Áthajtanak-e a régi stoptáblákon?

Határon túli magyar területekre kirándulnak a magyarországi diákok – Pesti srácok véleményét kérdeztük

Zötykölődés az Aracsi pusztatemplom felé

Zötykölődés az Aracsi pusztatemplom felé

 „Menővé” próbálják tenni a határon túli magyar területeket a középiskolások körében a magyar országgyűlés politikusai, oktatásszervezői. Kétségtelen, hogy magyar–magyar kapcsolataink új imázsra szorulnak. A bennünket elválasztó határokat nemcsak kilométerben lehet mérni. A térkép 2 milliméternyi vastagságú határvonalánál beszédesebbek azok a stoptáblák, amelyeket mi magunk tettünk ki az elmúlt 20 vagy 90 év során. De talán mozdíthatóbbak is…

Október 18-án a Magyar Országgyűlésben egyöntetű döntés született: a képviselők 309 igen, 41 nem szavazattal határozati javaslatot fogadtak el. Ebben a dokumentumban a fiatalok, pontosabban a középiskolások kerültek a fókuszpontba. A terv alapján a jövőben több tízezer diák juthat el Délvidékre, Kárpátaljára, Felvidékre és Erdélybe. Mindezt a magyar állam költségén.

kin2Három főbb pontban foglalhatnánk össze a határozat javaslatát: július 4-ét hivatalos iskolai emléknapként ünnepeljék meg (a nemzeti összetartozás napjaként); hozzák létre a Magyarság Házát (amely a Magyarország határain kívül élő magyar közösségeket bemutató oktatási és közművelődési intézmény lenne); és harmadszor – a médiában is ez kapta a legnagyobb visszhangot – minden magyar közoktatásban tanuló fiatal legalább egyszer eljuthasson a szomszédos országok magyarlakta területeire.

Az iskolák örülnek a lehetőségnek, hiszen 2013-ig pályázati, majd utána normatív módon kapnak anyagi támogatást, vagyis a költségek egy része nem a szülőket terheli majd. Más kérdés, hogy mit szólnak a tanárok, akiktől ez újabb energiaráfordítást, szakértelmet igényel? A felülről érkező „bátorítás” könnyen átcsaphat a kényszer érzetébe, és akkor a nemes szándék ellenére sem lesz több az út egy letudandó feladatnál.

Anyám, voltunk Délvidéken egy akkora kiránduláson…

A most megszületett döntés nem előzmény nélküli. Lassan véget ér az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! elnevezésű programja, és október végén a Kárpát-medencében kiránduló-táborozó magyarországi szakiskolások utolsó csoportja is hazatér. Jó főpróbának bizonyulhat ez a program, hiszen közel 6000 diákot láttak vendégül ennek keretében az elmúlt hónapokban. Ez bőséges tapasztalatokat adott, mind határon innen, mind határon túl. A szervezők a Facebookon, IWIW-en keresztül is megpróbálták még vonzóbbá tenni ezeket az utakat. A program hivatalos honlapján (www.hatartalanul.eu) megnézhetjük a kirándulásokon született videókat és fotókat.

 

kapos

A kaposváriak Szabadka főutcáját szemrevételezik

Vajdaságban nemcsak Szabadkát, Újvidéket járták be a tanulók, de Temerint, Adát, Topolyát, valamint a Duna mentét is látták. Mint a visszhangokból kiderült, a kiránduló gyerekek rácsodálkoztak, hogy errefelé is beszélnek magyarul, nemcsak a fiatalabbak, de az idősebbek is…Ismerjük már a hozzánk kötődő sztereotípiákat, és bosszankodunk is miattuk eleget De gondoljunk bele: Amikor segítő szándékkal karon ragadunk egy vak embert, sokszor zsörtölődést kapunk köszönöm helyett. Mindkét fél egy kicsit sértődötten távozik a közös pillanatból. Nincs tapasztalata egy átlagpolgárnak arról, mi a vakok igénye. A másik oldalnak arról, milyen félelmek, kétségek, tévképzetek vannak a segítő fejében. És ugyanígy: a váci, budapesti vagy szolnoki 16 éves mit tudhat arról, miért is járunk mi patikában, miért írunk örökíróval, és miért savanyodunk el, ha megdicsérik a szép magyar kiejtésünket.

Mivel a Határtalanul! program tapasztalatait novemberben elemzik, bizonyára számíthatunk a média visszhangjára is. A szervezők és résztvevők kiemelnek, dicsérnek, javasolnak, értékelnek majd. Budapesten olyan középiskolásokat kaptam diktafonvégre, akik a jövőben résztvevői lehetnek ennek az akciónak.

kin4

– Szívetek szerint választanátok-e határon túli magyar helyeket az osztálykirándulásaitok helyszínéül, s ha igen, hova mennétek?

