„Kapcsolatrendszer hiányában szinte lehetetlen elindulni”

Beszélgetés a magyarkanizsai Rózsa Ritával, a VMDOK elnökségi tagjával – Doktoranduszok diktafonvégen (VI.)

Rita Szegeden művelődésszervezés szakon végzett, majd rendezvényszervezői képesítést szerzett, jelenleg pedig oktatásszervezőként dolgozik egy budapesti cégnél. Doktori tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen végzi. A magyarkanizsai lány rugalmas, pozitív kisugárzású, nyitott személyiség, és valahogy természetesnek veszi a világ dolgait. Ez az alkalmazkodóképesség talán szükséges velejárója is oktatásszervezői munkájának, hiszen ennél a foglalkozási körnél szinte minden a nyugodt és zökkenőmentes kommunikáción múlik.

03

Rózsa Rita

Mikor költöztél fel Budapestre?

– 2015 decemberének közepén, és mondhatni teljesen kikerültem az addigi életem körforgásából. Igazából munkakeresés céljából jöttem fel, mert itthon korlátozottak voltak a lehetőségeim, mi több, legyünk őszinték: semmilyen munka nem adódott.

Szerinted ez miért ennyire általános jelenség?

– Valószínűsíthetően azért, mert kapcsolatrendszer hiányában szinte lehetetlen bármerre is elindulni. És ez nemcsak az én korosztályomra jellemző, hanem szinte mindenkire, senkinek sem egyszerű elhelyezkedni. Nekem nem volt semmilyen kapcsolatrendszerem, nem tudtam ismerősöket megmozgatni ez ügyben. Egy évig oktatásszervezőként dolgoztam a magyarkanizsai  CNESA-ban, ahova még gyakornokként kerültem be az egyetemi tanulmányaim alatt. Igyekeztem az ottani munkámat eredményesen végezni, fejlődni, amennyit csak lehet. Aztán a  közalkalmazotti szabályzat meg a létszámstop miatt elfogytak a lehetőségek, amit igazán sajnáltam, mert nagyon szerettem ott dolgozni. Egy  vajdasági magyar felnőttképzési hálózat létrehozása lett volna a célunk. Elkészült egy honlap is, amelyen olyan intézményeket gyűjtöttünk egybe, amelyek magyar nyelvű felnőttképzéssel foglalkoznak. A hálózat azonban nem úgy működik, ahogy kitalálták, főként azért, mert több idő kellett volna a kiteljesedéséhez.

Olyan ember vagy, aki szereti a kihívásokat?

– Igen. Mindig igyekeztem sokat tanulni, változatos irányokban képezni magam, és a lehető legtöbbet szerettem volna kihozni a tanulmányaimból. Most is oktatásszervezőként dolgozom, mint ahogy korábban, de ez már egy másfajta jellegű dolog, Magyarországon ugyanis sokkal inkább szabályozva van a felnőttoktatás.

Hogy ment a beilleszkedés a budapesti munkahelyeden?

– Egyáltalán nem jelentett gondot, mert szorgalmasnak és igyekvőnek tartom magam. Sok pozitív visszajelzést kaptam a jelenlegi munkáltatómtól, ahol én elsősorban informatikai képzések szervezésével foglalkozom. Ez a munkakör megköveteli a fegyelmet és a kőkemény munkát, hiszen a marketingtől kezdve a vizsgák lezárásáig minden az én feladatom.

A doktori tanulmányaiddal per pillanat mi a helyzet?

– A munkám miatt kissé háttérbe szorultak, de semmiképpen sem szeretném abbahagyni őket. Időközben kialakult, hogy Szerbia uniós integrációs útja lesz a tanulmányaim középpontjában. Minden téren igyekszem követni a témát és fölzárkózni.

02

VMDOK-os workshopon

Sokat ingázol Pécs és Budapest között?

– Pécsen már nem sok feladatom van, a vizsgáimmal és a dokumentációimmal elkészültem, akkor kell majd visszamennem, amikor el tudom indítani az eljárást, amelyet követően két évem van arra, hogy fokozatot szerezzek. Erre szeretnék mielőbb sort keríteni.

A magánszférádat a sok utazgatás mennyiben érintette? Mi a helyzet nálad ezzel az  „itt itthon vagyok, ott meg otthon vagyok” állapottal, amely sokunknak ismerős lehet?

