A Fingerbang első klipjéig vezető lépcsőfokok

Az óbecsei nem klasszikus blueszenekar albuma júniusban várható

Az óbecsei zenekar Vajdaság-szerte ismert blueszenéjéről, hajnalokig tartó bulijairól és zenei tudásukat megcsillogtató improvizatív szólóiról. A két frontember Vlado Gurjanov (ének, gitár) és Szerda Árpád (ének, billentyűk, szájharmonika). Vlado előzőleg is szerves részét képezte a helyi zenekarok működésének (gondoljunk például a Stone Free-re), később megalakította a bandát, Joe Cocker-os hangjával unikumnak számít az alföldi éjszakai életben. Árpád gyerekkora óta zenésznek készül, a temerini Tini és Ifjúsági Táncdalénekesek Vetélkedőjének tini és ifjúsági kategóriáját is megnyerte, több óbecsei bandának (Silver Storm, Fire stb.) és a volt zentai Adrenalin zenekarnak is vezető énekese volt. Virtuozitásukkal új perspektívát teremtenek a hazai könnyűzenei térben. Az albumkészítés folyamatában a ritmusszekció két oszlopos tagja, Marko Vujkov (basszusgitár), akit a közönség a Super S Karamelom formációból ismerhet és Srđan-Srki Kostić (dobok), a volt „69” dobosa nyújtják a megfelelő zenei alapot. A készülő lemezhez a zenekar a címadó dal, a Deserve it klipjével szeretne kedvet csinálni a rajongóknak. A teljes lemez várhatóan júniusban jelenik meg.

A Finger Bang próbaterme, ballról indulva Vlado, Marko és Árpi

A Fingerbang próbaterme, Vlado, Marko és Árpi

Régóta ismeritek egymást?

Vlado: Marko és én igen. Srkit talán egyszer láttam a Pennyben (Penny Lane Club Óbecsén – a szerző megj.).

Srki: Együtt jártunk kick-box edzésekre.

Vlado: Vagy épp nem jártunk… Ki is volt az első dobosunk?! No, mindegy, nem sokáig zenélt velünk… Dobost kerestünk a koncertünkre, megkérdeztem egyik ismerősömet, be tudna-e ugrani. Ő is elfoglalt volt és azt tanácsolta, hívjam fel Srđant. Én rögtön Srkire gondoltam, ő viszont Ljiljakra, aki egy idősebb zenész. Gond akkor támadt, amikor mindketten megjelentek a próbán. Az „öreg” látta, hogy elvannak itt a gyerekek, menni fog ez, és otthagyott bennünket.

Mikortól létezik a zenekar? Honnan jött a neve?

Srki: Mindent vezetek egy kis naplóban a kezdetektől fogva. 2002 óta létezünk, de a banda csak 2003-ban kapta azt a nevet, amit ma is visel, Vlado és Marko találták ki.

Srki

Srki

Marko: A South Park-rajongásunkból jött ez az elnevezés. Akkoriban is négytagú volt a csapat, azzal a különbséggel, hogy folyton változott a fölállás, Blazsanik Dénes (billentyű) és Terék Róbert (gitár) váltogatták egymást. Szó szerint: amikor az egyik nem ért rá, hívtam a másikat.

Akkor ők is az alapító tagok között szerepelnek?

Vlado: Igen.

Srki: Ja, csak akkor még nem így hívtak bennünket.

Vlado: Róberttal már igen, volt olyan koncertünk, ahol már így léptünk fel.

Árpi: Valamilyen Mikulás-partyn, ha jól emlékszem.

Mindig a blues volt repertoáron?

Vlado: A kezdetektől ilyesmit játszottunk.

Árpi: És azóta is így megy ez, ugyanazokkal a számokkal. :)

Miért éppen a blues?

Marko: Mert abban vannak a leghosszabb szólók… :)

Srki: Azelőtt nem hallgattam sok bluest, igazából Vlado fertőzött meg vele, ő kezdte el mutogatni, mit kell játszani. Azt hiszem, Eric Clapton egyik dalát vettük át először.

Vlado: A blueson keresztül tanultam meg gitározni. A Pro Ride-dal kezdtem el bogarászkodni először. A plöm-plömözés után jöttek az első akkordok, majd egyre többet kellett zenélni, azután megtanultam a pentaton skálát, és így tovább… Pont a zenekar létrejötte előtt kezdtem nagyon ráhangolódni a bluesra, amiért azóta is rajongok.

