„Hozzám azok jönnek, akiknek elegük van az elakadt lemezjátszóból”

Abonyi Anita nőfejlesztő szerint az élet sava-borsa mi magunk vagyunk – csak időben rá kell jönni!

Minden egy hirtelen változással kezdődött. Abonyi Anita a korábbi minisztériumi pozíciójából egyszer csak vidékre csöppent. Másfél éven keresztül nem érezte, hogy a helyén lenne. Egy ilyen szituációban más talán feladta volna és összepakol – ő azonban úgy határozott, saját tapasztalataiból is merítve elindít egy weboldalt, melyen női sorsokkal, pályákkal, emberi és párkapcsolati témákkal foglalkozik. Igyekszik segíteni azoknak, akik válaszokat keresnek – ahogy nem olyan rég ő is – mindennapos problémáikra. De hogyan is indult ez az egész?

Abonyi Anita félretette a félelmeit

Abonyi Anita félretette a félelmeit

Négy évvel ezelőtt még Budapesten dolgoztál, a Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézetében, pályázati kommunikációs területen. Miután otthagytad a munkahelyed, a külföldre menetelt fontolgattad a pároddal. Ám egyszercsak Kecskeméten találtad magad. Szinte egyik napról a másikra. Hogyan élted meg a váltást?

A változás mindig nehéz, függetlenül attól, hogy mennyire nagy. Olyan helyzet állt elő, amelyben úgy döntöttem, követem inkább a páromat és félreteszek minden félelmet, ami a maradásra ösztönzött volna. Kommunikációs területen dolgoztam tizenvalahány évig, emiatt sem volt könnyű a fővárost hátrahagynom. És persze a barátokat… Társasági, nyitott, érdeklődő ember vagyok. Nekem Budapest megadott mindent, amit emberileg és szakmailag kaphattam az utóbbi években. A vőlegényemet is itt ismertem meg egyik munkám során. De hirtelen jött egy vidéki lehetőség és a párom úgy gondolta, él vele. Jól döntött, neki szakmailag mindenképpen a az ottani élet jelentett nagyobb lehetőségeket és kihívást, én pedig választhattam, mi a fontos számomra…

Másfél évig kerestem a helyemet. Ez nem Kecskemét, a vidéki kisváros hibája… Na jó, de mégis. Szeretek egyenesen fogalmazni: Kecskemét próbálkozik, de össze sem hasonlítható a fővárossal kulturális, innovációs, nyitott és rugalmas emberek, valamint a társadalmi lehetőségek terén. Számomra egy város, egy falu mindig az ott élő emberek miatt jelentett sokat. Tanultam tőlük, többet és mást, ha befogadtak – és cserébe én is adhattam valamit, amit magammal hoztam.

Nem a Kecskemétre költözés volt az első váltás az életemben. Miskolcon születtem és dolgoztam is sokat, Szegeden tanultam, azután egy ösztöndíj segítségével pár hónapig Londonban laktam, de a fővárosban éltem a legtöbbet és legjobban, szakmai és emberi értelemben is.

Mindent összevetve: Kecskemét aranyos kis hely, jó turisztikai célpont pár napra, hétre. Vannak ötletek, próbálkozások és jobb lehetőségek, de én magam csak akkor kezdtem meglátni a napos oldalát, amikor kitaláltam a saját vállalkozásomat, a saját fejlesztési ötleteimet…

A „miNŐ vidék” elnevezésű blogodban a vidéki újrakezdés nehézségeiről írsz, megosztod saját tapasztalataidat. Érződik, hogy nehéz dolgod volt az elején. A legtöbben ebben a helyzetben talán elkeserednének – Te viszont kitaláltál egy saját vállalkozást, a Nőfejlesztő.hu-t. Honnan jött az ötlet, hogy egy, a nőket – és akár a sorstársaidat is – biztató, segítő oldalt indíts?

