Fiam, te röplabdázni akarsz, vagy egyetemre járni?

Mester Gyula olimpiai bajnok röplabdázó középiskolás évei

Egy bágyadt márciusi délutánra beszéltem meg az interjút Mester Gyulával, az egyetlen vajdasági magyar olimpiai bajnokkal, a 2000-еs sydneyi játékokon aranyérmes szerb röplabda-válogatott tagjával, a vajdasági sportélet utóbbi évekbeli egyik legkiemelkedőbb képviselőjével. Gombóccal a torkomban siettem a megbeszélt helyre, a latyakos hókupacokat nem kímélve vágtam át a szabadkai tömegen, hogy idejében odaérjek a találkozóra. Bár nem ismertem a nagy hírű olimpikont személyesen, de nehéz lett volna őt mással összetéveszteni, nem sok 203 centiméter magas, fekete hajú langaléta sétálgat az utcáinkon…

Mester Gyula

Mester Gyula

– Mikor jelent meg a sport az életedben?
– Édesapám diszkoszvető volt, az ő habitusa és világszemlélete nagymértékben hatott a sportolói karrieremre, ezért már az általános iskolában elkezdtem foglalkozni a sportokkal. Először atletizáltam, és el kell ismernem, hogy jól ment. Már az általános iskolában átugrottam a 170cm körüli magasságot, ezért először a magasugrást választottam. 3. osztályos koromban már versenyekre is jártam. Fiatal koromban meglehetősen sok sportot próbáltam ki, többek között a jéghokit és az asztaliteniszt, de ezek megmaradtak a gyermekkori hóbortok szintjén. Az általános iskola befejeztével a röplabda került az érdeklődésem előterébe, többször részt is vettem az osztályok közötti bajnokságokon, amit többször megnyertünk.

– Mi alapján döntötted el, hogy melyik középiskolában tanulj tovább? Milyen mértékben hatottak rád a szüleid?
– Mindig is jeleskedtem a tanulásban, és a döntésem során az a cél lebegett a szemem előtt, hogy jó oktatásban részesüljek, és jó alapot kapjak, amit a későbbi tanulmányaim során felhasználhatok. A választásom a Svetozar Marković Gimnáziumra esett, ahova matematika–informatika szakra iratkoztam be. Úgy gondolom, hogy ez az iskola jó alternatíva volt, mivel már akkoriban is kiváló hírnévvel büszkélkedett, és a választott szakirány is ínyemre volt. Édesapám is támogatott az elhatározásomban, mivel számára is nagy jelentőséggel bírt a továbbtanulás, és az ő életpályája követendő út volt, mivel ő eredményesen elvégezte az egyetemet, és doktorált is.

– Miért pont a röplabda mellett maradtál? Hisz magasságodból adódóan akár a kosárlabda mellett is letehetted volna a voksod.
– A kosárlabda sosem tartozott az érdeklődési körömbe, és szerencsére életem során senki sem erőltette ezt a sportágat. Igaz, a magasságom megvolt hozzá, a súlyom viszont hagyott némi kívánnivalót maga után, mivel egy cingár gyerek voltam, most sem vagyok kövér. A röplabdát még az általános iskolában megszerettem, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a sportot tovább művelem a középiskolás éveim alatt is. Annak ellenére, hogy a röplabdázást meglehetősen későn kezdtem el, mégis sikerült egyből bekerülnöm a szabadkai Spartacus első csapatába. Furcsa volt számomra, hogy felnőttekkel edzhettem és játszhattam, mégis felemelő érzéssel töltött el, hogy már 17 évesen az akkori Jugoszlávia második osztályában játszottam. Elmondhatom, hogy ezek az évek a legfontosabb pillanatok a pályafutásom során, mivel ekkor kerültem közelebb a sporthoz, és annak köszönhetően, hogy sohasem ültem a kispadon, egyénileg rengeteget fejlődtem.

