„Ha én szerb üzletember lennék…”

Orbán Viktor és Aleksandar Vučić a Magyar–Szerb Üzleti Fórumon, Budapesten

„Szerinted nagyon ki kell öltözni?” Két miniszterelnök is jelen lesz. Szerintem eléggé” – zajlott le a párbeszéd kedves ismerősömmel a jeles esemény előtt, ahol kivételesen nem sajtósként voltam jelen. Okozott némi fejfájást az adekvát szett kiválasztása, hiszen az említett magas beosztású politikusok mellett a két ország miniszterei és üzletemberei is összegyűltek a Kempinski Hotelben szerda délután (július elsején).

A rendezvény célja a két ország közötti üzleti lehetőségek feltérképezése, a gazdasági kapcsolatok erősítése volt – a kerítés-kérdést is boncolgató Orbán-Vučić csúcsra ezt megelőzően került sor a parlamentben.

A Magyar–Szerb Üzleti Fórumot a vajdasági származású Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója nyitotta meg, aki elmondta: „Az MNKH Zrt. megalakulása óta kiemelt feladatának tekinti, hogy az Európai Unió országain túl is üzleti-kapcsolati hálót hozzon létre, amely a gazdaságdiplomáciai alapokra építve hidat képez a magyar és a külföldi vállalatok között.”

A Kereskedőház 2013 óta működik, és eddig négy földrész 29 országába juttatták el magyar cégek termékeiket, szolgáltatásaikat. Szerbiában tavaly nyáron kezdték meg tevékenységüket, amelynek eredményeként kilátásba helyezték egy belgrádi székhelyű Szerbiai Magyar Kereskedőház létrehozását. A magyar és szerb cégek főként az élelmiszeripar, az infrastruktúra, az energetika és az infokommunikációs területeken tudnak együttműködni, és közös erővel új exportpiacokat találni – vetítette előre Ducsai-Oláh.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy látja, Magyarország és Szerbia kétoldalú együttműködése soha sem volt ennyire kiegyensúlyozott és hatékony, ezt bizonyítandó elmondta, a két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta az 1, 7 milliárd eurót. Szijjártó szerint ebben nagy szerepet játszott, hogy Magyarország minden idők legmagasabb szerbiai exportjáról számolhat be, majd hozzátette: országa jelenleg az ötödik legnagyobb befektető a szomszédos államban. Nagy reményeket fűz az év végére tervezett Belgrád–Budapest vasútprojekthez, amelynek megvalósulásával két és fél óra alatt leküzdhetővé válna a két főváros közötti táv.

Orbán Viktor a tőle megszokott módon szónoki fogással kezdte beszédét. Elmélázott rajta, őt mi foglalkoztatná, ha szerb üzletember lenne. Három kérdést tett fel, amelyeket meg is válaszolt. Elsőként az országok stabilitását említette, mint kulcsfontosságú gazdasági tényezőt. Elismerően szólt Szerbia erre vonatkozó programjáról: „Ha azt a stabilizációs programot meg tudták csinálni, amelynek segítségével Szerbia bizakodva nézhet a jövőbe, és úgy csinálták meg, hogy a stabilitás fönnmarad, akkor Önöket agyonütni sem lehet. Aki túlél egy ilyen programot, az szinte mindent túlél” – fogalmazott.

Ami Magyarországot illeti, a miniszterelnök szerint nem a normális trend érvényesül, miszerint minél nagyobb a csend, annál szilárdabb alapokon áll a gazdaság. Úgy véli, az a jelenség, hogy az ellenzék óriási hangerővel bírálja a kormányt, pont az ország stabilitására utal.

A második kérdés, amely egy képzeletbeli szerb üzletembert foglalkoztathat, a két állam közötti jószomszédi viszony fenntartása. Orbán a miniszterelnökök közötti kapcsolatot kiválónak nevezte, továbbá úgy látja, amennyiben a vezetői, középszintű és népi dimenziók is „rendben vannak”, borítékolható a jó viszony. Okfejtésében kitért arra is, hogy mindez nem csak a két országon múlik, hanem az őket körülvevőkön is. A „modern kori népvándorlás” sem maradt ki beszédéből, amellyel kapcsolatban elmondta: „kétségkívül vannak nehéz pillanatok, de arra jutottunk, hogy ezek sem olyan tényezők, amelyek eltávolítanának egymástól.”

Harmadik pontként Orbán az országokban rejlő növekedési potenciált említette, valamint kiemelte, hogy a magyar gazdaság tavaly 3,6%-os gyarapodást produkált. Szerb kollégája is sok kiaknázatlan lehetőségről számolt be, és mint megtudtuk, magánbeszélgetésükkor szóba került pár iparág, ahol Szerbia az elkövetkező években joggal várhatja a fellendülést. „Olyan ágazatokba kell bemenni, ahol szívesen látják a magyarokat” – zárta gondolatait Orbán Viktor.

