„A Híd kifejezetten szexi és menő”

A Fiatal Írók Szövetségének bemutatkozó estje Újvidéken

Péntek este tartották meg Újvidéken a Forum-ház IV. emeleti tanácstermében a FISZ bemutatkozó estjét, amely a Híd Kör Egyesület által szervezett KultúrPass nevű rendezvénysorozat keretein belül valósult meg. Az est vendégei Korpa Tamás költő, elnökségi tag, a SZIFOnline szerkesztője és Tinkó Máté költő, a FÉLonline prózarovatának szerkesztője voltak, akiket Berényi Emőke kérdezett.

11113976_881344961923902_137986094710085689_o

Az első kérdéssel máris belevágtak a közepébe, hogy miért is éri meg tagnak lenni egy írószövetségnél. Tinkó Máténak – annak ellenére, hogy nem tagja a FISZ-nek sem, mivel nem akart elköteleződni – számos pozitív tapasztalata van. Szerinte a Fiatal Írók Szövetsége egy jó közeg, ami nem erőltet rá semmit a szerzőkre. Sokat segítenek a fejlődésben, hogy erős szövegek jöhessenek létre. Habár a szervezet budapesti székhelyű, mégsem engedi, hogy a vidéki tag elszakadjon, kívülállónak érezze magát. Mindig érzékeltetik az emberrel, hogy szükség van rá, arra amit csinál, akár a távolból is. Korpa Tamás elmondta, hogy a FISZ-ben van egyfajta izgalmas fanatizmus. Vajdaságot, főleg Kollár Árpád elnöksége óta, kiemelt és hangsúlyos terepnek tartják. Igyekeznek minél jobban megerősíteni a FISZ-sejteket és egy Kárpát-medencei szintű hálózat létrehozása a cél. Ennek elérése érdekében törekednek arra, hogy fontos műhelyeket támogassanak (nemzetközi traumakonferencia, Kosztolányi-műhely), évi száz rendezvényt bonyolítanak le, valamint nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra a Kömény (líra műhely), a Bicskanyitogató (prózaműhely), a Kritikustusa, az Olvass be! és a táborok keretein belül. Az egyetlen járható út a folyamatos bővítés. Ezért is volt fontos egy önálló platform létrehozása. Így alakult meg a SZIFOnline, a FISZ és a Szépirodalmi Figyelő közös online felülete, ami szintén fontos szerepet játszik a tehetséggondozásban, de olyan rovatokkal is jelentkeznek, mint Harmath Artemisz Emelem a tételt című sorozata, ahol a szövegek boncolgatása során a generációs átjárhatóságra törekszik a kánonba már beilleszkedett és a kortárs szerzők között. Az érettségi tételstruktúrája szerint elemez, ezzel is előremozdítva egyes szerzők tétellé avatódását. A Fiatal Írók Szövetsége fontosnak tartja a pályakezdők segítésén túl azt is, hogy a mainstream szerzők mellett olyan izgalmas tehetségek kerüljenek reflektorfénybe, akik eddig valamiért háttérbe szorultak.

11009963_881345028590562_7046302148146095446_o

Berényi Emőke felidézte a FISZ 1998-as alakulását, ami a József Attila Körből kilépő tagok csoportosulását jelentette. Kérdése arra irányult, hogy az akkori feszültségek tetten érhetőek-e ma is a két tábor között arra vonatkozóan, hogy melyiknek nagyobb a presztízsértéke. Abban Korpa Tamás és Tinkó Máté is egyetértettek, hogy a közös metszet a legtermékenyebb, mivel számtalan olyan szerző van, aki mindkét szervezetnek a tagja. Hiszen szinte egyforma az ízlés mindkét helyen, szinte ugyanaz a tendencia. A FISZ és a JAK is értékközpontú irodalomszemlélettel fordul a szerzők felé. Persze az egészséges rivalizálás és a szerzőkért folytatott harc jelen van, vallotta be Korpa Tamás. Egy kis ízelítőt is adott a készülő FISZ-kiadványokból, több elsőkötetes szerzőt is megjelentetnek, például Fekete Anna kötetét, elindult a világirodalmi sorozat, melyben megjelent a Világtalanul? Világirodalomi-kritika Magyarországon című tanulmánykötet. A Hortus Conclusus sorozatban jelenik meg Farkas Arnold Levente legújabb kötete, valamint a tudományos sorozatban készül egy Kovács András Ferenc-olvasókönyv.

