Könnyes búcsú kultzenekaroktól

Rekordokat döngetett a debreceni Campus

A Campus Fesztivál amilyen rövidnek tűnt (a nulladikkal együtt csak négy nap), olyan sűrű programmal várta a látogatókat. Ilyenkor mindig nehéz a döntés, hogy melyik zenekarokat részesítsük előnyben, és kik azok, akiket sajnos ki kell hagyni. Így nagyon szubjektív beszámoló érkezik egy azóta is lábadozó (a nagyerdei fák kivágása utáni csonkok miatt megsebesülő) fesztiválozótól.

(Fotó: Kelemen Emese)

(Fotó: Kelemen Emese)

Idén úgy alakult, hogy legtöbbször a KULTer.hu és a Dub székház közös összművészeti placcára menekültünk a Víztorony alá a rekordmennyiségű látogató elől, bár szerencsére ezen a helyszínen is sokan megfordultak. Nagyon változatos irodalmi és zenei programok kerültek a színpadra, amikért igazán érdemes volt egy-egy koncertről lemondani. A három nap alatt hallhattunk beszélgetéseket a magyar slam-szféra ismert előadóival és a debreceni szlemmerekkel, ellátogattak kulterek a József Attila Körből, többek között Potozky László, Urbán Ákos, Kele Dóra, Hevesi Judit vagy Oravecz Péter. Szóba került, hogy az R25-ös antológia szerzőinek fellépése a Tokaji Írótáborban miért kavarhatott nagy port az irodalmi életben: vajon politikai elhatárolódást jelent-e az ehhez hasonló eseményen való megjelenés? Fellépett még Debrecen két irodalmi köre is, a LÉK és a DEIK, amelynek tagjai egyetértettek abban, hogy ez a két csoport megfér egymás mellett, sőt némi átfedés is tapasztalható már. De láthattunk összművészeti estet is Korpa Tamás költő, Kárpáti János Iván képzőművész és György Dániel jóvoltából, diákszínjátszást, és beszélgetést Papp Szabolccsal a Supernemből, Palya Beával és Valuska Lászlóval, valamint Zságer Balázzsal, a Žagar frontemberével. Ez a kis nyugalomsziget önmagában megért volna egy fesztivált, az esti fantasztikus zenékkel meg főleg (személyes kedvenc lett a Desdemona Daene, hárfával!). A fenti programok mellett még a koncertekre is el kellett lavírozni, hol féltávnál távozni, hol belehuppanni egy-egy újabb beszélgetésbe.

biebers

A nulladik napon még csak három színpad működött, így volt egy halvány remény, hogy most még könnyű lesz dönteni, melyikhez fogunk ragaszkodni. De tévedtünk. A Telekom Hall és a Rézangyal-Roncsbár nagyon fej-fej mellett hozták a kínálatot, mindig vérzett a szívünk egyikért. Így maradt ki a nagyon várt Middlemist Red az Óriás javára, akik bár nagyon hősiesen tűrték a negyven fokot, mégis jobban illenek a zárt, kisebb klubokba, ahol igazán családias a hangulat. Persze így sem bántuk meg a választást, Egyedi Petiék szépen összecsalogatták a hallgatóságot. Innen átrohantunk a Telekom Hallba (amiről azért érdemes megemlíteni, hogy légkondicionált helyiség volt), ahol a The Biebers zenekar tombolt a színpadon, Horányi Julival kiegészülve. Be kell vallanom, számomra ez volt a legnagyobb pozitív csalódás az egész fesztiválon. Amit ez a zenekar csinált… szinte felrobbantotta a helyet! Akkora energiák áramlottak köztük és a közönség között, amitől teljesen ledöbbentem. Élőben sokkal rockosabb hatást keltenek a számaik, mint a rádióban játszott elpoposított verziók. A nagy tombolást kicsit más vizekre terelte Szabó Balázs Bandája, akik a tőlük megszokott lágysággal húzták hol a talpalávalót, hol az andalító dalokat. Utánuk pedig a 20 éves Heaven Street Seven debreceni búcsúkoncertje következett, könnyet csalva rajongóik szemébe, amit szombaton a Subscribe zenekar is megismételt. Bár volt szívszorító búcsúzkodás már a Roncs Bárban, zúzás ide vagy oda, ettől még ugyanolyan fájó volt most a fesztiválon is elköszönni a fiúktól.

