Első nagy világtalálkozójukra készülnek az oromiak

Várják haza a világ minden tájáról a faluból elszármazottakat

2017. augusztus 19. 10.00

Orom, Iskola udvar

Térkép a helyszínhez

A faluban élők gondoltak egy nagyot: szeretnék újra együttlátni mindazokat, akik kötődnek a településhez. Augusztus 19-ére várják haza az Oromról vagy a környékről elszármazottakat:

„Akár te születtél ezen a tájon, a szélmalom tövében, a központhoz közel, a Fehér úton, a messzilátó közelében, Újfalu környékén vagy a völgyesi tanyavilágban, az ustorkai iskola padjait koptattad vagy az Almásinál báloztál, akár a szüleid vagy a nagyszüleid és a gyerekkorod emlékeibe beivódott egy-egy pillanat, ami ide köt, akár egy szempillantásra, egy nyár idejére vagy évekre, Oromra gyere haza!”

– írják a szervezők.

Felidéznek szinte mindent, ami nosztalgiával töltheti el és hazaindulásra sarkallhatja a faluból elszármazottakat:

„…vagyunk itt még sokan, akik itt születtek és emlékezünk Rád is! Együtt róttuk a poros utakat, legeltettük a jószágokat, felmondtuk a leckét Bosznai vagy Tímár tanító bácsinak, emlékszel-e? Itt voltak a rokonaid, a régi barátaid és ismerőseid, akik utódaikkal együtt szeretnének téged látni. Akiknek elmesélheted, hogy hová sodródtál ebben a kacifántos életben, milyen utat jártál be, milyen fájdalmak, sorscsapások és örömök értek! Kíváncsiak vagyunk arra, hogy alakult a te utad, mi lett belőled, hány gyereked és unokád lett, lett-e egyáltalán? Mi is elmeséljük majd, milyen most itt az élet, hová lett a kemence, a kút meg a cséplőgép, ami mellett izzadtunk, meg hogy divat-e még a szalmahordás, a kapálás errefelé.”

Az esemény helyszíne az iskola udvar lesz, délelőtt tíz órára várnak mindenkit. A nagy találkozót a Malomfesztivál idejére szervezték és hogy még nagyobb legyen a csábítás, meghívták Baráth (Szabó) Emília énekesnőt, Kovács Frigyes színművész és Tolnai Ottó írót is, akik el is fogadták az invitálást.




Várnak minden oromit!