DSC_0230

Vlado

Ekkor jött Árpi a zenekarba?

Srki: Árpi az apukájával jött a bandába, eljöttek a fellépéseinkre.

Árpi: Nem hinném, hogy akkoriban szívesen láttál volna… :)

Vlado: Nem ugyanaz az Árpi lenne. :)

Marko: Igazából láttuk a csókkirályos videóját…

Árpi: Énekest kerestek és pötyögtették a Youtube-csatornát…

Vlado: Én már emlékszem…

Árpi: Eljártam a koncertekre és fölmásztam a színpadra, hogy egy kicsit a Road House Bluest játsszam.

Vlado: De előtte még megismertem Árpit, és hallottam, hogyan zenél a gyerkőc. Sokat meséltem róla a többieknek. Egyik haverunknál dzsemmelgettünk mindig, ahova a Mikus Csaba is járt és hozta az Árpit, de még nőnie kellett egy kicsit. :) Hiába, látszik a színpadon, ha gyerek van az együttesben.

Marko: Mint a Blues Brothers.

Vlado: Igen, rögtön a 2005-ös zentai Mojo Club-os születésnapi bulija után kezdtük el a közös zenélést. A Pennyben tartottuk az első koncertünket, van is róla kép. Azután 2006-ban ezen a szülinapi partin zenélt velünk először hivatalosan mint Finger-tag. Ekkor váltottunk a bluesra.

Árpi: Markóval két évig nem beszéltünk, csak annyit: „Ćao!”. Eközben megtanult pár szaftos magyar szót, csak ezt követően kezdtünk el kommunikálni.

Srki: Majd szebbnél szebb kifejezéseket lestünk el egymástól.

Árpi: ***** ********

Vlado: Marko egyébként is nagyon sokat szeret beszélni (cinikusan). Így mostanában valamennyivel több eszmecsere folyik.

Marko: És mennyi új kifejezés ragyogott föl!

Arra gondoltam, hogy átvágom egy kérdéssel a szócsatát és a nyomdapapírt nem tűrő kifejezések sorozatát, de már nem lehetett megtörni a hangulatot.

Milyen előadók és bandák voltak hatással a zenétekre?

Árpi: Marko Nastić. :)

DSC_0070

Árpi

Vlado: Željko Šamardžić. :)

Srki: Mindenki mást hallgat.

Arpi: Eljöttök a koncertünkre és úgyis meghalljátok.

Míg Marko csöndesen fogyasztja italát és cigijét, a többiek harsányan közvetítik a zenekar belső hangulatát, jelezve, hogy ez a társaság nem unatkozik, bárhová megy, mindig előkerül valami frappáns téma. Most sincs ez másképp, kinevetgélem magam, hogy aztán könnyeimet letörölve folytathassuk a beszélgetést.

Mindig ez van, ha együtt vagytok? Folyamatos a baromkodás? Megtervezitek egyáltalán a koncerteket?

Vlado: Zjuuu, dehogy. Nem tervezünk.

Árpi: Szex. B*szni. Szex. :) (Utalás arra, hogy az egyik koncerten, míg Vlado szerelmes balladát énekelt, Árpi így próbálta kizökkenteni – a szerző megj.)

Srki: Hogy is tudnád kitalálni Árpikát, ha nem lenne?! Egyébként Marko tervezi csak a koncerteket: A-A, D-D, A-A, E-E (alaphangok blues skálában – a szerző megj.). Az a jó, hogy akkor játszunk, amikor akarunk. Ehhez el kellett érnünk egy szintet, zeneileg felfejlődnünk, és mindezt elfogadta a közönség. Persze néha katasztrofális hibákat is elkövetünk. Egyikünk nem pontos, a másikunk nem áll hozzá elég komolyan, amaz komoly, de ideges, én meg ki tudja, milyen vagyok…

Árpi: Na, mondd csak meg, hogy milyen! Vagy találják ki?

Srki: Ez van, ha zenészekkel barátkozol…

Marko: Nagyon szeretem, amikor már leszakad a hátam, mert negyed óráig szólózik az Árpi meg a Vlado.

