James Bond-sziget helyett kagylóban megbúvó igazgyöngy

Thaiföld zafírjai magyar hangokkal – SuhAnna kalandozásai Külföldiában (III.)

Ötnapos tengerparti nyaralásomból csak három nap tényleges hassüttetés lett, mivel a Google térképén oly közelinek tűnő strand igazából 20–25 perces katmizással volt elérhető. A Lonely Planet útikalauz azt állította, hogy a legközelebbi és legszebb strand a Railay Beach. Meg akartam még nézni Phi Phi szigetét, ahova kollégám készül novemberben – kicsinyesen eltökéltem, hogy megelőzöm. Szerettem volna még a közeli James Bond-szigetre és Maya Bay-re is eljutni, mivel ezeket a helyeket filmeken már láttam – utóbbin játszódik A sziget az immáron Oscar-díjas DiCaprio úrral. Kétségkívül nagyon vagányan festettek a fényképeken, de végül elengedtem a fülem mellett a marketingszólamokat, és csak három strandot néztem meg – abból a harmadikat véletlenül.

Az első nap longboattal elmentem Railay Beach-re. A longboat egy motor hajtotta, hosszúkás csónak, amibe akár 8–10 turistát is bele lehet zsúfolni. Az ár egy irányban 150 baht volt, amit kezdő thaiföldi utazóként elfogadhatónak találtam. Mára úgy alkudozom, mintha én is keletről származnék. Félórás csúszással indultunk el a folyón lefelé – a késés ebben az országban szinte elvárás. A csónak gyönyörűen siklott a vízen, élvezet volt minden benne eltöltött perc. Azok, akik a vadabb utakra adják le a voksukat, valószínűleg túl unalmasnak tartották volna ezt a ringatózást, de szerény személyem roppant elégedett volt, amiért egyszer sem kellett félnie attól, hogy esetleg kipotyog. Utaztam már glisserben úgy, hogy az egyik kezemmel a pattogó bőröndömet tartottam, a másikkal pedig elfehéredett ujjakkal kapaszkodtam az életemért.

Railay Beach kéksége

Railay Beach kéksége

A folyó pont olyan kékes-barnás volt, mint a Duna és a Tisza, így egy kicsit elszomorodtam, hogy a tenger is biztos ilyen „folyószínű” lesz. Aztán, mintegy varázsütésre, a folyóvíz tengerré változott, gyönyörű, kék, sós csodává. A vezetőnk meghagyta, hogy fél ötre legyünk a stégen, aztán otthagyta a bandát. Kis barangolás után sziklamászókkal találkoztam, többtucatnyi európaival 6-tól 60 éves korig, akik halált megvető bátorsággal másztak felfelé. Biztos minden biztonsági előírást betartottak, hiszen mindenkin sisak és karabiner volt, de valahogy mégsem akartam csatlakozni hozzájuk. Inkább tovább kerestem a strandot. Ott aztán olyan csodában volt részem, amiben már nagyon régen. Azt a kékséget, ami a szemem elé tárult, egy kép sem tudja visszaadni. A víz nagyon lassan mélyült, kellemesen langyos volt. A szél lengette a faágakat, a nap pedig perzselt.

Hosszabb lazulás után elindultam egy másik strand felé, amihez a hegyen át vezetett az út, de végül a 40 fokos hőségre való tekintettel meggondoltam magam. Visszatérve előző helyemre, magyar hangok ütötték meg a fülemet. Roppantmód megörültem a honfitársaknak, rögtön megkértem őket, hogy vigyázzanak a táskámra, amíg én mártózom egyet – bevezetőként. Szerencsére a tervem bevált, negyed órát elcsicseregtünk az utazásról és az élményeinkről. Mint kiderült, a család Pestről érkezett, Kambodzsában voltak, és visszafelé beugrottak a Railay-ra egy rövidebb nyaralásra. Innen majd Bangkokba és haza mennek, nagy sajnálatukra. Adtak egy csomó tippet, hova utazhatnék még, de végül megegyeztünk abban, hogy inkább értékelem azt, ami megadatott, ahelyett, hogy azon keseregnék, amire nem jutott pénz vagy idő. Nagyon szerettem volna elmenni Balira is, főleg, hogy a szomszédban vagyok, de ha így dobta a gép, akkor ennek örülünk.

A család javasolt egy másik strandot, ahol egy érdekes barlang volt. Rövidebb keresgélés után útba igazított egy vízi mentő – sajnos a helyiek nincsenek túl jóban az angollal… A hölgy, aki segített megtalálni az ösvényt a strandhoz, felkiáltott egy varánusz láttán, hogy krokodil! Ezen aztán egész nap kuncogtam. Az ösvény végén a szerelem barlangja állt. Egy istennőt szimbolizáló babát állítottak fel a helyiek, és körülötte töménytelen mennyiségű, fából és mindenféle más anyagból készült péniszt helyeztek el. Mit mondjak, azért meglepődtem.

