Lehet, hogy jövőre jegyet is veszek!

Megjártam stoppal a Fekete-tengert (V.)

Az évet egy nem mindennapi stoppos naplóval zárjuk. Szerzőnk a decemberi vacogás, a zord és sötét reggelek idején, téli álmukat alvó szökőkutak mellől idézi meg felejthetetlen nyári kalandját. Szegedről indulva egészen a Fekete-tengerig jutottak el párjával, jóravaló sofőrök, kartonok, filctollak, némi útiszerencse és felfelé tartott hüvelykujjuk segítségével. Napról-napra tettük közzé utazásuk eddigi állomásait, mígnem a harmadik részben megérkeztek a Fekete-tenger partjára, Burgaszba. Ezzel stoppos kalandjuk ugyan véget ért, a nyári emlékek felidézése azonban folytatódtak az előző részben, egy közelebbi, ám cseppet sem kevésbé izgalmas célponttal. Most pedig elérkeztünk a napló utolsó bejegyzéséhez. 

10885439_10203378851900833_2973981153100502582_n

2014, december: A következő megálló: Széchenyi tér. Leszállok. Tíz percem van beérni a BTK-ra, épp elég. Kávéval és cigivel futkosó emberek, a telefonba kiáltott mogorva és hangos szavak. Karácsonyi szórólapokat nyomnak a kezembe jobbról, majd balról. Minek is fogadtam el? Szegények, hiszen itt állnak egész nap a hidegben. Visszamegyek és kérek még egyet, a barátnőmnek. Tovább ballagok a szokásos úton. Megállapítom, a Dugonics téri szökőkút is téli álmát alussza, hónapokig nem fogok újra a partján” ücsörögni.

1620621_10203327697622008_6477944967466076476_n

2014, július: Soha nem gondoltam volna, hogy a tűzoltóknak lehet igazán, gyermekien örülni. A szokásos délutáni nagyszínpad melletti üldögéléskor egyszer csak azt vettem észre, hogy több száz tekintet szegeződik egy irányba – és nem a színpad felé. Egy tűzoltókocsi fordult be a sarkon, hogy könnyítsen a melegben megizzadt fesztiválozókon. Eszeveszett rohanásba kezdtem, az első sor a cél, egy ozorás pancsolás a szeánsz kihagyhatatlan része.

Izgalmas felnőttként megtapasztalni, hogy milyen érzés, ha a sár az arcodba csap és körülötted több száz ember válik újra gyermekké, lehámozva magáról a kötelezettségeket, a kosztümöt, az aktatáskát, a laptopot és a telefont. Felemelő. Az emberi szépségbe vetett hit újjászületése. Az elvarázsolt gondolat tompa felvillanása: az ember jó.

10891477_10203378852100838_9093900503438994994_n 

2014, december10:00, BTK. Diskurzuselemzés. Természetes környezetben létrejövő szövegek értelmezése.

– A nyelv nem csak a tárgyi környezet megismerésének eszköze, hanem a társadalmat alakító tényező is. Kezdjük az elején. Az utóbbi tizenöt évben…

Inkább a fák és a szél küzdelmét bámulom az ablak mögött. Az utolsó levelek is lehullanak és nemsokára nyomtalanul eltűnnek a fehér hólepel alatt.

10500272_10202505931518369_6269464117307702944_n

2014, július: Ozoráról egy furgonban távoztam. Mosolyogva integettem a fesztiválozóknak, ismeretleneknek és barátoknak, emlékeknek és homályba vesző képfoszlányoknak. Értetlen pillantással nézett rám a kidobó:

 Még senki sem viselte ilyen boldogan azt, hogy kidobták…

  Nekem az is elég, hogy láthattam. De jövőre jegyet is veszek, ígérem.

  De hol jöttetek be? A kukoricáson keresztül?

Mosoly és vállvonogatás, nem mondom el. Elég, ha sejted.

Néhány órával később furcsa érzés kerített hatalmába. A lakásunk ajtaja előtt álltam, fáradtan és éhesen, mégsem akartam belépni. Még annyi mindent szerettem volna csinálni, még nem jött el az ideje, hogy vége legyen…

2014, december: Este 6 óra van. Szeged, az esti troli. Magam mögött hagytam egy újabb napot. Már minden teljes sötétségbe borult, a légkör mégis sokkal nyugodtabb, mint reggel volt. Az utolsó megálló előtt megfogadom, hogy reggelente, amíg remegő kézzel a rádió felé nyúlok, elmormogok egy imát a nyár feltámadásáért. Minden reggel, egészen májusig.

10481918_10203378851940834_2957227694861489098_n

Olvasd el az előző részt!

The following two tabs change content below.
Dobroka Alexandra

Dobroka Alexandra

Mindegy, hogy Portugáliából stoppolok Budapestre vagy barátaim történeteivel úszok térben és időben, a cél mindig adott: ellenállni a mozdulatlanságnak az új, az ismeretlen megismerése érdekében. Szabadkán nőttem fel, és még ha vajdasági gyökereim olykor szorosan fognak is, a sodródó ár könnyen magával ránt. 2013-ban fejeztem az újságírást Szegeden és jelenleg is az egyetem Kommunikáció és Médiatudomány tanszékén tanulok, immáron mesterképzésen. Témáim leginkább a kultúra, a művészetek és az emberi kapcsolatok irányába mutatnak, melyekre nagy hatással vannak utazásaim és természetesen az egyetemi tanulmányaim.