Chansonillat és mutatványos-szag

Quimby: Ajjajjaj – az év dala Magyarországon

Csörög a telefon, egy cimborám a vonal másik végén: Hallottad, az Ajjajjaj lett az év dala? Dagadt a mellem a banda helyett is, úgy is kell!, ez jó mulatság, férfimunka volt!

quimby_banda_640Bár a zenekar életében több kisebb-nagyobb törést láthatunk, a Quimby folyamatosan bizonyított és bizonyít a mai napig. Emlékezzünk csak vissza, 1998-ban a szakma a Diligramm-ot kiáltja ki az év albumának, majd 2006-ban (a „nagy visszatérés ideje”) a Kilégzés című albumért a Fonogram Díjátadó Gálán a Legjobb Hazai Rock Albumnak járó díjat vehették át a fiúk. Ezek után már aligha kell csodálkoznunk, hogy ismét becsusszant egy díj. Vagy mégis?

Na jó, talán egy kicsit elfogult vagyok – hosszú évek óta hallgatok Quimbyt, még szép, hogy „a mi kutyánk kölkére” voksolok, és természetszerűleg helyezem őket, mondjuk, Demjén Rózsi vagy Zséda elé. (Hobóval más a helyzet, de erről talán majd máskor). A lényeg, hogy nehéz egyéni véleményünket az esztétikai mércék mögé utasítani. Jelen esetben meg nem is kellett. Köztudott, hogy az év dalát maguk a hallgatók választhatták meg szavazással, ergo itt a szubjektivitás győzedelmeskedett az esztétikum felett – persze, ha elfogadjuk, hogy az emberek egy nagyobb csoportja, a tömeg, inkább óhajtja az esztétikumot, minthogy létrejöttében asszisztálna. A dolgok ilyetén állása szerint mindegy, hogy a főbejáraton át vagy a hátsó ajtó felől közelítünk a dalhoz, kétségkívül megérdemelte ezt a rangos kitüntetést. Ám ha vigyázó szemünket az esztétikai vetületre vetjük, bizony hagy némi kívánni valót maga után a szerzemény.

20090401quimbyajj

Az Ajjajjaj egyszerre simul bele a Quimby eddigi daltermésébe és helyezkedik kívül rajta – hasonlóan számos más nagy Quimby-slágerhez. De ellentétben azokkal, ez a dal már a megjelenés pillanatában hatalmas port kavart (a tánctéren is). Miért? Mert se szó, se beszéd, becsusszan az emberbe, és ott pillanatok alatt tanyát ver magának – aztán dúdoljuk a buszon, az utcán, a téren, stb. És valahol kell is ez a balzsamos chanson a magyar zenehallgatónak. Főleg hogy folyamatosan tanúi vagyunk annak, ahogyan a magyar könnyűzene uniformizálódik – akaratlanul, vagy tudatosan próbál lemondani az egyéni karakterről, és szép lassan a nyugat majmolásává válik… Innen nézve hatalmas lehetőségeket rejt magában a Quimby zenekar, mert – néhány más bandával egyetemben (Kispál és a Borz, Kiscsillag) – a magyar könnyűzene számára új távlatokat kínálnak. Nem mellékesen jegyzem meg, hogy ugyanígy nagy távlatokkal kecsegtet a Budapest Bár néven futó „zenei projekt” is, mely bizonyosan hatással lehetett Kiss Tibor (s általa a zenekar) további zenei terveire. De chansonos példák akadnak bőven a korai Quimby termésben is – gondoljunk csak például az A Sip of story debütáló albumra, vagy a Jerry can dance-re.