A szerelem barlangja – előtérben a méretes szerszámokkal

A szerelem barlangja – előtérben a méretes szerszámokkal

Másnap a híres Phi Phi szigetre mentem át, amit a helyiek Pipinek hívnak. A kompút egy irányban két óráig tartott, és 300 bahtba került. A komp dugig tele volt. Amikor már nagyon elunta magát a társaság, az egyik matróz egy DVD-t helyezett a lejátszóba, így fél órán át filmelőzeteseket néztünk. Na, nem kell semmi újra gondolni, az Aviátor és a Johnny Depp-féle Péter Pán bemutatóját láthattuk akadozva. Örültünk, amikor vége lett. Mikor megérkeztünk a szigetre, hatalmas tömeg fogadott minket, turisták hada hömpölygött a műanyagból készült, labilis stégen. Mindenki úgy járt rajta, mintha részeg lenne, és csak azért nem nevettem, mert féltem, hogy a végén a nagy jókedvtől magam is beleesek a vízbe. Mire Phi Phit körbecsatangoltam, végre megtaláltam azt a bazári hangulatot, amit eddig hiányoltam Thaiföldről. Aztán néhány turistától útbaigazítást kértem, és megtaláltam a fő strandot.

Nagy csalódás volt az előző napi tengerpart után, semmi különlegeset nem találtam benne. A komp már 3-kor visszaindult, úgyhogy csak 4 óránk volt  a szigeten, amit én a végén sokalltam. Phi Phi szigetéről könnyűszerrel el lehet jutni Maya Bay-re és a James Bond-szigetre is, de úgy találtam, hogy már épp eleget költöttem utazásra, és lemondtam róluk. Egyszer majd biztos verem a fejem, hogy ha már úgyis ott voltam, miért sajnáltam rá a pénzemet… De egy ilyen hosszú utazáson, amikor meglehetősen szűkös források állnak rendelkezésre, jobb a romantikát félretolni, és elővenni a józan észt.

A harmadik napon megkértem a házinénimet, hogy a legolcsóbb strandra navigáljon el, és mint a mesékben általában, ez a tengerparti élmény volt a legmeghatározóbb a három közül. A helyi buszjárattal jutottam el Ao Nang partjára 50 bahtért. Ez a nyitott teherautószerűség először borzalmasan veszélyesnek tűnt, így nagyon kapaszkodtam.. De amikor csatlakoztak mellém, félretettem európai elvárásaimat. Egy kinézetre angol úr szállt fel később, akitől megtudtam, hogy nem Krabiban kellett volna megszállnom, mert Ao Nang sokkal jobb, és hogy amikor megtetszik az egyik tengerparti sétány, csak jelezzek, mert az autó bárhol megáll. Így is lett, az út mellé kanyarodott a jármű, amint megnyomtam a gombot, kifizettem a díjat, és lementem a partra. A finom, aranyhomokos tengerpart hosszan nyújtózott a lusta tenger oldalán. Nyugalom és csend volt, időnként luxushajók kötöttek ki, turisták szökkentek a partra, de rövid időn belül továbbálltak. A világ csodálatos.

Az eldugott ékkő: Ao Nang partja

Az eldugott ékkő: Ao Nang partja

Este ellátogattam Krabi éjszakai piacára. Mindenfelé egészben sütött kacsákat, csirkéket kínáltak, és rengeteg trópusi gyümölcsöt lehetett kapni. A kókuszlevet zöld kókuszokban kínálják, előtted vágják ki a tetejét egy bárddal, beleállítanak egy szívószálát, és már viheted is. Vettem egy zacskó kesudiót, és nagyon furcsának találtam, hogy a héja kesernyés. A világ összes pénzét el lehet költeni egy ilyen helyen, ahol kézműves táskákat, cipőket kínálnak, és csinos, lenge ruhákat lehet venni.

Krabi éjszakai piaca

Krabi éjszakai piaca

Mint az általában lenni szokott, az igazán szép dolgok nem azokon a helyeken találhatóak, ahol túl sok a porhintés. Csak ott találunk ékköveket, ahol csendesen bújik meg a csoda, és ahogy az emberek esetében is van, azok a legjobbak, akik nem kérkednek, hanem olyanok, mint a kagylóban megbúvó igazgyöngy.

Suhajda Annamária

Céged van, és szeretnél támogatni valami igényes dolgot? Íme az ajánlatunk! Te reklámfelületet kapsz, mi pedig még igényesebbek tudunk lenni Neked, az olvasónknak!

Médiaajánlat


Iratkozz fel hírlevelünkre és kövesd a Press Szó új írásait!

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!