És akkor Billie Joe elmosolyodott, majd az arcomba küldött két liter vizet

A Green Day koncertjén Budapesten

Hetedikes koromban sok álmom volt, és mind a Green Dayhez kötődött: megtanulni, hogyan kell szép pandaszemeket festeni (majd rájönni, hogy borzalmasan állnak), úgy eljátszani a Good Riddance-t, mint hősöm, Billie Joe Armstrong, életem koncertjén együtt ,,heeeee-yoo”-zni tízmilliószor a számok alatt és között a tömeggel, kiüvölteni a lelkem még az utolsó számért… Bizony, öt év alatt volt mit elterveznem. Az istennek sem akartak idejönni.
Aztán csoda történt. Feltűnt nekik, hogy tizenkét hosszú éve nem jártak kis hazánkban, és talán ideje lenne minket meglátogatni az új albummal – és milyen jól tették!

IMG_20170618_204701

Úgy vártam a június 18-át, mint mások a fizetést vagy a pizzafutárt szokták. Nem hagyhattam a véletlenre a dolgokat, már kapunyitás előtt egy órával az Aréna előtt ácsorogtam. Ahogy a  jól megérdemelt kávémat szürcsölgettem a negyven fokban (,,Vigyél magaddal farmerkabátot, hideg van!” ), azon filózgattam, amit két perce mondott a bódés néni: van, aki már hajnali kilenc óta a kapu előtt ül. Bár először csak hüledeztem a kijelentés hallatán, hamarosan be kellett látnom, az emberek már tényleg nagyon ki voltak éhezve a bandára – egy koncerten nem kaptam még összesen ennyi kék-zöld foltot, mint most csak a bejutásnál. Márpedig rohantam, mintha az életem múlott volna rajta – talán nem is túlzok, egy lassabb tempó mellett eltapostak volna. Lényeg a lényeg, elértem a célt: az első sort. Csak elröpült az a 2-3 óra, amit ott töltöttem az előzenekarra várva.

IMG_20170618_190519

Azt már az esemény oldalán lehetett látni, hogy kettéoszlik a társaság- egyesek ugyanis nem a Green Daynek örültek, hanem a Rancidnek. Ennek megfelelően csomó zenekaros pólós emberrel lehetett találkozni, akik csak nagy duzzogva maradtak ott az ,,afterpartyn”.  Kedvencük szettje háromnegyed óráig tartott, utána még picit élvezhettem a semmibe nézést, majd nyolc körül felcsendült a sor, amitől minden rockzenét szerető embernek bizseregni kezd a háta, és hanyatt akar vágódni:

Is this the real life? Is this just fantasy?

A fekete függöny még mindig nem libbent fel, de a Queen- szám megtette hatását: a tömeg őrjöngeni kezdett, a nagy leleplezés és a rózsaszín nyuszifigura kötelező bohóckodása után pedig már mindenki a plafonon volt. Felcsendültek a Know your Enemy dallamai, és aki már látott életében Green Day koncertet, az pontosan tudja, ez mivel jár: ilyenkor egy szerencsés rajongó együtt énekelhet/ollé-ollézhat a bandával, majd tizenezer ember biztatására belevetheti magát ismét a közönség soraiba. Vagyis: nem rossz alap egy buli megkezdésének.

A 21st Century Breakdown albumot hagyták is ennyiben, rögtön belefogtak az új lemez két legerősebb számába, a Bang Bangbe és a címadó Revolution Radioba, úgy, ahogy azt kell: volt itt tűz és szikraeső, de Billie Joe gondoskodott a hűsítőről is: amint látta, hogy kezdünk megpuhulni a melegben, slagot ragadott, és jó alaposan megitatott minket. Az sem maradt ki a jóból, aki hátrébb volt: mindenki kaphatott kicsit a zöld festékből, amit messzibbre lövelltek ki.