– Elsősorban a baráti kapcsolataimat érintette rosszul a sok költözés. A mai napig folyamatosan hazahúz a szívem, és néha nagyon nehéz „visszafele” ápolni a kapcsolatokat. Pécsen a kollégiumban volt egy nagy társaságom, de ezek a barátságok idővel elkoptak, a pécsi barátaim ugyanis Európa legkülönbözőbb részeire széledtek szét.

Milyen gyakran látogatsz haza Magyarkanizsára?

– Havonta. A családom is szanaszét van, mindenki utazgat, és dolgozik erre-arra.

Mondták már neked otthon, hogy te vagy a „pesti lány”?

– Voltam már szegedi lány, pécsi lány, aztán megkaptam azt is, hogy a külföldi lány… És mivel sokat járok Németországba, az „Ó, te világjáró!” titulus is megvolt. Nem mindig éreztem pozitívnak ezeket a felhangokat, ugyanakkor bizonyos szempontból én is arra vágyom, hogy legyen egy állandó hely az életemben, ahol lehorgonyzom. Az is evidens viszont számomra, hogy igenis haladnom kell valamerre. Mennem kell az életem után, oda, ahol lehetőségek vannak. Amikor az egyetemen megkérdezték, hogy visszamegyek-e majd a Vajdaságba, vagy maradok Magyarországon, akkor is mindig azt mondtam, hogy oda megyek, ahol munka lesz.

Hogyan lettél elnökségi tag a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetében?

– Igyekszem mindent jól csinálni, a doktorandusz-szervezettel is ez a helyzet, talán ez is hozzájárult. Mindig nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a VMDOK-kal kapcsolatos dolgokba, alig győztük halmozni az ötleteket. Rendkívül jó a csapat, Novák Anikó és Takács Zoltán is rengeteg munkát fektet ebbe az egészbe. Mindketten olyan emberek, akikkel bele lehet kezdeni a nagy tervek megvalósításába.

01

A VajDasági GeneRáció könyvbemutatója

Magabiztosnak tűnsz. Szerinted hogyan lehet fejleszteni az önbizalmat?

– Az embernek elsősorban önmagával kell megelégednie, tisztában kell lennie azzal, hogy mire képes, a tehetségével, és nem szabad engednie az elképzeléseiből. A külsőségek másodlagosak, de ha jól érzem magam a bőrömben, az látszani fog. Sokszor látok csinos fiatal lányokat az utcán görnyedt tartással, szomorúan, depressziósan sétálgatni. Ez megfelel ugyan bizonyos trendeknek, de igazából nem sok jó sül ki belőle.

Ez motiválja az embert igazán: szerintem szükség van az újabb és újabb kihívásokra, amelyek továbblökik az embert az útján. Szerinted is így van?

– Igen, folyton új benyomások és ingerek érnek, rám például minden hatással van, amit meglátok és elkezd érdekelni. Azt mondanám magamról, hogy nem egy konkrét dologban voltam nagyon jó, hanem sokfélében, és ezért tudtam sokfajta területen eredményesen helytállni.

Mekkora a stressztűrő képességed?

– Nálam úgy működik a stressz levezetése, hogy felhívok valakit, egy barátot vagy családtagot, felvázolom a problémát, kibeszéljük és aztán rögtön megnyugszom.

Akkor nem az a típus vagy, aki felrúgja a széket, hanem inkább diplomatikusan oldod meg a helyzetet?

– Biztosan nem fogom felrúgni a széket, de minden munkatársamtól ugyanannyit várok el, amennyit én fektetek az adott dologba. Ez nem mindig jó, mert nem minden ember egyforma, nem mindenki rendelkezik ugyanakkora tudással vagy felkészültséggel az adott területen.

Mik a napi feladataid oktatásszervezőként?

– Hat–hét fajta informatikai képzés tartozik hozzánk. Hírleveleket küldök, e-maileket írok, és megörököltem néhány csoportot, amiket én viszek tovább. Az informatikai rendszergazda és szoftverfejlesztő valamiért divatszakmává vált. Vannak nagyon ügyes hallgatóink, akik a maximumot hozzák ki magukból ezeken a területeken. Odafigyelnek, bejárnak az órákra, és ezek az elsődleges szempontok azzal kapcsolatosan, hogy valaki jó eredménnyel végezzen nálunk.

Ha az embert nem  a görcsös megfelelési kényszer irányítja a munkájában, akkor talán a saját hibáin is könnyebben túllép. Te mit gondolsz, mitől lesz hatékony az ember egy adott szakmán belül?

– Engem egy általam elkövetett hiba sokkal, de sokkal jobban bosszant, mintha más hibázik, vagy ha a vezető hívja fel rá a figyelmemet.

