Borral, muzsikával, gibanicával

Kézművesek, fellépők és üzleti találkozók – főszerepben Vajdaság a Magyarok Világtalálkozóján

Idén Vajdaság mutatkozhat be díszvendégként kulturális és gasztronómiai értékeivel a Vajdasági Baráti Egyesület és az Aracs turizmus közös szervezésében május 30-31-én, a SYMA rendezvényközpontban megrendezett Magyar Világtalálkozón.

Vajdaság lesz a 2015-ös Magyar Világtalálkozó díszvendége. A rendezvényen, mely a SYMA csarnokban kap helyet, több mint ötezer négyzetmétert vehetnek birtokba a fesztiváljellegű események. A Világfalu sétányon számos olyan régió jelenik meg, ahol élnek magyarok – Ausztráliától kezdve Ázsián és Indián át a Kárpát-medencéig. Itt nemcsak ezeknek az országoknak a kultúrájával, hanem az ott élő emberekkel és a helyi magyarok képviselőivel is megismerkedhetünk.

Idén Vajdaság szerepel újdonságként, amely két kiállítóhelyen, a Vajdasági Baráti Egyesület közvetítésével tárja az érdeklődők elé kulturális és gasztronómiai értékeit, de az üzleti szféra is bemutatkozási lehetőséghez jut.

magyar_vilagtalalkozo_vilagfalu_utca

Közönségkép a IV. Magyarok Világtalálkozójáról – szépszámú érdeklődővel. Fotó: vilagtalalkozo.hu

A két kiállítóhely egyikét – a legnagyobbat – a Kárpát-medence pavilonban találhatjuk majd meg, ahol többek között kézművesek munkáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az Aracs turizmussal közös szervezésben a jelenlevők megkóstolhatják a magyarkanizsai-ürögi Nagy-Sagmeister borászat nedűit, a Vajdasági Egészségturizmus Klasztert Vörös Attila képviseli, Dimény Ibolya gyöngyfűző, ékszerkészítő és oktató a topolyai Pearllandtől és Szerda Elvira mézeskalácsos Óbecséről. Jelen lesz L. Majer Krisztina, az Aracs turizmus és a Krokán bor képviselője, Fülöp Atilla hegedűkészítő és fafaragó, valamint Farkas Alekszander házisör-készítő.

Nem maradhat el a talpalávaló sem: a hangulatról a Fölszállott a páva-győztes, a topolyai Cirkalom Táncegyüttes, valamint az óbecsei Fokos zenekar gondoskodik. Május 30-án a nagyszínpadon és a vajdasági kiállítóhelyen is láthatja őket a közönség.

A Vajdasági Baráti Egyesület üzleti találkozóhelyet is biztosít majd Ausztrália és Új-Zéland kiállítóhelye mellett – itt az egyesület cégeinek lesz lehetősége bemutatkozni, karöltve a Nagybecskereki Magyar Vállalkozók Egyesületének képviselőivel. A kellemes beszélgetés mellett jellegzetes vajdasági ételeket és italokat – bort, pálinkát és gibanicát – kóstolhatnak a résztvevők.

Fórum a Vajdaságról címmel május 30-án 13 órától pódiumbeszélgetést hallgathatnak meg az érdeklődők Varga Izabella színművésznő, Máriás Zoltán, a De profundis alapítvány alapítója, valamint Simon Vilmos, a Vajdasági Baráti Egyesület eln0kének közreműködésével, a Press Szó szerkesztője, Laskovity Ervin moderálása mellett.

Vajdaság mindenkit szeretettel vár!

A további részletekről itt is lehet tájékozódni.

magyar_vilagtalalkozo-jpg

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!