Frida Kahlo, az életművész, aki kijátszotta a halált

Énekel, táncol, kerekesszékből szórja fricskáit

Kemény fába vágta a fejszéjét Duda Éva, amikor Frida Kahlóról olyan előadást hívott életre, ami sokféle műfajjal operál. Merész és eredeti ötlet, hogy a musical, a tánc, a próza és a videóművészet elemeire épít, de éppen ezért nagy kockázatot vállal. A sok műfajt felvonultató alkotások nagy kihívása, hogyan fűzze össze azokat úgy a rendező, hogy egymást támogatva, mégis kerek egésszé álljanak össze. A hibrid montázs művészeti ágainak boncolgatása helyett fókuszáljunk arra, mit is akart a rendező közvetíteni a legismertebb női festőről.

Hálás téma ma Frida Kahlóhoz nyúlni, hiszen a mexikói festőnő a róla készült életrajzi film (Frida, 2002) óta márkanévvé vált, képeinek másolatai megvásárolhatóak poszterként és vászonkép formájában, de alapvetően mégis a személyiségére épül a legnagyobb brand. Ruhák és bögrék a róla készült fotókkal, a prekolumbiánus kultúra ékszereit idéző nyakláncok, karkötők, párnák, táskák és telefontokok, egyszóval minden, amit ma el tudunk képzelni. A sors fintora, hogy életében férjét, Diego Riverát ismerték el, míg a halála után Frida a párját háttérbe szorítva nem annyira a képeivel, mint az életét kereszttűzbe állító divathullámmal hódít.

Persze lehet fanyalogni, hogy engem a képei vonzanak igazán, de kíváncsi lennék, hányan ismerték a film előtt a festőnőt és kik voltak, akiket az élete nyűgözött le. Mégis, Kahlo képei elképesztő erőről árulkodnak és olyan intenzitással ég bele egy-egy festmény az agyunkba – függetlenül attól, hogy milyen érzést vált ki belőlünk –, hogy később lehetetlen elfelejteni. Ugyanakkor a személy szinte elválaszthatatlan a képektől, hiszen Frida alkotásainak csaknem fele önarckép és a többiben is javarészt saját történetét, fájdalmát festette meg.

De vajon ki volt ez a nő? És meg tudjuk-e ismerni a róla készült darabból?

Frida 1Fotó: Guillermo Kahlo

Kezdjük mindjárt azzal, hogy eredeti felütést láthatunk, amikor Dieguito, Frida meg nem született gyermeke megjelenik a színpadon. A festőnő a fiatalon átélt balesete következtében soha nem volt képes gyermeket szülni, bár többször lett várandós, melyek vetéléssel vagy kényszerű abortusszal végződtek. Molnár Áron szimpatikus megjelenítője a Földre készülő léleknek, aki mellett csatasorba áll Kálid Artúr, mint a család őseinek férfivonulatát képező „értelem” és Papadimitriu Athina, a női oldalt képviselő „érzelem”. A két színész feladata, hogy kísérjék és segítsék Dieguito leszületését. Hármójuk játéka és párbeszédeik erős alapját képezik a darabnak. A többnyire jól irányzott humor sokat lendít az előadáson, de a hagyományos szószínház itt háttérbe szorul, hogy helyet adjon a táncnak és az éneknek.

Frida 2Fotó: Puskel Zsolt

A Frida történeti kerete nagyrészt követi a művész életének főbb állomásait. Dieguito nyitánya után a halottak napi ünnepséggel egy szürreális világba ránt be minket a rendező. A halál Frida egész életét áthatotta: balesetekor csaknem ottmarad a műtőasztalon, emiatt nem élheti meg az életadás csodáját, művészként pedig alkotásaiban kikerülhetetlenül idézi meg újra és újra. Mexikó kultúrájában a halál azonban egészen másképp jelenik meg az európai szokásokhoz képest, sokkal közelebb áll az emberekhez: halottak napján a családtagok feldíszítik a sírokat, énekelnek, táncolnak és hatalmas karnevált rendeznek. Ez a szemet kápráztató forgatag, a jól ismert csontvázas jelmezekkel –melyekben két gólyalábas táncos is a porondra lép –, jól irányzottan hozza be a szereplőket a színpadra és teremti meg a produkció zenés-táncos alapját. A továbbiakban kapunk jelenetet a balesetet követő orvosi szobáról, Frida és Diego találkozásáról, de a házassági lakodalom is egy szemet és fület kápráztató, nagyon beszédes orgia, majd jönnek sorba az amerikai út, Frida első vetélése, s férjével az újra egymásra találás képei.

