Kik azok a szenthuncutok?

És az esetem a leghuncutabbal

mat-eccl-masEgy éve történt, virágvasárnap. A János-passiót adták elő az egyik szegedi templomban, és mivel a barátomé volt Jézus szerepe, hát elmentem. Körmenettel kezdődött az ünnepi mise, és nekem végig az járt a fejemben, hogy a templom első felében, a bal oldalon, a bal szélen, a mellékajtó mellett foglaljak helyet a pad végén, hogy Jézus passiója eléneklése után mellém ülhessen. Egészen biztos voltam a küldetés sikerében. Aha, én amatőr. Nem számoltam a szenthuncutokkal, azok közül is a leghuncutabbal.

Mi az a szenthuncut? Általában, de nem kizárólagosan idős hölgyek, akik elsőként érnek be a templomba, utoljára hagyják el azt és igen teátrálisan imádkoznak, de amikor meglátnak egy meleg párt vagy egy tarajos punkot az utcán, a felháborodás és el nem fogadás olyan cseppet sem keresztényi szitokszavai szökkenek ki fogaik kerítésén, hogy az ember nem érti, hogy nem esik rájuk egy zongora. (Megjegyzés: természetesen közel sem az összes templomba járó idős hölgy tartozik ebbe a szubkultúrába, többek között magamat sem sorolom ide).

Ájtatosan ballagtam a körmenet után a stratégiai célpontom felé, de egy szenthuncut Gyalogkakukkot megszégyenítő sebességgel zúzott el mellettem, és beült a helyemre. Előtte is üres padsorok, utána is üres padsorok. Ő beült az enyémbe, annak is a végére, pont a mellékajtó mellé. Mintha még sziszegett is volna, amikor elhaladt mellettem.

revkomarom1Odaértem mellé, erre felállt, kilépett a padsorból, és várta, hogy beüljek, hogy aztán ő újra elfoglalhassa királyi helyét a bal szélen. Nem ültem be, inkább nekiláttam elmagyarázni a helyzetemet, hogy várok valakit, a szélére ülnék, satöbbi. Egy szót sem szólt. Felpuffadt az arca, gonosz szemeket meresztett. És leült. A bal szélre, a mellékajtó mellé. Újra elmondtam neki, miért létfontosságú számomra a bal szélen ülni a mellékajtó mellett. Végig nézett rám némán, egyenesen a szemembe, de megint nem szólt egy szót sem. Hanem aztán valami vérlázító dolog történt: megrázta a fejét. Arra, amit akkor tettem, egész életemben büszke leszek: hasonlóan undok képpel, mint amilyennel ő bámult rám, a fejemmel a pad közepe felé biccentettem, és közben „erre most mit lépsz?”-pillantást lövelltem rá szúrón. Megértette, sőt, megkockáztatom, megijedt. Beljebb csúszott. Hangosan szuszogott, fújtatott, dühösen meredt rám percekig. Aztán elkezdődött a passió.

Amikor véget ért, és a rendes mise folytatódott, a barátom beosont a mellékajtón, és lehuppant mellém. Épp a Miatyánk ment. A szenthuncut bosszúsan felnézett, hogy ki zavarja meg őt imádkozás közben, de akkor meglátta őt, Jézust. És aztán Jézus ledobta a szövegkönyvét a zsoltároskönyv-tartóra, amire, mármint a szövegkönyvre, fekete alkoholos filccel rá volt vésve, hogy „Jézus”. A szenthuncut szája annál a résznél állt meg, hogy „legyen meg a te A”, miközben szép lassan felfogta: ő Jézusnak nem akart helyet adni.

Én meg élvezettel végignéztem, ahogy meghasonlott. Ahogy felnézett, ahogy úgy maradt a szája az A-n, ahogy tekintetével követte a Jézus-feliratú szövegkönyv útját a padra, ahogy újra felnézett, és leesett neki. Leesett neki, hogy ő is csak egy huncut. Néha szeretem azt gondolni, hogy ez az eset után talán már nem az. És hogy én sem vagyok az, amiért kiröhögtem…

Képeink illusztrációk

Képeink illusztrációk

The following two tabs change content below.
Illés Eszter

Illés Eszter

"...akkor megint írnia kell, ahogy pisilnie kell annak, aki felfázott. És Eszter lelke egyszer s mindenkorra felfázott." (Lackfi János) Zentán születtem 1991-ben, és ott is nőttem fel, oda húz a szívem. Most Szegeden élek és (nyelvtanárnak) tanulok, és itt is nagyon jó, na de Zenta...! A legkedvesebb helyem a világon mégis a budapesti kék metró. Ezenkívül mindig is balerina szerettem volna lenni - a budapesti kék metrón előadni a Diótörőt valószínűleg a világ leglehetetlenebb álma (főleg valakitől, aki 12 éve nem tud lemenni spárgába, és eldől, ha lábujjhegyre áll). De jól vagyok.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!