Exkluzív interjú az ex-jugoszláv legendával

A Crvena jabuka kombijában faggattuk a frontembert budapesti koncertjük után

Magyarországi barátaim az Eddához hasonlították, ha a zenekar fennállásának időtartamát és népszerűségét vesszük figyelembe, az ex-jugoszláv térségről származóknak viszont nem kell bemutatni a Crvena jabukát (Piros Alma). Azon zenekarok közé tartozik, amelyet a Vardar folyótól (Macedónia) a Triglav hegycsúcsáig (Szlovénia) mindenki ismer és jó eséllyel rajongó. A jugó buliban (február 21.) ezúttal is a (vajdasági) magyarok aránya volt a legnagyobb, de mintha a szokásosnál több szerb és horvát szót hallottunk volna. Sokan érkeztek kimondottan a koncert miatt a fővárosba, és annak ellenére, hogy nem mindenki „perfekt szerbből”, beleértve az alábbi sorok íróját is, egy emberként harsogtuk a slágereket.

_DSC0050

Az est a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Témába vágó, ezúttal a Határúton című dokumentumfilm fogadta az időben (8-kor) érkezőket, majd következett a koncert. Nekünk sikerült kifogni a hajó előtti tömörülést és az „elfogytak a jegyek” pánikot, de szerencsére a szarajevói srácok (név szerint Dražen Žerić-ŽeraDarko Jelčić-CunjaKrešimir Kaštelan-KrešoIgor Matković és Zlatko Bebek) fél órát csúsztak, ezért egyetlen akkordról sem maradtunk le. Bježi kišo s prozora – csaptak a húrok közé, s a tömött hajófenék azonnal ringani kezdett az ismert dallamokra; To mi radi, Tuga, ti i ja, Nekako s proljeća, a Dirlijara kétszer is ugráltunk, az újabbak közül szólt a Tvoga srca vrata, Do neba, és így tovább… Ahogy körbenéztem, csillogó szemeket, boldog arcokat láttam, a tombolós és összeborulós slágerek úgy sorjáztak egymás után, hogy az ember még toalettre is sajnált kisurranni. A zenekar a két és fél órás maratoni koncertet az ex-yu szcéna-béli pályatársak előtti tisztelgéssel zárta, lenyomták a Suadát a Plavi orkestartól és a Zenica bluest is a Zabranjeno pušenjetől.

_DSC1001

„Nagyon izgulsz az interjú miatt?” – kérdezgettek, és már kezdtem magam rosszul érezni, amiért nem vet szét az ideg. Jelentős szerepe lehetett ebben Željko Bebeknek, a térség másik ex-jugoszláv ikonjának, aki közvetlenségével a nyári hajós fellépése után az egész sajtós stábot levette a lábáról.  Úgy gondoltam, Dražen Žerić – Žerát, a Jabuka énekesét is hasonló fából faragták.

_DSC0451

Az énekes, Dražen Žerić – Žera

Nem alakulhat azonban minden a papírforma szerint. A kényelmes backstage helyett a hajó előtt parkoló zenekari kombiban találtuk meg a frontembert, aki amiatt dohogott, hogy nem dohányozhatott bent, a hajó gyomrában. „Utálom, ha megtiltanak valamit” – zárta le a témát, majd kedvesen az autóba invitált, ahol rám terített egy vállfás öltönyt, hogy ne fázzak, miközben ő nyugodtan cigizgetett az ajtóban. Így, bár szokatlan körülmények között, de „bebeki hangulatban” ütöttük nyélbe az interjút, azzal a különbséggel, hogy ezúttal egyedüli orgánumként faggathattuk az énekest.

Mi az első dolog, ami eszébe jut, ha a ma esti koncertre gondol?

