Szívcsakra-tárogató Oromon

Malomfesztivál belülről

14137987_1432893623391138_3223383349445532976_o

Nem vagyok a szavak embere. Mármint ott és akkor nem, mindig utólag jövök rá, mi mindent nem mondtam el, hány ölelés maradt el, pedig lehetőségem lett volna rá… Ezért engedd meg, hogy napokkal később, teljes békében és titokban könnycseppeket potyogtatva mondjam el, mennyire boldog vagyok, hogy Te is ott voltál, és hogy mindez létrejöhetett. Amikor azt mondom: belülről, két dologra gondolok. Az egyik az, hogy az idén másodszor vehettem részt a Malomfesztivál szervezésében, így belekóstolhattam egy fantasztikus csapat, egy család működésébe. A másik pedig, hogy ezzel az írással nem egy fesztiválbeszámolót kapsz, kedves olvasó, hanem az érzéseimet szeretném eléd tárni.




14125024_1428201120527055_4392163197492068789_o

Életemben először 14 évvel ezelőtt fesztiváloztam. Emlékszem az arcokra, a színes ruhákra és a mosolyokra, amik addig rejtve maradtak előttem. A szakadt sátorra, a villódzó színpadokra, a sárra, a beázott cipőmre, az Ossianra, az Alvin és a Mókusokra, és arra, hogy végül rasztákkal és egy békejellel a nyakamban tértem haza. Emlékszem a szabadságra. Azt hiszem, ott és akkor, a Zentai Ifjúsági Játékokon megszületett bennem valaki, a társadalmon kívüli, aki annyira beleivódott a személyiségembe, hogy életem hátralévő részében mindig megtiltotta, hogy beálljak a sorba. Megtanultam azt is, az élet nem kötelezettségekről, szabályokról és egy életen át tartó küzdelemről szól, ennél sokkal több lehetőség van benne. Egyszerűen csak élni kell (vele).

Majd mi, vajdasági harmincasok átéltük születésünk helyszínének összeomlását, a hippik és a bakancsosok szétszéledését a világban, és egyre csak azon gondolkodunk, miért történhetett mindez. Miért hagytuk el (és itt már nem csak az Ifire gondolok) azt a helyet, ami számunkra oly sok lehetőséget nyújthat?

Azt hiszem, a Malomfesztivál csapata valami hatalmasat álmodott. Rájött arra, hogy újra össze kell hoznia ezeket az embereket, és meg kell adnia a vajdasági fiataloknak azt, amit mi is megkaptunk bohó tinédzserkorunkban. Hiszen hol lennénk, ha akkor nem tapasztaljuk meg minden júliusban, hogy a család nem merül ki a vérrokoni kapcsolatokban?

14047371_1428204973860003_2638047739637003888_o

Az idei volt a harmadik Malomfesztivál. A szervezők munkáját több százan segítették, köztük külföldi önkéntesek is, akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy ha nem is olajozottan, de minden jól működjön. Megtapasztaltuk, milyen az igazi csapatmunka, megtanultuk, hogyan kell a semmiből várat építeni, hiszen mindannyian erőnk felett teljesítettünk. Hogy mi hajtott minket? Nem tudom… Úgy dolgoztunk, mintha muszáj lenne, pedig nem volt az. Egyszerűen létre akartunk hozni valami maradandót.

Többen voltatok, mint eddig bármikor, sokan érkeztetek Magyarországról és Európa számos országából, sőt madagaszkári vendégünk is volt. És ha ez nem lenne elég, hazahoztuk a szétszéledt hippiket és bakancsosokat, akik közül sokan sinó helyett autóval, kétliteres Jelen helyett apró gyermekekkel a karjukon érkeztek…

…annyi mondandóm lenne még. Hiába tekergetem a mondatokat, valahogy minden szó kevés, és nincs az a fotó, ami elegendő lenne, hogy a világba kiáltsa: a csoda megszületett! Azt hiszem, ha valami elég kifejező, akkor azok a Ti szavaitok. Ehhez én kevés vagyok. Engedjétek meg, hogy idézzek a fesztivál utáni héten kapott üzenetekből és a szervezők beszélgetéseiből.

