Vannak, akik már a fesztiválhoz igazítják a nyári vakációjukat

A hétvégén újra I love Zenta fesztivál

Még egy megüresedett ingatlan, újabb ablak, amelyen azt írja: „Ez a ház eladó”. Ismét elment egy család, mert úgy gondolja, határokon vagy óceánokon túl nagyobb szerencséjük lesz, jobb életet élhetnek. Manapság már meg sem lepődünk, ha valaki bejelenti, Németországba vagy éppen Kanadába költözik. A gyermekek kiskoruktól azt hallják, szedjék a cókmókjukat és külföldön keressenek munkát, mert itt, Szerbiában, nincs jövő.

Laskovity Kornél

Laskovity Kornél

Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete immáron harmadízben rendezi meg az I love Zenta fesztivált, amellyel igyekszik visszacsábítani az elvándoroltakat, ha csak pár nap erejéig is. Laskovity Kornéllal, a szervezet igazgatójával beszélgettem az ötletről, az esemény céljairól és az idei programról.

Mi inspirálta Önöket, hogy elindítsák ezt a fesztivált?

– A rendezvény ötletét a szervezetünk felügyelete alatt működő Zentai Csata Emlékkilátó adta, ahol évente nagyon sok vendég megfordul. Többségében külföldiek, de sokan közülük Zentáról származott el. Tőlük rendre azt hallottuk, hogy már nem élnek itthon rokonok, barátok, így sokuknak nincs is miért hazajönni. Ez indította el azt a gondolatmenetet, hogy szervezzünk számukra valamit, amiért érdemes ellátogatniuk Zentára. Amikor sor került az első fesztiválra, még nem gondoltuk, hogy az elvándorlás ennyire aktuális téma lesz rövid időn belül.

Milyen együttműködéseket remélnek az elvándoroltak és az itthon élők között? 

– A célunk alapvetően az, hogy egy találkozóhelyet teremtsünk a számukra, hogy ez egy olyan tér legyen az egykori és a jelenlegi zentaiaknak, ahol tapasztalatot tudnak cserélni egymással. Ezt könnyed formába, egy fesztiválba csomagoljuk. Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy nem szeretnénk, ha bárki is kívülállónak érezné magát a rendezvényen. A program összeállításakor figyeltünk arra, hogy a más településről érkezők is megtalálják a kedvükre való szórakozást. Külön öröm persze a számunkra, ha a városunkról szóló előadásokat, beszélgetéseket is érdeklődéssel fogadják, fontos, hogy a környékbeliek is jobban megismerjék Zentát.

Kosiczky András

Kosiczky András

Kosiczky András, Zenta község idegenforgalommal, sporttal és ifjúsággal megbízott tanácstagja, a fesztivál egyik szervezője: „Mióta az eszemet tudom, sok zentai ment el a nagyvilágba, 9 évig én magam is külföldön éltem. Az elmúlt időszakban azonban szinte soha nem látott mértékeket öltött ez a tendencia. Egy új helyzet teremtődik, amiben ismét fel kell építeni a kapcsolatokat, ebben a legfontosabb a bizalom fenntartása, kialakítása. Magam példájából is tudom, hogy amikor valaki hazalátogat, euforikus hangulat keríti a hatalmába, olyankor nem látja az itthoni problémákat, az életet befolyásoló negatív tényezőket. Azt, hogy mekkora küzdelmet kell vívni a munkahelyteremtésért vagy a környezet szebbé tételéért. Ezt nem is szabad rájuk erőltetni, viszont fontos lenne olyan szép célokat megfogalmazni, amelyeket közös erővel valósíthatnánk meg. Ha lennének ilyen tervek, majd az eredményeket látva közös elégedettség, az áttörést hozhatna az együttműködésben.”

zenta 1

Mennyire működik a megálmodott koncepció? Az elvándoroltak hazajönnek a fesztiválra?

– A rövid válaszom az, hogy igen, jönnek haza a rendezvény miatt, de hosszú kiforrási idő kell, hogy valóban célba érjünk. Nehezebben elképzelhető, hogy a Kanadában vagy az Ausztráliában élő zentaiak azért utazzanak ide, hogy részt vegyenek egy fesztiválon. De a közelebbi országok – Magyarország, Ausztria, de akár még Németország – kapcsán is, előbb benne van a pakliban, hogy az emberek úgy időzítsék a szabadságukat, hogy ez a rendezvény beleessen. Az elmúlt két évben azonban előfordult, hogy épp Kanadából voltak olyanok, akik azt mondták, látták a hirdetést, ezért ehhez alakították a vakációjukat. Mindenesetre úgy gondoljuk, ez egy jó elképzelés. Hosszú távon, hogyha megfelelő az időzítés, az esemény meghirdetése, ha hagyománnyá válik, akkor úgy érzik majd a külföldön élők, hogy „Igen, érdemes hazamennem, mert jó a program, mert rólam szól a rendezvény, nekünk szervezik”.

