Amikor még magyar szurkolónak is jobb lenni, mint brazilnak…

A meccs lefújása utáni első viccek és döbbent reakciók

brazilSokan még mindig nem tértek magukhoz azok után, amit a focivébé első elődöntőjében láttak tegnap este. Összeállításunkban az 1:7-re végződött brazil-német meccs utáni első döbbeneteket örökítettük meg. Interjúalanyaink között volt, aki már 20 perccel a lefújás után a meccsel kapcsolatos friss vicceket sorolta, más németekkel nézte a meccset Zentán vagy épp magyarokkal Németországban, és olyan vélemény is elhangzott, hogy most még magyar szurkolónak is jobb lenni, mint brazilnak…

Nagy Tamás, zentai fizika tanár:

Nagy Tamás

Nagy Tamás

– Hát én már sírok, még csak 20 perce lett vége a meccsnek és már jönnek a viccek. Azt például ismered, mit csinál a brazil focista, ha nem tud elaludni? Számolja a német gólokat. És azt, amikor a brazil tanárnő mondja, hogy gyerekek számoljatok el 7-ig? Erre a gyerekek: Müller, Klose, Kroos, Kroos, Khedira, Schürrle, Schürrle… 2-0-nál már gondoltam, hogy a braziloknak annyi. Látszott, hogy fejben szétcsúsztak. Amikor kiestek a kulcsjátékosaik elhitték, hogy így már nem nyerhetik meg a vébét, és a gondolatnak igen nagy hatalma van, főleg csapat szinten. Azért le a kalappal, hogy a becsületgólért megküzdöttek… Persze a kitámadás után várható volt, hogy kapnak még emiatt párat. A németeknek meg most tényleg minden összejött. Szinte minden kapura lövésből gól lett, azért ez ilyen szinten elég ritka.

Demkó Róbert, sajópetri származású Prágában élő gépészmérnök:

– Egy ideig veszélyben éreztem a magyar világrekordot, az 1982-es El Salvador elleni 10:1-es vb győzelmet…

Demkó Róbert

Demkó Róbert

Amúgy kifejezetten örülök, hogy kiderült, a Copacabanaról gyenge focit is láthatunk. Úgy látszik, mégsem elég a fiúkat a homokból csak úgy odaengedni. Másrészt továbbra is bizonyítást nyer az, hogy a német utánpótlásképzés tényleg sikeres reformon esett át, nézd csak meg, hány évesek ezek a csikók, akik már 2 éve is játszottak az Európa-bajnokságon, és már akkor is rendkívül tetszetősen, eredményesen… Továbbá kérdés, hogy ha ők tudnak sikeres utánpótlást építeni, akkor mi miért nem?

Bajusz Tibor, zentai recepciós:

Bajusz Tibor

Bajusz Tibor

Kegyetlenül szétcincálták a brazilokat… Igazából szerintem jogos, már a középdöntőt sem érdemelték volna meg. Most pedig kiesett két kulcsjátékosuk, és szétesett az egész csapat… Épp dolgoztam a Royal Hotelben, ahova egy háromtagú német család beült nézni a meccset. Mondanom sem kell, hogy kiknek szurkoltak, az első gól után még fizetni is akartak nekem italt örömükben. A meccs után beszélgettem a családfővel, és érdekes volt, hogy azt mondta, a vb-n egyébként a hollandoknak szurkol, nem a németeknek, mert a német válogatott nem engedi érvényesülni a fiatalokat.

germany

Palánki Réka, gödi származású Svájcban élő masszőr:

– Az első félidőt néztem, de azt hiszem, a lényeget láttam. A brazilok már meccs közben siratták az eredményt… Mostantól az argentinoknak szurkolok, mert sajnálom a latin csapatokat, amiért úgy bele tudnak búsulni az eredménybe, hogy teljesen elhagyják magukat. A 2012-es Eb-döntőn az olaszok hagyták magukat porig verni, ők is már meccs közben siratták az eredményt, és 2:0-nál hagytak becsúszni még két gólt.

brasil 1

Molnár Zoltán

Molnár Zoltán

Molnár Zoltán, újvidéki színművész:

– A szerbek azt mondják, došao đavo po svoje, az ördög eljött azért, ami az övé. Brazília kamatostul megfizetett az eddigi vértelen, ötlettelen, gyenge futballért. Talán, ha az első meccsen 1:1-et játszanak a horvátokkal, akkor összeszedték volna magukat… A negyeddöntőben Chile ellen ki kellett volna essenek.  Nem volt igazán kiemelkedő játékosuk, szerintem Neymar még nem az az igazi húzó ember, és csapatszellem  sem volt… A fő gond pedig, hogy európai focit próbáltak játszani dél-amerikai létükre, ennek ez lett az ára.

Boros Gyevi Csaba

Boros Gyevi Csaba

Boros Gyevi Csaba, zentai informatikus:

– Szégyen és gyalázat! Még jó, hogy nem 8:0 lett. Most elcserélném a brazil útlevelemet magyarra, utoljára őket láttam így kikapni. Mindenki sajnálja a brazilokat, de ennyinél már nem kell. 2:0-nál oké, de ennyinél… Röhögtek a németek minden gól után. Egyik csapat sem teljesített eddig úgy, hogy megérdemelten jutott volna el eddig. A kieséses szakaszban az eddigi ellenfeleik mind erőteljesebben, dinamikusabban, szebben játszottak. A végére aztán elerőtlenedtek, de mindegyik megérdemelte volna bár azt, hogy kihúzzák a tizenegyesekig. A németek most összekapták magukat, és kihasználták a brazilok töketlenségét…

Ja, ők pedig a meccs fénypontjai Csaba szerint :)

brazilera

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A Lipcsében agykutatásból doktoráló zentai származású Turković Igor tegnap bár német nemzeti színekbe öltözve, de magyarokkal nézte a meccset, ezért őt ma kérdeztük arról, milyen volt a munkahelyén a németek öröme:

Turković Igor német nyakkendőben szurkolt Lipcsében

Turković Igor német nyakkendőben szurkolt Lipcsében

–  Ma egész nap szinte csak erről beszélt mindenki, és nem csak a munkaszünetben, de akkor is, miközben dolgoztak.  A játékosok közül leginkább Klose-t emlegetik a rekordja miatt, vicces posztokat küldözgetnek egymásnak. Érdekes, hogy nem az egész csapatot dicsőítik, hanem egyes játékosokat, főleg ugye Klose-t, aki a rekordot állította, de rajta kívül még Müllert, Hummels-t, Neuert. Ők most egyenlők Németországgal. Szinte biztosak benne, hogy megnyerik a vb-t, és úgy látom, inkább a hollandokat szeretnék ellenfélnek. Vannak, akik sajnálják a brazilokat, bár azért van egy kis ördögi abban a mosolyban…

A Hír Tv összefoglalója a német és a brazil reakciókról:

Csillik Blanka, Laskovity J. Ervin

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!