…ha válasz van, mindig kérdezz rá!

Egy friss Kilátó-díjas művészeti helyzetképe

Ha valaki megkérdezné, egy újvidéki, vagyis Újvidéken ténykedő magyar fiatal honnan merít ihletet művészeti kibontakozásához, azt mondanám…

Milošević! Milošević! Milošević! Az A38 Hajón kiállítást szerveztek október másodikán 20 éves az újvidéki emigráció címmel. Annyiszor elhangzott az előbb ismételgetett név, hogy azt hittem, megidéződik a szelleme, és testet ölt közöttünk. Vajdaságból Budapestre emigrált művészek alkotásai, „itthonról átvitt” vagy még „itthon” kiteljesedett érzések, gondolatok lógtak a falon. Az emigrálást dr. Máriás író, festő, zenész, énekes, a Tudósok frontembere „ünnepelte”, és meghívta alkotó/sorstársait is. A kiállítás részeként Czabán György Kelet-európai zombi című filmjét is levetítették, ami a Tudósok zenekar történetét kíséri végig. Az első jelenetek Újvidéken játszódnak, leginkább archív felvételeket montázsolnak egymás után. Nem ismerek fel egy helyet sem, de feltűnő, hogy akkor is sötét pincehelyiségekben zajlott a fiatal művészeti élet, és a közönség számából ítélve a családias hangulat is már generációs jellemzője az új művészeti próbálkozások tereinek. Abban viszont különbözik, hogy a megszólalók többsége szerb és magyar nyelven is beszél. Persze, ezt nem először látom már, hogy „régen” a vajdasági művészek nemzetiségi hovatartozástól függetlenül alkottak egy csoportot. Az Új Symposion nevű folyóirat e téren felbecsülhetetlen kincs számomra. A vizualitásuk, reakciós erejük külön-külön is mind nagyon erőssé, követhetővé, követendővé teszi őket több nemzedéken át, de számomra a legerőteljesebb tulajdonságuk a nyelvek közti kommunikációs képesség volt, ami most nincs jelen, noha régen is ütőkártya volt, és ma is az lehetne. Én ezzel felelnék a merítés-kérdésre. Anyolcvanas-kilencvenes évek „új művészei” a követendő példa. Ők, akik ugyanebben a térségben gyűjtötték az impulzusokat, közvetett módon már úgy is aktívan hatnak, ha nem is ismerjük a munkásságukat. Úgy kell utánuk alkotnunk, hogy magunkba olvasztunk mindent belőlük, teljesen kisajátítjuk érzéseiket, a beleegyezésük, sőt figyelembe vételük nélkül. Nem kell senkit követnünk, senkiből táplálkoznunk, de ismernünk kell, hogy kik és mit alkottak előttünk, hogy azt meghaladhassuk. Tudni kell csapatban gondolkodni, szerveződni és közösen „hatni”, de leginkább sajátot és eredetit kell létrehozni, amit beledobhatunk generációnk húsdarálójába, hogy aztán egy bélbe töltve fölerősítse az ízt. Ezzel vége az én álnosztalgiámnak, a nem megélt régi szép idők dicsőítésének és az ezt másoló utópista jövendölésemnek. Ez egy alternatív válaszlehetőség.

Ifj. Rácz József a VMTDK-n a Jel-folyam performanszában

Ifj. Rácz József a VMTDK-n a Jel-folyam performanszában

Érdekes lenne, ha valaki megkérdezné azt is, mi van most az újvidéki magyar egyetemista művészeti szcénában…

Az egész várost mintha egy szándékos dezorganizáltság, művészeti, kulturális, oktatási szabotázs érte volna. Művészetkedvelők nem is tudom, hogy léteznek-e, leginkább egymás munkáit nézik, olvassák az alkotók. Ezt a negatívumot kivédheti néhány régi felvétel, amiből rájövünk, hogy oké, ez mindig is így volt, a tömeg a mainstreamet zabálja. Nem akarom mindenhol kiemelni a mindenhol és mindenkor létező kivételeket, de itt azért megemlíteném az újabban aktív, sokoldalúan működő Művészklubotés a leginkább egy-két önkéntes erejéből, időszakosan működtetett Filmklubot a Tudósklubban, ahol folyamatosan összejön egy művészetre éhes társaság.

