Használtbugyi-automata és cicasziget

Japán, a „Látnom kell, mielőtt meghalok” országok listájának első helyezettje – SuhAnna kalandozásai Külföldiában (IX.)

Örömködés az óceán partján

Örömködés az óceán partján

Japán már régóta a lista elején foglal helyet a „Látnom kell, mielőtt meghalok” országok között. Nagy tisztelője vagyok a rajzfilmóriás Miyazaki és zeneszerzője, Hisaishi művészetének, valamint Japán a lelkemhez közel álló reiki és a kenjutsu szülőhazája is. Az előbbi a kézrátételes gyógyítás egyik ágazata, az utóbbi kifejezés pedig egyfajta kardművészetet takar, röviden: szamurájkodás. A legújabb technikai vívmányok a japánoknál jelennek meg először, ezen felül híresek a sushiról, a 600 km-es sebességgel haladó Shinkanzen vonatról, a gésákról, a maid cafékról, az onsenekről, de van cicaszigetük, sőt róka- és nyuszifalujuk is (a kettő persze nem egymás mellett van).

Japán utcakép

Japán utcakép

Bizonyára ebből a felsorolásból is érzékelhető, hogy a prüdéria elég messze áll ettől a néptől. Országszerte elterjedtek a szexhotelek, amelyeket többnyire házaspárok és párok vesznek igénybe – talán a helyszűke miatt… Bár én azt gyanítom, ez is csak amolyan japán dolog. Ezen felül Tokióban az óriásplakátokon sokszor mangalányok képei láthatóak, akár pucéran is, kis takaró sávokkal. És az egyik negyedében olyan használt bugyi vásárolható automatából, amit már elvileg egy diáklány viselt. Hogy tényleg diáklányok viselik-e ezeket az alsóneműket, azt még a japánok se tudják biztosan, de mindegyik csomagban van egy kép egy lányról, amelyen hasonló bugyit visel. Ez már sok embernél kiveri a biztosítékot. Is.

A japán dolgos, rendszerető nép, általánosan elmondható, hogy óvatosan vezetnek, de a türelem nem erős oldaluk. Két lábon járó zsebórák. El tudunk képzelni más nemzetiségű, felnőtt embereket, amint a metróállomás előtt sorakoznak, igazolásra várva pár percnyi késés miatt?

Onsen – gyógyfürdő japán stílusban

Japánba érkezésem második napján elhívtak egy közeli onsenbe. Szívesen mondtam igent, mert szeretem kipróbálni az új dolgokat, de azért megkérdeztem előtte: vajon itt elfogadható, ha bikiniben megyek? Bangkokban ugyanis nem díjazták a „magamutogatást”. Mondták, hogy ne aggódjak, az onsenbe ugyanis csak meztelenül lehet belépni. Kacarásztam ezen egy sort, aztán indulás előtt kiderült, hogy komolyan gondolták.

ix3A fürdőben a férfiak és a nők teljesen el vannak szeparálva. Japán északi részén állítólag van néhány gyógyfürdő, ahol mindkét nem egyszerre fürdőzhet. Amikor belépünk egy onsenbe, már a bejáratnál le kell vetni a cipőnket. (Ez Ázsiában teljesen átlagos dolog, Szingapúrtól kezdve sehol nem illik cipővel belépni egy helyiségbe – néha még az élelmiszerbolt előtt is le kell tenni a papucsunkat.) Miután megváltjuk a jegyünket a gyógyfürdőbe, a női öltöző egyenesen a női részlegbe vezet. Benn már mindenki pucér, és meg kell mondanom, kényelmetlen érzés talpig felöltözve, kabátban állni tucatnyi meztelen nő előtt. Tudtam, hogy mielőtt belemegyek a forró vízbe, teljesen le kell mosakodnom, de valahogy mégsem vitt a lábam előre. Így néhány segítőkész hölgy odajött hozzám, hogy elirányítson – persze rajtuk se volt ruha, úgyhogy igen gyorsan ledobáltam magamról mindent, és bemenekültem a mosakodó részlegbe, egy kis magányra vágyva. A medence mellett számtalan kisszék állt, a falból tusfejek lógtak, előttük tusfürdő, sampon, hajbalzsam. Mindenki előtt kellett mosakodni, sajnos. Kényesen ügyeltem rá, hogy legalább kétszer lesikáljam magam, mert tudtam, hogy erre nagyon adnak. A víz sós volt, és forró. Egyenesen a hegyről jön a forrásvíz.