wellhello

Az elkövetkező három napban kilenc színpadon zajlottak egymás mellett a koncertek, valamint a civil faluban is érdekesebbnél érdekesebb programokkal, tesztekkel, kérdőívekkel és kísérletekkel várták a látogatókat. A tömeg pedig egyre csak nőtt és nőtt, így döntötte meg a fesztivál a tavalyi 71 ezres látogatottságot az idei 84 ezerrel. A Telekom Hall idén próbaszínpadnak számított, mivel a Wellhellóra annyian szerettek volna bejutni, hogy a közönség fele sajnos kint rekedt a stadion előtt. Tavaly így tesztelték Majka & Curtis fellépését, így ők már a nagyszínpadon zenélhettek, ami előtt hatalmas tömegek gyűltek össze. Ha Fluorék továbbra is így folytatják, akkor nem túlzás azt jósolni, hogy jövőre már ők is a nagyszínpadon fognak állni. De a csütörtöki napon a Quimby és az Intim Torna Illegál is nagy tömegeket mozgatott meg, Caro Emerald csodálatos hangja pedig a fesztivál minden sarkába elhallatszott, amerre csak sétált az ember. A 30y egy rövid meglepetés akusztik koncerttel lepte meg a szemfüles rajongókat, mégpedig a Hortobágyi Nemzeti Park standja előtt. A zenekar az „Ifjú Kócsagőr” programját próbálta ezáltal népszerűsíteni, amiről itt olvashattok bővebben, alul pedig megnézhetitek az utcazenélést.

Nagyon elszánt fesztiválozónak kell lenni ahhoz, hogy harmadik és negyedik nap is ugyanolyan kedvvel és erővel menjen az ember a negyven fokban koncertekre tombolni, és próbálja nem elvetni magát a KULTer.hu babzsákjain, hogy irodalmi beszélgetéseket hallgasson, pláne, ha még szereti is az ember az ilyesmit. Így pénteken egy helyi bandával, Nyilas Reni és Őkkel indítottunk, akik már felléptek a 30y előtt is. Sajnos nagyon kevesen gyűltünk össze (de hát délután négykor még sört sem lehetett kapni…), de akik ott voltak, táncoltak, szerették a zenekart. Meglestük, ahogyan Lóci játszik, és ha nem a Pódiumon lett volna, bizony táncoltunk is volna rá rendesen. Minél előbb kell egy jó lócis klubbuli Debrecenbe is! Az est közepén a már megszokott, ám megunhatatlan módon robbantotta fel a nagyszínpadot a Brains, majd átadta a terepet Ákosnak, akire szintén több ezer rajongó volt kíváncsi, feltöltve az egész teret a színpad előtt. Az utolsó napra meg már annyira sűrűvé vált a program, hogy tényleg fájó szívvel kellett kihagyni a Magashegyi Undergroundot vagy a Kiscsillag koncertjét, mert a nagyszínpadon egymás után játszott Kowalsky és a magát nagyon odatevő, zúzós Enter Shikari, akik a maguk kicsit hibrid post-hardcore zenéjükkel rendesen felpörgették a fesztiválozókat, így kellő hőfokon adhatták át őket a debreceni favoritnak, a Tankcsapdának. Az ő koncertjükkel zárult a nagyszínpad programja, de a többi sátorban még hajnalig tartott a mulatozás.

entershikari

Ez volt az első Campus fesztiválom, és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a változatos zenei programokat, és erről olykor le tud mondani a kultúra, az innovációs kísérletek és a civil szférába való betekintés javára, mert rengeteg látnivalóval vár Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei fesztiválja. Facebookon már lehet csatlakozni a jövő évi eseményhez! Nem mellesleg a város is gyönyörű, megéri egy-két nappal meghosszabbítani az itt tartózkodást.

(Fotó: Kelemen Emese)

(Fotó: Kelemen Emese)

Fotók: CAMPUS FESZTIVÁL official és Kelemen Emese

The following two tabs change content below.
Kelemen Emese

Kelemen Emese

1990-ben születtem Szabadkán, a Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója vagyok. Tagja vagyok a Híd Körnek, a Fiatal Írók Szövetségének, főleg kritikaírással foglalkozom. Szeretem a kortárs magyar irodalmat, a francia filmeket, a spanyol focit és a macskákat.