Igazságra vezethetnének sokakat

Képes Ifi-s újságíróképzés a Zenta melletti Gulyás-tanyán

Nem akarok populista lenni, de a népnek tényleg igaza van! Ha valami rosszul kezdődik, az biztosan jól végződik – tartja a néphagyomány.
No, de nézzük az eseménysort részleteiben!
Ha valami rosszul kezdődik: Egy hónapos szervezői munkám mint szélben a homok látszott kirepülni a kezeim közül a képzés előtti héten. Árok-program nevű tehetségkutató akciónk 16 felfedezettje jelentkezett előbb a képzésre, majd az esemény előtti héten megindult az e-mail és sms áradat: „Vizsgára készülök”, „lakást keresek”, „elutazik a barátom”, „autóbalesetet szenvedett az ismerősöm”,„meghalt a nagytatám” – kaptam az egyre durvább okokat, miért kell lemondaniuk a részvételt.
Végül 11-en maradtunk. A zentai városháza kupolája körül gyülekeztünk, ahonnan „figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen” indultam meg Yugo 45-ös típusú gépjárművemmel a Gulyás-tanya irányába. Pár utcával később mégis kénytelen voltam bal első durdefekt ürügyén félre állni. Mivel Bada Dadától tudom, hogy „helyes munka és időbeosztással minden nehézséget át lehet hidalni” “tapasztaltan fékeztem indulataimat”. Csakhamar sikerült is szereznem egy pótgépjárművet és már hajtottam is tovább a kocsit.
Csongor barátunk a tanyáról egy óraval ezután indult meg motorjával beszerző útra Felsőhegy irányába. Sebesen suhant ki a tanya előtti úttestre, ahol „egy kis veszély fenyegette”. Ezen a világtól elzárt helyen sikerült összekoccania egy oly ritka, hogy már esemény számba menő gépjárművel. „Apa ideges”, de ezen a helyzeten is túltesszük magunkat. Mindhiába. Már jön is az újabb bonyodalom: Ducati típusú motrorjárművével tart felénk Balaton-felvidékről index.hu-s előadónk. Telefonhívás Szegedről: Budapesten hagyta az útlevelelét, fordul vissza. 60 km visszaút után esett le a vashatos: már személyivel is át lehet jönni a határon. Oly gyors kanyarvétel, hogy valahol útközben még a cipő is elszállt, s kitudja hol állt meg…
…biztosan jól végződik: A fenti egy kivételtől eltekintve pontosan érkeznek a minőségi előadók (lásd a keretes írásokat), terül-terül az asztalka, dínom-dánomosodik az éjszaka, kovácsolódik a csapat, mint a tanyasi lovak talpára a patkó.
Karikacsapás szerű innen kezdve a történet, mint házigazdánk ostorcsapásai.
Képzésünk szponzora, Zsemberi János, a Sat-trakt topolyai vállalat tulajdonosa nem tudott eleget tenni a meghívásunknak. Ehelyett levélben üzent: „mi a támogatást a vajdasági magyar újságirás érdekében adjuk és nem kevésbé azon okból, hogy meghazudtoljuk azt az állítólagos átkot, hogy nincs magyar összefogás.”
Mondom, nem akarok populista lenni, de azért hangoztatom: ez a csapat készen áll a vajdasági (egyenlőre) középiskolás nép szolgálatára.
Hacsak nem próbálják őket a lovak mellé kalodába zárni. De talán még akkor is. Mert: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.” (Dániel könyve)

Bécsi keringő

Basity Gréta, Kocsis Árpád – a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) év fiatal újságírója díjasai

Mindketten erősen kötődnek Bécs városához. Gréta az ottani magyar tanszéken fejezte egyetemi tanulmányait, sőt már középiskolásként azért nem tudott soha elmenni a zentai Nyári Ifjúsági Játékokra, mert Bécsbe járt ki minden nyáron nyelvet tanulni. Árpád az újvidéki magyar tanszék ösztöndíjasaként tölthetett 2009-ben négy hónapot az osztrák fővárosban, ahol rögtön az események sűrűjébe csöppent: „Amikor kikerültem, azt láttam, hogy mennyivel jobb helyzetben vannak az ottani diákok, mint mi. Haza is üzentem a Magyar Szó-s szerkesztőmnek, hogy ez fantasztikus, itt mindenki elégedett. Következő napokban megérkezett a hír, hogy sztrájkolnak a bécsi egyetemisták.” Árpádtól ezek után napi szinten várták a tudósításokat a média érdeklődésének középpontjába kerülő diáktüntetésekről.
Gréta miután visszatért Vajdaságba, a Szabadkai Rádióban kezdett meséket mondani, majd megtették a Fiatalokról Fiataloknak (FIFI) című ifjúsági műsor vezető szerkesztőjének. Amikor átvette 10 fiatal csinálta a műsort, ma már 29-en készítik. „Kaptam tőlük egy nyomtatványt arról, hogy mi a dolgom vezető szerkesztőként: üljek bent a dohányzóban, hallgassak és ne szóljak bele, hogy ők mit csinálnak. Ezt mindenkivel eljátszották és csúnya dolgokat műveltek, egyáltalán nem akartak velem közreműködni. Akkor jött az ötletem, hogy csináljunk a KSZV-re egy színdarabot. Ezzel sikerült összekovácsolni a társaságot és elfogadtatni magam. A színdarab vonzott be ennyi gyereket.”