Frida 3Fotó: Puskel Zsolt

Gryllus Dorka rendkívül jó választás Frida szerepére. A színésznő nemcsak külsőségeiben hozza be a mexikói vonalat, hanem rendkívüli tehetsége mellett egy nagyon erős kisugárzást hozó művészről beszélünk. Erre mindenképpen szükség van ebben az alkotásban, ami sokkal inkább épít a musical elemeire, mint a szövegre, ugyanakkor olyan erős, határozott karaktert próbál megszülni, mint Frida. A színésznő változatos játéka ellenére – kidolgozott táncmozdulatok, tisztán csengő ének – mégsem jön át maradandóan a festőnő személyisége. Ennek oka, hogy a sokműfajos montázs nem ad elég teret a kibontásához. Ez pedig felveti a kérdést, hogy akkor most ki is a főszereplő. Mert ugyan rendben van, hogy Fridáról van szó, de Dieguito megalkotásával és a szöveg nagy részének az ő szájába adásával éppen az kerül a háttérbe, hogy felfedezzük magunknak ezt az elképesztően élni vágyó nőt. Duda Éva ugyanis arra törekedett, hogy megismerjük őt a szenvedésein keresztül: „Hogyan tudott ezeken fölülemelkedni, és hogyan tudott ebből mégis továbblépni, átlendülni, és ez az eszméletlen élni akarás, ami ebben a nőben van, azt szerintem muszáj megmutatni”– nyilatkozta a Budapesti Operettszínház sajtótájékoztatóján.

Sajnos éppen ez az üzenet az, ami nem jön át a darabból. Fridának nincs elég ideje és tere bemutatni, hogyan válik azzá, akivé, hiába a rendkívül sok segítő, a remek színészek, a bámulatos táncosok, a videótechnika izgalmas felhasználása, az élő zene és a profi háttérmunka. Dieguito ugyan azért létezik a színpadon, hogy általa is többet tudjunk meg Fridáról, de ahogy azt beszédesen megfogalmazza, nem tud leendő anyja minden érzéséhez kapcsolódni.

Frida 4

Fotó: Dömölky Dániel

Szabó P. Szilveszter Diego megformálásával a musical irányvonalát hozza, Kálid és Papadimitriu többnyire a szószínházat, Gryllus pedig a maga letisztultságával lavírozik az ének, a tánc és a próza között. Közben végigélünk egy gyorsan változó showműsort, hallgatunk musical dalokat, sanzont, nézünk revüt, kapunk egy kis kortárs táncot, s vizuálisan is bombáznak minket a videóval, a ruhákkal és a forgataggal, amikor az összes színész és táncos a porondon van. Dinyés Dániel zeneszerző a színészekre írta a dalokat, így többnyire teljesen más stílusú szerzeményeket kapunk a szereplőktől. Ez a mindenből egy keveset és az időnkénti túl gyors váltások szétforgácsolják a történetet, ami nem ad elég időt nekem, hogy megemésztve az egyiket, immáron üres gyomorral, várakozva fogadjam a következő fogást.

A szöveg szellemes, szórakoztató, főként a Kálid és Papadimitriu között zajlók. Kettejük természetes és karakteres játéka kiemelkedő, és Molnár Áron is ügyes, akinek bőven van alkalma megcsillogtatni változatos karakterében képességeit, bár játéka olykor mégis manírossá válik. Hegyi György szövegíró a nézőket is bevonó, kikacsintós részeket is beépít a darabba, ami a maga cinkosságával együtt nem rossz ötlet, de mire ebbe közönségként jobban alámerülhetnénk, már vissza is tér a színpad kereteihez.