Áttérek a kivételekről (ami persze mindig van, és épp ezért erősít) arra a tendenciára, ami az alkotó közösségre jellemző, mégpedig, hogy fiókba teszik verseiket, rajzaikat, vagy ha éppen az asztalon is felejtik őket, szó nélkül, vagyis inkább szóra sem érdemes észrevételekkel reagálnak rá nemzedéktársaik.

Nem sikerülhet semmi új kikísérletezése tesztelések nélkül. Nem kéne, hogy egy „új művészetet” is patkányokon kísérletezzünk. Egymásba kell beoltanunk a szert. Körülbelül ez volna a recept, de van-e hozzá boncasztal, fecskendő, szike?

Két olyan újvidéki színtér jut eszembe, ahol esetleg lehetne: a Művészked(d)ek és aPoezija u kući elnevezésű rendezvénysorozatok.

Az utóbbi helyen nem tudnám kinek feltenni a most boncolgatott kérdést, mert elsősorban irodalmi, és nem elsősorban magyar nyelvű. Szóval, ha a tárgyalt fiatalok nem az írott/beszélt nyelven, hanem például a kép nyelvén fejezik ki magukat, akkor a tematikai zártság miatt csökken az esélyük a részvételre. Ha viszont írnak/(fel)olvasnak, és éppenséggel magyarul, akkor… hát, akkor azért folyik ki ez a társalgási tér alóluk. Viszont ezt a helyet mindenképp belehelyezném a „szebb jövő”-képembe, ugyanis leghatékonyabb gyógyszer lehetne az általam hiányolt nemzetek közti némaságra.

Művészked(d)ek azért nem jó a válaszadásra, mert maga is hasonló választ keres, szóval jelenleg ott is még inkább csak a kérdés van meg. De már ezzel is nagyon hasznos feladatot lát el. Fölhívja a figyelmet arra, hogy nincs hol megmutatkozniuk a fiatal, kezdő alkotóknak, illetve nincs hol megismerni őket az érdeklődőknek. Hogy az általuk teremtett lehetőségeket mennyire használják ki, az már más kérdés, de eszmeileg már akkor is sikeresnek mondható egy est, ha senki sem megy el. A kérdésfeltevés gesztusa megtörténik így is.

Egy különleges, egy évben egy este működő helyszín van még, ami profilját tekintve nem kizárólag a művészetekre koncentrál, de hiánypótló szerepe mégis nagyon fontos ezen a téren (is). A Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia (VMTDK) „péntekein” minden évben létrejön egy alkalmi köztér a fiatal művészek számára. Leginkább az előadó-művészeti és multimediális művészeti irányok vannak jelen, de a sokműfajúság miatt nem érezhető a „hiány”, amit kiegészít a másnapi szekcióülésen való beszélgetés, tudományos elemzés. Az egymás közti kommunikáció itt is gyöngén valósul meg, bár a legelőkelőbben van tálalva a lehetőség. Ez talán a szokás hatalma, nehéz egy év hallgatás után hirtelen megszólalni. Szóval, ha a csend nem is oldódik föl, de a produkciók egymásutánisága legalább azt jelenti, hogy végignézik/hallgatják egymást a résztvevők, de ez sajnos csak egy falat a jóból. Ahelyett, hogy felsorolnám az idei produkciókat, inkább elárulom, hogy ez alapján sem jutnék tovább a legelején feltett kérdés megválaszolásában…

Inkább azt válaszolom, hogy az a baj, hogy nem tudjuk hol megismerni eléggé egymást, meg az is baj, hogy nem akarjuk megismerni egymást, és, hogy nem ismerjük egymást, az a legnagyobb baj. Akár szélesebb körben figyeljük az Újvidéken ténykedő fiatalt, akár pontosítjuk azzal, hogy magyar (fiatal), ez mindenképp igaz. Ez a válasz, csak ritkán hangzik el a kérdés.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2011.12.22.

Ifj. Rácz József, a Kilátó-díjjal jutalmazott Jel-folyam online folyóirat egyik szerkesztője

The following two tabs change content below.
Ifj. Rácz József

Ifj. Rácz József

Középpontban a majális; akörül forog a Kishegyes, az Újvidék, a Vajdaság, az Európa, a bicikli, az autóstop, a lemezek, a könyvek.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!