben, és a tudásalapú társadalomra alapozza jövőjét.”
Ezt a törekvést csak támogatni lehet, de hadd cáfoljak néhány alábbi stratégabéli állítást (a kiemelés tőlem): „Szinte valamennyien – még a legnagyobbak is – az újságíróhiányra panaszkodnak. Ez egyrészt a médiaipar rossz anyagi helyzetével magyarázható – az alacsony bérszint miatt nem vonzó a szakma. A dolgozók szociális helyzetén mindenképpen javítani kell. A képzett újságírókra és a szakmai továbbképzésre rendkívül nagy az igény, ami érthető is, hisz a médiatársadalomra az alulképzettség is jellemző.”
Újságíróhiány – mint már említettem, másfél év alatt 30-40 tehetséges fiatalt sikerült összetoborozni, tehát újságíróhiány – legalábbis az egyik legnagyobbnál, a Magyar Szónál – nincs.
Alacsony bérszint miatt nem vonzó a szakma – havi 6 000 dinárunk volt arra, hogy a lap vonzáskörébe csábítsuk őket, ami igazán nem nevezhető nagy beruházásnak. Persze ez nem jelenti azt, hogy állandó munkaviszonyt vállalnának méltánytalanul alacsony fizetésért, viszont annyit jelez, hogy nem a pénz a legfőbb motiváló ereje ennek a szakmának. Tapasztalatom szerint az elhivatott fiatal újságírók előbb hagynak fel az írással a visszajelzések hiánya, a tények megírásának ellehetetlenítése miatt, mint a tiszteletdíjak összegének láttán.
Képzett újságírókra – ha munkaközvetítőt szeretnék játszani, akkor ebből a csapatból kapásból mondhatnék 4 nevet, aki felsőfokú médiadiplomával rendelkezik, és még 4-et, akit ettől egy-két év választ el. Ehelyett csak fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy az állítólag nem létező személyek igenis léteznek (máshol is, nemcsak a mi programunkon belül), csak semmibe veszik őket ilyen-olyan (főleg pozícióféltésből fakadó) megfontolásokból.
Tudásalapú társadalom – hangzik el mostanában újra és újra politikusaink szájából. Ebben egyetértünk. Hogy aktualizáljam: ezt kívánjuk az új évre mindannyiunknak! Mindenki kerüljön az őt tudása, képességei alapján megillető helyre és szolgálhassa hasznosan a környezetét. Az állatoknál olyan szépen működik a természetes szelekció jelensége. A farkasfalkában magától értetődő, hogy a legerősebb, legbátrabb egyed a vezér, nem kerülhet oda senki protekcióval, hízelgéssel. Érthetetlen, miért épp a legértelmesebb élőlénynek tartott embernél ennyire honos a kontraszelekció…

Megjelenés: www.magyarszo.com, 2012. január 3.

The following two tabs change content below.
Laskovity J. Ervin

Laskovity J. Ervin

2007 óta amikor publikálok, beírok a nevembe egy J. betűt. Ez az írásjel mindent elárul, amiről cikkeim tanúskodni kívánnak. Négy személy nevének kezdőbetűjére utal: édesanyáméra, Juditéra (elhunyt 2007-ben), akitől íráskészségemet örököltem, édesapáméra, Józsefére, akitől némi szorgalmat tanultam, Knézy Jenőére, akinek a közvetítéseit nézve 10-11 évesen kijelentettem, hogy (sport)riporter leszek és Kubát János újságíróéra, akitől biztatást kaptam és ellestem a szakma csínját-bínját. Metaforikusabb értelemben a J. betű üzenete tovább éltetni egy értékrendet, amit az életemben a fenti emberek képviselnek: a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást, és az újságírás iránti szenvedélyt. A J. betű használatával nagyjából egyszerre találtam ki az újságírói tehetséggondozó Árok-programot is, ami ugyanezeket az értékeket akarja átvinni „a fogában tartva, a túlsó partra.”
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!