Inkább gyorsan hibákkal, mint lassan hibátlanul?

Vajda Gábor – Az Index.hu újságírója, egyetemi tanár

Az index.hu-s Vajda Gábor előaadása

Az index.hu-s Vajda Gábor előaadása

Gábor tudását a vezető magyar médiumoknál illetve az Egyesült Államokban szerezte, ahol ösztöndíjasként tanult Stratfordon, a második számú amerikai egyetemen. Amikor 1997-ben hazajött részt vett a HVG hetilap online változatának alapkőletételeiben, majd a kontextus.hu és a litera.hu alapítói között szerepelt. Habár lenne mire büszkének lennie, mégis álnéven publikálja cikkeit. A Gulyás-tanyán rövid áttekintést tartott arról, melyek voltak a legfontosabb történések az internetes média területén az elmúlt tíz évben. A google, a facebook, a wikipedia, a twitter, a mobilnet, stb. mind szóbakerültek. A közösségi média ma már nagy vetélytársa és egyben nyersanyag szolgáltatója is az olyan nagy média vállalatoknak mint például a CNN, akik eddig abból éltek, hogy a leggyorsabban tudósítottak egy esemény helyszínéről. Ma már gyorsaságban egyik médium sem tudja felvenni a versenyt azokkal, akik például személyesen átélnek egy földrengést és arról felíranak valamit Facebookra…
Gábor szerint: “Az olvasók jobban értékelik ha valami gyors, de tele van hibával, mint ami alaposan megvan rágva, bőrkötéses, de lassú.” 100-150 éves napilapok zártak be az utóbbi időben, mert nem tudtak alkalmazkodni a kor kihívásaihoz. “Az, hogy a régi újságoktól várjuk az újítást, az olyan, mint amikor a vasúttársaságoktól várták, hogy oldják meg a légiközlekedést.” – húz párhuzamot, utalva arra, hogy régi típusú gondolkodással nem lehet megtalálni a korszerű megoldásokat.
Felhozott néhány példát arra, melyek lehetnek a lehetséges útjai az internetes médiának a közeljövőben:
A The Huffington post nevű oldal például úgy virágzik, hogy a szerzőinek egy vasat sem fizet a cikkeikért, azok mégis sorba állnak, hogy felkerülhessenek erre az oldalra. Itt a felületnek csupán az egyharmadát teszi ki a tartalom, a lényeg azon van, hogy hány módon léphet az olvasó interakcióba a tartalommal (megosztási, kommentálási, like-olási és egyébb lehetőségek). Ily módon az olvasó maga is tartalomgyárossá válik.
A magyar származású Nick Denton hozta létre a Gawker nevű bloggyűjteményt, amely szintén egyike a lehetséges utaknak. Gábor elmondta, hogy az Index.hu-nak is az oldal jobb szélen futó blogketrece az egyik legolvasottabb része és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 5 év múlva az egész honlap csupán blogokból fog állni. A Gawker egyáltalán nem állít elő saját tartalmat, csupán összegyűjtötte a legolvasottabb, legjobb blogokat és „csak” menedzseli ezeket.
További lehetséges utat vázol fel a Storify nevű szolgáltatás. Erre az oldalra kattintva bármilyen tárgyszót beír az ember egy halom bejegyzést fog kapni a különféle közösségi médiumokból (Twitterről, Facebookról, Flickerről, YouTube-ról, stb.). Kidobja, hogy ki, milyen szövegkörnyezetben használta a megadott kifejezést. Gábor sajnálja, de elképzelhetőnek tartja, hogy a jövő újságírójának csupán annyi lesz a dolga, hogy ezeket a posztokat behúzza egy külön felületre és ezzel kész lesz a cikke.
„Az igazán sikeres újságírók ma már szórakoztató ipari szakemberek, a háttérbe húzódó újságíró legendája kezd eltűnni. Aki ebből akar megélni, annak olyan tartalmat kell előállítania, ami megragadja az olvasó figyelmét. Az olvasói igények pedig tudjuk, hogy a béka segge alatt vannak. De egyenlőre a látogatottság alapján jönnek a hirdetők és a hirdetőknél jobb pénzforrást nem sikerült még kitalálni a piacon. Bár Rupert Murdoch, a világ legnagyobb média cézára az utóbbi időben próbálkozik az előfizetéses online tartalmak meghonosításával.” – meséli Gábor.
Hogy mit lehet kezdeni a klasszikus kulturális tartalmakkal? Gábor szerint semmit. Csomagolhatjuk azt akárhogy, széles közönségnek nem tudjuk eljuttatni. Sok ötlet volt már, de egyik sem vált be. „A kortárs irodalom a kutyát sem érdekel. Pedig próbálkoztak mindennel: közös netes regényt írni John Updike íróval, egy szerző blogol a napjáról, hatalmas Eszterházy interjú… De se látogatottság, se visszhang. 100-200 látogatóval pedig nem lehet hirdetőt szerezni…“