És mi a nehéz ilyenkor? Hogy túltedd magad a hibán?

– Nagyon zavar, ha hibázom. Ha azonban folyamatosan azzal foglalkozom, hogy itt és itt, ekkor meg ekkor mit rontottam el, akkor nem fogok tudni továbblépni sem. Igyekszem kijavítani, amit lehet, és amikor felmerül egy hiba vagy bármilyen hiányosság, akkor arra igyekszem figyelni, és azt megoldani. Állandóan csörög a telefon, ehhez is hozzá lehet, és hozzá is kell szokni: a tájékoztatáshoz magához. Az elején még  stresszeltem ezen, mert nem tudtam  minden felmerülő kérdésre válaszolni, de azóta már ebbe is belejöttem.

A váltások az életedben mennyire voltak tudatosak?

– Annak idején otthon sok mindent csináltam, lakberendezést is tanultam, bár aztán egy percet sem dolgoztam ebben a szakmában, voltam pultos is egy évig. Akkoriban kezdtem el nagyon határozottan és céltudatosan keresni, hogyan tovább, és ezt követően iratkoztam be mesterképzésre Pécsen. Nagyon megszerettem a várost, igyekeztem aktívan eltölteni az időmet. Nem volt kötelező szakmai gyakorlatunk, de én eljártam munkaközvetítő cégekhez, mert a pályám is kétesélyes volt, eleinte nem tudtam, hogy a felnőttoktatás-szakképzés lesz az irányom, vagy a HR. Végül a felnőttképzés mellett döntöttem. Beiratkoztam továbbá a földrajz tanszék Balkán-szaktanácsadó szakára. Én is, mint a legtöbb vajdasági kutató, vajdasági identitástudattal és migrációval foglalkoztam, ezzel kerültem be a doktori iskolába. Aztán jött az integrációs politika, és most is ebből írom a disszertációmat. Voltak különböző változatok, ahogy tanul az ember, úgy látja, hogyan lehet szűkíteni-bővíteni a témát – én a csatlakozási folyamathoz vezető és a csatlakozási utat igyekszem feltérképezni.

Hogyan lehetne a vajdasági magyar fiatal kutatók esélyein és jövőképén javítani?

– A képzések, amelyeket eddig szerveztünk, rövidebbek voltak ugyan, de mind segítséget nyújtottak annak megértéséhez, amit egy kutató az egyetemen nem kap meg. Minden felhasználható módszert vagy pályázati lehetőséget igyekszünk megosztani egymással a Facebook-csoportunkon belül. Nagyon büszkék voltunk a kötetünkre, a VajDasági GeneRációra, melynek van egy online formája is, amely folyamatosan bővül.

Magyarországi sajtómegjelenéseitek is vannak a könyvvel?

– A doktoranduszok közösségén belül igen. Bemutattuk Budapesten és Szegeden is, elég nagy érdeklődés kísérte. A kötet egyrészt a tudományos közösségnek szól, mind a vajdaságinak, mind a magyarországinak, másrészt az anyukáknak meg az apukáknak, hiszen megvan az érzés, hogy „a gyerekem elért valamit, belekerült egy könyvbe”, így a doktoranduszok szüleinek is egyfajta kézzelfogható sikerélményt jelent.

Sugárzik rólad, hogy sikerélmények érnek a szakmádon belül…

– Nagyon szeretem a szakmámat. Bár sokáig egyfajta kettősség volt bennem, hogy oktatásszervezéssel, felnőttképzéssel  vagy felsőoktatással foglalkozzak inkább, idővel ez is eldőlt. Magyarországon könnyebb volt munkát találni, és ez határozta meg a döntésemet végül.

Olvasd el a doktoranduszokkal készült sorozatunk előző részeit:

The following two tabs change content below.
Bicskei Flóra

Bicskei Flóra

Nagyon sokféle témában írtam már cikkeket, és nagyon sokféle emberrel készítettem interjút az elmúlt évek során. Rengeteget tanultam közben a világról, az életről, önmagamról. Szeretek rákattanni egy-egy témára a neten, és abban keresni-kutatni. Lehetetlen felsorolni, mennyi minden érdekel. Ez gyerekkorom óta így van. Magamról nem, vagy alig tudok írni. Kicsit figyelemhiányos vagyok, ismeretlenek között zárkózott. Szeretek futni, közben jó zenéket hallgatni, általában este. Ez teljesen feltölt. Szeretem Budapestet, nagyon. Szeretek rajzolni, újabban. Játszani a színekkel. Az írásban tudok igazán kiteljesedni.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!