IMG_20170618_204734_BURST006

Az est úgy folytatódott, mintha visszatértünk volna 2004-be, az együttes legmeghatározóbb albumának, az American Idiotnak a lemezbemutatójára: a koncerten előadott 27 dalból nyolc is ezen a csodán kapott helyet, a 2012-es ¡Uno! ¡Dos! ¡Tré! trilógia dalai közül viszont egyet sem vettek elő – nem véletlenül, hiszen azok sem a rajongókat nem nyűgözték le, sem magát az együttest. Az időutazásnak megfelelően előkerültek a legrégebbi számok és a gigaslágerek is: a Basket Case és a When I Come Around mellett lazán megfért a 2000 Light Years Away, a Knowledge-t pedig további három irtó szerencsés zenész rajongóval ad(at)ták elő: ilyenkor a tagok hangszereiket átnyújtva, összevissza ugrálva szemlélték, mennyire király fanjaik vannak.

Márpedig a közönségre nem lehetett panasz – különösen a küzdőteresekre nem, akik közül néhányan szinte benyúltak a színpadra a millió ajándékkal, így Billie Joe lehetett olyan szerencsés, hogy #StillBreathing feliratos magyar zászlóval vagy plüssunikornissal a fején adjon mélyenszántó(nak hitt, inkább közhelyekre épülő, de kedves) beszédeket, amikben valahogy mindig felbukkant az f betűs szó és Donald Trump neve. A forradalmi eszméket és a lassan kialakuló Pilvax-hangulatot azonban gyorsan feloldották egy őrületes King for a Day-es agymenéssel, majd a részben fetrengve előadott Always Look on the Bright Side of Life – (I can’t get no) Satisfaction – Hey Jude hármassal – hiába, a huszadik szám környékén egy tizenéves suhancokból álló banda is kifáradna, nemhogy egy harmincéves múlttal rendelkező.

19225165_1378393528864406_4351909912302129930_n

Hamarosan azonban fel kellett tápászkodniuk: a leghosszabb számok (a Forever Now a maga hét, a Jesus of Suburbia pedig a kilenc percével) és a ráadás még hátravolt – utóbbit még meg is toldottak egy számmal apák napjának alkalmából: a Wake Me up When September Ends ugyanis köztudottan Billie Joe édesapjának emlékére íródott. A Good Riddance pedig pontosan úgy szólt, ahogy elképzeltem – meglehet, hogy már tudom mind a négy akkordját, de a libabőrt csak egy embertől lehet megkapni.
Mint minden rendes koncertet, ezt is konfettiesővel zárták, a dobverő meg… nos, szerintem méltó helyet talált magának a szobámban.

IMG_20170618_222711_BURST002

Azt hiszem, a hetedikes énem büszke lenne rám. Bár nem találtam fel a rák ellenszerét vagy szüntettem meg az éhezést világszerte, mint szerettem volna 13 éves fejjel, de a legnagyobb álmát megvalósítottam – a Green Day koncertet. Ez is valami.

The following two tabs change content below.
Almási Fanni

Almási Fanni

Írói pályafutásomat 8 évesen kezdtem az akkori barbis naplómmal, és úgy érzem, azóta fejlődtem pár dologban. Komolyabb lettem? Dehogyis. Majd 18 éves fejjel (hogy repülnek az évek! Már kezdem kapni a „Hova tovább?”, a „De nagy kislány lettél, pici Fannikám!” meg a „Most kezdődik csak az élet!” típusú megjegyzéseket, és innen szeretném üzenni, hogy máris elegem van belőlük!) ugyanolyan lökött vagyok, sőt. Különleges képességeim közé tartozik többek között a sétálás közbeni olvasás és az álmodozás minden lehetséges helyen – különösen órákon, hogy a lehető legkínosabb legyen a felébredés. Ha nem az előző két kedvenc tevékenységemet gyakorlom, a kutyámmal és/vagy a barátaimmal vagyok, gitározok, koncertekre járok – utóbbi közben pedig lelkesen gyűjtöm az ötleteket, hogy be tudjak róluk számolni a Press Szó olvasóinak.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!