Rövid mondatokat kell írni!

Demcsák Katalin – a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa

A tanárnő az újságírói stílussal kapcsolatos tudnivalókról beszélgetett a hallgatókkal. Alapvető tudnivalóként elmondta, hogy amikor az ember elkezd írni egy cikket, akkor a legelső dolog amit számba kell vennie, hogy milyen sajtóorgánumnak írja azt, milyen olvasóközönségre számíthat és ez kell, hogy meghatározza azt, hogy milyen stílusban fogalmaz. Mindenki tudomására hozta, hogy a tárgyilagosságra törekedni kell, de színtiszta formájában nem létezik, hiszen már egy hírt is befolyásol, hogy írója mit tekint egyáltalán hírnek, vagy egy híren belül, mire helyezi a hangsúlyt. Az újságírók, vagyis az úgynevezett kapuőrök döntik el, hogy melyik információ juthat el az emberekhez.
A sajtóműfajokat hosszabban ismertette. Az alapján sorolják őket kategóriákba, hogy mennyire van bennük jelen az újságíró személyisége. A két véglet ilyen szempontból: a legtárgyilagosabb hír és a legszemélyesebb tárca.
„A Nyugat körüli írókat azért érdemes olvasni, mert szinte mind újságíró is volt. Az összes stilisztikai szabályt meglehet tanulni Kosztolányitól.” – állítja a tanárnő. „Például azt, hogy rövid mondatokat kell írni. Ez nem azt jelenti, hogy csak kijelentő és egyszerű mondatot lehet használni, de meg kell célozni az úgynevezett szövegritmust. Ha nagyon hosszú mondatokat ír az ember, akkor az halálos unalommá válik. Kilöki az olvasót. Minden szöveg olyan mint egy lánc, önmagába fordul. Az első mondat a kulcs, ha rosszul kezded, megölöd az olvasót és másik cikket választ. A cikk vége is ilyen fontos. Az elejének és a végének rímelnie kell egymáshoz. A szöveg akkor jó, ha olyan, mint egy lánc, amiben vannak kis láncszemek, amelyek egymáshoz kapcsolódnak. Ha jól ír valaki, akkor egy ilyen láncot ír, ami az olvasót beszippantja és az végig tudja követni, fenn tartja a ritmus az olvasó érdeklődését, aki mindenképp a végére akar érni.” Lesújtóan beszélt a magyarországiak nyelvhasználatáról, olvasásra biztatott, mert mint mondja: „Úgy tartjuk, hogy az tud magyarul, aki Arany János összest végig olvasta és azt érti is. Akkor lesz olyan szókészlete, amivel tud aztán hatni.”

Menj be az ablakon!

Simonyi Zoltán, Kubát János – A Magyar Szó 1992-es belgrádi tudósítója és akkori főszerkesztője