A tudatosság hívta elő az ötleteket és az eredményeimet is. Ezt talán csak azok hiszik el, akik valóban nyitott emberek. Bennem egyik napról a másikra változott meg számtalan nézet és elképzelés saját magammal és a párommal kapcsolatban, és ezzel együtt nagyon hamar jött a felismerés  bár addig is tudtam, láttam, tapasztaltam magam körül, de nem tudatosodott , miszerint a nők remek helyzetben vannak ebben a korban. Érdemes segíteni a sorstársaknak, hogy felismerjék az adódó lehetőségeket és ügyesen éljenek azokkal… Ne féljenek a változásoktól mindig jönnek lehetőségek, amelyek pont rájuk vannak szabva, csak meg kell ragadni azokat és menni előre.

A Nőfeljesztő.hu-n belüli „miNő vidék” cikksorozatom valóban rólam szól, mélyen, őszintén. Remélem, ezzel a kinyilatkozással másokat is elgondolkodtattam valamelyest a saját életükről, a változásokról és arról, hogy igenis minden helyzetben a tanulás a legokosabb választás, mert az visz előre.

Mi a Nőfejlesztő-oldal célja?

Egyszerű a cél. Nő vagyok, ezért elsősorban hölgytársaimnak szeretnék hétköznapi, női hősöket bemutatni. Ezzel a gondolattal indítottam el a Nőfejlesztő-oldalt, ahol a legkedveltebb sorozatom a hétköznapi, sikeresnő-interjúk. Mesélt itt már olaszországi tapasztalatairól egy operatőr lány, rettenthetetlen gyógytornász, vak szociológus és kortárs író, depresszióból kikecmergett vállalkozónő, sőt a paralimpikonokat képviselő szövetségi kapitány is. Remek emberek egytől egyig.

Felvállalták és elmondták, miért jó nőnek lenni, hogyan találják meg belső önmagukat, mi lendíti át őket a nehézségeken, mitől válnak hétköznapi hősökké. Elképesztően inspiráló ilyen embereket keresni, találni és már csak beszélgetni is velük. De még jobb, ha közvetíthetem a tudásukat, tapasztalatukat másoknak. Ha egyéb eredményem nincs is ezzel az oldallal, minthogy a hírlevélolvasóim, vagy a Facebook-követőim továbbajánlják az okos mondatokat és közben új remény ébred bennük a folytatásra, már elégedett vagyok.

"Társasági, nyitott, érdeklődő ember vagyok"

„Társasági, nyitott, érdeklődő ember vagyok”

Mi inspirált a témáidban, ötleteidben? Biztosan hatottak rád a körülötted élők, ismerőseid problémái is.

Először azt gondoltam, csak a saját tapasztalataim átadása vihet előre másokat is, ezért kell nekem ez a honlap. Elkezdtem fejlesztő cikkeket írni a változások adta lehetőségekről, a készségeinkről, a képességek és a tanulás nyújtotta örömökről. Azt már az oldal elindítása után is tudtam, hogy okosabb, ha nem én papolok bölcsességeket. Úgy gondolom, a gyakorlati példák vihetnek előre, ezért minden saját cikkemben kapnak ötleteket az olvasók, amelyek mankóként szolgálhatnak egy adott probléma megoldásakor.

Számomra evidens, hogy az életet nyitott szemmel és szívvel érdemes élni. Figyelek a barátaimra, az új ismerősökre, keresem a hírekben az előremutató dolgokat, tudatosan csak pozitív személyiségű emberek társaságában töltök sok időt. Az élet sava-borsa mi magunk vagyunk. Tök jó, ha erre még időben rájövünk és kiélvezzük, ami adott, ami lehetséges…

Elvégeztél egy mediációs képzést – mennyire tudod hasznosítani ezt a munkádban? Hogyan segítesz?