„Proud of every single person who put her or his helping hand for building this amazing and magical island Malomfesztivál, Orom! And thankful to every single person who came and enjoyed these festival days. There are no words to write or to say, there are those almost two weeks we spent together in good and bad here in our house, physically and emotionally building together one magical island – Malomfesztivál, Orom all days long, with our hearts, souls, tears and smiles. You guys became our family and our doors are always opened for you!” /Zuzana Kizáková/

14047350_1428202013860299_965478678584316819_o

„Felfoghatatlan, hogy van egy hely, egy esemény évente egyszer, ahol nem számít, hogy áll a hajad, szét van-e piercelve az arcod, vagy hogyan öltözködsz… Mindegy, hogy a metált bírod, vagy a goára szeretsz szédelegni, hogy a hideg Jelent választod vagy a zamatos szamócarozét. Sokan voltunk ott, sokfélék, és mégis milyen szépen eltelt. Jövőre ugyanígy, ha nem még jobban, ismét csak ezt tudom mondani.” /Barna Léna/

„Vasárnap a kerítést támasztva zokogtam, és azt mormoltam, mekkora munka. Mekkora munka a semmiért! És nevettem is. Nem tudom hova rakni az egészet. Hogy ilyen megtörténhet velem. Néha napközben is előtör belőlem egy hahaha. Kik voltak itt és hogy odatették magukat.” /Asztalos Erik/

14138179_1428208460526321_3276380739002232649_o




„Ha valahova, akkor ide. Visszajárok oda, ahol otthon érzem magam.Ott érzem magam jól, ahol szeretnek, befogadnak, és szó nélkül szorongatják a kezem. Idegenek nincsenek. Barátok sincsenek. Csak egy család van. Kötetlen, vérszerződésmentes, spontán összekötött sorsok. Könnyes mosoly, felengedett jég, izzadó derék, velük táncolok és beleborzongok, ha eszembe jut, már egy hete tart. Fúró, kalapács, leégett hát, vágja a kötél a kezemet, birizgálja a szalma a lábamat, kihúzom magam és lépek még néhányat. Oda megyek, ahova a szívem visz, oda teszem, ahová a szívemet tenném, ha elfáradna. Viszek vizet, egy kis barackot meg a bicskámat. Mindenem megvan ahhoz, hogy a Malmot megépítsem. Mindenkim megvan, hogy a Malmot felépítsem.
Szótlanul lépkedek, keresgélek, hibát keresek és csalódnom kell. A lázas, a sánta, a süket és a vak, mind együtt bolondoznak, ügyet sem vetve a fájdalmukra. 14102845_1425706594109841_7658131989341482735_oNappal süt a Nap, hisz ez a dolga, éjjel lobog a tűz, hisz ez a dolga, égnek a bálák, vörösödnek a lábujjak, kócos haj beszél a színpadon, óriás buborékban lebeg az egész Malom. A Malom. Az én Malmom. Vasvilla, kapa, harapófogó, mind, mind zenélnek a Malomnak. A mi Malmunknak zenél mindenki, akinek a szíve dobog. Ezt a zenét, ezt a táncot szavakba önteni a legnehezebb dolog. Hogy ki vagyok, ki leszek, hová tartok, elmagyarázni nem tudom, de egy valamit mégis elmondhatok: most már igazi malmos vagyok. Több száz malmos közül csak Egy vagyok, csak egy, akire most büszke vagyok…” /Oláh Viktor/

Not because I don’t want, but I just simply can’t say anything else, there are no words in my dictionary, I love you all and I thank you. You built my wonderland. ” /Oláh Dóri/

Szerelem vagy család születik-e, még nem tudom, de a szálak, a szívek összeérnek és kaput nyitnak egymás felé, hogy együtt érezhessük azt, amit Te érzel, és azt, amit én érzek. Hogy együtt mondhassuk ki: a Malomfesztivál jövőre is megszületik!

14053689_1428203330526834_533853908217412159_o

Fotók: Ocskó Ferenc

IDE KATTINTVA elolvashatod Tarapcsik Hajnalka írását a fesztiválról!

ITT pedig arról, hogy tavaly a Beszélgetés a Press Szó internetes magazin képviselőivel is a Malomfesztivál programpontja volt!


Iratkozz fel hírlevelünkre és kövesd a Press Szó új írásait!

 

The following two tabs change content below.
Dobroka Alexandra

Dobroka Alexandra

Mindegy, hogy Portugáliából stoppolok Budapestre vagy barátaim történeteivel úszok térben és időben, a cél mindig adott: ellenállni a mozdulatlanságnak az új, az ismeretlen megismerése érdekében. Szabadkán nőttem fel, és még ha vajdasági gyökereim olykor szorosan fognak is, a sodródó ár könnyen magával ránt. 2013-ban fejeztem az újságírást Szegeden és jelenleg is az egyetem Kommunikáció és Médiatudomány tanszékén tanulok, immáron mesterképzésen. Témáim leginkább a kultúra, a művészetek és az emberi kapcsolatok irányába mutatnak, melyekre nagy hatással vannak utazásaim és természetesen az egyetemi tanulmányaim.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!