„Ha mindenki elmenne, nem maradna tudományos utánpótlás Vajdaságban”

Laki Boglárka doktori disszertációjában a vajdasági nők élettörténeteivel foglalkozik – Doktoranduszok diktafonvégen (II.)

Laki Boglárkát – saját bevallása szerint – mindig is sokféle tudományág érdekelte. Ezért több dologba is belekóstolt. A pacséri hölgy barangolása a tudományok világában a természettudományokkal vette kezdetét, az általános iskola befejezése után ugyanis a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium természettudományi-matematikai tagozatán folytatta tanulmányait. Majd irányt váltott és a társadalomtudományok felé fordult: felvételizett az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékére. Az itt eltöltött 4 év után nem hagyott fel a tanulással, hanem beiratkozott mesterképzésre, ahonnan egyenes út vezetett a doktori stúdiumokig.

391407_4317849313644_1343413554_n

Laki Boglárka velencei kiránduláson

– Amikor 2008-ban megszereztem a mesterfokozatot az újvidéki Magyar Tanszéken, egyrészt úgy éreztem, hogy szeretném tovább bővíteni a tudásomat, másrészt pedig abban is reménykedtem, hogy a doktori fokozat megszerzése után talán majd könnyebben tudok munkához jutni.

Sokan döntenek úgy, hogy a mester-, illetve a doktori képzést már külföldön folytatják, mert úgy érzik, külföldön több lehetőség vár rájuk – mind a tanulmányokat, mind a munkalehetőségeket illetően. A te esetedben mi szólt amellett, hogy mégis itthon maradj?

– Mint sok más fiatal, én is elgondolkodtam azon, hogy esetleg külföldön folytassam a tanulmányaimat, és a magyarországi doktori programok között voltak is olyanok, amelyek közel álltak az érdeklődési körömhöz. Összességében azt gondolom, hogy a magyarországi vagy a külföldi doktori programok több lehetőséget biztosítanak a csereprogramok és a kutatási projektek tekintetében, de végül mégis úgy döntöttem, hogy Vajdaságban folytatom a tanulmányaimat, megpróbálok a szülőföldemen boldogulni. Ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy a doktori tanulmányok megkezdése előtt nem sokkal sikerült elhelyezkednem a Tankönyvkiadó Intézetben a magyar nyelvű tankönyvek szerkesztőjeként. 

Hogyan tudtad összeegyeztetni a doktori tanulmányaidat a munkáddal?

– Nagyon nehezen… 2008 óta dolgozom itt, és ugyanez év őszén iratkoztam be a doktori iskolába. Ez, illetve az ezt követő néhány év nagyon sok újdonságot és kihívást hozott, de egyben megpróbáltatásokat is tartogatott a számomra. A tankönyv-szerkesztés nagyon szép és kreatív munkakör, de rengeteg energiát igénylő feladat is. Tehát a munkám mellett nagyon kevés időm maradt a vizsgákra való felkészülésre és a doktori disszertáció írására. Emellett 2012-től a doktori program keretében lehetőségem nyílt arra is, hogy gyakorlati órákat tartsak a Bölcsészettudományi Karon a médiaszakos hallgatóknak, lexikológia és mondattan tárgyakból. Ez újabb kihívást jelentett számomra, kicsit belekóstolhattam az egyetemi szintű oktatásba, amelynek során rengeteg tapasztalatot szereztem. Ugyanakkor feladataim összeegyeztetése nagyon szoros időbeosztást, tervezést, akaratot és kitartást igényel.

Doktori stúdiumaid vége felé jársz, letetted a vizsgákat és most készül a disszertációd, amely egy kutatómunkán alapszik. Mi alapján választottad témádnak a vajdasági magyar nők beszélt nyelvi élettörténetét?

