Lehet-e rohamtempóban művészetet csinálni?

Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny, annak minden alkotói dilemmájával együtt

uv 1

Ha létezne olyan, hogy színháztúltengés vagy színházvírus, én biztos elkaptam volna a múlt héten. Egy előadás, öt monodráma Zentán. És a Drámaíró Verseny Újvidéken  3 bemutató 1 nap alatt. Szombaton és vasárnap mentünk a székvárosba. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint ahogy egy narancs érezheti magát a facsarógépben: Újvidékre vendégségbe jönni négy év egyetemistáskodás után…

uv 2

A színházban talajvíz szaga csap meg. Eső volt, ami elöntötte a Művészklubot mindenki bánatára. De a srácok-lányok gyorsan megoldották a helyzetet és az esti olvasópróba után már lenn iszogattuk a sörünket két „Mi újság veled?” között. Sok ember. Az összes vajdasági magyar színházból. Figyelem őket. Hogy a manóba lehet összehozni 3 bemutatót 24 óra alatt? Mit csinálnak másképp, hogy megvalósuljon az, ami általában hathetes folyamat? Mennyire lehet egyáltalán ez komoly dolog? Ha nem maradandó, mi értelme van? Mennyire facsarja ki mindez az embereket? Felmerülnek az etikával kapcsolatos kérdések is. Először az  egyik drámaírót, Bencsik Orsolyát kérdeztem.

– Mennyire vetted figyelembe, hogy hány színész fog dolgozni a megírt darabodon? Tudván, hogy a drámaíró egy-egy csapatában általában tizenpáran szeretnének szerepet kapni.

Bencsik Orsi: Egyáltalán nem vettem figyelembe ezt. Három szereplővel dolgoztam: a tatával, a mamával és a lánnyal. Úgy gondolom, hogy egy jó rendező, ha egy monodrámát is kap, működtetni tudja a színpadon akár tizenöt színésszel is, és szerintem ez meg is valósult.

uv 9

– Nem egyszer volt rá példa, hogy az író már kész művet hozott, ami természetesen nem jelent meg sehol, de azt alakította, formálta a kihúzott címre. Ez rád mennyire volt most jellemző? Mennyire tartod ezt etikusnak?

Bencsik Orsi: Első körben én is arra gondoltam, hogy az lenne a legokosabb, ha biztonsági játékos lennék, mert életem első drámáját írtam meg most, és írhatnék már előre valamit, de aztán úgy alakult az időbeosztásom, hogy nem volt lehetőségem otthon előre dolgozni. Nem tartom rossz megoldásnak, ha az író már hozott anyaggal dolgozik. Főleg azért nem, mert különbözőképpen alkotunk. Nem képes mindenki reggel kilenctől délután ötig megírni egy drámát, főleg úgy, hogy az jó is legyen. Tehát egyáltalán nem etikátlan.

Azután Antal Attila rendezőnek szegeztem a diktafont. Kértem, mondja el, mi az, amit ilyenkor csinálni kell. Valamit csak tud, hiszen elvitte az első díjat. Az tény, hogy az a temérdek mennyiségű kecsap, amit az előadásban használt, büdös volt, de kétségtelenül színt vitt a darabjába.

Sirmer Zoltán és Antal Attila

Sirmer Zoltán és Antal Attila a karzaton

– Mennyire kerülnek ezen a két napon a színészek és a rendezők a színházi fogalomrendszeren kívülre?

Antal Attila: Nincs idő az előadásra. Még csak 24 óráról sem beszélhetünk, mert valamikor aludnunk is kell. Nem oszthatod úgy be az időt, mint egy normális próbafolyamatnál, inkább megpróbálsz olyan feladatokat kiosztani, amelyek elvégezhetőek. Sándor Zoltán szövege olyan lehetőséget adott, hogy elengedhettük az agyunkat. Tényezők összessége kell hozzá és csapatmunka. Pont azért, mert nagyon kevés idő van rá, mindenki nyomja ezerrel. Nem mondhatjuk azt, hogy ezt nem próbáljuk ki, mert lehet, hogy hülyeség. Ki kell próbálni, ha nem működik, akkor megyünk tovább. Ebben a helyzetben nincs olyan, hogy hülyeség. Hogyan kell jól csinálni? Nem tudom. Ez most összejött.

Sorba szaladtam a színészekhez és az akadémistákhoz a bemutatók után. Egyeseket a szendvicseiktől szakítottam el, másokat a párjuktól vagy a gratulálóktól.

– Minek neveznéd ezt a fajta színházmaratont: önmegvalósítás, önkifejezés vagy alkalmazott művészet?