Az, hogy nagyon sokan eljöttek és az összes számunkat ismerték, szóval igazán szép estét sikerült összehoznunk. Az utóbbi időben többfelé koncertezünk a régi Jugoszlávia területén, de Budapesten most léptünk fel először. Nem terveztem előre, hogy mit fogunk játszani, úgy jöttek egymás után a számok, ahogy épp eszembe jutott. Valóban különleges este volt és nagyon örülök annak is, hogy az emberek itt nem csak a Jabukát szeretik, hanem a többi szép régi zenét is (az ex-yu időkből – a szerk. megj.). Olyan dalok ezek, amelyekben nincs semmi romlottság, az életről és a szerelemről szólnak.

NÉZD MEG AZ ESTRŐL KÉSZÜLT KISFILMÜNKET!

Most először jár Budapesten?

A markovići éra idején (Ante Marković a titói Jugoszlávia utolsó miniszterelnöke volt – a szerk. megj.), 1989-ben voltam itt, de csak pár napig maradtunk, megnéztük a nevezetességeket, a várat, máskor meg átutazóban jártam erre. Ma délután érkeztünk, és mondhatom, hogy Budapest csodálatos város.

Tudja, hogy Vajdaságban nagyon sok magyar rajongójuk van?

Igen, látom, amikor olyan helyeken lépünk fel, ahol többségében magyarok élnek.

Tinédzserként én is Crvena jabukát hallgattam és nagyon megérintett, pedig nem is tudtam rendesen szerbül…

Nem kell tudnod, a lényeg, hogy az emberek megértsék egymást, abból, ahogy egymás szemébe néznek, a kisugárzásból, a bennünket körülvevő pozitív hangulatból.

Sokunk nevében mondhatom, hogy az ex-jugoszláv rockzene az identitásunk része nemzetiségtől függetlenül.

Ezt örömmel hallom, és azon vagyunk, hogy minél többet adjunk magunkból.

_DSC0600

Mit gondol, mitől van ebben a zenében ennyi erő?

Nehéz megmondani, hogy mitől szép egy festmény, mitől jó egy szám. Ha ismernénk a receptet, formálissá válna az alkotás és matematikának hívnánk, nem lenne benne érzelem. Nincsenek lefektetett szabályok. Mint a vérbeli szakács, aki sohasem tudja, hogy melyik kezével mennyi sót fog beledobni az ételbe, vagy azt, hogyan készül a jó magyar kolbász. Mennyi paprika és egyéb hozzávaló kell? Ez művészet. Az egész életünk művészet.

Úgy él, ahogyan ezt a dalokból gondolnánk? Érzelmekkel teli, romantikus számaik vannak.

Úgy élsz, ahogy tudsz egy ilyen világban. Látod, hogy milyenné lett, már nem sok köze van az élethez. Én évekig hallgattam (a háború idejére a zenekar leállt, 1995-ben álltak össze újra – a szerk. megjegyz.), mindennek megvan a maga ideje, de örülök, hogy fennmaradtunk a többi ex-jugoszláv zenekarral együtt, ez valami gyönyörű érzés.

És még mindig ugyanúgy hangzik, mint korábban…

Muszáj, hogy ugyanúgy szóljon – mondja nevetve.

Úgy értem, hogy nem vált elavulttá, régimódivá.

Mindenhol beköszöntött a demokrácia, bárki csinálhat, mondhat bármit. Mindig a változás pártján álltam, de azt gondolom, hogy a jobb felé kell haladni. Ellentétben azokkal a majomparádékkal, akik azt hiszik, hogy a zenekészítés matematika… Tiszavirág életű zenét készítenek a média részére. Én például utálok az újságoknak fényképezkedni. Ezek a sztárocskák nem maradnak fenn fél évnél tovább, és nem értik a Bijelo dugme, Zdravko Čolić, a Plavi orkestar vagy a Bajaga hosszú évek óta tartó sikereit. Biztos, hogy vannak tehetséges zenészek Újvidéken, Belgrádban, Szarajevóban és Ljubljanában, én ezekre a szilikonos plasztik macákra gondolok tangában. Manapság a média a szenzációra utazik. Nincs semmi szép, semmi jó az újságokban. Zavarossá teszik a vizet, hogy ne látszódjanak a valódi problémák.

