Csak az emlékük maradt…

„Lounge - 2 évvel később” c. dokumentumfilm: a 8 fiatal életét követelő kávézótűzről

A reggelim negyedét nagy buzgalommal tömködve a számba próbálom elmutogatni anyámnak, hogy adja már a zsét, mert lekésem a buszt. Lepisszent, mivel a rádióban éppen egy két éve történt tűzesetről emlékeznek meg… Annyiszor mondtam már, hogy a jelenre kéne figyelni, nem arra, hogy mi volt mit tudom én mikor. A buszra lépve a kezemben tartott fülhallgatómat keresem. A környezet kizárása következik, bedugjuk a bogyókat a fülbe és mehetne is a zene, ha nem merülne le a discmanem. Mindegy, jöhet a rádió. Akármilyen csatornára váltok, mindenhol ugyanaz megy: Lounge.

l3

Belegondoltam, tényleg ennyire hidegen tud hagyni nyolc fiatal halála? Bennégni valahol többed magaddal. Hallani, hogy más is éppen úgy haldoklik, ahogy te. Fuldokolva, hörögve. Előbb még csak-csak kijönne a szánkon valami hang, aztán eszméletünket vesztjük, kiforrunk, és csak perzselődünk, égünk el, elszenesedett, felismerhetetlen tárgyakká. Valahogy így halunk el mind legbelül, miután elfelejtünk gondolkodni. Továbbra is jó ez a reggel, mi?! Befutok az egyetemre, telnek az órák, fogynak a kávék, a türelem. Aztán valaki azt mondja, ugyan nézzem már meg azt a filmet, amit a Vajdasági TV készített a 2008. február 17.-énleégett Lounge caféról és a balesetet követő eseményekről. Jó, hadd lássuk a vadat, ha már frontálisan nekem jön.

 Azt hitte vicc, hogy: “Tűz van!”

Már pörög is a negyven perces film. Feltűnik a cím: „Lounge -2 évvel később”. Stílusosan, kicsiny lángnyelvekkel a képernyő alján…

lephaftIn medias res:

elsőként az aznap szolgálatot teljesítő bűnügyi felügyelő kezdi a történtek ismertetését, majd egy másik felügyelő göngyölíti tovább az események felidézését. Utánuk a helyszínre érkező tűzoltó beszél. Elmondja, hogy a riasztásra érkezésükkor nem tudtak bejutni a városközpontba, mert a fagy miatt nem sikerült az illetékeseknek leengedniük egy behajtás ellen védő akadályt, így renge


A szokásos szombat esti lazulásnak induló események sorát több szemszögből is nyomon követhetjük, a fiatal filmkészítők (egy 1978-as, két 1985-ös és egy 1986-os születésű pályakezdő tévés voltak az alkotók) megfelelően adagolva visznek közelebb az eseményekhez. A fekete-fehér képsorok nagyon nyomasztóak.
teg idő telt el mire más irányból meg tudták közelíteni a helyszínt. Megszólal két túlélő is, valamint az egyik elítélt fiatalember vallomásából idéznek, így állnak össze a történtek.

A kávézóról készült képek alapján be lehet mérni a teret. Néhány kisebb helyiségből álló bár, tarka berendezéssel, retró-hangulat. Az egyik falat borító pink, szőrmés textil is feltűnik, amin egy tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy a közelében tilos a dohányzás, vagy más tüzet produkáló eszköz használata. Az idézett vallomásban elhangzik, hogy a balesetet is az okozta, hogy nem vették tudomásul ezt a figyelmeztetést. Az éppen távozóban levő fiatalemberek egyike az öngyújtójával játszva lobbantotta be a burkolatot, majd erről terjedt tovább a tűz. Az egyik nyilatkozó túlélő, éppen a toalettre igyekezett, amikor észrevette a veszélyt és reflexszerűen reagált, kiabálni kezdett, hogy a többi bent tartózkodó is tudomást szerezzen róla, a másik túlélő, pedig már a mellékhelyiségben tartózkodott, a kiáltásokat hallva kinézett, de mivel nem látott semmit, azt hitte, hogy valaki viccelődik. Amikor kifelé indult, már az egész helyet betöltötte a füst, az ablakot megpillantva sikerült neki kimászni, vagyis inkább kicsusszanni. A tüzet felfedező fiú visszaindult, hogy a többieknek segítsen kijutni, de a füsttől kábultan, kóvályogva csak a véletlen folytán menekült meg. Rajtuk kívül a kávézóban, a földszinten egy pincérnő volt, aki időben elhagyta a helyiséget. A tűz oltásában segédkeztek az elkövetők is, akik egyelőre nem akarták nagydobra verni, hogy mi is okozta a borzalmat.