Lőrínc Tímea: Én inkább spontán művészetnek nevezném. Mindenki kapaszkodik, amibe tud. Partnerbe, az éppen meglévő maradék memóriájába, képességeibe. Mint amikor az utolsó pillanatban szólnak, hogy be kell ugranod egy teljesen idegen darabba, és az összes energiádat és tudásodat elő kell szedned, még azt is, amiről eddig nem tudtál.

Lőrincz Tímea (balról)

Lőrincz Tímea (balról)

Hajdú Tamás: Részben az egyik, részben a másik. Az írók természetszerűen önmegvalósítanak, hiszen róluk szól legfőképp ez a verseny. A rendezőknek kötelességük azt a darabot megrendezni, ami kisorsolódott. A színészek viszont teljesen alá vannak rendelve mindkettőnek.

Crnkovity Gabriella: Nem önkifejezés, csak annyi, amennyit a színész éppen teljesíteni tud azon kívül, hogy megtanulja a szöveget és helyzetbe hozza magát. Nincs ideje az önkifejezésre.

– Lehet-e a drámaírón álomszerepet kapni? Milyen lenne ez a szerep?

Ozsvár Róbert: Szerintem lehet. Például ha a rendező azt mondja: oldd meg, ahogy szeretnéd. A szerep szövegmennyisége lehet sok, ha párbeszéd jellegű, vagy ha nem is párbeszédes, de ne csoportosan kelljen mondani a szövegrészeket, mert azt nem tudom ilyen gyorsan szóról szóra megtanulni, és az gáz lenne, ha össze-vissza beszélnék.

Rutonić Róbert: Lehet! Mondjuk kevés szöveggel. Igen, szerintem egy néma szerepe lenne a drámaírón az álomszerepem.

uv 7

– A magánember vagy a színész dominál ezen a két napon? Azaz inkább a társaság vagy a szereplés miatt jössz a drámaíróra?

Mészáros Árpád: Ez egy buli. Komolyan vett buli. Hány alkalom van egy évadban arra, hogy dolgozhassunk más vajdasági társulatok tagjaival? Legfeljebb egy-egy produkció erejéig áthívnak egy színészt egyik társulatból a másikba.

Lőrinc Tímea: Mindkettő. Össznépi munkafolyamat, ami arról szól, hogy a rég nem látott kollégákkal találkozunk, barátkozunk, megtudjuk, hogy ki hol nyaralt.

Mészáros Gábor: Inkább a társaság miatt. A tapasztaltabb színészek, akik eljönnek erre a két napra, pontosan tudják, hogy mi vár rájuk. Nem a komolyság hozza ide az embereket, hanem a szórakozás, és ebből születnek a jó dolgok.

Mészáros Gábor és Ferenc Ágota

Mészáros Gábor és Ferenc Ágota

– Mennyire lehet ilyenkor félvállról venni egy-egy szerepet?

Ozsvár Róbert: El kell dönteni, hogy mennyire érdemes rajta rágódni.

Mészáros Árpád: Mindig nagyon komolyan kell venni, akármennyi idő van rá. Ha azt látom a színpadon, hogy az alkotónak nem fontos az, amit csinál, akkor onnantól kezdve nem tud érdekelni.

Lőrinc Tímea: Ezen a két napon a színész jobbára az improvizációs készségére támaszkodik, mivel nincs meg az az alapbiztonság, ami egy másfél hónapos próbafolyamat alatt igen.

Hajdú Tamás: Az biztos, hogy nem a megfelelésről kellene, hogy szóljon ez a rendezvény. Ennek ellenére mégis sokan próbálják ezt tenni. Ez a két nap felhőtlen jókedvet jelent nekem, mert nem csak Vajdaságból van itt minden magyar színház, hanem jönnek külföldről is, például Romániából.

Varga Tamás és Sirmer Zoltán

Varga Tamás és Sirmer Zoltán

Crnkovity Gabriella: Az én véleményem, hogy nem szabad és nem is kell félvállról venni. A másik oldal viszont, hogy megtörténhet, de akkor annak olyan is lesz az eredménye.

Volt ez a két nap alatt minden: hideg is, meleg is. Valaki azt kívánta, hogy csak mondja el pontosan a szöveget, más csak egy órával kért volna többet attól a bizonyos kívánságokat teljesítő aranyhaltól. Végül is szinte mindenki számára happy enddel végződött a történet.

És hogy ki minek örült a legjobban?

Ozsvár Róbert: Annak, hogy vége lett az előadásnak.

Rutonić Róbert: Annak, hogy nem kaptam sok szöveget. Élveztem az ittlétet. Hiányzik egy kicsit Újvidék.

Lőrinc Tímea: Zsúfolt időszakon mentünk most keresztül a zentai színházban, és attól féltem, hogy ennek köszönhetően antiszociális leszek. De azt vettem észre, hogy nem. Tehát áradt egyfajta kíváncsiság belőlem a másik ember felé, és ugyanúgy ezt vissza is kaptam.

