„Enyém a pálya”

Kovács Vecei Fanni

Kovács Vecei Fanni

Szemtelenül fiatal, egyfolytában mosolygós, igazán tehetséges, és szereti a fagyit, állíthatom a zentai Kovács Vecei Fanniról, aki most ballag a nyolcadikból, nyakán a kisérettségi, nyelvvizsgára készül, különórákra jár, s életének szabad perceiben gyógyíthatatlan színházfüggőségének hódol. A közönség soraiból egészen a deszkákig merészkedett: két éve tagja a Zentai Színtársulat lelkes csapatának. Bemutatkozott az Antigonéban, felkiáltott padlás ban, komoly álarc mögé bújt a Cselédekben.

 Nemrég értesült róla, hogy elsőként vették fel a szentesi drámatagozatos gimibe, az elmúlt KSZV-ken pedig azt pusmogták, hogy színészi díj ütötte volna a markát, de túl fiatal volt, hogy megkaphassa.

Szoros napirendjében számomra is talált helyet, s a város legkedvesebb cukrászdájában, a Méhecske nevezetűben adott nekem randevút, ahol színházról, életcélokról, tervekről és álmokról beszélgettünk néhány gombóc jeges édesség mellett.

fanni3• A tanárok elnézőbbek veled, tudván, hogy ennyi idődet és energiádat köti le a színház és a többi elfoglaltságod?

– Ez tanárfüggő. Van, aki toleránsabb, figyelembe veszi, hogy túl sokat vállalok magamra, és van, aki kőkeményen kéri az anyagot. Például matekdolgozatkor épp A padlást játszottuk, így nem volt elég jegyem, és kaptam egy másik lehetőséget a dolgozat megírására, a bizonyításra.

• Honnan ered a színház iránti szereteted? Már óvodában is vágyat éreztél a szereplésre?

– Nem nagyon emlékszem az ovis megnyilvánulásaimra. Alapvetően szeretem, ha felfigyelnek rám, de nem törekszem mindenáron arra, hogy a középpontban legyek.

Felső tagozaton kezdtem versmondással foglalkozni, különböző táborokban és versenyeken vettem részt vegyes eredménnyel. Később, amikor a nővérem színjátszással kezdett foglalkozni, sokat mesélt róla, és engem is elkezdett érdekelni a dolog. Ő ültetett bogarat a fülembe, és az ő unszolására próbáltam ki magam a színpadon. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire hozzám nő majd, s hogy ennyire megtalálom magam benne. Szeretem ezt a közeget, ami itt körülvesz, s az embereket is, akik itt megfordulnak.

• Első komolyabb szereped az Antigoné című előadásban alakítottad, melyben Antigoné testvérét, Iszménét személyesítetted meg. Hogyan élted meg?

– Mácsai Endre volt a darab rendezője, aki a szerepeket személyre szabottan osztotta ki közöttünk. Öröm volt vele dolgozni, sokat köszönhetek neki. Kihozta belőlünk a lehető legtöbbet, meglepődtem, hogy mi mindenre vagyok képes. Az előző apróbb alakításom után ez a szerep nagy kihívást jelentett számomra, bedobtak a mély vízbe. A dráma szövegét aprólékosan dolgoztuk fel, sokat beszélgettünk róla, átrágtunk többször is bizonyos részeket, ami szükséges is volt, hiszen azelőtt csak hírből ismertem ezt a művet.

fanni5• Iszméné egy óvatos, törvénytisztelő, döntésképtelen lány. Felfedezhető közöttetek némi hasonlóság?

– Igen, én is rendelkezem hasonló jellemvonással az életben, nem tagadom. Azt hiszem, a szerep is ezért passzol hozzám. Ha komoly döntéseket kell hoznom az élet valamely területén, idő kell, míg átgondolom, hogyan tudnék a leghelyesebben cselekedni. És ha megszületett a válasz, akkor a végsőkig kitartok mellette.

A padláslakó Madame

 • A padlásban Témüllert, a zsémbes házmestert alakítod, akibosszút esküszik a padláson lakó banda ellen. Az előző pozitív szerep után nehéz volt egy merőben ellentétes karakter bőrébe bújnod?

