Lassú búcsú a kőolajtól

Évtizedek óta folynak a találgatások arról, milyen járművekről fognak álmodni a következő generációk, mibe mosolyognak majd a jövő lányai, mibe fogják a gyerekeket pakolni. Maradjunk a realitásoknál, tegyük félre a teleportálást, a repülő masinákat, gondolkodjunk arról, ami belátható időn belül megvalósulhat, és képes felváltani a szutykos kőolajat.

Egy biztos: így vagy úgy, de kőolaj nem lesz, vagy ha lesz, akkor aranyárban fogjak mérni. Kiderült, hogy zsákutca felé haladunk, és lassan itt lesz az út vége. Akkora lendületünk volt, hogy nem láttuk a táblát, de nagy kérdés, hogy ha észre is vesszük azt a T-betűt az út előtt, akkor megállunk-e egy pillanatra elgondolkodni. Fogy az olajkészlet, a Föld köhög, köhögnek az emberek, de még mindig erővel vezetünk, nagy örömmel vásárlunk autót, minél többet, pedig mindenki tudja, hogy nem lesz jó vége. A megoldást a mérnökök kezébe adtuk, ők csinálják a dolgukat, dolgoznak, gondolkoznak helyettünk is. A mérnökök pedig autógyártóknak dolgoznak, az autógyártók pedig nekünk, fogyasztóknak készítik a termékeiket, olyanokat, amilyeneket mi szeretnénk, szóval a fogyasztókon múlik minden. Az autógyártók nem készíthetnek olyan modelleket, amikre nincs kereslet. Mi pedig égetjük az üzemanyagot, ha olcsóbb lenne, még örömmel is tennénk. Egyszerű ez. A vásárlók legnagyobb hányada nem azért vesz kisfogyasztású kocsit, hogy óvja a környezetet, inkább az üzemanyag ára alapján dönt a takarékosság mellett. Szeretjük az új autókat, de arra ritkán gondolunk, hogy egy új autó legyártása nyersanyagba, energiába, a természetnek egy csepp vérébe kerül.

Érdemes lenne kiszámolni, hogy egy 20 éves kocsi üzemeltetése a megfelelő karbantartás mellett mibe kerül a természetnek, és azt is, hogy egy új előállítasa és a 20 éves kidobása mennyibe. Sajnos a kidobott roncsok nem tűnnek el, igaz, létezik az újrahasznosítás, de az autóknál nemigen. Néhány nevesebb autógyártó foglalkozik ilyennel, de ez inkább tekinthető marketingfogásnak. Újrahasznosítható autót drága előállítani, csak sok pénzért árulható, az emberek pedig nem veszik meg amiatt, hogy majd a roncsot pár év múlva teljes egészében újrahasznosíthassák. Megint csak a fogyasztó dönt. A mérnökök dolgoznak.

Egyesek szerint az autógyártók kezét megkötötték az olajipari cégek, és emiatt csak ímmel-ámmal keresik a megoldást a járművek tisztább meghajtására. Lehet, van benne valami, de örömmel jelenthetem ki, hogy a kötelet elvágták vagy legalább lazítottak rajta. Az utóbbi öt évben nagyot léptünk előre e téren. Álljon itt egy rövid összefoglaló: milyen megoldások versenyeznek a Föld megmentéséért.

Újgenerációs dízel

Felejtsük el a fekete füstöt húzó, traktorhangon ketyegő 30 éves Mercedeseket. Sok finomítással, bonyolult kiegészítő berendezésekkel (közös nyomócsöves rendszer, óriási befecskendezési nyomás, mikrofúvókák, részecskeszűrés, dupla turbó, kompresszor) tisztába tehetők a dízelek. Az európai autógyárak többsége ezt a rövidtávú megoldást alkalmazza. Érdekes, hogy egy ilyen, kétliteres, négyhengeres dízel előállítása drágább, mint egy ötliteres, modern V8-as benzinmotoré. Újabban, titkolózva arról beszélnek, hogy igen, a kifinomult technikának köszönhetően az autó utáni fekete füstcsík elmarad, szóval szemmel látható korom nincs, de van helyette olyan, amit nem látunk, és lehet, hogy sokkal károsabb az egészségünkre. Az Euro 5-ös követelmény nem terjed ki ezekre az parányi anyagokra, és ezeket a kocsikat úgy hirdetik, úgy kerülnek forgalomba, mintha virágszirmokat eregetnének.