Vlado: Ez történt az elmúlt hét-nyolc évben. Hű, de öregszünk! Szóval így működünk. Ha valaki mond is valamit, nincs sértődés, tudjuk, hogy semmi rosszra nem gondol a másik. Elismerjük egymást szakmailag is, így tudtunk zeneileg idáig eljutni.

És a közönség hogy reagál?

Vlado: Nagyon változó, sok mindentől függ: a hely szellemiségétől, az alkalomtól, hogy mennyi zenész van jelen és még sorolhatnám, de igazából még így sem lehet meghatározni. Tavaly például Nišville-en a szervezők utólag azt mondták, hogy elszúrták, amiért minket tettek első fellépőnek, mert az utánunk következők lassú számokat játszottak. Persze az egy kiülős fesztivál…

Árpi: Egyik ismerősünk kérdezte, hogy voltam-e Amerikában, azt hitte, Nashville-ben zenéltünk. :)

Vlado: Mindenesetre nagy elismerés, hogy felléphettünk és kivételes zenészekkel találkozhattunk. Egyébként ahol mi rendszeresen fellépünk, ott szeretik is a hangszeres zenét. Nagyon sokan ahhoz szoktak hozzá, hogy cover bandeket (feldolgozásokat játszó zenekarokat – a szerző megj.) hallgatnak, vagy csak egy stílust, és nem kapnak semmi újat.

Srki: Itthon, ha csak saját számokat játszanánk, meg se engednék, hogy fellépjünk. Elsősorban azért, mert úgy sehogy nem jön ki a háromórás koncertidő. Ahhoz, hogy garantáltan eljöjjenek az emberek, ezt az időt szinte kötelező kitölteni. Ezért kellenek a feldolgozások.

Árpi: Én azt szeretném, ha minél többször lépnénk fel közösen azzal az alkalmi fúvós zenekarral, amelyikkel össze szoktunk állni, de náluk is történtek változások, sokan elmentek külföldre. A jövőbeli koncertjeinken is lesznek feldolgozások. Aztán attól függően bővül majd a Fingerbang repertoárja, hogy miként fogadja a közönség a számainkat.

Vlado: A közönség is akkor jön, ha minél többen vannak egy helyen. Számomra az se érthető, miért akarja mindenki a Daire-t vagy a Riblja Čorbát hallgatni.

Srki: Három éve egyszer elmentünk játszani Újvidéken a Lazino Telébe, igaz, akkor is alig akartak beengedni bennünket. Azután  visszahívtak. Először megjelenik pár ember, majd a következő koncertre már társasággal jönnek.

Vlado: Manapság az a divat, hogy egyformán öltöznek az emberek, egy helyre járnak, mindenki partyfotót, selfie-t és egyéb hülyeségeket csinál. Mi pedig olyan zenészeknek tűntünk, akik eldugott pincékben muzsikálnak.

Srki: Majd változni fog ez is.

Vlado: Ez is olyan, mint egy szubkultúra.

Srki: Bennünk közös, hogy imádjuk ezt a zenét. A koncertjeinken is gyorsan kikristályosodik, hogy ki szereti az „igazi” zenét és ki a másfélét. Az első tíz-tizenkét szám után látjuk, kik maradnak ott. Viszont örömmel vettük észre, hogy az igazán jó zenészek szívesen hallgatnak bennünket.

Vlado: Megváltozott az emberek életvitele, monotonná vált. Az igényeiket is ez határozza meg.  Ha bemegyek egy diszkóba, olyan, mintha egy gyárban sétálnék. Csak a zajt hallom. Ha belegondolunk, energiaital se volt akkoriban, amikor még dzsesszt hallgattak az emberek. De mi mindannyian úgy vagyunk vele, persze nem akarunk senkit megbántani a véleményünkkel, de az élő zenének mindig lesz egy külön világa, olyan ereje, amit nem adhat vissza más.

Mióta tervezitek az albumot, ami ha minden igaz júniusban jelenik meg?

Vlado:  2003 óta. :)

Srki: Visszatekintve inkább 2013 óta.

Árpi: De az nem szerzői album volt!

