Csorba Lóci: Ha őszinte vagy, nagy baj nem lehet

Avagy mi történt, miután megkérték: jó volna nagyban is „ökörködni”

Csorba Lóci számára gyakran a pihenés is arról szól, hogy közben megír egy-egy dalt. Az óbecsei származású énekes, gitáros és dalszerző éppen a stúdióból érkezik. Nyár eleje van, de a lazítás esetében októberig várat magára. A Lóci játszik zenekar legközelebb a július 4-8. között sorra kerülő kishegyesi Dombos Fesztiválon pezsdíti fel a közönséget.

– A napnak még korántsem volt vége, amikor Csorba Lóránt betoppant a megbeszélt találkozóhelyre. Már a stúdióból érkezett, majd az interjú után két további programra készült. Otthoni tennivalóival is sietnie kellett, mert három nap múlva a kishegyesi Dombos Fesztivál színpadára várták zenekarával. Oda, ahol évekkel ezelőtt maga is szívesen hallgatott koncerteket – s teszi ezt ma is, úgy, hogy Lóci játszik nevű együttese szintén a fellépők között van. A vajdasági szereplés különösen kedves a szívének: Lóci Óbecséről származik.

Loci_3

Csorba Lóránt, azaz Lóci már kétévesen játszott – teniszütőn

Ötéves voltál, amikor a családod áttelepült Magyarországra. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

– Annak idején nemigen volt ésszerűbb választás a költözésnél, de én egy kicsit kalandként is emlékszem a Budapestre kerülésre – dobozokból éltünk, pakoltunk egyik helyről a másikra, majd amikor letelepedtünk egy Rózsadomb széli albérletben, folyamatosan jöttek a vajdasági vendégek, rokonok és ismerősök. Állandó volt a kisebb felfordulás körülöttem, mindig történt valami. Így viszont – szerencsére – nem veszett el a kapcsolódás a Délvidékkel. Édesanyámék levittek nyaranta a nagymamámékhoz, jó pár órás határon várakozást követően. Tinédzserkoromig ott töltöttem a nyarakat, így fennmaradtak az óbecsei, az újvidéki, szabadkai baráti kapcsolatok is.

Édesapád (Csorba Zoltán, a Magyar Szó első budapesti tudósítója – a szerk.) valóságos polihisztor, több hangszeren játszik, ír és fest. Te mikor kezdtél érdeklődni a zene iránt?

– Már kétéves koromból léteznek felvételek arról, hogy egy játékteniszütőn „zenélek” és azt énekelem: hosszú az éjszaka, ne menjen még haza… Kicsiként is szerettem szerepelni, apám egy alkalommal felrakott a színpadra, de akkor emlékeim szerint elsírtam magam – a „sokkon” a jelek szerint túlestem, később sosem történt ilyen!

A késztetés 13 évesen jött, hogy zenében mondjam el, amit érzek, gitár után is ekkoriban kezdtem el vágyni. Zongorázni nem szerettem, mert Bachot és Haydn-t kellett játszani, én pedig saját szerzeményt akartam előadni – igyekeztem is mindig átkölteni a dolgokat… A zongoratanárnőm ilyenkor keresett egy improvizatívabb darabot és meghallgatta, mit teszek hozzá a műhöz. Számomra ez pozitív visszacsatolás volt.

Visszatérve a gyerekkorra, gyakran jártunk Zadar közelében egy halászfaluba nyaranta, ahol a családom összebarátkozott a helyi étterem tulajdonosával. Egy alkalommal nálunk voltak a gitárok, elkezdtünk apával játszani, először csak viccből. Annyira megtetszett a tulajnak a produkciónk, hogy megkért, jöjjünk vissza másnap is, megegyezünk valamiben. Így a halvacsora fejében minden nap zenéltünk pár órát. Olyan dalokat kísértem, amelyeket nem ismertem, dalmát és régi mostari nótákat is. Nekem ez valódi iskola volt. Az első vendéglátós tapasztalatom… Ekkor 20 éves lehettem, de a gimiben már 13 esztendősen alapítottam egy zenekart. Több neve volt ugyan, mint ahány fellépése, ám ezen az első haveri zenekaron mindenkinek „túl kell esni”. Később jött a Műszaki Hiba, egy kicsit komolyabb együttes.