– Ez a rikácsolós pesszimista nőszemély szöges ellentétem. Amikor megkaptam a szerepet, fogalmam sem volt róla, hogyan fogjak hozzá, és hogyan fogom ezt eljátszani. Szerencsére a rendező olyan instrukciókkal látott el, hogy sikerült színpadra vinnem ezt a karaktert. Jó érzés volt teljesíteni egy eleinte lehetetlennek tűnő feladatot.

• Tehát a valóságban nem vagy bosszúálló típus. A szomszédaiddal sem viharos a kapcsolatod?

– Nem vagyok haragtartó, de ha valami komoly sérelem ér, akkor azt egy életre megjegyzem. Bosszút azonban sohasem esküdtem és nem is fogok esküdni senki ellen.

A szomszédaim pedig egytől egyig tüneményes emberek! Néha ugyan összekevernek a nővéremmel, ennek ellenére kedvelem őket.

A társulat

A társulat

• Az idei KSZV-n néhányan kiválva a zentai társulatból egy igen komoly darabbal, a Cselédekkel rukkoltatok elő, melyet saját magatok rendeztetek. Kemény meló volt?

– Az egész a darabban szereplő másik két lány, Molnár Gábor Nóra és Surányi Emese ötlete volt, s amikor megkörnyékeztek a felkéréssel, egy pillanatra elbizonytalanodtam, hiszen tudtam, hogy rengeteg munkával fog járni, és sok időt vesz el más dolgoktól. Ennek ellenére szinte azonnal igent mondtam rá. Előre megvolt már a szereposztás, egy kis adag iróniával, hiszen hármunk közül én vagyok a legfiatalabb, mégis én játszottam a legidősebb nőt, a Madame-ot. Eleinte nehezen éltem bele magam a szerepbe. Aztán, ahogy komolyan elkezdtünk foglalkozni a szöveggel, amikor helyére került a díszlet, felkerült rám a smink, a frizura és a kosztüm, egyre közelebb éreztem magamhoz. Nehéz munka volt, de úgy érzem, magunkhoz mérten kihoztuk belőle a legtöbbet, amit lehetett.

• Kit látsz a tükörben, mikor kisminkelve, átformálva belenézel színpadra lépés előtt?

– Amikor tükörbe nézek egy-egy előadás előtt, mindig magamat látom benne, annak ellenére, hogy tetőtől talpig át vagyok alakítva. Csak akkor változom át belül is, amikor a színpadra lépek. Ha a darab környezetébe helyezkedek, minden más megszűnik létezni. Nincs többé külvilág, nincsenek nézők, kizárom a külső tényezőket. Amikor Madame vagyok, akkor tényleg Madame vagyok, „otthoni Fanniként” pedig mindig önmagamat, a néha nagyszájú, de őszinte lányt adom.

• Szükséges valamilyen különleges kapcsolat a színpadon lévő többi szereplő és közötted ahhoz, hogy élet legyen a darabban, a játékban, hogy felszabadulj?

– Igazából részemről teljesen mindegy hogy a többi színésszel „puszipajtások” vagyunk, vagy épp kevésbé csípjük egymást. Igyekszem a színházon kívül hagyni a személyeskedést, és minden esetben ugyanúgy próbálok érvényesülni a darabban.

• Hogyan készülsz a bemutatókra? Van valamilyen rituáléd, bevett szokásod?

– Nincsenek különös szokásaim, amiket véghez kell vinnem az előadások előtt. Ilyenkor feszültebbek az idegeim, pörgök, pattogok, hevesen dobog a szívem. Ezen tünetek enyhítésére nincs megfelelő recept. Mélyeket lélegzem, és rábízom magam a sorsra.

• Hogyan éled meg a darabot premierkor, hogyan a sokadik alkalommal?

