Csak írni hagyjatok!

Szőke Timi

Szőke Timi

Már nem emlékszem, hogy jött a gondolat, de tízévesen elhatároztam, hogy én regényt fogok írni. 18 dinárért vettem egy vonalas füzetet a Super Marketból, az iskola sarkán. Világoskék volt a borítója, fehér és rózsaszín kis mintákkal. Néhány napig ott állt az íróasztalom fiókjában, vártam a megfelelő pillanatot, hogy elkezdjem a regényt írni. A fejemben már megvolt a történet, mindennap elalvás előtt a regényen gondolkodtam. Ketten találtuk ki az egészet a képzeletbeli barátommal, és rólunk szólt, hogy majd mi mennyi mindent fogunk csinálni, ha nagyobbak leszünk. Aztán egyik este, mikor a szomszéd néni átjött kávézni, és magam lehettem a szobámban, leültem az íróasztalomhoz, és elkezdtem írni a regényemet. Senkit sem akartam, hogy tudjon róla, nem is mondtam el senkinek, néha éjszaka elemlámpával a paplan alatt írtam, és a kis füzetet is mindig a fiók legaljára dugtam. Egyik nap, mikor hazaértem az iskolából, anyu mondott valamit a regényemmel kapcsolatban, most már egyébként nem is vagyok biztos benne, hogy tényleg elolvasta, de azután nem folytattam a regényt, kiszaggattam a lapokat, összetéptem, és lassanként kidobtam. Próbálkoztam még néhányszor naplót írni, de a gyanús kérdések után mind a szemetesben vagy a tűzben végezte. Egy titkos szimbólumnyelvet is kitaláltam egyik naplómhoz, mert nem szerettem volna, hogy még egyszer valaki elolvassa és megértse, amit írok, de szerettem volna megörökíteni a gondolataimat, hogy később is emlékezzek. Ezt a naplómat elvesztettem, nem is tudom, hogy hogy vagy mikor. Valamiért csak azok a naplóim vannak meg, amiknek piros a fedelük. Miután azt a harmadik naplómat elvesztettem, valami összetört bennem, és nem is akartam már többet írni, inkább olvastam.

Azután középiskolás lettem, valami új kezdődött, Szabadkán voltam, az intiben laktam, és a Kosztolányiba kezdtem járni. Pásztor Valéria irodalom-tanárnő ösztönzésére minden kedden az akkori negyedikesek közé írásra jártunk. Kiderült, hogy nem igazán tudunk írni, hogy sablonosak, közhelyesek és általánosak vagyunk. Mindenkinek meg kellett magában találnia a spirituszt.

Az intiben az újsághoz kerestek új arcokat. Elmentem az első megbeszélésre, és egyetlen elsősként elvállaltam bármit. Az első interjúm egy olyan „rögtön a mély vízbe”-féleség volt, a városházán kellett beszélgetnem Szabadkáról. Alig egy hónapja voltam Szabadkán, azt sem tudtam, hol van a városháza bejárata, vagy hogy miről volt szó, amikor a Reichel-palotát emlegették, és a jegyzeteimbe azt is le akartam írni, hogy a kék szökőkút giccs stílusú, de rám szóltak, hogy ezt még véletlenül se írjam meg.

Aztán már nem én voltam a kis elsős, kezdtem megtalálni magam, én lettem, aki mindig megmondja a véleményét íráson és aki az elsők között választhat témát az intis újságba. Másodikban kezdtem feketére festeni a hajam, pirosra a körmöm. Beiratkoztam a városi könyvtárba, színházba jártam. Rájöttem, hogy mennyire fontos dolog a magánszféra, hogy kényszerevő, beteges gondolkodó és néha paradox vagyok.

Végre én csinálhattam a színészinterjúkat az intis újságba, és elsőnek Erdély Andreát választottam. Magam hívtam fel, beszéltem meg a találkozót és készítettem el a kérdéseimet. Felejthetetlen két óra volt, megismertem egy különleges, egész más világnézetű nőt, akire felnézek. Annyira izgatott lettem, hogy még aznap elmentem a Bódisba, hogy magam legyek, és megírtam az interjút. Amikor Tómó Margaréta, a Magyar Szó újságírója, az intis újság szerkesztője elolvasta, félrehívott, és azt mondta, nekem ezzel az egész írás-dologgal komolyabban is kellene foglalkoznom.