A Grand Hotel Budapest nevű formációban 19 évesen kezdtem zenélni, saját számokat írtunk. 23 voltam, amikor megalapítottuk barátaimmal a Veronika & The Wedding Boys partizenekart, amellyel a mai napig járunk esküvőkre játszani, csak már kevesebbet. A Lóci játszik jelenleg 6 éve létezik, ebből három esztendeje nagyzenekarként.

Loci_2

A Lóci játszik zenekar immár 6 éves

Ilyen régi zenei múlttal hogyan kerültél mégis portugál és filmtörténet szakra?

– A zene mindig előtérben volt az életemben, zeneszerzőként tartom magam a legjobbnak. Valójában gitáros akartam lenni, de Tausz Gabi, az együttes alapítója már elfoglalta ezt a helyet az együttesben. A zongora sem érdekelt annyira – a zeneszerzés vonzott, de ilyen szakra nem mehettem.

A gimnázium 3. osztályáig matek tagozatos voltam, majd rájöttem: nincs hozzá igazán érzékem. A sztorik viszont érdekeltek, jártam drámafakultációra. Így jött ötletként a filmtörténet, melyhez kellett egy másik szak is. Átgondoltam: Brazília elég nagy ország, jók a csajok, a foci, a zene – a bossanováknak még a szövegeik is érdekesek. Úgy voltam vele, legyen a kiválasztott a portugál nyelv, erre a szakra úgysem akar menni senki. Egyik akkori jó barátommal és a párjával felvételiztünk. Az előbbit nem vették fel, minket igen. Egyetlen fiú voltam a szakon. Jól éreztem magam az ELTE bölcsészkarán, szerettem egyetemista lenni – szerintem jól állt az a kor! Egyszóval tanári diplomám van.

Valójában hogyan lett a Lóci játszik egyszemélyes előadóból duó, majd hétszemélyes zenekar?

– A partizenekarból ismertem a billentyűs Dobozy Ágostont, vele már a Grand Hotel Budapestben is zenéltünk együtt. S amikor egy barátom megkért, keressek együttest a nővére esküvőjére, felajánlottam, hogy csinálok egyet. Ágoston egy Robbie Williams-tribute bandában játszott, gondoltam, már megvan a repertoár egy része – hoztunk dobost, gitárost, és én lettem az énekes. Aztán kerestünk egy lányt is, így lett öttagú a zenekar. Később csak a dobos, a zongorista és én maradtunk. Gitárost kétszer, énekesnőt egyszer cseréltünk.

Az egyszemélyes történetem úgy kezdődött, hogy a dobosunk elkezdett akusztikus koncerteket szervezni, kávézókban, kocsmákban. Nekem pedig voltak saját számaim. Látott engem „ökörködni” az esküvők végén – majd megkért, hogy ezt csináljam meg „nagyban” is.

Kezdetben nem volt hozzá kedvem. Mégis, már az első koncertem sikeres lett. Először stand-up és saját zene keveréke volt a produkció, nem is játszottam olyan lelkesen a dalokat – a közönség viszont elkezdte kérni őket! Mindig hívtam a koncertjeimre „sztárvendéget”, zenész haverokat, abban bízva, hogy így mindenkinek eljön legalább tíz barátja és jó eséllyel teltház lesz. Eljött Szeder-Szabó Kriszti is, aki közölte, hogy beszállna a saját számok előadásába. Így született a Szociálisan érzékeny dal, amely egy nagyon jó duett.

A videója felkerült a YouTube-ra, majd a Ki mit Tube versenybe, ahol országos második helyezést értünk el. Éppen Rijekában voltam, amikor felhívtak, hogy mekkora sikere lett a felvételnek – nem is akartam elhinni!

Ezzel már sikerült kisebb ismertséget szerezni. Zavart viszont, hogy nem úgy szólaltak meg a dalok, ahogyan én azokat a „lelki füleimmel” hallottam. Akkor jött az ötlet, hogy jó volna nagyzenekart csinálni – szép számú közönség már van hozzá, miért ne játszhatnánk a saját számainkat is?