_DSC0534

Zlatko Bebek és Krešimir Kaštelan-Krešo

Zenészként tudnak valahogy változtatni ezen a borús helyzeten?

Úgy gondolom, hogy a zene része mindannyiunk életének, a tiédnek és az enyémnek is. Szükségünk van rá akkor is, amikor boldogok vagyunk, és akkor is, amikor szomorúak. Mindenkit megáldott valamilyen tehetséggel a jóisten, amivel az életben foglalkozhat.

Láttam egy interjút Önnel, amelytől olyan érzésem volt, hogy elvárásokat támasztanak Önnel szemben, hogy tegyen valamit Szarajevóért.

Úgy érzem, hogy művészként sokat tettem Szarajevóért a jugoszláv időkben és a háború alatt is. Engem kozmopolitának neveltek, mi akkor is szerelmes számokat írtunk, amikor a kollégáim közül néhányan nacionalista zászlókba tekerték magukat. Szarajevónak rengeteg szép dalt adtunk, de nem csak mi, hanem Zdravko Čolić, Hari Mata Hari, Loša (Plavi orkestar alapítója és frontembere – a szerk. megjegyz.) és sokan mások.

Jól gondolom, hogy a legszívesebben Szarajevóban koncertezik?

Mindenhol szívesen zenélek, nem választhatok ki egy várost vagy helyet. Örömmel lépek fel Szarajevóban, de Budapesten vagy Dubrovnikban is.

_DSC0001

Tavaly áprilisi koncertjükön, az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban felemelő érzés fogott el, amikor mindenki felállt a székéről és táncolni, énekelni kezdett. Megmutatkozott az igazi balkáni virtus. Másmilyen volt a közönség ott, mint ma este?

Számomra a közönség mindenhol egyforma. A kettő között az a különbség, hogy az egy unplugged koncert volt, ez pedig elektronikus. Két külön műfaj, mint a rostélyos és az a finom magyar bableves, amit ma ettem grillkacsával. Az ott színházi közegben zajló előadás volt, ez pedig egy klub. A közönség összetétele is másmilyen.

Számtalan helyen koncertezett már a világban, Amerikában többször is turnéztak. Hol lépnek fel a legszívesebben?

Amerikába csak azért megyek, mert muszáj, a mieink miatt, különben egyáltalán nem vonz. Sokkal szívesebben koncertezek például Macedóniában. Ha arra jársz, mindenféleképpen ugorj be Baba Cane éttermébe, nagyon jó a konyhájuk! – meg is fogadom mindjárt, hogy elmegyek.

Ötször jártam Amerikában, de nem kell ez nekem, csak nyűggel jár – idegőrlő repülős utazgatás egy olyan országba, ahol minden tilos.

_DSC0472

Sokkal inkább, mint itt…

Itt nincs minden betiltva, csak nem tudsz cigarettát vásárolni, amikor szeretnél – mondja már megenyhülve.

Azt nyilatkozta egy tévéműsorban, hogy a régi Jugoszlávia az Európai Unióhoz hasonlít.

Hát mi volt, ha nem az? Hasonló módon épült fel, mint az EU, csak több szabadságot kellett volna adniuk a köztársaságoknak. A problémát mindig a pénz okozza, akkor tör ki lázadás, amikor nincs. Ha válság lesz, az Európai Unió is végezheti úgy, mint Jugoszlávia. A válság pedig háborúhoz vezet. Amikor jól megy sorunk, senkit sem érdekel, hogy kik a politikusok, ki az államfő. Amikor viszont rosszul fut a szekér, mindenki ezzel van elfoglalva. Amit régebben szórakoztató műsornak neveztünk, abban színészek, énekesek léptek föl, ma viszont a politikusok az első számú szórakoztatók. Monty Python szintű humorról beszélhetünk esetükben…

Lepillantok a lábára, konstatálom, hogy mint mindig, most is All Star sportcipőben van, ami már szinte a védjegyévé vált, szóvá is teszem.