Igen, ez is nagy lökés volt az önfejlesztési utam során. A képzés új eszközöket és látásmódot adott. Mondok egy konkrétumot: ha te újságíró vagy, tudod és felismerted, hogy lételemed a kérdezés. Ezért használod a kérdéseket mint eszközt és ez jobban is megy, mint másoknak. A hétköznapi életben azonban a legtöbben nem kérdezünk. Másoktól sem, nemhogy magunktól. Kijelentő vagy felszólító módban élünk minden nap. Pedig a változás csak akkor történik meg az életünkben, akkor léphetünk előre és jó útra, ha merünk kérdezni. Ilyenkor tanulunk a legtöbbet. Másoktól, magunkról, mindenről. Ez a gyermeki sajátosság gyorsan kiveszik belőlünk a kor előrehaladtával, nem igaz…?

Azon dolgozik, hogy mások se ütközzenek falakba

Milyen „panaszokkal” fordulnak hozzád az emberek?

Ha valaki ír nekem, akkor elbeszélgetünk személyesen, Skype-on. A fő gond az önbecsülés hiánya, ami az önértékelési problémákból fakad. Nem hisszük el, hogy kik voltunk és vagyunk, azt meg pláne nem, hogy kik lehetnénk még. Pedig mindenki felépíthetné önmagát a tényekre, a saját tapasztalatokra, ez tényleg nem nagy kunszt.

Én elsősorban kérdezek és ezek alapján vezetem jövőorientált gondolkodásra az illetőt. Az eredményes jövőkép a pozitív pszichológián alapszik, az emberi innováción és kreativitáson. Ha kérdésekkel kizökkentünk valakit a megszokott múltba nézésből és sirámokból, kénytelen lesz elgondolkodni és más szemüvegen át nézni a jelent.

Tehát az, aki hozzám fordul, kérdésekkel és coaching eszközökkel találkozik. Kizárólag a megoldáskereső gondolkodásban vagyok partner, az unalmas sajnálkozásban nem. Pszichotikus panaszokkal küzdők nem is keresnek meg. Hozzám már azok jönnek, akiknek elegük van a tétlenségből és az elakadt lemezjátszóból.

Az önbizalomhiány, az önértékelési gondok a párkapcsolatokban is sok baj okozói. Véleményed szerint mekkora szerepet játszanak abban, hogy számos kapcsolat „elcsúszik”?

A párkapcsolati problémák az önbizalom-hiányos emberekkel kapcsolatos témák nagy és összetett területét képezik. Nem is vállalkoznék arra, hogy segítsek megoldani ezeket, nem specializálódtam erre a területre. Abban hiszek, hogy a kapcsolatok mindennemű baját a kibeszéletlenség szüli és táplálja. Aztán ez a kis gömböc durranásig feszül többnyire csak az egyik fél esetében és a konfliktus borítékolható.

Tudod, azt látom magam körül de a saját házam táján is , hogy ha nem kérdezünk egymástól, ha nem vagyunk a másikra kíváncsiak, nem megoldani akarunk kérdéseket és helyzeteket, hanem hárítunk, elnyomunk, esetleg csak hatalmaskodva kinyilatkoztatunk, annak egyetlen és valahol normális következménye, hogy szakad a bizalom, borul az értékítélet, nőnek az árkok. Miért érezné bárki rajtam, hogy szeretem a másikat, ha folyton szidom, ha nem hiszem el, hogy ő is képes valamire, hogy közösek a céljaink, hogy együtt jobb és könnyebb?

Aki magában folyton bizonytalankodik, az a másikban is fog, ezt a hülye is belátja. De hát a bizalomért, a közös élményekért állandóan tenni kell. Dolgozni magunkon és a másikkal együtt, közösen is. Ennyi a titok.

A kibeszéletlenség aláássa a bizalmat, a másik és önmagunk megismerését, a jó hangulatot, az életkedvet. Az emberi kapcsolatok a kommunikáción alapulnak. Ha nincsenek kérdések és válaszok sem, akkor miről szól a kapcsolat? Ki vagy Te, mit jelent számodra a másik, miért és hogyan lehet jó neked és nektek? A „gondolkodom, tehát vagyok” alapján kommunikálj és jól leszel.

"Mindig jönnek lehetőségek, melyek pont ránk vannak szabva, csak meg kell ragadni azokat és menni előre"

„Mindig jönnek lehetőségek, melyek pont ránk vannak szabva, csak meg kell ragadni azokat és menni előre”

Mit tanácsolnál azoknak, akik „csendes hallgatásban” élnek, inkább nem mondanak ki dolgokat?