Ági: – Elemiben voltam Erdélyben, Torockón, ami rohadt jól sikerült, ezért oda visszamennék. A tordai hasadékhoz, meg Csíksomlyóra is, a búcsúra. Leginkább Erdélyben gondolkodom, vagy például Észak-Vajdaságban.

Ádám: – Azon gondolkodok, az utolsó osztálykirándulásainkon hol is voltunk… Westend, Csepel Pláza, Margit-sziget. Általánosban Sopronban, Egerben. Határon túl nem voltunk még. Megnézném, állítólag szép. Például a Gyilkos-tó.

Timi: – Én nem voltam még, de a tesóim már jártak Szlovákiában. Tényleg vannak érdekes dolgok, meg olcsóbban ki lehet jönni, azt mondták.

Botond: – Anyám, voltunk Délvidéken egy akkora kiránduláson… Hallod, nekem leesett az állam attól a galambóci vártól… persze, nem osztálykirándulás volt, honnan már. Hihetetlen kedvesek voltak az emberek, meg, ugye, finom a pálinka is. Kár, hogy kevesen jutnak el az Al-Dunához, mert az tényleg gyönyörű.

Attila: – Mennék én is Erdélybe meg Székelyföldre is. Jött onnan néhány osztálytársunk. Sportsulisok vagyunk, jégkorongozók. Csíkszeredából vagy Csíkszeredáról, nem tudom, hogy mondják, igazolták le őket. Tájszólásuk van, és értelmesebbek nálunk. (Nevet)Megtanultam tőlük, hogy „Szétszedlek, mint pocok a buletint!” A buletin az személyi igazolvány. Nagyon jó ez a beszólás! És hogy ők hogy élnek otthon? Fogalmam sincs, biztos ugyanígy, mint mi…

Szegedi diákok a zentai Tűzoltólaktanyában

Szegedi diákok a zentai Tűzoltólaktanyában

„Fogalmam sincs, milyen nekik…”

Nem véletlen, hogy a középiskolákat emeli ki a program (sőt a felső tagozatos elemisek felé is nyitnának a koordinátorok), hiszen nekik túlnyomórészt semmi kapcsolatuk, emlékük a határon túlról. Miért lenne meglepő, ha fogalmuk sem lenne arról, hogyan élünk mi?

Attila: – Fogalmam sincs, milyen nekik ott. De szerintem egyéntől függő. Nálunk is van purdé cigány, meg normális is, szerintem nem mások, mint mi.

Ádám: – Én például voltam Németországban, és ott teljesen mások a magyarok – flegmák. Ez nem egyéntől függő, hanem attól, hogy hol laknak, ebben biztos vagyok. A Szerbiában, Romániában élők is valamiben mégiscsak mások, mint mi

Ági: – Kicsit olyan falusiasak. Tetszenek a szokások, amik Erdélyben vannak. Jók ott a falvak, az öltözködésük és a beszédük is. Hasonlít ahhoz, amit Magyarországon látunk Budapesten kívül.

Ádám: – Nem lehet valami jó az, hogy nem veszik figyelembe, ha más nyelvet beszélsz. Mesélték a délvidéki ismerőseink, hogy, a postán is szerbül kell feladni egy levelet…

Ági: – Persze, az életmódjuk elég más, de nem annak, aki a városban él. Erdélyben sokan laknak falvakban, gazdálkodásból élnek. Nekik fontos az, hogy magyarok, annak ellenére, hogy nem Magyarországon élnek. Magyarul beszélnek, és igyekeznek kifejezni, hogy ők nem románok. És mi ezt annyira nem értékeljük, mint amennyire ez nekik fontos lenne.

Timi: – Szerintem ők is nagyon kíváncsiak Magyarországra, mert ők is magyarok, és végül is ez az ő országuk is. Meg érzékeltetni kellene, hogy habár nem itt vannak, nincsenek elfeledve. Szerintem kicsit elkülönülve érzik magukat, és egyre jobban be kell olvadniuk a szerbek meg a románok közé.

Mivel a politika jó esetben diskurzust is jelent, az elképzeléseket lehet és kell is bírálni! A határon túli szakmai kirándulások és táborozások pedig máris sok kérdőjelet vetnek fel. De ha nyíltan foglalkozunk velük, akkor nagyobb az esélye annak, hogy az állam által „felírt” határon túli kirándulások nem csapnak át futószalagon legyártott utakba, az egymással találkozó iskolások pedig nem kiállítási tárgyként kezelik majd egymást.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2010.11.01.

Ambrus Kinga

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!