Mivel a fiúk többször is szóba hozták a visegrádi FISZ-tábort, ezért kedvcsinálóként megtudhattuk, hogy olyan szerzőkkel találkozhatnak idén a táborlakók, mint Markó Béla, Dragomán György, Szabó T. Anna, Péterfy Gergely, Bartis Attila, de hallhatják Tompa Andreát, aki a Szilágyi Zsófia által vezetett kritikaműhelyben tart majd előadást. Műhelyvezetők lesznek még Csehy Zoltán, Gerevich András, Hermann Zoltán és még sokan mások. Emellett lengyel-magyar és török-magyar fordítóműhelyek is lesznek. Érdemes ellátogatni a FISZ blogjára és a jelentkezési lap kitöltésével jelentkezni az idei táborba, mert a helyek vészesen fogynak!

11232087_881344745257257_6215235201788910666_o

Az est végén a szerzők felolvastak régebbi és újabb verseikből, valamint elmondták, hogy készülnek újabb kötettel. Korpa Tamás nagyon sejtelmes volt és csak annyit árult el, hogy kész az új kézirat, ami jövőre fog megjelenni a Kalligram kiadónál, és egy melankolikus kötet állt össze az arc tájairól. Tinkó Máté felolvasott az Amíg a dolgok rendeződnek című kötetéből pár prózaverset, melyekben a „ká-európai” családtörténetek jelennek meg, leginkább önéletrajzi ihletésből. Elmondta, hogy továbbra is prózai hangvételű verseket ír, mivel ezekben megkezdhető, de be nem zárható történeteket futtathat. Egyelőre még nem érzi magát felkészültnek arra, hogy lezárt történeteket kezdjen írni. Következő kötetében kórházélmények jelennek meg, melyekben a szakadozott lét- és tudatállapotot, valamint két kiszolgáltatott ember egymáshoz való viszonyulását mutatja be.

A közönség kérdéseire reagálva Korpa Tamás beszámolt a Világtalanul? kötet kompozíciójáról (az est meghívott vendége volt még Zelei Dávid, aki sajnos nem tudott eljönni, így erről a kötetről keveset hallhatott a közönség az est folyamán). Dióhéjban: a kötet világirodalmi prózai művekről készült tanulmányokat tartalmaz, melyek egy része a fordítások közötti különbségekre hívja fel a figyelmet, ezenkívül pedig a jelenlegi tendencia bemutatására tesz kísérletet. Tinkó Mátéhoz azt a kérdést intézték, hogy mi vesz rá egy magyarországi szerzőt, akinek jók a hazai publikációs lehetőségei, hogy szövegeket küldjön egy határon túli lapnak. Máté válasza erre az volt, hogy számára közel áll a Híd szellemisége és színvonalas lapnak tartja, a határon túli megjelenésnek a pozitív lehetőségeit látja és nem a gátakat. Úgy érzi, hogy a szakmaiság, a modern irodalmi szemlélet mellett nyitott az avantgard felé, és ezt a nyitást őszintének találja. És mindenképpen idéznünk kell Mátétól, aki kijelentette: „A Híd kifejezetten szexi és menő! Rossz beidegződés, hogy ha az ÉS-ben nem vagy, akkor nem létezel.”

11270350_881345058590559_5727771894856792438_o

Úgy gondolom, nem is lehetett volna jobb végszava az estnek. Nagyon jó érzés volt egy ilyen nyitott és lendületes szervezet működéséről hallani, ami külön figyelmet szentel a vajdasági szerzőknek is, ráadásul tagjaik nem sajnálják a nívós irodalmi lapokon kívül a nem kevésbé színvonalas határon túli folyóiratokba küldeni szerzeményeiket.

Fotók: Patócs László

The following two tabs change content below.
Kelemen Emese

Kelemen Emese

1990-ben születtem Szabadkán, a Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója vagyok. Tagja vagyok a Híd Körnek, a Fiatal Írók Szövetségének, főleg kritikaírással foglalkozom. Szeretem a kortárs magyar irodalmat, a francia filmeket, a spanyol focit és a macskákat.