“Láttam dolgokat, amiket nem tudtam nézni”

Árok Ferenc gondolatai

A tavalyi Nyári Ifjúsági Játékok keretében megtartott Képes Ifi-s képzésünk első előadójaként Árok Ferencet köszönthettük. Az alábbiakban az ott elhangzott beszélgetésből olvashattok részletet.

 • Miért döntött úgy, hogy fiatal újságíró-tehetségek felkutatását támogatja?

– Nem mától kezdve csinálom ezt. Könnyen elpicsogom magam, ha látok egy gyereket, akit valaki bánt, vagy elesett, és folyik a vér a térdéből. Ez egy nagyon régi gyöngém. Ezért Ausztráliában is van 18 unokám, akiknek vér szerint nem vagyok a nagyapjuk, de amikor kijöttek, olyan helyzetben voltak, hogy szükségük volt a segítségre, én pedig olyanban, hogy tudtam rajtuk segíteni. Amikor hazajöttem, láttam olyan dolgokat, amiket nem tudtam tétlenül nézni. A Magyar Szó-sokkal elkezdtünk beszélgetni arról, hogy nincs elég fiatal újságíró. Először az volt az ötlet, hogy én fizetem 2-3 leendő újságíró taníttatását. El is kezdődött, de aztán sorra gondolták meg magukat, hogy ők nem is újságírók akarnak lenni, hanem például bankban akarnak dolgozni. Ezután nem tudtuk, mit kellene kezdeni, hogy a Magyar Szó, a magyar újságírás, a magyar nyelvművelés érdekében „megfertőzzünk” fiatalokat. Akkor találtátok ki ti azt, ami most van. Édesanyámnak volt egy mondása: „Fiam, olyan szép, tiszta arcuk van”. Ez azt jelentette, hogy intelligensek, jól neveltek, jól viselkednek. Nekem nagyon tetszik, amit most látok, az arcaitokat. Örülök, hogy itt vagyok veletek.

Árok Ferenc

Árok Ferenc

• Beszéljünk egy kicsit a csapatépítésről. Gyakran mondogatja, hogy ez a siker fő titka. Pályafutása során többször is megvalósította, hogy egyénekből egységes csapatot faragott. Hogyan csinálta?

– Két helyen csináltam meg azt, amire manapság az edzők közül csak Alex Ferguson képes a Manchesternél. Sokáig kitartottam a klubjaim mellett. 14 évig dolgoztam a Novi Sadnál, és 14 évig a St. George-Budapestnél, Ausztráliában. A csapatépítésnél az a lényeg, hogy létrehozzál egy olyan magot, akik szeretnek együtt lenni. Nem kell lenyelniük egymásnak mindent, de egyet akarjanak, és azt nagyon akarják! Ne fogadják el, hogy a másik nem a legjobbját adja. A kritikát el kell tűrniük a játékosoknak, nem szabad úgy reagálniuk, hogy „ha nektek ez nem tetszik, akkor én megyek”, hanem igenis le kell nyelniük, és tudniuk kell magukon változtatni, jobbá válni. A vezető dolga pedig kiválasztani az erre képes embereket. Nem tudom elmagyarázni, hogyan csináltam, érzés, szaglás alapján döntöttem. Ez egy vezetőnek vagy megadatott, vagy nem. A legérdekesebb, hogy senki sem tudja előre, hogy egy játékosnál mi a maximum, amit képes teljesíteni. Mert ha van valaki, aki hajtani tudja, akivel szeret menni, akkor sokkal messzebb tud elérni, mint amit a maga erejére hagyatkozva tudna megtenni. Vagy ha olyannal kellene dolgoznia, aki visszafelé húzza, akiről úgy érzi, nem érdemli meg, hogy jól csinálja a dolgát.

• Laták István újságíró kérdése, a közönség soraiból: Sok szép eredményed volt itthon és külföldön is. Melyiket tartod a legnagyobb sikerednek?

– Egyszer Ausztráliában egy parkban sétáltam, és láttam ott egy csomó fiút focizni. Volt közöttük egy bennszülött gyerek. Amikor megláttam, azt hittem, valahol Brazíliában vagyok. Mivel előtte az életben nem láttam még olyan ballábas játékost, odamentem, és megszólítottam, hogy szeretnél-e futballozni. Azt mondta, nemhogy szeretne, ő most is épp futballozik. Kérdeztem, eljönne-e a Budapestbe. Azt mondta, nem, mert nem szereti a fehéreket. Nem tudtam lenyelni, kiderítettem, kik a szülei. Egy fehér család fogadta örökbe. Rábeszéltem az anyját, hogy hozza el egy edzésre. Durcáskodott, nem akart megmozdulni, de a csapat sem akarta elfogadni, mert borzasztó szaga volt. Meggyőztem az anyját, hogy vegyünk neki dezodort, végül kötélnek állt. Hét hetet edzettem, és beállítottam a felnőttcsapatba. Hét első ligás mérkőzése után bekerült az ausztrál válogatottba. 59-szeres válogatott lett, kijutott a világbajnokságra is. Ma az egyik legmagasabb poszton lévő tisztségviselő a canberrai országházban. És ami a legszebb az egészben: van kilenc gyereke, mindegyik egyetemet fejezett. Amikor először otthagytam Ausztráliát, akkor adott nekem egy bumerángot, mondván, ezzel még vissza fogsz jönni. Valóban visszamentem még kétszer. Minden alkalommal, amikor találkozunk… nem is tudom elmondani. Az nagyon szép.

Árok Ferenc Magyarkanizsán született 1932-ben. Újvidéken testnevelő tanári diplomát szerzett. Itthon az FK Novi Sad, majd a Vojvodina focicsapatának edzőjeként ért el sikereket. Ezt követően Ausztráliába csábították, ahol előbb klubedzőként, majd az ausztrál nemzeti válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. A korábban nem sok sikert megélő csapattal elért figyelemfelkeltő eredményeit követően Ausztráliában megkapta a legmagasabb állami kitüntetést. 2003-ban költözött vissza Szerbiába. Újvidéken él feleségével, Gordana Divljak írónővel és unokájával.

Megjelenés: www.kepesifi.com,2011.02.10.

 

The following two tabs change content below.
Laskovity J. Ervin

Laskovity J. Ervin

2007 óta amikor publikálok, beírok a nevembe egy J. betűt. Ez az írásjel mindent elárul, amiről cikkeim tanúskodni kívánnak. Négy személy nevének kezdőbetűjére utal: édesanyáméra, Juditéra (elhunyt 2007-ben), akitől íráskészségemet örököltem, édesapáméra, Józsefére, akitől némi szorgalmat tanultam, Knézy Jenőére, akinek a közvetítéseit nézve 10-11 évesen kijelentettem, hogy (sport)riporter leszek és Kubát János újságíróéra, akitől biztatást kaptam és ellestem a szakma csínját-bínját. Metaforikusabb értelemben a J. betű üzenete tovább éltetni egy értékrendet, amit az életemben a fenti emberek képviselnek: a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást, és az újságírás iránti szenvedélyt. A J. betű használatával nagyjából egyszerre találtam ki az újságírói tehetséggondozó Árok-programot is, ami ugyanezeket az értékeket akarja átvinni „a fogában tartva, a túlsó partra.”