Charles Bukowski az amerikai társadalom szegényeinek a szószólója volt, műveiben megelevenednek az egyszerű dolgozók, az őket sújtó alkoholizmus, a munkanélküliség, a drogok, az elveszett életek, és persze a nők, mert ők életének értelmei és mozgatórugói.
Későn érő típus volt. Ötvenéves korában jelent meg első regénye, a Posta. Előtte, 1968-tól Egy vén kujon feljegyzései című rovatában már megjelentek kolumnái a Los Angeles-i Open City underground magazinban. John Martin, a Black Sparrow Press tulajdonosa élete végéig havi 100 dollárt ajánlott neki, ha levélkihordóból főállású írónak áll. Bukowski így vallott erről: „Két választásom volt: vagy tovább dolgozom a postán és lassan megőrülök, vagy főállású írónak állok és éhen halok. Ez utóbbit választottam.”
Késői befutása ellenére versek ezreit és elbeszélések százait jegyezte le, és hat regényt írt. A kezdőben például életének arról az időszakáról számol be, amikor német származású, az első világháború után Amerikába költöző apja – aki a gazdasági válság miatt sűrűn volt munkanélküli – fizikailag és mentálisan is zaklatta, terror alatt tartotta.
A Nők című regénye már a befutott íróról szól. A főhős itt is az alteregója, Henry Chinaski. A nők, akik szembejönnek vele, nagyrészt maguk is sérültek, mint a „félig” sikeres szerző, de egy részük így is megtalálja Chinaskiban a támaszt, aki minden „leszarom”-ja ellenére érző, a legtöbbször kínlódó figura. Bukowski újítása, hogy a „mélyben fortyogó” életekről, a nő–férfi kapcsolatról ennyire nyersen, a sok szex ellenére nem pornográf módon, de egyben humorral, lényegbevágóan más előtte nem írt.
Jókat lehet nevetni az olyan groteszk jelenteken, mint amikor egy felolvasóestre színjózanon megy el – a betegsége miatt antibiotikumot szed –, de ezt gyorsan kiszúrják a rajongók, és a segítségére sietnek: a közönségből sört küldenek kézről kézre, amiből egyre többet nyújtanak át neki. Chinaski bevallja, annyira fél a fellépésektől, hogy emiatt issza le magát a sárga földig. No, de a közönség ezért is imádja.
Bukowski önpusztító életmódja ellenére szép kort ért meg: napra pontosan 22 esztendővel ezelőtt, 73 évesen hunyt el.
Sírján ez a felirat áll: „Don’t try!”
Szabó Zsolt
A szerző írása a menekültkérdésről:
Press Szó
Legutóbbi írásai: Press Szó (összes)
- „Azt kergetem a zenében, amit az életben” - 2018-07-06
- Kell egy ház, mert megduplázódott a család - 2018-04-19
- RE:FORMATION – Nemzetközi Ifjúsági Filmpályázat - 2017-08-17
- Balkánízű, mentaleveles álomvilág - 2017-08-10
- A sors és a véletlen pont oda visz, ahol éppen lennünk kell - 2017-07-11