Aleksandar Vučić, bár a kissé meggyötört vezető benyomását keltette, beszéde kollégájához hasonlóan reménykeltő, pozitív kicsengésű volt. Beszámolt róla, hogy Szerbiában a tavalyi árvíz óta különböző intézkedések léptek életbe, például az új munkatörvény, így várhatóan hatékonyabb, gyorsabb ügyintézés fogadja majd az országba érkező üzletembereket. A szerbiai privatizációban jelenleg 35 – legfőképpen a mezőgazdasági és az élelmiszeripari szektorban tevékenykedő – cég vesz részt, mondta a miniszterelnök, és további magyar befektetői részvételére ösztönzött. A gördülékeny működés érdekében Szerbia külön mentorokat biztosít a vállalkozások számára.

Az ország tehát tárt karokkal várja a magyarországi befektetőket, Vučić pedig annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a régióban Szerbia egyedülálló módon tud a magyar kormány segítségére lenni. Arra biztatta a magyarországi üzletembereket, hogy ne csak Vajdaságban, hanem Szerbia egészében gondolkozzanak.

„Ha én magyar üzletember lennék…”

A rendezvény kötetlenebb, büfézős szakaszában sikerült pár mondat erejéig elbeszélgetnem Jójárt Miklósssal, a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető alelnökével. A szegedi illetőségű szervezet azoknak a magyarországi cégeknek nyújt segítséget, akik a szerbiai piacra való kilépést fontolgatják.

– Egy kürtőskalács sütő magyar cég tulaja egyszer felhívott a határról, hogy óriási baj van. Elindult egy vajdasági falunapra, ahova meghívták kürtőskalácsot sütni, de nem engedték át, ott állt hát a határon tele utánfutóval, felszereléssel, tejjel, tojással, liszttel. Most mi lesz? Ilyenkor világos, hogy azt tanácsoljuk, forduljon vissza – kezdte Jójárt egy anekdotával, majd így folytatta:

– Ha valaki Szerbiában akar vállalkozást nyitni, nem az a módja, hogy fogja magát és nekivág. Léteznek előírások, jogszabályok, de nem mondom el az egész folyamatot, a Szerbiába készülő vállalkozások kézikönyve című kiadványunkban összegyűjtöttük azokat a kérdéseket, amelyek izgalmasak lehetnek a magyar vállalkozók számára.

– Azt is tisztáztuk a könyvben, hogy a szomszédos ország nem lehet kitörési pont egy nem jól menő vállalkozás számára. A vásárlóerő ugyan behatárolt, mert mindenki megnézi, hogy mire költi a pénzt, de Szerbia igenis igényes piac. Olyanoknak érdemes kimenni, akiknél rend van a cégnél, és ezt fejlődési lépcsőként élik meg.

Hogy mégis hogyan képzeljük el az első lépéséket, az új piac felfedezését, Jójárt a következőképpen írta le:

– Meg kell ismerni az ország közgazdasági környezetét, baráti és üzleti kapcsolatokat kialakítani, megenni együtt egy jó pljeszkát vagy szegedi halászlét. Borzasztóan sok összetevője van a folyamatnak, mozogni kell az emberek között, mielőtt belevágnának a vállalkozásukba, látogassanak el például a szabadkai bolhapiacra.

Magyarországról hogyan látja, melyek a gazdaságilag legprosperálóbb részek Szerbiában?

– Ugyanolyan egypólusú ország, mint Magyarország. Nagyon sok minden a fővárosban dől el, most is itt beszélgetünk és nem Szegeden vagy Újvidéken. Attól függetlenül, hogy a fő munkaterületünk a Vajdaság, kiemelt figyelmet fordítunk erre a térségre, természetesen Belgráddal is kapcsolatban állunk. Vajdaságban sok önkormányzattal, vállalkozóval működünk együtt, próbáljuk minél jobban szétteríteni a segítséghálót. A kis- és középvállalkozók határon átnyúló kapcsolatainak becsatornázását végezzük, de kulturális, politikai kérdésekkel nem foglalkozunk.

– Nagyon büszke vagyok arra, amit egyszer egy szerb televízió munkatársa mondott nekem a Kamaráról. Olyan szervezetként aposztrofált bennünket, amely nélkül Szerbiában nincs magyar rendezvény. Szervezői vagy résztvevői minőségben mindig jelen vagyunk.

Kiemelt fotó forrása: Magyar Szó

The following two tabs change content below.
Csillik Blanka

Csillik Blanka

„Mikor a gyermek gyermek volt”, az utcabélieknek gyerekolimpiát szervezett, Kölyök-lapot szerkesztett osztálytársainak, verset fabrikált és Doorst hallgatott. Később Szegeden angolt tanult „középiskolás fokon”, egyetemi szinten Újvidéken, szerkesztő-újságíróvá Budapesten lett, ahol „a körúton járkál a november”, de eltéphetetlen szálak kötik a tájhoz, „a régi szerelmek lábnyomához”, hol tudja, „merre mennek, kik mennek az uton”. „Mikor a gyermek gyermek volt, magával ragadta a játék, most belefeledkezni csak a munkába tud.”
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!