Határtalan fesztivál

Desiré előtt

Desiré Central Station – borderline, nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál Szabadkán, 2016. november 13-20-ig.

desire

Számomra kétfajta színház létezik: a jó színház és a szórakoztató színház. A jót képviselik a Desirére érkező előadások 2016-ban (is). Persze a jó színház is szórakoztathat, iróniával, cinizmussal, szarkazmussal. De ha nincs a mellbe- és/vagy hasbavágó émelygés a felismerés pillanatában, akkor az már (szerintem) kérdéses, hogy milyen. Határvonalakat nehéz húzni, főleg jó és rossz között, pláné ha még a szórakoz(tat)ás is jelen kíván lenni. Élvezzük a Desirét minden évben, mégsem szórakozunk. És mégis, hogyan állíthatom, hogy a 2016-os program a jó színházat képviseli, amikor még csak az előszelét érezzük a fesztiválnak? Na, és ki dönt a határvonalakról…


Borderline – határvonal. Határ, mint az országok közötti; nemzetek, emberek, identitások közötti; vagy mint az emberben gátat állító. Vonal. Egyenes, görbe, szaggatott; jelöl utat, irányt (rosszat és jót – bár ezt is ki dönti el…); és állandóan válasz elé állít. Az is kérdés, hogy egy vonalnak melyik az eleje/kezdete és a vége, hogy egyáltalán van-e/kell-e, hogy ezt ennyire behatároljuk. Persze, a behatárolás, a meghatározás, a magyarázat, a definíció mindig szükséges. És most össze kellene kapcsolni a határt a vonallal, írni az átlépésről, akadályról, ittmaradásról, elmenésről, lemondásról, jobb életről, családnélküliségről, menekültekről, kerítésekről, politikáról, irodalomról, idézhetnék sok-sok kisebbségi (vagy ahogy régen mondták nemzetiségi) írótól, megpendíthetném az identitás-anarchiát, köpönyegváltást és lingvisztikai kozmetikát[1] –, és/vagy filozofálhatnék itt napestig a határvonalról, leírhatom/nám az én asszociációimat, de azok csak az én asszociációim (lennének). … és én nem szeretek más helyett gondolkodni, más szájába adni a gondolatot, nem vezetek senkit (nem vezetek meg senkit, nem szeretek (meg)vezetni senkit, nem szeretnék (meg)vezetni senkit ésatöbbi).

A Desiré hete pontosan ilyen: ezek az előadások nem vezetnek meg, de merészen kimondják a problémákat, és dühítő kérdésekkel nyitják ki újra a színház kapuját számunkra a (kül)világ felé. Fájdalmasan gondolkodásra késztető előadásokra számítunk, a programban felsorakoztatott alkotók nevei ezt sugallják. Válogatás nélkül nézni kell és gondolkodni. Nyitni és őrjöngeni, ha kell, utálkozni utána, és esetleg merni (próbálni) változtatni – de legalább valamiféle határvonalakat elmosni és elfeledni.

Itt olvasható a program.

[1]  Identitás-anarchia, köpönyegváltás, lingvisztikai kozmetika – Végel László után szabadon


 


Iratkozz fel hírlevelünkre és kövesd a Press Szó új írásait!

Novemberi médiaajánlat

The following two tabs change content below.
Kovács V. Sára

Kovács V. Sára

1990, Zenta. Érettségi a Zentai Gimnáziumban, diploma a szegedi Vizuális kultúratudomány tanszéken. Színház, performance-művészet, film, fotó. Örök naiv.