Kimonó-show Kiotóban

Kimonó-show Kiotóban

Hazafelé aztán annyira megszédített az egész élmény, hogy az út rossz oldalán kezdtem el bringázni, de szerencsére még idejében korrigáltam – Japánban is a másik oldalon vezetnek. Aznap a kemény tatamin, ami az ágyat helyettesítő matrac, úgy elaludtam, mint a Kuala Lumpur-i ágyas buszban.

Kenjutsu, Katori és Sugawara Sensei

Japán kardművészettel még Pesten foglalkoztam egy jó évvel ezelőtt. Ahogy a mester mondaná, ez egy mozgó meditációs forma. Nem az ellenséget pusztítjuk el, hanem az agyunkat tornáztatjuk úgy, hogy ne ő irányítson, hanem mi őt. Ezzel egyensúlyba hozzuk a lelkünket és a testünket is. Lelkesen jártam Pesten az edzésekre, amíg meg nem elégeltem, hogy nem tudom megjegyezni a formákat. Ennek ellenére – vagy pont emiatt, csodálója vagyok azoknak az embereknek, akik legyőzték a önmagukat.

Sugawara sensei edzés közben

Sugawara sensei edzés közben

Otake sensei Japán élő legendája, ő az ágazat feje. A mi iskolánk viszont egy másik mesterhez tartozik, és talán az elfogultság miatt van, de én hozzá vagyok hű. Sugawara sensei egyszerre az egyik legbüszkébb és legalázatosabb ember, akit ismerek. Az eredeti kardművészetben semmi lágyság nincs. Vágsz a karddal, és ölsz. A sensei viszont jó pár évvel ezelőtt belekóstolt a kínai tai chi-be, valamint a chikungba, amit 90 (!) évesek még vígan edzenek Japán-szerte. Mondanom sem kell, hogy mennyire életerősek, mozgékonyak és tevékenyek. Örülnék, ha a mi nyugdíjasaink is belekóstolhatnának a technikába, hogy ne fájdalomban éljenek idősebb korukban. Ezek a mozgásformák ugyanis teljesen átmozgatják a testet, amitől sokkal ruganyosabb lesz, ezáltal pedig ellenállóbb a húzódásoknak, töréseknek és kopásoknak.

Megkerestem a sensei-t, és elvonatoztam 42 km-t a dodjojáig, ahol megnézhettem, ahogy egy bennlakó tanítványával edzenek, sőt én is kaptam egy kis emlékeztetőt. Hiába szabadkoztam, hogy már azt is elfelejtettem, amit anno tudtam, Sugawara sensei-jel kipróbáltuk az első formát a fakardos edzésből. Ennek eredménye egy nagy kék folt a jobb combomon. Bár a sensei 75 éves, gyors és precíz. Nem tudtam kivédeni egy ütést. Na, de kérdem én: hány magyar dicsekedhet azzal, hogy most májusban a nagymester beengedte a dodjojába, meghívta ebédre, sütött neki disznónyelvet a grillen, aztán pedig még egy kis emlékeztetőt is hagyott rajta? Ugye, hogy ugye. Teljesen megérte.

Ghibli-filmek

Ghibli-plüsskarakterek a Totoróból

Ghibli-plüsskarakterek a Totoróból

Japánt sok fiatal a Ghibli-filmek által ismeri meg. A Ghibli stúdio a Walt Disney cég japán megfelelője, csak sokkal jobb. Na, jó, nekem sokkal jobb. A japán anime többnyire belőlem is viszolygást vált ki a stílusa és a témái miatt, de a Ghibli művei nagyon is ember- és gyermekbarátok. Mindenképpen el szerettem volna látogatni a múzeumba, de pont aznap, amikor érkeztem, renoválás miatt bezárták pár hónapra. Ekkor eldöntöttem, hogy legalább a Ghibli stúdió zeneszerzőjének, Joe Hisaishinek a koncertjére elmegyek. Kiderült azonban, hogy májusban egy koncertet adott, pont egy nappal azelőtt, amikor leszállt a gépem Tokióban. El is szomorkodhatnék rajta, hogy ilyen a szerencsém, de inkább másként tekintek erre. Kénytelen leszek visszamenni Japánba legalább még egyszer… Szerintem ezt akarja a sors nekem elmutogatni.

Suhajda Annamária

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!