Türelem és szerencse kell a jó természetfotóhoz

Szekeres Levente, az év ifjú természetfotósa nem átall „elhavazódni” egy jó képért

Szekeres Levente

Az év ifjú természetfotósa, Szekeres Levente

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége huszonharmadik alkalommal hirdette meg a Kárpát-medence legrangosabb természetfotós pályázatát. A Canon – Az év természetfotósa 2015 versenyre 3400 kép érkezett be, és az utolsó fordulóban több mint hatvan alkotó 102 műve mérette meg magát. Az év ifjú természetfotósa a szabadkai Szekeres Levente lett, aki a pályázat történetének első határon túli nagydíjasa. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium második osztályos tanulója harmadszor vett részt a versenyen, három beküldött képe közül a Pöttyön pók cíművel első, a Mr. és Mrs. Black-kel pedig harmadik helyezést ért el.

madárLevente kisgyerekkora óta nagy természetjáró. Azt mondja, felnőttként szívesen lenne például természetvédelmi őr, fizetett madarász vagy űzne hasonló, a természetvédelemmel kapcsolatos foglalkozást. Náluk ez, mondhatni, családi hagyomány, hiszen édesapja Szekeres Ottó ornitológus, a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület munkatársa, a Riparia Természetbarátok Egyesületének elnöke. Az ő szakmai segítsége nélkül nem boldogult volna, amikor tízéves korában fényképezni kezdett. A fotózásban mesterének a szintén madárbarát Gergely Józsefet tekinti.

– Az nem tud jó természetfotót készíteni, aki nem ismeri a természetet. Először kitalálom, mit szeretnék fényképezni, áttanulmányozom a jellegzetességeit, megfigyelem, hogyan viselkedik a környezetében, összerakom a képet a fejemben, és csak ezután jöhet a megvalósítás.

A téli ragadozómadár-etetőmnél sűrűn megjelentek a hollók, de sosem merészkedtek a les közelébe. Egyik nap viszont arra lettem figyelmes, hogy az egerészölyvek egymás után elszállnak. Azt hittem, valamilyen sas van a közelben, de tévedtem, mert egyszerre huszonkét holló szállt le az etetőhelyre. Ekkor sikerült lefotóznom őket.

A téli ragadozómadár-etetőmnél sűrűn megjelentek a hollók, de sosem merészkedtek a les közelébe. Egyik nap viszont arra lettem figyelmes, hogy az egerészölyvek egymás után elszállnak. Azt hittem, valamilyen sas van a közelben, de tévedtem, mert egyszerre huszonkét holló szállt le az etetőhelyre. Ekkor sikerült lefotóznom őket.

A természetfotózás tehát igazi türelemjáték, végtelenül kitartónak és alázatosnak kell lenni hozzá. Akik ezzel foglalkoznak, azt szokták mondani, rendkívül nehéz műfaj, hiszen egy jó természetfotóhoz hosszú ideig tartó, gondos szervezésre vagy ritkábban szerencsés véletlenek sorozatára van szükség.

– A három, versenyre beküldött kép közül a két madaras megtervezett körülmények között készült: lest építettünk, etettük őket, de így is mindkét alkalommal egy hétig ültem kinn, mire sikerült megcsinálnom a fotókat. A harmadik kompozíciója hirtelen ötletként jutott az eszembe. Arra gondoltam, kipróbálom, hátha tetszik majd az embereknek, mert elég különleges, másnál még nem láttam ilyet.

Levente számítása bejött, ezzel az izgalmas fény-árnyék technikával operáló képpel érte el ugyanis a verseny első helyezését. A kedvenc alanyai ettől függetlenül nem a pókok, hanem a rétisasok.

Sas a Kapitány-réten

Ezért megérte fagyoskodni

– Ezek Európa legnagyobb madarai a kétméteres szárnyfesztávolságukkal. Hihetetlen büszkeség sugárzik belőlük: amikor megjelenik belőlük egy, az összes többi madár eltűnik a közelből. A fajtársaikra ugyan veszélyesek, de az embertől félnek, ezért nagyon nehéz lefotózni őket. Én meg általában az olyan dolgokat szeretem fényképezni, amikben van kihívás.

Nem véletlen, hogy Levente legextrémebb fotózási körülményei is a rétisasokhoz kötődnek.

– Amikor megépítettük az első ragadozómadár-etetőnket, ami csak deszkákból állt, engem a -25 fokos hidegben, a havazás közben teljesen befújt a hó, amíg vártam a megfelelő pillanatra. Ehhez tudni kell, hogy ha a sasok meglátják az embert a les környékén, nem szállnak le a földre, ezért sötétben kell be- és kimenni, vagyis körülbelül tizennégy óráig fagyoskodtam odakinn.

Pöttyön pók

Egy tiszta éjszakán csillagokat fotózni indultam, és útközben vettem észre ezt a pókot. Ahogy világítottam a kis lámpámmal, az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a pók hátterére irányítanám – így készült el ez a fotó.

Levente kedvenc helyszíne a Kapitány-rét, amelynek szomszédságában kékvércsék, vércsék, szalakóták költenek, és ahonnan szép csillagfotókat lehet készíteni, mivel nincsenek zavaró fények. A fényszennyezettség mértéke fontos szempont a számára, mivel az ideális beállításhoz szerinte megfelelő fényre és jó háttérre van szükség. Úgy gondolja, neki fotósként az a védjegye, hogy ezekre nagy gondot fordít.

– Az igazán jó természetfotó technikailag és szerkezetileg is tökéletes, de ez nem elég, kell lennie benne valami plusznak. Olyasmit kell tartalmaznia, ami még nincs lefotózva. Az én kedvenc fotósom Daróczi Csaba, neki mindenkitől eltérő látásmódja van, mindig képes újat mutatni. Eddig háromszor volt az év természetfotósa, és amikor először látta a képeimet a pályázaton, megkeresett, hogy tetszettek neki, így alkalmam nyílt együtt fotózni vele, aminek nagyon örültem. Ő tanította egyébként az idén ötödik alkalommal az év természetfotósa címet elnyerő Máté Bencét is. Az egyik jutalmam éppen az, hogy elvisz magával a saját lesére. Már várom.


Iratkozz fel hírlevelünkre és kövesd a Press Szó új írásait!

The following two tabs change content below.
Berényi Emőke

Berényi Emőke

Olvasok, írok. Tanulok, tanítok. Szervezek, szerkesztek.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!