Az első közös próba nem volt olyan jó, túl soknak éreztem a hangszerek jelenlétét, ezért fél évre abbamaradt a zenekar megvalósítása. Később rájöttem a módszerre, hogyan lehetne a dalokat „nagyzenekarosítani”. Minden hangszert külön illesztettem a gitárjátékomhoz és kipróbáltam a hangzást. Kialakult a mag, s a négyeshez csatlakozott két fúvós. A Los Hermanos brazil együttes a kedvencem, ők inspiráltak arra, hogy legyenek ilyen hangszerek is a zenekarban…

Nagyobb ismertséget a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film zenéje hozott számodra – de hogyan kerültél kapcsolatba a filmmel?

Reisz Gáborral, az alkotás rendezőjével együtt jártam filmszakra egy évig. Sokszor vett részt a koncertjeimen. Olyan zenei világot képzelt el a tervezett filmjéhez, amilyet én játszottam egy szál gitárral. Megkért, hogy segítsek. Ezen az albumon csak Gábor és én vagyunk jelen dalszerzőként. Viszont a filmnek köszönhetően a Lóci játszik zenekar első A38 hajón tartott koncertjén már teltház volt.

2015-ben jelent meg az első lemezünk, a Hadd legyek arról híres, és a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan után mindenki odavolt a Van című slágerért. Érdekes, hogy mostanság már nem játsszuk ezeket a dalokat – sokaknak nem mondanak semmit, ezért egy rövid koncertünkön biztosan nem hangzanak el.

Ekkoriban kezdtetek igazán ismertek lenni…

– A Ki mit Tube után rengeteg kedvelőnk lett a Facebookon, erre lehetett alapozni, ezért is maradt Lóci játszik az együttes neve. Majd megnyertük a Veszprémi Utcazene Fesztivált, ami még több érdeklődőt hozott. No, az egy igazán érdekes szereplés volt! 7 nap alatt 13 koncertet csináltunk, volt, hogy nem jelent meg mindegyik zenekari tag, mert dolgoztak… Előfordult, hogy én és a két fúvós álltunk színpadra, vagy jómagam a gitárral. A közönséget arra biztattuk, jöjjenek el holnap is, sosem tudni, mi lesz!… Viccesen alakult, de jól sült el.

Aztán jött a Fonogram-díj, majd a Nagy-Szín-Pad elismerése, legutóbb, 2018 júniusában pedig a Petőfi Zenei Díj-jelölés. Az első lemezünket egyébként a Cseh Tamás Program – jelenleg Hangfoglaló – keretében sikerült kiadnunk, amit nagyon jó kezdeményezésnek tartok. Felemel olyan együtteseket, akiknek másképp nem lenne módjuk megcsinálni az első lemezt. A Hangfoglalóban magam is mentor vagyok – az Aurevoir zenekaré.

Loci_4

A VOLT Fesztiválon is sokan tomboltak a Lóci játszik zenéjére

Milyen érzés volt, amikor „megnyíltak a kapuk?”

– Valószínűleg szerencsénk, hogy minden lépcsőfokot megjártunk. Jómagam sokat játszottam úgy, hogy „egyedül többen voltam, mint a közönség”. Ehhez képest a Petőfi Díjátadó gálán 15 ezer ember előtt zenélt a Lóci játszik, a Budapest Parkban 8 ezren hallgattak bennünket…

Úgy gondolom, tudjuk értékelni a sikert. Ráadásul az együttesből négyen már 30 és 35 év közöttiek vagyunk, van, akinek gyermeke is született. Többünknek volt már zenekara, amely nem lett sikeres. A Grand Hotel Budapest feloszlásakor eléggé összetörtem, akkor kezdtem az esküvői zenélést… Azt hittem, saját dalokkal nem érdemes foglalkozni.

Ha ilyen előzmények után tapasztalja az ember azt, hogy mégis működnek a dolgok és befut egy slágere, nagyon hálás tud lenni. Csak azt sajnálom, hogy nem vagyok tíz évvel fiatalabb, talán jobban bírnám a buszutakat! Gyakran olyan távolságokat teszünk meg rövid időn belül, hogy el sem hiszem… ez, bevallom, fárasztó.