Molnár Gábor Nóra: Nem a díjamnak, hanem ahogy a többiek megörültek annak, hogy díjat kaptam! Másrészt az akadémisták körében eleve ritka, hogy szerepet kapjanak a drámaírón, nemhogy díjat nyerjenek. Mindenesetre ezt megerősítésként éltem meg, hogy jó felé haladok. Ha hazamegyek és elmondom a mamáéknak, hogy nyertem egy díjat az Újvidéki Színházban, sírunk majd egy kicsit.

Molnár Gábor Nóra – és a kecsap

Molnár Gábor Nóra – és a kecsap

Hajdú Tamás: Sorin Militaru csoportjában voltam, és Balázs Attila szövegét kaptuk. A szövegben rengeteg megkezdett, de elvarratlan szál volt. A legjobb az volt, ahogy láttam a rendezőt, ahogy teljes nyugodtsággal megoldja a helyzetet. Itt időre megy a játék, de időre nem szoktak és nem is lehet művészetet csinálni. Így van, hogy az író munkáját még kiegészíti a rendező, a rendezőét a színész, az író is beülhet a próbára és segíthet a többieknek   végül kapunk valami fogyaszthatót.

Crnkovity Gabriella: A Dodó volt a legjobb. Minden próbán megkacagtatott.

Crnkovity Gabriella és Németh Attila (Dodó)

Crnkovity Gabriella és Német Attila (Dodó)

Még egy dologra voltam nagyon kíváncsi. Az ember egy ilyen maraton közben sok mindent megél. A negatív érzelmeket, véleményeket nehéz másoknak elfogadhatóan kifejezni, és nehéz másoktól elfogadni. Azt a kérdést tettem fel végezetül, hogy mi az a három legrosszabb dolog, ami ebben a két napban az eszükbe jutott, de nem mondták ki.

Ozsvár Róbert: Volt egy érdekes hármas gondolatom: örültem, hogy kaptam szöveget, aztán nem örültem, mert rájöttem, hogy nem tudom megtanulni. A harmadik pedig az volt, hogy lesz, ami lesz.

Rutonić Róbert: Nem akarok itt lenni. Miért kell felkelnem az ágyból?! És a harmadik: nem akarok itt lenni!

Balázs Áron

Balázs Áron

Molnár Gábor Nóra: A szombat esti olvasópróbán rájöttem, hogy csak én nem értem a szöveget. A második a mai ebédnél volt, amikor a rendező azt mondta, hogy akkor a mi jelenetünket most próbáljuk. Mindenki mászkált a kajájával, én meg csak álltam, és azt gondoltam, hogy de én éhes vagyok, és én most miért nem ehetek, de jól van, megcsinálom most, amit kell… de mit is kell csinálnom? A harmadik meg az volt, hogy majdnem lekéstem az előadáskor a jelenetemet, mert pisilni mentem.

Antal Attila: Nem tudom. Lehetne nyavalyogni a szöveg miatt, mert sose elég jó. Nincsenek azok a kosztümök, amiket elképzeltünk. Azt a kelléket, amit szerettünk volna használni, a másik csoport elhappolta. Négy órát próbáltunk összesen, egyszer sem sikerült végigmenni az előadáson egészben fénnyel. De hogy miért éri meg mégis ezt megcsinálni? Mert ez egy őrület. És leginkább azért, mert olyan dolgokat mersz itt megtenni, amit ha lenne rá időd, biztos túlgondolnál. Olyat viszel véghez, amit egyébként már rögtön az elején elvetnél, mondván, hogy azért mi ennél komolyabbak vagyunk. Itt a komolytalanságból születnek jó dolgok.

Crnkovity Gabriella: Volt ilyen, igen. De most se fogom kimondani.

Sirmer Zoltán (amíg angyalszárnyakkal a hátán lógott az előadásában): Spártai vagyok, kibírom, spártai vagyok, kibírom.

Sirmer Zoltán

Sirmer Zoltán

Fotók: Srđan Doroški / www.uvszinhaz.com

The following two tabs change content below.
Kiss Anita

Kiss Anita

Jelenleg Újvidék, Zenta és Óbecse között ingázom. Óbecsén nőttem fel (egészen 158 cm-ig), Újvidéken tanulok (remélhetőleg már nem sokáig), és jelenleg Zentán dolgozom (remélem még sokáig). Az életben meg egy kicsit bolond, szószátyár, szórakozott magyarszakos, művészet (főleg film, színház, fotó és irodalom) őrült. Kiemelkedő képesség: teleportálás, az emberek sosem értik, hogyan csinálhatok egyszerre ennyi mindent.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!