Minden hónapban egy újabb színész, újabb világkép. Iskolán kívül is írtam. Az egyik esszémet elküldtem egy versenyre Magyarországon, nyomtatásba került, és van egy könyvem, amiben benne van az én írásom. A KMV-t is megpróbáltam. A szabadkai döntőn a novellám és a Béres Mártival készített interjúm is első lett. Áprilisban irány Becse, ahol csak jó kritikákat kaptam. A szünetben egy ismeretlen nő leszólított, hogy az én interjúmat élvezte a legjobban, és hogy adnék-e neki egy másolatot. Én majd kiugrottam a bőrömből, és ezután, amikor Samu János Vilmos zsűritag, író és egyetemi tanár azt mondta az írásomra, hogy posztmodern, én kész voltam, még akkor is, ha a novellám nem ért el helyezést. Publicisztikában első lettem az interjúmmal.

Később megláttam a Képes Ifiben az Árok-program felhívását, és úgy voltam vele, hogy akkor nézzük, mit tudok. Jelentkeztem, elküldtem néhány írásom, és Csillik Blanka, az online Képes Ifi szerkesztője azt mondta, hogy naná, hogy írhatok, témaötleteket adott, én pedig rájöttem, hogy mennyire is szeretem ezt csinálni, hogy mennyire jó, hogy megoszthatom másokkal a véleményem, a gondolataim, hogy alkotok valamit, ami másoknak érdekes, szórakoztató vagy akármi. Nyáron Ifin a Képes Ifi-s találkozón, képzésen, ismerkedéses délutánon Laskovity Ervin szerkesztő úgy jött oda hozzám, hogy szia, te vagy a Szőke Timi?! Nagyon jók az írásaid. Később még a tiszteletdíjam is elkaptam az addigi írásaimért… képzelhetitek, hogy megünnepeltük aznap este.

A Képes Ifi-s képzés helyszíne a Nyári Ifjúsági Játékokon

A Képes Ifi-s képzés helyszíne a Nyári Ifjúsági Játékokon

Az őrült, emlékezetes nyárnak gyorsan vége lett. Repülőre ültem, és vártam, hogy a híres Amerika egy új részem legyen a következő évre. És már több mint fél éve itt vagyok. Ahhoz, hogy sok mindenre rájöjjek, 8000 km-re kellett jönnöm, mindentől, amit megszoktam, amit szerettem, ami voltam. Rengeteget tanulok a világról, az emberekről és magamról. Távol kellett hogy kerüljek otthonról, hogy észrevegyem, van hazám, és tudatosodjon bennem, mennyi nagyszerű ember szeret és vár vissza. Sokszor azokból a kis pillanatokból táplálkozok itt, mikor azt mondják, hogy sok minden nem ugyanaz nélkülem, vagy taggolnak a Facebookon, mintha én is ott lettem volna. Kezdem úgy látni ezt az egészet, hogy sokkal többet kapok Amerikától, mint amennyiből kimaradok otthon.

Bárhová is menjek, én a poros, moholi kis utcájából jövök, nem igazán tudom, merre tartok, de mindig is Szőke Timi, az a vajdasági csitri leszek.

P. S.: Képzeljétek, most már szerződésem van a Képes Ifivel, olyan igazi, aláírtuk meg minden. El sem hiszem! Nem is tudjátok, mennyit jelent az, amikor azt hallom, hogy mennyire várjátok a szerdát, hogy minden írásomat felolvassák az osztálytársaim, és hogy ismeretlen emberkéktől kapok üzeneteket, hogy valamit tényleg jól csinálok.

És most kellene hogy jöjjön az a rész, amikor mindenkinek, még a kiskutyámnak és a sarki boltos néninek is megköszönök mindent.

Megjelenés: www.kepesifi.com,2011.02.16.

The following two tabs change content below.
Szőke Timea

Szőke Timea

A 21 évemmel gondoltam már magam sok mindennek. Voltam lila hajú moholi punk kislány, büszke kosztolányis Szabadkán, szerbiai (vagy szibériai?) csitri Amerikában, most meg egy kis egérlyukból cincogó vajdasági bölcsészlány vagyok Budapesten és mintha megint lilás lenne a hajam... Több-kevesebb sikerrel próbálgatom a szerencsém meg az élet kis játékait. Aztán meg majd lesz valami!
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!