Ez nem az én védjegyem, az 50-es évek óta hordják, ez egy örök stílus. Nem olyan, mint az, hogy ebben az évben a szürke a divatszín, az All Start cipők sohasem mennek ki a divatból. Ebben járok télen-nyáron. Még akkor is, amikor síelni megyek (nevet).

NÉZD MEG GALÉRIÁNKAT!

DSC100663-720x480

Akkor sem húz cipőt, amikor valamilyen előkelő eseményre, esküvőre vagy bálba megy?

Nem járok bálokba, nem vagyok az a típus. Utoljára Davorin Popović temetésén volt rajtam rendes cipő. Nem érzem magam jól bennük. Ez az elvárás különben csak nálunk van, Las Vegasban simán besétálhatsz egy hét csillagos szállodába sportcipőben, senki sem rökönyödik meg rajta, hanem köszönnek, hogy „Hi man! Hi man!”

Volt Önök előtt egy generáció, amikor annak idején a számokat írták?

Igen, Zdravko Čolić, Bijelo dugme, Indexi…

A közönségre gondolok, akiknek a számokat szánták.

Magunknak írtuk, hiszen mi is tinédzserek voltunk. Amikor hajnali ötkor a tengerparton megcsókolsz egy lányt, az kelt benned valamilyen érzéseket. Jobb lenne, ha a mai fiatalok is inkább ilyesmikkel foglalkoznának…

Igen, olyan mintha a mai fiatalok – az ex-jugoszláv régióban – jobban szeretnék a turbo folkot, mint a régi rockot.

Azért, mert kibillent a mérleg, a médiában ezt forszírozzák. Ha engednének 10 deka turbo folkot, és 10 deka Balaševićet, minden rendben lenne, de a fiatalok elkezdtek virtuálisan élni. Kiskamaszként ahelyett, hogy a fiú megfogná a lány kezét és levinné a folyóhoz vagy a tengerpartra, nem tudja, hogyan kell táncolni, csókolni. Pedig mindez része a természetes fejlődésnek. Ha megfigyeled a turbo folk zeneszámok szövegeit, mit üzennek? Gyerünk mindnyájan, föl az asztalra, adj neki, üsd szét, szóval nem arról szól, ami szép és természetes, ami ahhoz kell, hogy kialakuljon egy kapcsolat férfi és nő között. A Facebookon írogatnak egymásnak, de beszélgetni már nem tudnak. Normálisan, a való világban kell létezni és nem virtuálisan, ez az elsődleges – zárta le Žera gondolatmenetét, és kevés valóságosabb dolgot tudok elképzelni, mint a búcsúzóul kapott kézcsókot.

Bár viccelődtünk rajta, a Crvena jabuka kombija végül nélkülem indult meg a határ felé. Mi pedig visszaszaladtunk a hajóra, hogy a menetrend szerinti hajnalig tartó DJ partyból is kivegyük a részünket.

_DSC0429

Fotók: Bodnár Zsófi

Operatőr és vágó: Zsolnai Ákos

Olvasd el a Željko Bebekkel készült interjút!

The following two tabs change content below.
Csillik Blanka

Csillik Blanka

„Mikor a gyermek gyermek volt”, az utcabélieknek gyerekolimpiát szervezett, Kölyök-lapot szerkesztett osztálytársainak, verset fabrikált és Doorst hallgatott. Később Szegeden angolt tanult „középiskolás fokon”, egyetemi szinten Újvidéken, szerkesztő-újságíróvá Budapesten lett, ahol „a körúton járkál a november”, de eltéphetetlen szálak kötik a tájhoz, „a régi szerelmek lábnyomához”, hol tudja, „merre mennek, kik mennek az uton”. „Mikor a gyermek gyermek volt, magával ragadta a játék, most belefeledkezni csak a munkába tud.”
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!