Vlado: Az az igazság, hogy nagyon sokáig lusták voltunk megcsinálni a lemezt. Azt sem találtuk ki pontosan, hogy bluest játsszunk-e rajta. Ezt a stílust nagyon komoly zenészek képviselik, nem mentünk volna bele abba, hogy csak azért adjuk ki a lemezt, hogy magunkat mutogassuk. Az évek során kerestük azt, hogy hogyan kellene szólnunk, és ez mostanra állt össze. Eljutottunk odáig, hogy ha feldolgozást is adunk elő, az olyan, amilyennek elképzeltük.

Srki: Azért mi se vagyunk „új borbélyok”.

Vlado: Nem emlékszem már, pontosan ki mondta a Mojo Blues Festen 2005-ben, hogy a Fingerbang egy „power blues band”. Nekem ez nagyon megtetszett, lehet, hogy agresszívan hangzik, de nagyon pontosnak tűnik a kifejezés.

Srki: Egyértelmű, hogy nem vagyunk klasszikus „˜˜blueserek”!

Vlado: A hangzás keresésének útján jócskán felszaporodott a saját számok listája. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a zenével állandó jelleggel foglalkozzunk, elröppennek közben az évek. Ha már úgy döntöttünk, hogy felvesszük, akkor az legyen jó minőségű. Ez a legfontosabb.

A számok stílusa megmarad „power bluesnak”?

Árpi és Vlado: Nem csak, több stílus lesz.

Srki: Ez egy 5 éves folyamat.

Vlado: Bizonytalan vagyok e téren, mert nincs egy meghatározott stílusunk. Van itt, ami country bluesra húz, akad, ami funkyra, és motoros zene is van köztük.

Árpi: Hard rock.

Vlado: Blues rock, nincs egy történetbe szorítva az egész.

DSC_0144

Marko

Hogyan választottátok ki, hogy a számok közül melyikről készüljön klip?

Srki: Most jött össze a pénz. :)

Vlado: Hű, hát ez a szám 1997-ben született. Akkoriban úgy énekeltem, mint egy kis kasztrált.

Srki: Minden próbán elhangzott, aztán mindig jöttek változtatások, csak a szöveg maradt ugyanaz.

Árpi: Ez a szám szól leginkább úgy, mint egy sláger. Aki eddig hallotta, pozitívan reagált rá, jók voltak a visszajelzések.

Srki: Még el sem kezdtük reklámozni a dalt, már nagyon sok ember megszerezte.

Vlado: Két-három alkalommal játszottuk koncerten, amikor is felvették telefonra az emberek. Azután elterjedt. Amúgy meg Srki mondta, hogy legyen tökösebb. Ne legyen ilyen kis lágy, hanem keményen mondjam oda, hogy deserve it!

Srki: Így is van, ne siránkozzál itt, hanem énekelj!

Miről szól a szám, és hogy fejezi ki ezt a videó?

Vlado: Ez egy klasszikus romantikus szerelmes történet, amolyan „nyányányá”. A lány elhagyott, én meg őt. Mindez fűszerezve egy kis sírással. Te is megérdemelted, és én is. Ez a variáció. A videóban látszódik a női kéz, miközben énekelek (már megint mindenki röhög).

Árpi: Tudod, az a női kéz és pont-pont-pont.

Hatásszünet. Hahota, artikulálatlan hangok, sóhajok, beszólások, majd folytatjuk.

Vlado: Szóval, bohócot csinál belőlem ez a nő és én ezt a maszkot lecibálva kiszabadulok ebből az állapotból. Ezután agresszív leszek! :) Vagyis csak elkezdek ordítani… Volt egy olyan változat is, hogy az ördög szervezi meg ezt az egész hercehurcát.

Árpi: Most ha megnézed, nem igazán tűnik így.

Srki: Ha már pénzt tettünk bele, akkor fontos, hogy minőséges is legyen (mondja nem kevés cinizmussal).

Vlado: Már az elejétől kezdve az volt a cél, hogy becseiekkel dolgozzunk. Nem azért, mert kik és mik vagyunk, hanem mert tudom, hogy nagyon sok tehetséges ember van a városunkban, mégsem tudnak kibontakozni.

Nem kapnak elég teret?

Vlado: Nincs, ahol megmutatkozhatnának. Katasztrófa. Nem ismerik őket még a helyiek sem. Össze akartam gyűjteni legalább az ismerősöket, hogy csatlakozzanak a munkához.

Számítotok több és komolyabb felkérésekre, külföldi hírnévre?

