Cuba, libre?

A nem éppen Karib-tenger-illatú Palicsi-tótól a varaderói turista-Guantanamóig – Halász Attila kubai útinaplója (I.)

Cuba Libre – avagy: Szabad Kuba! Így szólt a kubai forradalmárok jelszava a spanyol gyarmatosítókkal vívott küzdelem során. És szól ma is gyakran szinte az egész világon. Forró nyári estéken, amikor az önfeledt fiatalok italt rendelnek valahol egy szórakozóhelyen. De nem Kubában. Pedig már hosszú évek óta győzött a forradalom. Kuba, ahol tombol a szabadság. Vagy mégsem? Halász Attila szubjektív írása.

1Emlékszem, mikor életemben először találkoztam a nagy kubai feelinggel. Most is itt cseng a fülemben, ahogy a Női strandon egy kubai együttes salsát játszik, mi úgy szürcsöljük a mojitót, mintha muszáj lenne, a szivarfüst pedig elnyomja az esti szellőben hullámzó Palicsi-tó – hát hogy is mondjam?  – nem éppen Karib-tenger-illatát. Szinte még gyerek voltam akkor.

Hogy a latin dallamok vagy a fejembe szálló koktél volt-e az oka, nem tudom, de teljesen beszippantott a kubai életérzés. Vagy legalábbis, amit akkor annak hittem.

Nyáron a barátaimmal csak kubai rumot ittunk, és arról ábrándoztunk, milyen jó lenne egyszer eljutni  oda. Oda, abba a távoli, számunkra majdhogynem misztikus szigetországba, ahol mindig süt a nap, ahol az emberek régi amerikai autókkal járnak, és ahol Hemingway is annyira szeretett pihenni. A Fidel Castro vezette szocialista rendszer hosszú évek óta amerikai embargó alatt áll. Ha Che Guevara-pólód van, akkor menő vagy, mert az a lázadás és a szabadság szimbóluma. Ezek voltak akkor azok, amiket Kubáról tudtam.

Azután eltelt jó néhány év. De a kíváncsiság, a bizsergő érzés, ha Kubára gondoltam, továbbra is megmaradt. Elkezdtem mélyebben beleásni magam a témába. A sok információ csak még inkább kíváncsivá tett. Vajon tényleg olyan világ ez, mint amilyennek mutatják?

2

Egy kommunista időkapszula óriási dohányültetvényekkel, amelyekből a világ legdrágább szivarjai kerülnek az európai gazdagok szivartárcájába, a cukornádból desztillált rum, a hamisítatlan kubai ritmus és a csodálatos azúrkék tenger a hosszan elnyúló hófehér partszakasszal. Ez mind hozzájárul az úgynevezett kubai mítoszhoz, amit még nem ért el a kapitalizmus szele. Fidel halálával ez már elkerülhetetlennek látszik, mondták. Nincs mese. Menni kell.

Sikerült megcsípni egy relatív olcsó repülőjegyet egy Bécsből Varaderóba tartó járatra. Innentől már nem volt kérdéses: utazunk.

Mivel a barátommal nem vagyunk az uniformizált tömegturizmus hívei, ezért szerettük volna a rendelkezésünkre álló idő nagy részében Kuba egy valósabb arcát látni, és nem csak a kanadai és német üdülőkkel viaskodni a napozóágyakon a varaderói turista-Guantanamóban. Így a mellett döntöttünk, hogy utazásunk során tíz napot Havannában és környékén, egy kubai család otthonában töltünk el, a maradék négy napot pedig a korábban említett Varadero egyik szállodájában, lesz, ami lesz.

Mivel mindenképpen ragaszkodtunk ahhoz, hogy a végére jusson az  önfeledt, láblógatós karibi rehabilitáció, és a késő esti érkezéssel is számolnunk kellett, úgy határoztunk, a reptér közelében lévő Matanzas városában szállunk meg, és csak másnap lódulunk meg Havanna irányába. Nagy örömünkre, a néhány éve lazább castróista rezsimnek köszönhetően a sokak által kedvelt Airbnb szálláskereső már Kubában is elérhetővé vált. Így sikerült mindkét városban igazán olcsó és autentikus szállást találnunk.

3A 12 órás repülőutat követően, 6 óra időeltolódással, 22 óra után landoltunk a varaderói repülőtéren. A  hosszú út és a március eleji, morcos és esős bécsi időjárás után a repülőből kiszállva a késő esti meleg fuvallat igazi felüdülés volt számunkra. Itt most is nyár van! – konstatáltam magamban elégedetten, miközben a reptér körül itt-ott egy-egy óriási pálmafa körvonalai rajzolódtak ki a reflektorfényben. Ez tényleg Kuba! Bár valójában még akkor sem hittem ezt el igazán…

A megszokott, csillogó és nyüzsgő európai légikikötők helyett egy sokkal szolidabb és letisztultabb verzió tárult elénk. De a hosszú és macerás vízum- és vámkontroll itt sem maradhatott el. Érdekes módon a reptéri ellenőrzés szinte kizárólag nőket foglalkoztat, akik csinos egyenruhában, kurtára szabott szoknyában, fekete csipkeharisnyában és tűsarkú cipőben igyekeznek minél hatékonyabban végezni a munkájukat, több-kevesebb sikerrel.

Auténtica Cuba! – zúdult ránk minden irányból a propaganda, ahogyan lassan haladtunk kifelé az épületből.

4A biztonsági ellenőrzést újabb sorbanállás követte a pénzváltónál. Kubában hivatalosan kétfajta nemzeti fizetőeszköz létezik: a mindennapokban használt kubai peso, amivel rendszerint a helyiek fizetnek, és amiért szinte semmit sem lehet kapni, valamint a turistáknak váltott konvertibilis peso (CUC), a mesterségesen a dollárhoz kötött valuta, ami a kubaiak számára maga az élet. Utazásunk során szerencsére ez nem okozott komolyabb gondot, mivel még itthon részletesen tájékozódtunk a témában, ugyanakkor, vajdasági lévén, hasonló helyzettel már a 90-es évek óta én is szembesülök. Továbbá a szinte egy az egyben számolt euró–CUC árfolyam is megkönnyítette a számolást.

A turistatömegből szabadulva találtunk egy szimpatikus, angolul beszélő, idős taxist, aki 25 CUC-ért cserébe nagyon szívesen elvitt bennünket a 17 kilométerre található Matanzasba. Az igen becses árat 20 perc autókázásért elég nehezen tudtuk megemészteni, de az autórádióból szóló latin muzsika némiképp enyhítette a fájdalmunkat.

(Folytatása következik)

Halász Attila

Képek forrása: Attila Halász Food & Photography (https://www.facebook.com/attilahalasz85/?fref=ts)

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!