Mire számítanak idén az előző évekhez képest?

– Úgy tapasztaljuk, hogy minden évben egyre többen és többen jönnek haza. Természetesen ezt nem százasával vagy ezresével tudjuk mérni, de folyamatosan látunk olyan arcokat, akikről tudjuk, hogy nem itthon élnek. Most próbálkozunk egy újdonsággal, amit mi úgy neveztünk el, hogy „Zentaiak könyve”, és szeretnénk, ha ebbe a hazalátogatók beregisztrálnának. Két dolog miatt is: egyrészt, hogy mi is tudjuk követni, hogy évről-évre mennyit nőtt a számuk, másrészt pedig kapcsolattartó funkciója is lenne. Segítségével már az év elején tájékoztatni tudnánk őket a fesztivál programjáról, már akkor, amikor csak tervezgetik a szabadságot, és ezt figyelembe véve tudnák időzíteni a hazajövetelüket.

zenta 3

Milyen programok várják a fesztiválra kilátogatókat?

– Arra törekszünk, hogy Zenta minél többet megmutasson magából. Ezért hangsúlyt fektetünk a kultúrprogramokra, a várossal kapcsolatos előadásokra. Idén megint sikerült egy olyan új elemet csatolni a rendezvényhez, amely érdekesnek ígérkezik – ezek a Press Szó magazin beszélgetős estjei a Zentán élők és az elszármazottak közötti kapcsolatról. Este pedig a fesztiválok kötelező részeként koncertek és zenei programok várhatóak.

Az I love Zenta programja: 

Augusztus. 14., péntek

19.00: Zentaiak a világban – beszélgetés az elvándoroltakkal a Press Szó magazin szervezésében

Té-ma: A Zentáról elvándoroltak és a városban élők közötti együttműködési lehetőségek

– Ladányi István, docens, Pannon Egyetem, Veszprém

– Kecskés Viktor, Robert Schuman Intézet, programfelelős, Budapest

– Lučić Viktor, a Mojo klub tulajdonosa, korábban Németország, ma Zenta

– Szepesi Zoltán, pszichológus, civil aktivista, Zenta

Moderátorok: Csillik Blanka, Laskovity Ervin (magyar nyelven), Velibor Vranić (szerb nyelven)

20.00: Kocert – „Rest – Back”

21.00: Koncert – Triangel Trio

23.00: Koncert – Round Corners

zenta 2

Augusztus 15., szombat

17.00–20.00: Kölyökkuckó – bábelőadás, interaktív kézműves foglalkozások, gyermekvetélkedők, arcfestés, lufihajtogatás…

18.00: Amit eddig még nem tudtál Zentáról – ismeretterjesztő előadások

– 1216-2016 – Zenta 800 éves évfordulója – Tari László előadása (magyar nyelven)

– A Zentai csata és a katonai határőrvidék kialakulása – Raško Ramadanski archeológus előadása (szerb nyelven)

19.00: Zentaiak a világban – beszélgetés az elvándoroltakkal a Press Szó magazin szervezésében

Té-ma: A külföldön élő zentaiak kalandos mindennapjai

– Laki Ákos, dzsessz-szaxofonista, Rotterdam

– Laki Anikó, színésznő, marketing-szakértő, Budapest

– Branislav Mališić, Beauty Spa menedzser óceánjáró hajókon

Moderátorok: Csillik Blanka, Laskovity Ervin (magyar nyelven), Velibor Vranić (szerb nyelven)

20.30: Koncert – Laki & Friends

22.00: Koncert – Night Cruisers

00.00: Koncert – Sin Seekas

A szervező a műsorváltoztatás jogát fenntartja!

The following two tabs change content below.
Göblös Nikoletta

Göblös Nikoletta

Anyukám születésem előtt a következő kijelentést tette: ,,Szőke hajú, kék szemű kislányt szeretnék!". Kívánsága 1991. március 20-án teljesült, amikor is megszülettem, így gyarapítva Zenta lakosságát. Az általános és középiskolát is drága szülővárosomban fejeztem be, 2012-ben azonban elszakadtam tőle, és megkezdtem újságírói tanulmányaimat az Újvidéki Egyetem Bölcsésztudományi Karán. Azóta igyekszem, hogy megismertessem írásaim és magam, elsősorban Vajdasággal, a többi pedig a jövő titka.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!