A tánc az esetek többségében nagyon jól viszi hátán a darabot, a Duda Éva Társulat táncosai pedig elképesztő profizmussal és könnyedséggel kísérik végig az előadást. Több olyan epizódot is láthatunk, ahol a táncosok a színészekkel együtt zseniális kavalkádot penderítenek elénk, ezek a jelenetek kimondottan jót tesznek a Fridának. Ugyanígy nagyszerű megoldás, ahogy a táncosok Fridát öltöztetik, de segítségükkel könnyedén áthidalhatóak a jeleneteket váltó szünetek is.

Frida 5Fotó: Kallos Bea

Mindák Gergő díszlete is dicséretet érdemel: a mozgatható, a kivetítéshez vászonként is szolgáló, mégis az egyszerűséget hangsúlyozó, szürke díszlet remek választás. A festőnő színes öltözködését bemutató, szemet kápráztató jelmezek a gyakori csoportos táncos-zenés produkciókkal olyan vizuális orgiát kínálnak, melyhez szükségképpen passzol egy letisztult háttér.

Különösen kreatív és figyelemfelkeltő megoldás a zenészek látható jelenléte a színpad feletti karzaton. A nézőkkel szemben ülő előadón gyakran megpihenhet a közönség tekintete, aki fúvós hangszerekkel kápráztat el minket. Ez az érdekes színpadi kialakítás mindenképp üdvözlendő, és a darab zenei világa is szegényebb lett volna a négy zenei közreműködő nélkül.

Frida 6Fotó: Dömölky Dániel

Az előadásból szinte kilépő, nézőket megszólító Frida a darab végén nem azért szül kétes érzéseket, mert tükröt mutat nekünk a kereskedelmi portékává váló művészetről és hogy miért is ülünk itt mindannyian – utalva a Salma Hayek főszereplésével készült filmre –, hanem mert a festőnőt magyarázó, szájbarágós kilépéssel azt a benyomást kelti, hogy enélkül a szóbeli instrukció nélkül önmagában talán nem értelmezhető jól a darab. Ezt az ambivalenciát tovább növeli a figyelemfelhívás az utolsó befejezett képre, a dinnyéket ábrázoló csendéletre, melynek Frida azt a címet adta, hogy Viva la Vida (Éljen az élet). Ezek után azt várhatnánk, hogy a mozgalmas fesztivállal induló előadás befejezése is az élet ünneplésének üzenetét hozza, és az összes szereplő tombol egy utolsót a színpadon, de csak egy kurta dalocskát kapunk. Ez a befejezés hiányt szül a fájdalmai és testi korlátai ellenére az életet ezer fokon megélő művész üzenetének átérzésében.

A Frida azonban minden hibája ellenére mégis remek kezdeményezés és újszerű fordulat a színház világában. Duda Éva egy sok műfajt átölelő, friss színházi koncepció fölött bábáskodott és ez a bátorság ügyes és inspiráló módon nyilvánult meg. További alkotások épülhetnek erre az irányelvre, ha a készítők megtalálják az egyensúlyt a műfajok között és időnként figyelembe veszik a „kevesebb több” elvét. Addig is bátran ajánlom a következő évadra azoknak a produkciót, akik egy szórakoztató audio-vizuális élményben szeretnének bepillantást nyerni Frida Kahlo világába, és könnyedén veszik mindazt, ami éri őket. Egyúttal az egyik szereplőt idézném, amely a teljesség igénye nélkül valahogy így hangzott: „Az elmúlt pillanat már nincs, a következő pedig még nincs. Éljünk hát a jelenben!”.

Csernák Zsuzsa

Szervezők: Budapesti Operettszínház és a Duda Éva Társulat

Koreográfus-rendező: Duda Éva

Dramaturg: Oláh-Horváth Sára

Szövegíró: Hegyi György

Zeneszerző: Dinyés Dániel

Jelmezek: Kiss Julcsi

Díszlet: Mindák Gergő

Video: Karczis Gábor

Színészek: Gryllus Dorka, Gubik Petra, Szabó P. Szilveszter, Kálid Artúr, Papadimitriu Athina, Molnár Áron, Dézsy Szabó Gábor

A Duda Éva Társulat táncművészei: Bora Gábor, Darabont Áron, Egyed Bea, Jessica Simet, Nagy Viktória, Rusu Andor, Újvári Milán, Wéninger Dalma

Zenei közreműködők: Éder Ferenc, Szarvas Dávid, Subicz Gábor, Udvarhelyi Gábor

 

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!