„Néha mutatták, hogy most jót mond” – kínaiul forgatott filmet a szabadkai K. Kovács Ákos

A számos rangos díjat besöprő operatőrt az 50 legtehetségesebb fiatal közé sorolták Magyarországon

A szabadkai K. Kovács Ákos 14 évesen robbant be a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedőjén. A sikerek azóta is töretlenül kísérik pályáját. Díjaztak már közreműködésével készült alkotást a Berlinálén, tavaly pedig a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválról hozta el a fődíjat a közreműködésével készült Ernelláék Farkaséknál című alkotás. A Vajdasági Televízió Budapest, retour című műsorának legutóbbi részében Oláh Tamással betekintést engedtek egy készülő magyarkanizsai tematikájú filmjük vágási folyamatába. Ákos elmesélte friss kalandjait azzal kapcsolatban, mennyit szenvedett, mire Sanghajban kínaiul sikerült leforgatnia egy filmet és arról is kifejtette véleményét, hogyan lehet, illetve nem lehet megtanulni képbeállításokat jól megkomponálni.





The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!