E85

Hétköznapi nyelven alkohol és benzin keveréke. Egy hagyományos benzinmotor minimális átalakítással alkalmas az E85-ös alkohol-benzin elégetésére is. Átalakítás nélküli autóba nem szabad tölteni, mert szétmállanak a tömítések, csövek. Az E85 nem tudja kiváltani a kőolajat, mert például az USA E85-tel való ellátásához a teljes mezőgazdaságot át kellene állítani kukoricatermesztésre. És a teljes évi termést elvinné az egy hónap alatt elhasznált E85 mennyisége. A szén-dioxid (mostanaban ez a legnagyobb ellenség) kibocsátás csökkenne, de helyette kapunk egy csomó más káros égési terméket, végeredményben egy kicsivel többet, mint a benzintől.

Nagyon Bio

Nagyon Bio

LPG/CGN

Az autógáz, más néven LPG(Liquefied Petroleum Gas) – hazánkban TNG (Tečni Naftni Gas) néven jegyzik – ,folyékony halmazállapotú szénhidrogén gázok elegye, amelyet gépjárművek üzemanyagaként, valamint fűtésre használnak. Tekinthetjük mellékterméknek, amely a bányászott nyers földgáz és a nyersolaj finomítása során keletkezik, 95%-ban propánt és butánt tartalmaz. Se szeri, se száma a cikkeknek, amelyek nem győzik taglalni a rendszer előnyeit. Nem is csoda, hogy az érdeklődés az autógáz iránt egyre népszerűbb, amellyel a gáz árától függően akár 50%-os üzemanyagköltség-megtakarítást is el lehet érni, segít csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. A nitrogén-oxidok mennyisége a kipufogógázban mintegy 20%-a a benzinmotorénak, a szén-dioxid(CO2) kibocsátás mintegy 15%-kal alacsonyabb, nincs ólomkibocsátás és a szén-monoxid-kibocsátás értéke is közelítőleg nulla. Franciaországban, aki átalakítattja autóját gázüzeműre, vagy gázos autót vásárol, 2000 eurós adókedvezményt kap, Németroszágban pedig 2018-ig államilag garantáltan adókedvezménnyel lehet tankolni a környezetkímélő üzemanyagot.

Beépítése a motor és a gázrendszer fajtájától függően 200 eurótól 2000 euróig terjedhet. Egy kis matekkal könnyen kiszámítható, hány kilométer után térül meg ez az összeg. Sok autógyár kínál gyárilag épített gázos modelleket, ezeket nagy zöld betűkkel reklámozzák (bio, eco, nature…).

Gyárilag szerelt rendszer

Gyárilag szerelt rendszer

Utólagosan szerelt, csomagtartó kilőve

Utólagosan szerelt, csomagtartó kilőve

CNG (Compressed Natural Gas) vagy sűrített földgáz folyékony halmazállapotú szénhidrogéngázok elegye90%-ban metánt, etánt, propánt butánt, szén-dioxidot és nitrogént tartalmaz.Az autó alatt elhelyezkedő nagynyomású (kb 200bar) gáztartályokban mintegy 15-20 kg gáz tárolható, mely 300-400 km út megtételéhez biztosít üzemanyagot, mialatt a széndioxid kibocsátás kb. 25%-kal, a nitrogénoxid 30%-kal, a pénztárca vastagsága pedig hozzávetőlegesen 40%-kal csökken. Hazánkban eddig 4 töltőállomas működik, ahol CNG-gázt lehet kapni, ezzel a számmal bizony nem mi fogjuk megmenteni a Földet.

Utólagosan beszerelt CNG tartály, sokkal erősebb, mint az egyszerű LPG

Utólagosan beszerelt CNG tartály, sokkal erősebb, mint az egyszerű LPG

A világon jelenleg 10 millió sűrített földgázzal (CNG), és kb 15 millió autógázzal(LPG) működő jármű járja az utakat. Készüljünk fel rá, hogy néhány éven belül ezek a számok jelentősen megnövekednek, mivel átmenetileg hatékonyan csökkentik az kőolajtól való függőségünket.

Start-stop/generátor-önindító

A lényeg abban van, hogy megállás után leáll a motor, a kuplung lenyomásával pedig újraindul. A generátor és az önindító úgy van kialakitva, hogy ez a művelet nem kárositja őket úgy, mintha ezt egy mezei benzinmotorral csinálnánk. Nem túl bonyolult, nem drága, városban, dugóban nagyon hasznos, de csak ezen a terepen érezhető az üzemanyag-megtakarítás. A következő pár évben a kiskocsik nagy része fel lesz szerelve vele.