– A premier teljesen más, mint a reprízek. Hatalmas csomó van a torkomban, mikor először mutatkozok be egy új darabban. A többi előadás már lazább. A padlást körülbelül 15-ször játszottuk már, és ennyi alkalom után egyáltalán nem izgulok, csak egy kis egészséges adrenalin tombol bennem.

fanni 1• Na és milyenek a premier utáni bulik?

– A bemutatók után általában sokkal nyugodtabb vagyok, nincs már bennem az a stressz, amely előtte, és hihetetlenül megkönnyebbülök. Ilyenkor mindig elengedjük egy kicsit magunkat. A színházban leírhatatlanul jó hangulat kerekedik: éneklünk a vastapsok után, táncolunk, bolondozunk. Később útnak indulunk, hogy birtokunkba vegyük a várost. Mindig vacillálunk, hogy a Mojóba vagy a Zenbe menjünk, de valahogy mégis utóbbiban kötünk ki általában.

Zentán innen és túl

• Azt csiripelik a verebek, hogy ősztől a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalom–dráma szakán leszel gólya…

– Februárban felvételiztem Szentesre, és néhány héttel ezelőtt kaptam kézhez az értesítőt: felvételt nyertem! Hihetetlenül örülök!

• Miből állt a felvételi vizsga?

– A vizsga több összetevőből állt. Először egy fogalmazást kellett írnunk. Ezután négyfős csoportokra osztottak bennünket, és különböző feladatokat kellett végrehajtanunk. Az egyik teremben folyt az énekvizsga, a következő helyszínen a tánctudásunkat tesztelték. Utána jött a vers vagy prózamondás. Itt az előre elkészített öt-öt szöveg közül válogattak, és ezeket kellett előadni. A legizgalmasabb az utolsó feladat, a szituációs gyakorlat volt. Kis kártyákat húztunk, majd a tiszta téren kellett eljátszani azt, ami a kártyákra volt írva. Ide már közönséget is beengedtek, voltak ott idősebb diákok, anyukák, testvérek, úgyhogy mindnyájunkat fűtött egy kis lámpaláz. Voltak, akiknek beletört a bicskájuk, hiszen az ötletes feladatok mellé olyan instrukciót is kaphattunk, hogy például, úgy mondd el a mondatot, mint egy veréb.

• Hű fogsz maradni Zentához és a zentai társulathoz, most, hogy szentesi lány leszel?

– Ez az egyetlen hátránya a sulinak, hogy miatta el kell hagynom Zentát. Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretek itt élni. Itt hagyni a barátaimat, kirepülni a szülői házból, ez a legnehezebb. Bár a családom és a barátaim mindenben mellettem állnak és támogatnak, kemény időszak lesz ez nélkülük. Az itthoni színháztól is nehezen szakadok el. Nagyon jó kis társulat a miénk! Ha huzamosabb ideig nem találkozunk, összetrombitáljuk a bandát, és beülünk valahova beszélgetni. Ígéretet tettem magamnak és a csapatnak is, hogy amint haza tudok jönni a suliból, első utam a színházba vezet.

• A padlásban az általad alakított házmesternének van egy betétdala, melynek refrénje: Enyém a pálya. A színészi pályáról mit gondolsz, meg fogod hódítani?

– Nem mondhatom, hogy színésznő akarok lenni, mert az még egyáltalán nem biztos. Az, hogy dráma szakra iratkozom, nem garancia erre. Ha a távoli jövőmre gondolok, még nem látom tisztán, mi lesz velem. Egyelőre a közeljövőre koncentrálok. Új város, új iskola, koleszos élet, csupa ismeretlen dolog, ami felfedezésre vár!

Rendezői tükröben
Macsai Endre

Mácsai Endre

– Amikor az Antigoné próbáinak kezdetén megismertem Fannit – meséli Mácsai Endre színész, az Antigoné és A

padlás rendezője –, az tűnt fel legelőször vele kapcsolatban, hogy mennyire zárkózott, visszahúzódó lány. Amikor azonban improvizációs gyakorlatokkal kezdtünk foglalkozni, nagyon meglepődtem, hogy ugyanez a szégyenlős lányka milyen szokatlan természetességgel létezik a színpadon, és hogy milyen őszinte minden mondat, amely elhagyja a száját. Volt benne valamiféle gyermeki naiv őszinteség.