Srki: Mindenképp. Egyelőre nincs menedzserünk, de egyébként sem igazán látjuk az előrelépési lehetőségeinket itthon. Vannak ígéretek a médiumoktól, hogy játsszák majd a számainkat, de a hozzánk hasonló zenekarok közül itthon még nem sokan tudtak letenni valamit az asztalra.

Árpi: Főleg nem egy blues zenekar.

Vlado: Nem terveztünk ennyire előre. Nem ebből élünk.

Srki: Ha akarnánk, se tudnánk.

Vlado: Nem gondoljuk, hogy kiadjuk az albumot és egyből híresek leszünk. Személy szerint nekem annyi volt csak a célom, hogy valami maradandót alkossunk. Sokan elmondták már, hogy jó az, amit csinálunk, de nagyon lassan haladtunk előre. Árpi az egyetlen, aki tanult zenész, de még ő sem tud olyan szintre kerülni egyik együttesével, hogy meg tudjon belőle élni.

Marko: Ez itt állatorvos, amaz vállalkozó, én tanár, de amúgy ez lényegtelen. :)

DSC_0114

Akkor nem is tartjátok magatokat leendő konkurenciának a könnyűzenei színtéren?

Vlado: Nem, nem, nem.

Árpi: A zene nem versenyfutás.

Vlado: Nekem sem.

Árpi: Ha így néznénk az egészet, akkor sok-sok olyan blues zenekar van, akik jobbak tőlünk, sokkal többet elértek, mint mi, technikásabbak.

Vlado: Az volt a lényeg, hogy megmaradjon valami. Tíz évvel ezelőtt úgy szóltunk, ahogy. Most meg tudjuk mutatni még több embernek, hogyan hangzik a zenénk és ha tetszik nekik, folytathatjuk. Egy kicsit talán fölgyorsulnak a dolgok, de akkor is a sajátunkat nyomjuk.

Árpi: Nekem a legjobb példa erre, hogy amikor az Ace of Spadest zenéltük, éreztem a színpadon, hogy mire van szükség. Nem csinálhatunk olyasmit, ami nem mi vagyunk. Azt adjuk elő, amit érzünk és azt az energiát, ami a Fingerbang.

Mikor kezdtétek el fölvenni az albumot?

Vlado: Tavaly ilyenkor. Az a poén, hogy öt számot csináltunk meg tíz nap alatt, persze időközben megvolt mindenkinek a saját kis élete. Árpi utazgatott például.

Srki: Mi megnősültünk Markóval.

És a folytatásban lesz feldolgozás is, vagy csak saját számok szerepelnek majd az albumon?

Vlado: Lesz két átdolgozás is, amelyeket a mojós koncerten vettünk fel. Ott meg tudták oldani, hogy minden sávot külön vételezzenek, kikeverjenek, majd elvégezzék a masteringet és az analogizálást. Még áthallgatjuk a teljes koncertet, de valószínűleg azokból választunk, amelyeket a fúvósokkal játszottuk.

Srki: Én amondó vagyok, hogy adjuk ki hagyományosan, CD formában is, de a többiek erre nemet mondtak.

Marko: Ugyan, fogalma sincs. :)

Srki: Szerintem fontos, hogy a médiumokban megjelenjen az album, hogy bandaként gondolhassanak ránk. Ez nem demófelvétel, és véleményem szerint, ha nem csináljuk meg, akkor majd így könyvelnek el bennünket. Szerintem megérdemeljük a CD-t, hiszen önerőből hoztuk össze a pénzt a stúdiózásra, sok időt belefektettünk.

Fotók: Ferencz Lajos

The following two tabs change content below.
Ferencz Lajos

Ferencz Lajos

Szeretek írni. Szeretek olyan emberekkel beszélgetni, akik életük során kiválasztottak egy olyan szellemi teret, amin belül tettekkel elértek valami pozitívat a magyar közösség számára. Ezektől az emberektől szeretnék tanulni és ezt a lehetőséget a szélesebb környezetemnek is megmutatni. Fontosnak tartom a közösség építését és úgy tűnik, erre egyre nagyobb igény mutatkozik. Szívesen veszek részt különböző civil kezdeményezésekben, aktívan zenélek, fotózom, írok, verselek, slammelek... Életcélom maradandót alkotni.