De nyáron nemigen van idő másra, menni kell. Közben a lemezt is csináljuk – legutóbb összezártuk magunkat a zenekarral 3 napra, kibéreltünk Velencén egy kis vityillót próbálni. De a gyakorláshoz ugye már kellenek a dalok…

Mi inspirál téged a zeneszerzésben?

– Talán az a lényeg, nem kell egy dalt túlbonyolítani. Rájöttem, ha túlköltői vagyok, lassan én magam sem értem, miről szól a szám – ennek nincs értelme. Üzeneteket akarok elmondani. A számaink történeteket mesélnek el, ilyen a „Nem táncolsz jobban, mint én” is. Rávilágít arra, lehet, hogy ebben vagy abban ügyesebb vagy, de nem táncolsz jobban, mint én – egyszerűen erről szól.

Nálam az első mérce, hogy őszinte legyen a dal. Legalább magamnak ne hazudjak. Készül most egy nóta, az Összetört nők és összetört telefonok, egy nyár kórképe. Jó ideig nem tudtam befejezni a számot. Utólag rájöttem, azért, mert mást éreztem, amikor megírtam, amikor lezártam, és most is egy újabb lelkiállapotban vagyok. Végül őszinte lett, de az erejét elveszítette. Ballada készült belőle. Nekem fontosabb a szöveg valósága, mint hogy óriási sláger váljék a dalból.

Idén egyébként már lesznek új dalaink, de lemez a terveink szerint csak 2019-ben jelenik meg. Szeretnénk karácsonyra is adni valamint a rajongóinknak.

A kibontott nyakkendős stílus hogyan jutott eszedbe?

– Éppen az Ó nincs című dalunkat írtam, ami elég panaszkodós szám lett, amikor megnéztem Louis Primától az I got Nobody-t. Azt mondtam magamban: mennyire király azt üvölteni, hogy senkim nincs! Mi lenne, ha pozitív dal lenne az Ó nincsből? Prima mellett Dean Martint is akkoriban hallgattam, s nála láttam ezt a remek, lezser stílust. Egyik koncerten kibontott nyakkendővel jelentem meg. Utána odajött egy haverom és azt mondta: le ne vedd! Ő rajzolta az első logónkat a szemüveggel és a nyakkendővel…

Napokon belül kezdődik a kishegyesi Dombos Fesztivál, melynek már akkor is látogatója voltál, amikor nem zenekarként léptél színpadra…

– Az első fesztivál, amire elkezdtem járni, a zentai Ifjúsági Játékok volt. Itt még játszottam is a Grand Hotel Budapesttel, a Tankcsapda előzenekaraként. A zentai rendezvénynek sajnos vége lett, a Dombos viszont alternatívát nyújtott helyette – igaz, folkosabb és elegánsabb, de őszinte és igaz. Egy kishegyesi Lajkó Félix-koncertnek teljesen más az atmoszférája, mint például Budapesten a Tabánban. Engem ez fogott meg leginkább a Dombosban, no meg a festői környezet, a sátrazási lehetőség…

Milyen volt, amikor Ti koncerteztetek a Domboson?

– Ott játszani szuper élmény volt! Ez a fesztivál egy intézmény a szememben. Megtiszteltetésnek éltem meg a fellépést, nagyon szeretném, ha még sokáig működne a Dombos.

Túlizgulom egyébként ezeket a koncerteket. Egyszer megkértem a fiúkat, „tegyétek oda magatokat, mert ez a szülőföldem!” Azóta azzal heccelnek Budapesten is, hogy tegyem oda magam, mert ez meg az ő szülőföldjük. :) Általában bizonyítani akarok. Lehet, néha nem sikerül. De mindig abban bízom: ha őszinte vagy, nagy baj nem lehet…

11659535_958781514142264_8370067107753960147_n

A kishegyesi Dombos Fesztivál különleges atmoszférájáról is híres

Milyen gyakran jársz a Vajdaságba?