Rögtön tudtam, hogy ő fogja játszani Iszménét, mert pont ilyen karaktert képzeltem el a szerepre. A munka során sem csalódtam! Egy megbízható, kellőképpen érzékeny lány bontakozott ki előttem, aki pontosan követi az instrukciókat, hihetetlenül kitartó, és ami nagyon fontos, igazi csapatjátékos.

Annak ellenére, hogy általános iskolásként került egy középiskolás-csapatba, jól feltalálta magát. Emellett volt véleménye és elképzelése a szerepről, az előadásról.

A következő közös előadásunkban, padlásban teljesen más szerepkört töltött be, mint az Antigoné Iszménéje, ahol Fanninak a saját énjét kellett színpadra vinnie (ami különben egyáltalán nem könnyű). Azt szerettem volna, ha kifordul önmagából, és mutat valami olyat, ami mindenkit meglep. És utólag elmondhatom, hogy ez maximálisan sikerült neki!

Csak remélni tudom, hogy mindig megmarad benne az az alázat, amivel a művészeteket szemléli, és ahogyan a művészetben létezik.

 

Vukosavljev Ivan

Vukosavljev Iván

A kulcsszó: munka és alázat

Vukosavljev Ivánt, a Zentai MagyarKamaraszínház igazgatóját is faggattam arról, hogy milyen kép alakult ki benne ifjú színésznőnkről.

– Sajnos nem volt alkalmam együtt dolgozni Fannival, úgyhogy csak külső szemlélőként nyilatkozhatok róla. Annyi bizonyos, hogy a szülei gyerekkora óta minden előadásra elhozták, és hogy az egész család nagy színházbarát. Nagyon fiatalon, hetedikes korában került a Zentai Színtársulatba, ahol szépen dolgozott, sok díjat besöpört, és még többet kaphatott volna, ha nem annyi idős, amennyi.

Ősztől már Szentesen folytatja tanulmányait, megválik a zentai társulattól, s ennek örülünk is, meg nem is, hiszen még csak ezután bontakoztathatta volna ki nálunk igazán az eddig befektetett munkát.

Az itt megtanultak mindenképp hasznosak lesznek számára a jövőre nézve. Felszabadulttá vált, és gátlások nélkül képes kilépni a deszkákra, ami nem utolsó dolog. A színpadon való mozgás terén biztos, hogy előnyre tett szert azokkal szemben, akik még nem voltak ilyen helyzetben. Egész komoly szerepeket is kapott, ahhoz képest, hogy milyen fiatal, és most, hogy belegondolok, szépen meg is oldotta őket.

Ám azt mondják, ha biztos sikert akarunk elérni, tegyünk egy gyereket meg egy állatot az előadásba, s a diadal nem marad el. Ezzel azt akarom mondani, hogy gyerekként sokszor könnyebb játszani, mint felnőttként. Komoly kihívás vár majd Fannira az elkövetkező időszakban. Most fog kiderülni, hogy mennyire marad alázatos a színház, a rendezők, az előadások iránt. Ami előnyre szert tett az elmúlt években, az hamar elolvadhat, ha nem küzd keményen. Még sok minden áll előtte, és rengeteget kell dolgoznia, ha komolyan szeretne foglalkozni a színészettel!

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2011.06.09.

The following two tabs change content below.
Mészáros Anikó

Mészáros Anikó

Mindenfélét írok, ennél is többfélét olvasok, s legaktuálisabban lelkesen vizsgálódok a cigányság irodalmának színes terepén, jelenleg Zentán, de sokszor máshol (szívesen időzök az Újvidék-Szeged-Pécs háromszög csúcsain). Kedvező csillagállás mellett tavaszra az újvidéki BTK magyar tanszékének mester szakos diplomáját tarthatom a kezemben. Addig is irodalmi és zenei eseményekről adok számot, művészinterjúkkal, zenészportrékkal rukkolok elő, s fesztivál-beszámolókkal ingerlem az érzékszerveket.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!