Adománygyűjtés és összefogás Ferencz Lajosért

Ferenc Lajos

Ferencz Lajos

Ferencz Lajos 28 éves óbecsei szerzőnknél 2011-ben súlyos szívbetegséget diagnosztizáltak. Már akkoriban felvetődött a szívátültetés ötlete. Lajos akkor a gyógyszeres kezelést választotta és szerencsére jól volt. Szervezkedett, több egyesület munkájának segítése mellett a Press Szó csapatának is szorgos tagja lett. Tavaly az év elején 4 terjedelmes cikke jelent meg, melyekkel az óbecsei eseményeket és embereket hozta közelebb olvasóinkhoz.

Augusztusban lett rosszul, előbb Kamenicán, majd Kaposváron kezelték. Jelenleg Budapesten, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján ápolják.  Testileg ugyan gyenge, lélekben viszont nagyon erős. A barátai számára létrehozott, Világcsavargó Lui Budapesten gyógyul névre keresztelt chatbeszélgetésben folyamatosan értesülünk tőle az állapotáról. Mi biztatni próbáljuk őt, ő pedig nyugtatni minket. Tegnap (csütörtökön) műtétje volt, kamrapumpát (Ventricular assist device), ahogy ő emlegeti „táskás műszivet” kapott, amíg nem találnak donort a számára.

A család tetemes költségeinek fedezése érdekében összefogtak a barátok. Február 5-én a topolyai Kodály Zoltán MMK által szervezett farsangi táncház teljes bevételét ajánlották fel, most szombaton (február 13-án) pedig a magyarkanizsai Ifjúsági Otthonban esedékes Bálint-napi táncházon (fellép a Fokos zenekar) összegyűlő adományokkal támogatják a néptáncos körökben is közkedvelt fiatalembert.
UPDATE: Cikkünk megjelenését követően indított el egy kreatív akciót a Wemsical Serbia ifjúsági szervezet. Facebook oldalukon lehet licitálni neves művészek által felajánlott alkotásokra. Az A(rt)UKCIÓ LAJOSÉRT cím alatt futó kezdeményezés során az albumból kiválasztott és licitálás során elnyert műtárgyak árát Lajos édesanyjának folyószámlájára küldik el a nyertesek. A lehetőség február 22-ig adott, egy-egy tárgy kikiáltási ára 1000 dinár. Kattintsatok ide és nézzétek meg a folyamatosan bővülő, már több mint 50 alkotást tartalmazó albumot!
A 2014-ben készült képen Lajos és családja látható: édesanyja, Ferenc Erzsébet, édesapja, Ferenc Attila és nővére, Deissinger Ferenc Hajnalka

A 2014-ben készült képen Lajos és családja látható: édesanyja, Ferenc Erzsébet, édesapja, Ferenc Attila és nővére, Deissinger Ferenc Hajnalka

Aki szeretne segíteni, banki átutalással is megteheti. A felajánlani kívánt összegeket az alábbi számlaszámra lehet küldeni:

Szerbiai (dinár) folyószámlaszám: 170-0010199944005-41, UniCredit Bank. A számla tulajdonosa és a befizetések címzettje Ferenc Erzsébet, Lajos édesanyja (lakcím: 21 22o Óbecse, Sindelić utca 1oo.).

A beérkezett pénzt a kezeltetésre és a rehabilitációra, a kiegészítő gyógyszerekre, a család budapesti tartózkodásának költségeire szánják, a várható szívátültetés díját szerencsére fedezi a betegbiztosítás.

Végül álljon itt az a néhány mondat, amellyel Lajos olvasóinknak mutatkozik be az írásai végén. Reméljük, mihamarabb friss cikkei után láthatjuk újra ezeket a sorokat:

„Szeretek írni. Szeretek olyan emberekkel beszélgetni, akik életük során kiválasztottak egy olyan szellemi teret, amin belül tettekkel elértek valami pozitívat a magyar közösség számára. Ezektől az emberektől szeretnék tanulni és ezt a lehetőséget a szélesebb környezetemnek is megmutatni. Fontosnak tartom a közösség építését és úgy tűnik, erre egyre nagyobb igény mutatkozik. Szívesen veszek részt különböző civil kezdeményezésekben, aktívan zenélek, fotózom, írok, verselek, slammelek… Életcélom maradandót alkotni.”

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!