szeker_forg

Ezen felül, a chansonos karakterjegyek mellett érzünk egy jó adag vásári „mutatványos-szagot” – főleg ha a videóklippet is megtekintjük, ahol síróbohócokkal és erőművész törpékkel is találkozunk. Nem más ez a dal, mint egy karneváli vigasság, melyben a karnevál résztvevője elfogadja, hogy az élet véges, a bánat folyamatosan a sarkunkba taposhat, és egyszerűen nincs helyes irány, helyes út, amelyen az ember elindulhat – minden út tévedés, és mégis felix culpa (szerencsés hiba). Némileg felfedezhetők eme elgondolásban az orosz irodalomtudós, Mihail Bahtyin „karneváli kacajról” szóló meglátásai. Igaz, ő Rabelais művészete kapcsán tesz megállapításokat a középkori, illetve a reneszánsz népi nevetéskultúráról, de ezen megállapítások tökéletesen felhasználhatóak a Quimby-slágerrel kapcsolatos vizsgálódásainkban.A dal egy új, kreált világot, életet hoz létre magán a valóságon belül, így válik olyanná, mint egy karnevál, amely a maga nemében szintén öntörvényű világ. Ebben a „karneválban” a való világ normái megszűnnek létezni (zárójelbe kerülnek), s helyükbe új normák lépnek. Egyértelműen kivehető a világhoz való viszonyulás egyfajta cinikus neme, ugyanakkor érvényesül a megfordítás, a fonákjáról látás logikája. Erre némileg utal a szöveg második mondatának részlete is: „visszafele forog a Föld”. Ezenfelül az idézett sor talán egy kicsit azt is jelenti, hogy a lét már-már kifordul önmagából. Az értékek devalválódnak, s amit ma nehéz munkával megszereztünk, azt bármely pillanatban elveszíthetjük („Ami ma még az ajtón bejött, holnap a kulcslyukon kimegy.”). Az egyetlen megtartó erő, a szeretet viszont örök mozgatóként mindig jelen van, összeköt minden létezőt. A szeretet eme bizonyos mértékben naiv felfogása miatt a dal, hogy úgy mondjam, (eladhatóan) szirupossá válik – ragadóssá, akár a szövegben megidézett hajnal. Ezért kicsit sem csodálkoztam, Cserna-Szabó András, kortárs író válaszán, midőn megkértem, mondjon pár szót a dalról. Cserna-Szabó szerint az Ajjajjaj „az utóbbi évek legszebb Zorán-száma”. S ha huzamosabb ideig forgatjuk magunkban eme megállapítást, s közben figyeljük a zene és a szöveg nem túl bonyolult diffúzióját, annál inkább úgy érezzük, ennek is van létjogosultsága. Ám, egy kolleginám szavával élve – akit szintén kifaggattam ez ügyben – eme „poszt-posztmodern” korban már csak fenntartásokkal mondható ki ilyesmi, mert annak ugyanúgy fennállhat a lehetősége, hogy a sokak által mélyen tisztelt Zorán úr quimbyssé válik. Töredelmesen bevallom, én bizony elnézném Zorán megilletődött arckifejezését, amikor a nagyérdemű egy emberként üvölti az Ajjajjaj refrénjét két szám között.

quimby01

Felmerülhet a kérdés, mit ad hozzá ez a dal – és egyáltalán a zenekar munkássága – a magyar könnyűzene alakulásához, s ezen felül miben, s hogyan gazdagítja a hallgatóját? Nos, a tapasztalat azt mutatja, hogy a Quimby mindig egy sajátos változatát, képletét adta az ember önmagához, másokhoz, a világhoz való viszonyulásának. Sokszor érezhetjük, hogy Kiss Tibiéktől valami zenén túli zenét kapunk, és szövegeik valahol a költészet partvonalán egyensúlyoznak – mondhatnám, valami szerencsés közteslétben lebegnek („viharon túl, szélcsenden innen”). Bár azt láthatjuk, hogy az Ajjajjaj – figyelemben tartva a fenti megállapításokat – a zenekar alkotói munkájának zabigyereke, mégis előrébb segíti a „nyikorgós szekeret”. De, ha figyelemmel kísértük a Quimby munkásságát az utóbbi időkben, érezhetjük, hogy elkélne végre egy kis kerékzsír. Hiba talán, hogy jobban ragaszkodom a Quimby korábbi imágójához, ám tény, hogy a korábbi dalok füstszagában sokkal inkább fel tudtam oldódni, mint ebben a steril, balzsamos közegben, melyet az Ajjajjaj mint zeneileg, mint szövegileg megkonstruál.

Megjelenés: www.kepesifi.com  2010.03.17. 

The following two tabs change content below.
Barlog Károly
Barlog Károly (Zenta, Jugoszlávia, 1986) balatonendrédi író. Tizenkét éves kora óta él-hal a punkzenéért. Prózáit, kritikáit és műfordításait a következő folyóiratok közölték: Híd, Tiszatáj, Hévíz, EX Symposion, Symposion, Irodalmi Szemle, Vár Ucca Műhely, Forrás, Tempevölgy, Szkholion, prae.hu, kulter.hu, Sikoly. Cikkei, zenekritikái a Képes Ifjúságban, a Rockbook internetes magazinban, a prae.hu művészeti portálon és a Press Szón jelennek meg.
Barlog Károly

Legutóbbi írásai: Barlog Károly (összes)

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!