– Mostanában kevesebbet voltam, mert a pihenési időszakomban több visszautasíthatatlan munkával is megkerestek – a Dal 2018 műsorvezetője lettem például, kaptam egy remek zeneszerzői megbízást….Az ünnepeket is kihagytam sajnos legutóbb, de amikor tehetem, elutazom a Délvidékre. Nagyon sok embert ismerek – ha a nagyszülők, rokonok nem lennének, akkor is volna hová mennem, s ezért nagyon hálás vagyok.

Remélem, egy nap eljutok odáig, hogy évente elég lesz 5 nagykoncertet adni, akkor állandóan a Vajdaságban pihenek majd…!

Mivel töltődsz fel, ha nem zenélsz?

– Zenét hallgatok… :) Széles az érdeklődési köröm ezen a téren, de a Beatles-höz például 3 havonta visszatérek, ők a „viszonyítási pont”. Kedvelem Bruno Marsot, az Arctic Monkeys-t, Janelle Monae-t, Sam Cooke-ot, szeretem az új John Mayer-dalokat is. Mindig előkerül kedvencem, a Los Hermanos, de Lokomotív GT-t és Quimby-t is szívesen hallgatok olykor.

Többnyire olvasok, hallgatok vagy nézek valamit a szabadidőmben, a Brooklyn Nine-Nine sorozatból éppen vár rám egy csomó rész, amivel lemaradtam…

Gyakori gondom, hogy nem tudom lazításra hangolni magamat, pedig – különösen egykori filmszakosként – szívesen megnéznék egy-egy új filmet. Sokszor hiába várom a pillanatot, amikor át tudom kapcsolni az agyamat. Kicsit sajnálom, hogy kevesebb kultúrát veszek magamhoz, mióta sok kultúrát kell kiadnom magamból!… A fesztiválokon egyébként szívesen hallgatok meg másokat, körbejárom a színpadokat.

Loci_5

Nem kevés fellépéssel telik majd a nyár a zenekar számára

Hogyan telik majd a nyár?

– Egyelőre a következő koncertig látok, októberben lesz egy kis pihenőnk. Olykor örülök, ha felszabadul egy-egy nap és sikerül elmenni egy kis időre valahová. Bár Horvátországban is meg kell majd írnom egy-két dalszöveget…Több fesztiválra van meghívásunk, a Dombos után is utazunk tovább, Erdőbényére, majd Káptalantótiba.  Októberben viszont két hétre elmegyek Spanyolországba. Már nagyon várom!

Melyik a kedvenc számod – tőletek?

– Általában az, amit éppen írok! :) Sok kedvencem van, mindegyik jelent valamit. Legutóbb újra eljátszottuk a Hajad kakaót, mert jött egy lány, akivel lehetett duettezni. A Két házunk van azért jó, mert öt különböző hangnemben szólal meg. A Hadd legyek arról híres pedig egy hosszú szakasz összesűrített termése, antológia jellegű…

A harmadik lemez még rejtély – változatosnak ígérkezik. Több teret engedünk a spontaneitásnak, az egyik dalban például csak zongora szerepel. Ezt egyszer eljátszottuk Szabadkán és nagyon tetszett, ezért így marad. Remélem, egy nagy őrültek háza lesz! A Krokodil lemezünkön sok a káromkodás hangzott el, de az egy olyan korszak volt. A mostani más. Most a vicc érdekel…

A Lóci játszik zenekar július 5-én, 20 órától lép fel a Dombos Fesztiválon.

Fotók: locijatszik.hu, instagram.com/locijatszik

Búcsú Adrienn

The following two tabs change content below.
Búcsú Adrienn

Búcsú Adrienn

Van, aki szerint ez az érzés idővel elmúlik, de nálam nem úgy tűnik. Általános iskolásként kerültem Magyarországra, még gyerekként. Kecskeméten végeztem a képzőművészeti középiskolát és Szegeden a kommunikáció szakot. Ma budapesti vagyok. Sosem felejtettem azonban el vajdasági gyökereimet. Szegényebbnek érezném magamat, ha nem lennének. Sokat jelent a délvidéki életérzés, sokat jelentenek az onnan származó emberek. Valahol talán törvényszerű volt, hogy egyszer csak róluk írni is elkezdek...
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!