Bmw efficient dynamics családjának egyik képviselője start-stop rendszerrel

Bmw efficient dynamics családjának egyik képviselője start-stop rendszerrel

 

Citroen C2 a saját vadászterületén

Citroen C2 a saját vadászterületén

Hibrid

Itt futkároznak közöttünk. Szinte minegyik nagyobb autógyártó rendelkezik effélével. 2 motort, egy benzinest (lehetne dízel is, de az bonyolultabb, drágább, kisebb a teljesítménye) és egy villanymotort építenek be. A kettő egy ügyes szerkentyűvel kapcsolódik egymáshoz. Kis sebességnél csak villanymotor hajt, országúton a belsőégésű motor, nagy sebességnél, gyorsításnál mindkettő beszáll. A villanymotor hajtásához szükséges elektromos töltés fékezéskor, guruláskor jut az akkumulátorba. Vagy ha kimerül- a belsőégésű tölti, konnektorról tölthető modellek idén kerülnek a szalonokba. Előállítása nem olcsó, és csak városban, elsősorban araszoló üzemben jelentős az üzemanyag-megtakarítás. Csak ideiglenes megoldás, mert a cél a kőolaj kiváltása.

 

e 7

Az első sikeres Toyota Prius

Az első sikeres Toyota Prius

Lexus LS 600. Az 5000 köbcentis megmentő…

Lexus LS 600. Az 5000 köbcentis megmentő

Elektromos hajtás

A legegyszerűbb, kell hozzá jó sok akkumulátor, konstrukciótól függően egy vagy több villanymotor. A koncepció jó, a baj a telepeknél keresendő. Egyszerűen nem tudnak megfelelő akkumulátorokat gyártani. Emlékeztek még a mobiltelefonokban használt méretes, nehéz, gyorsan merülő, lassan tölthető nikkeles darabokra? Na, a közelmúltig azokat használták az elektromos autóknál is. Az újabb generációs lítiumos akkumulátor nem jól tűri a túltöltést vagy a névlegesnél magasabb feszültséggel való töltést, az ilyen akciókra könnyen kigyulladással válaszolhat. Örömmel jelenthetem be: megoldották ezt a problémát, sikerült megzabolázni az elektronokat. Eddig egyetlen elektromos szériamodell született, a Tesla Roadster, igaz, a gyár a csőd szélén áll, mert nem vált be az autójuk (a megadott értéknél kisebb hatótáv, 100 000 dolláros vételár). Ez nem valami biztató, de reménykedhetünk. Új akkumulátorokra várnak az gyártók, ami a jelenlegi fejlesztéseket figyelembe véve nem fog sokáig tartani, újabban belépett a nanotechnológia, ami az eddig elért 400km-es (inkabb elméleti) hatótávot az ígéretek szerint megtízszerezheti.

Tesla Roadster

Tesla Roadster

Nice Mega City

Nice Mega City

Hidrogénhajtás

A hagyományos, dugattyús motor könnyen átalakítható hidrogénes üzemre is. Elég sokat fogyaszt, nagy tartályt kell cipelni, ami közlekedésbiztonsági problémákhoz vezet. Már nem fejlesztenek ilyeneket

Tüzelőanyagcella

Hidrogénnel megy ez is, de keveset kér belőle, ezért kis tank is elég. Az autó alapvetően elektromos hajtású, a tüzelőanyagcellából (amit jelenleg aktatáska méretűre tudnak összezsugorítani) két szál vezeték lóg ki, amiket az elektromotorra kötnek. A cellában a hidrogén egyesül a légköri oxigénnel, de ehhez át kell küzdenie magát egy platinakatalizátoron, közben ezzel áramot termel, a kipufogón át víz távozik, az autó pedig kis helyen sok üzemanyagot tud magával vinni. Hátránya, hogy hidrogén kell a működéshez, ami molekuláris formában nemigen hozzáférhető a Földön, készíteni es tárolni kell, kúthálózatot kiépíteni. Készültek már kísérleti hidrogénkutak, sőt házi hidrogéngyártó berendezés. A hidrogén előállításához elektromos áramra van szükség, aminek nagy részét erős környezetszennyezés árán kapjuk. Ha ezt a problémát megoldjuk, akkor működhet a dolog, és süvíthetnek a hangtalan autók.

 

Honda FCX tüzelőanyagcellás autó házi töltőberendezéssel

Honda FCX tüzelőanyagcellás autó házi töltőberendezéssel

 

Nagyjából itt tartunk most. Ki-ki döntse el magának, hogy ez most jó vagy rossz. Az biztos, hogy 50 évvel ezelőtt a jövőbelátó emberek nem így képzelték el a 21.század elejét. Még mindig a Földön élünk, nem tudunk teleportálni, alig-alig repülünk. Egy kicsit rázósabb az út, mint hitték. Ha végignézem az eltelt időszak eddigi eredményeit, akkor azt kell mondjam, hiszem, hogy lesz megoldás, csak idő kérdése, valószinűleg az utolsó pillanatban, vagy egy kicsit utána kész lesz az emberiség házi feladata.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2010.03.29. 

Asztalos Erik

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!