20341_1288556783224_939640_n

Fotó: Dávid Csilla

– Doktori disszertációmban a vajdasági magyar nők beszélt nyelvi élettörténetének szövegtani vizsgálatára vállalkozom, az elemzést kognitív nyelvészeti keretben végzem. Emellett próbáltam úgy kialakítani a témát, hogy olyan tudományokat is érintsek, amelyek mindig is érdekeltek, mint például a pszichológia vagy a pszicholingvisztika. Mivel a kognitív nyelvészet egyik fő kérdésköre a nyelv és az elme kapcsolata, illetve az agyban lejátszódó mentális folyamatok, így a vizsgálati és a kutatási témámnak is az egyik fő fejezete a beszélt nyelvi élettörténetek mögött meghúzódó élettani folyamatok. Vagyis a történeti sémák, az emlékezeti sémák, és hogy ezek milyen szerepet játszanak az élettörténet mint szövegtípus létrehozásában. Megpróbálom felfedni, hogy az emlékezetünk hogyan befolyásolja az élettörténet szerkezetének az alakulását, milyen elemek fordulnak elő az elbeszélésekben, milyen sémák alapján szerveződnek az élettörténetek.

Milyen módszereket alkalmaztál a kutatás során?

– A szakirodalom feltérképezése volt az első lépés, tehát megismerkedtem a különböző témakörökkel, utána pedig elkezdtem a szövegeket elemezni különböző szempontok alapján. Érdekes kérdésnek tartom, hogy az élettörténeteknek a beszédszituációkban milyen szerepük van, illetve hogy az egyén hogyan prezentálja önmagát ezekben az elbeszélésekben, hogyan emlékszik vissza a gyermekkori élményekre, a traumatikus eseményekre. Azért is izgalmas ez a téma számomra, mert a történetek vajdasági kötődésűek. Mivel vajdasági magyar nők élettörténeteit tanulmányozom, a szövegekből rengeteg információt kapunk a 20. századi életről, a nők társadalmi helyzetéről és szerepvállalásairól. Az élettörténetek olyan szempontból is fontosak, hogy identitásmeghatározó, illetve identitásfenntartó szerepük is van.

Hogyan látod, milyen előnyökkel jár nálunk, ha valaki elvégzi a doktori képzést?

– Azt hiszem, nem könnyű érvényesülni a mai világban a fiatal doktoranduszoknak, illetve a doktori fokozattal rendelkezőknek. Vajdaságban korlátozottak a tudományos munkára, illetve a kutatásokra vonatkozó lehetőségek. Kevés olyan intézet van, amely lehetőséget vagy a későbbiekben munkát biztosítana a fiatal kutatóknak. Részben ez az oka annak, hogy nagyon sokan Magyarországon folytatják a doktori tanulmányaikat, ami viszont már az első lépcsőfokot is jelentheti afelé, hogy végérvényesen elhagyják az országot. Azt gondolom, hogy a tudományos utánpótlásra, illetve az értelmiségi rétegnek a gyarapodására minden közösségnek szüksége van, ás ahogy szokás mondani, a tudás kincs, úgyhogy mindenféleképpen szükség van a doktoranduszokra és a kutatókra.

Mit tanácsolnál azoknak, akik azon gondolkodnak, hogy belevágjanak-e a mesterképzésbe, illetve a doktori tanulmányokba? 

– Mindenképpen az igen mellett szól, hogy a tudományos utánpótlásra szüksége van a vajdasági közösségnek. Aki érez magában ilyen jellegű ambíciókat, az mindenféleképpen vágjon bele, mert ez nagyon szép munka és fontos tényező, hogy bővíthetjük a tudásunkat, de az is igaz, hogy bizonyos szempontból lemondásokkal is jár. Illetve attól függ, hogy milyen szituációban, milyen helyzetben csinálja ezt az ember, ha munka mellett kezd valaki bele, akkor az komoly szervezést igényel.

Szakács Patrícia

Olvasd el a doktoranduszokkal készült sorozatunk első részét:

Búcsú Adrienn interjúját Takarics Bélával, a nagybecskereki Fulbright-ösztöndíjassal!

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!