Nem baj, ha nem tudnak és nem akarnak kimondani mindent. Pláne nem bárkinek, bármikor. A beszéd, a kimondás, a vélemények feltárása szerencsés esetben tudatosan irányított folyamat. De a teljes némaság, vagy ahogyan mondod, csendes hallgatásban élés felemészt és megöl. Ez klinikailag bizonyított tény.

Erre a társaság a gyógyszer. Van, illetve kell lennie másik embernek, aki felé képes nyitni az illető. A 21. században élünk, ma már nem kell a nevünket, arcunkat adnunk ahhoz, hogy elsírjuk a bánatunkat, kimondjuk a dühünket valakinek, aki meg is hallgat. Vannak szakemberek, remek és hatékony módszerek, melyek oldják a belső gátlásokat. Sokan pont ezért választják ma egy pszichológus terápiáját, vagy éppen filmet néznek, könyvet olvasnak, blogot kezdenek írni, naplót vezetnek, sportolnak, hobbiklubokat keresnek, internetes fórumokban találnak közösségre, megoldásra – és ne feledkezzünk meg a lelkisegély-szolgálati, ingyenesen hívható telefonszámokról sem, ahol bárki jó szándékú figyelmet kaphat.

Saját életedben is igyekszel hasznosítani a tapasztalataidat, tudásodat?

Persze. Boldog ember vagyok és ezt nagyon könnyű kimondanom. Arra döbbentem rá egyik napról a másikra, hogy a saját fejlesztésem, a tanulás, a folyamatos nyitottság dinamikus táptalaja a jó dolgoknak. Felfrissít engem és olyan újdonságokat hoz az életembe, amitől a párkapcsolatom, a baráti beszélgetések vagy éppen a munkahelyi légkör is sokkal biztonságosabb, vidámabb, saját terveim alapján változtathatóbb és rugalmasabb lett.

Nem is emlékszem, hogy a párommal mikor veszekedtünk fejvesztve utoljára… Elröhögjük a komolyabb kérdéseket, de azért feltesszük egymásnak. Így a válaszok is nyíltabbak és jókedélyűbbek.

"A fejlődés, a tanulás, a folyamatos nyitottság dinamikus táptalaja a jó dolgoknak"

„A fejlődés, a tanulás, a folyamatos nyitottság dinamikus táptalaja a jó dolgoknak”

Mik a hosszabb távú céljaid a Nőfejlesztővel?

Most azért vigyorgok, mert Te ismersz. Mindig kitalálok valamit. Beszélgetek például veled, vagy elmegyek készségfejlesztő tréningre, meghallgatok egy pszichológiai előadást, könyvkritikát böngészek és máris van miről mesélni az olvasóknak. Nagyon hosszan nem gondolkodom előre. Idén ismét bekerültem a Nők Lapja bloggereinek VIP tagjai közé – 2014 novemberében választottak be először –, ami újabb lökést ad ahhoz, hogy érdemes írni és felrázni az olvasókat, mert van rá igény és az eredmény sem marad el. Már készülök az újabb, sikeresnő-interjúkra. Hiszen a jóból sosem elég, nem igaz?

Abonyi Anitát a Facebook-on is megtaláljátok!

The following two tabs change content below.
Búcsú Adrienn

Búcsú Adrienn

Van, aki szerint ez az érzés idővel elmúlik, de nálam nem úgy tűnik. Általános iskolásként kerültem Magyarországra, még gyerekként. Kecskeméten végeztem a képzőművészeti középiskolát és Szegeden a kommunikáció szakot. Ma budapesti vagyok. Sosem felejtettem azonban el vajdasági gyökereimet. Szegényebbnek érezném magamat, ha nem lennének. Sokat jelent a délvidéki életérzés, sokat jelentenek az onnan származó emberek. Valahol talán törvényszerű volt, hogy egyszer csak róluk írni is elkezdek...
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!