Nemcsak a történet hangzik el részletekbe menően, hanem az utána következő eseményeket, valamint a körülményeket is taglalja a film. A bírósági tárgyalásból, híradókból láthatunk részleteket és megszólalnak a különböző állami szervek szóvivői, elnökei, az áldozatok családjainak képviselője, az egyik védőügyvéd, a kávézó egyik tulajdonosának (a magyar nevű, ahogy a filmben írták: Tamaš Kolarnak) testvére és az egyik áldozatnak az édesapja is.

l4

A kávézót 2004-ben jegyeztették be Újvidéken, a megnyitáshoz minden hivatalos szerv hozzájárult, a városi felügyelőségek képviselői jártak a helyszínen, és mindent az előírásoknak megfelelőnek találtak. A kávézó már három éve működött a tűzesetig, kedvelt szórakozóhelyként. A balesetet követően Újvidéken háromnapos gyászt rendeltek el. Mivel Koszovó is február 17-én hirdette ki függetlenségét ezért ugyan megoszlott a figyelem, de emlékezetes, hogy ebben az időszakban milyen nyomasztó csönd járkált Újvidék utcáin. A tragédia után néhány nappal egyes felügyelőségek képviselőit feljelentette a rendőrség, a helyzetükkel való visszaélés miatt. Ezeket az eljárásokat a bíróság később megalapozatlannak találta és megszüntette. 2008. február 17-e után három hónappal emeltek vádat a két gyanúsított és a két tulajdonos ellen, utóbbiakat a közbiztonság veszélyeztetésével vádolták. Az eljárás hét hónapig tartott, november 7-én zárták le. A tárgyaláson elnöklő bírónő szerint a lokál csak galamboknak jelenthetett volna biztonságos lakhelyet. Tehát a felelősséget teljes mértékben a tulajdonosokra hárították. Kollár Tamás testvére szerint sok mindent mellőztek az eljárás során azért, hogy a hivatalos szervek ne fizessenek kártérítést. A kávézó tulajdonosait tíz év börtönbüntetésre ítélték, amit a legfelsőbb bíróság tavaly szeptemberben hétre csökkentett, a gyújtogató tizenkét évet kapott, a bűnrészességért elítéltnek öt évről kettőre csökkentették a büntetését. Az elítéltek és a károsultak képviselői fellebbeztek, de válasz még nem érkezett.

                                                                                                         ***

Továbbra is megmarad a kérdés, hogy az a bár, amely legfeljebb galambdúc lehetne, egyáltalán hogy működhetett három éven keresztül, ellenőrzötten. A műsorban elhangzó válaszok némelyike felettébb ismerősen hangzik nekünk, a félrebeszélések országában élőknek…

l5A film végén előbb azok nevét láthatjuk, akik nem voltak hajlandóak kamera elé állni, majd azokét, akik véleményét már nem kérhették ki erről: az öt egyetemista lány, a két középiskolás fiú és a fiatal pincér nevét, rövid életük summázását és fényképeit. Kiderül, hogy az egyik lány és fiú testvérek voltak. A zárószavak a korábban már megszólalt édesapának jutottak. Nekik marad a legnagyobb küzdelem: az emlékezés és az emlékeztetés – nem hagyhatják feledésbe merülni a történteket. Stáblista, sötét meg a gombóc.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2010.03.01.

Léphaft Ágnes

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.