– Hogyan lehetett összehangolni ezt a sulival?
– Az edzések gyakran egy időben voltak a tanítással, és pl. ha pénteken volt meccsünk, akkor már csütörtökön ott kellett hagynom a sulit a kellő felkészülés és az utazás miatt. Az akkori Jugoszláviában gyakran 600-700 kilométert utaztunk, bár ennek is megvolt a maga szépsége, mivel rengeteg helyen jártam, elég, ha csak Szlovéniát, Macedóniát vagy Boszniát említem. Ezek az iskolából való hiányzások főleg az utolsó évben okoztak problémát, mivel rengeteg órát voltam kénytelen kihagyni (kb. 300-at), ezért beszélgetésre kellett mennem az igazgatóval, de végül nem lett belőle probléma.

mester5OSZTÁLYTÁRSAI GYAKRAN KIJÁRTAK A MECCSEIRE

– Hogyan fogadták a sport iránti elkötelezettségedet az osztálytársaid?
– Az osztályom mindig is egy összetartó közösség volt, ezért mindenkit elfogadtak és toleráltak. Мindig támogattak a sportolásban, és gyakran ki is jártak a meccseimre. Közel harmincan voltunk a tagozatban, és mindannyian színes egyéniségek voltunk, ezért sosem tűntem csodabogárnak. Még a magasságom sem számított nagymértékben kirívónak, mivel többen voltak 180cm felett. Bár a háború megnehezítette a későbbi kapcsolattartást, mindig is törekedtünk arra, hogy valamilyen szinten összeköttetésben legyünk, ezt bizonyítják a megszervezett osztálytalálkozók is. Egyedül azt sajnálom, hogy a négy osztálykirándulásból csupán egyen tudtam részt venni, a többi hármat le kellett mondanom a röplabda miatt.

– Az aktív sportolói karrier mellett maradt idő a szórakozásra?
– A sok verseny és a felkészülés rengeteg időt elvett a szabadidőmből, de hát az embernek mérlegelnie kell azt, hogy mi is fontos neki igazán. A majálisozás pl. kimaradt a középiskolás éveimből, mivel minden évben részt vettem a május 1-jei tornán, ahol az akkori Jugoszlávia különböző városai vitték a csapatukat. Bár csomó szabadidőmet elvette a röplabda, mégis úgy érzem, hogy megérte a belefektetett energia, mivel bejártam szinte az egész világot, és nem mellékesen pénzt is kerestem vele.

– A középiskolás éveiddel párhuzamosan ugye folyamatosan versenyeztél, és a későbbiekben oszlopos tagja voltál a szerbiai válogatottnak. Értek atrocitások abból adódóan, hogy magyar nemzetiségű vagy?
– A magyarságom sosem okozott gondot. A szerb nyelvet már kiskoromban elsajátítottam, mivel a szüleim az óvodában kétnyelvű csoportba írattak. Ennek egyébként nagyon örülök, mivel úgy gondolom, hogy nagyon fontos megtanulni az ország nyelvét. A fiatalkori klubjaimban sokat viccelődtünk egymás nemzetiségével, bár ez egyszer sem csapott át a sértegetés szintjére. A csapattársaim mindig is egyenlő félként tekintettek rám, és az állam is megbecsült mint sportolót. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy szerbiai magyarként megkaptam a sportolói érdemrendet, amivel ugyebár nem sokan büszkélkedhetnek.

A syndeyi olimpiai bajnok szerb válogatott. (A kép bal felső sarkában áll Mester Gyula)

A syndeyi olimpiai bajnok szerb válogatott. (A kép bal felső sarkában áll Mester Gyula)

Mester Gyulát egyszer megkérdezte az egyetemi tanára: fiam, te röplabdázni akarsz, vagy egyetemre járni? Nos, az olimpikon bebizonyította, hogy mind a kettő lehetséges, hiszen Újvidéken gépészmérnöki szakot végzett, és közben röplabdázott is. Nem is akármilyen szinten…

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2011.03.14.

The following two tabs change content below.
Lóri

Lóri

Kedves Olvasó, Magosi Lórándnak hívnak, általános iskola óta a magyartanárnőmön keresztül a vízvezetékszerelőn át sokan próbáltak átkeresztelni, és elmagyarázni, hogy Eötvös Loránd nyomán nekem is így kell írnom a nevem,de én ékezettel vagyok,aki vagyok. Magyarkanizsán élek, és jelenleg Szegeden folytatom a tanulmányaimat jogon,ha minden jól halad,akkor még két évem van a diplomáig. Mai gyerek vagyok még (1992-ben születtem), ami foglalkoztat, az a sport, politika, történelem, és az ezotéria.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!