Simonyi Zoltán (jobbról) és Kubát János

Simonyi Zoltán (jobbról) és Kubát János

Kubát János bevezetőjében elmondta, hogy főszerkesztőként úgy vélte, belgrádi tudósító nélkül nem lehet Magyar Szót csinálni, mert Belgrád, annak a szerbségnek a központja, amelynek eléképesztő szerepe volt a világtörténelem alakulásában. Kezdve Gavrilo Princip 1914-es világháborút kiváltó merényletével a napjainkig. „Mindegy kijött Belgrádba, ha Sztálin jött nemet kapott, ha Merkel jött nemet kapott.” – fejtegette Kubát. További érvként szolgált a belgrádi tudósító szükségessége mellett, hogy akkoriban a 3 szocialista pártban szereplő magyaron kívül 9 magyar képviselő volt a belgrádi parlamentben (8 VMDK-s és Várady Tibor (UJDI)), „az ő gondolkodásukat, cselekedeteiket, ellenállásukat valakinek továbbítania kellett az itteni központ, Újvidék felé. Általános meglepetésre egy fiatal fiút, az akkor 29-30 éves Simonyit választottam tudósítónak, aki aztán messze túlszárnyalta az én elvárásaimat is.”
Simonyi elmesélte, hogy valóban nagy szakmai sikereket hozott neki a belgrádi tudósító év, de ezt inkább a szerencsének köszönheti, hisz a történelem kellős közepébe csöppent. „Korábban is mutogattam az oroszlánkörmeimet, megis hívtak a kommunista pártba, mint tehetséges fiatalt, de közöltem, hogy eszem ágában sincs belépni, ezért csak a sportrovaton dolgozhattam 92 tavaszáig, amikor is Belgrádba kerültem.” Épp tudósítói pozíciójának elfoglálasa idején zajlottak a Vuk Drašković vezette ellenzéki tüntetések, melynek során az ellenzéki erők ostrom alá vették az állami televíziót. 2 halálos áldozata volt az akciónak, egy rendőr és egy 17 éves fiú, akit a rendőrök lőtték le, majd Draškovićot is bebörtönözték. Ezen a fiatalság háborodott fel leginkább, akik hatalmas tüntetéseket szerveztek a Terazijén. Simonyi kezdetben folyamatosan próbált jelen lenni a téren, de amikor hajnal fél 4-kor még mindig ott állt, rákellett jönnie, hogy így előbb utóbb összefog esni, ezért kivett egy hotel szobát, ami a térre nézett. Az ellenállók akciója részben sikerrel végződött (Miloševićet nem sikerült ugyan lemondatni, de a belügyminisztert és a tévéelnököt igen, illetve elérték Drašković szabadon bocsájtását) „ez a 2-3 nap alatt sztár lettem vajdasági szinten. Március 11-én hétfőn mentem le, 15-én pedig Topolyán volt élőújság, ahol úgy fogadtak mint egy világhírű színművészt” – emlékezett vissza Simonyi. Majd Kubát vette át a szót: „Megjelent a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségében Zimmerman, az amerikai nagykövet, aki azt mondta, hogy ebben a pillanatban két lap van az egész országban, amely az igaz utat járja a belgrádi események tolmácsolásában: a podgoricai Monitor és a Magyar Szó. Ezért cserébe felkínáltak nekünk egy washingtoni tudósítói állást. Purger Tibort küldtük ki, aki azóta is ott él.”
Simonyi a folytatásban messzire elkanyarodó beszélgetés végén egy kalandos sztorival egészítette ki belgrádi élményeit: „Egy csapat édesanya felháborodott azon, hogy a fiaikat elvitték katonának. Elmentek a parlamenthez, betörtek oda, majd kizavarták a képviselőket és ők kezdtek beszélni. Mire odaértem, a parlamentet hermetikusan lezárták és nem akartak beengedni. Volt egy betört üvegablak, amin volt akkora rés, hogy betudtam mászni rajta. Közben a biztonságiak kiabáltak, hogy lőnek, én meg mondtam, hogy lőjenek, de persze nem lőttek. Azóta úgy terjesztik ezt, hogy a Magyar Szó újságírója megcsinálta azt, amit minden újságíró iskolában tanítanak: ha nem engednek be az ajtón, menj be az ablakon.”

The following two tabs change content below.
Laskovity J. Ervin

Laskovity J. Ervin

2007 óta amikor publikálok, beírok a nevembe egy J. betűt. Ez az írásjel mindent elárul, amiről cikkeim tanúskodni kívánnak. Négy személy nevének kezdőbetűjére utal: édesanyáméra, Juditéra (elhunyt 2007-ben), akitől íráskészségemet örököltem, édesapáméra, Józsefére, akitől némi szorgalmat tanultam, Knézy Jenőére, akinek a közvetítéseit nézve 10-11 évesen kijelentettem, hogy (sport)riporter leszek és Kubát János újságíróéra, akitől biztatást kaptam és ellestem a szakma csínját-bínját. Metaforikusabb értelemben a J. betű üzenete tovább éltetni egy értékrendet, amit az életemben a fenti emberek képviselnek: a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást, és az újságírás iránti szenvedélyt. A J. betű használatával nagyjából egyszerre találtam ki az újságírói tehetséggondozó Árok-programot is, ami ugyanezeket az értékeket akarja átvinni „a fogában tartva, a túlsó partra.”
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!