Marha jó ötletei vannak

A természetfotós Radisics Milán, ha kell, rókát etet, ha kell, lisztet szór lábnyomvadászathoz

Radisics Milan

Radisics Milan

Ha mi, emberek annyiszor kerülnénk életveszélybe, mint amennyi kínos szituációba hozzuk a természetet, vagy óvatosabbak, vagy alázatosabbak lennénk. Mintha egyre kevesebb lenne a közös sikertörténet, ahol befejezésként senki sem hal ki, és a kecske is jól lakik. Szerencsére mégis akad: a Föld, a Nap és a Hold részleges együttállásakor, valahol a hortobágyi pusztában találkozott össze a profi fényképész és a „magyar szürke”. Miközben Radisics Milánt homlokon csókolta a múzsa, és majd két éven keresztül fényképezte ezeket az állatokat, a szürke marhák iránti rajongása országos mozgalommá nőtt. Talán megismételhetetlenül. Ez az egyik ismérve a jó fotónak is, mondja Milán, aki több nemzetközi és magyar fotópályázat nyerteseként a National Geographicnak is alkot. A világpolgár Szenttamásról indult, jelenleg a budapesti „betondzsungelben” él, hol reklámkampányokat tervez, közösségi oldalakat menedzsel, hol a természet imidzsét javítja.

– Fényképezett már telefonnal is? Belefér ez a profiljába?

– Hogyne, rendszeresen használom. Telefonon keresztül már világhírű képek is születtek, például Gárdi Balázs Afganisztán, Afrika háborús helyeit járja, nem a legdrágább géppel, de az elképzeléseinek a legmegfelelőbbel. A Time magazinban karácsonykor jelent meg az iPhone-nal készült sorozata. Ha eddig nem, most már mindenki elhiszi, hogy nem a gép csinálja a képeket, hanem az agyunk. A gép csak segít, csak egy szemüveg. Léteznek bizonyos technikai korlátok, de bármivel lehet fényképezni. Amerikai művészek például autóba ülnek, és közben dokumentálják az útjukat. Van, hogy néha csak a kilométerórát fényképezik, de mindennap készítenek valamit.

– Útközben, jövet-menet, tud nem gondolni a fényképezésre?

– Még a beszédem is sokszor képszerű. Most nem láttam útközben semmi érdekeset, de gondolkodtam a jelenlegi munkámon. Mesélő-regélő köveket fotózok Magyarországon, mert van valami bölcs kisugárzásuk. Már millió éve, hogy ott hevernek a földön, akár szemtanúk is lehetnének. Mégsem ők, hanem a köréjük szőtt mesék beszélnek róluk. Például ott van a szamárkő. Állítólag Ábrahám szamara legelészett, és annak a nyomában születtek meg a kövek. Geológia, politikatörténet, gazdaságtörténet ez, nem csak képről van szó. Lassan egy éve dolgozom, csakis éjszaka fényképezek. Saját ötletből indult, és néhány felvétel után a National Geographic szerkesztőségének is megtetszett.


magyarszurke_04– Fontos utánajárni a témának? Nem lenne elég „csak” érzékből fényképezni?

– Az atomfizikához nem kell érteni, és talán még a geológiához sem, az igaz. Én sem tudtam semmit a szamárkőről, csak úgy hallottam róla. Miután megfogott a kövek spiritualitása, utánanéztem, és olyan tudást szereztem meg, amit szeretnék megosztani másokkal.

– Mitől lesz valaki profi fényképész?

– A profi tudatosan fotóz, magas technikai minőséggel dolgozik, és újat tesz hozzá a szakmához.

– Mi mindenre kell odafigyelni egy szituációban, hogy jó fotót készíthessünk?

– Alapkövetelmény, hogy a kép éles legyen, nem bemozdult. A fények a fő témájára irányuljanak, segítsék a bemutatását. Vannak még szakmai, régi művészeti szabályok, például a harmadolás, azaz aranymetszés. Egyszerűsítve: a kép súlypontjait nem középre helyezzük, hanem harmadolunk. Az emberi fej aránya is prímszámokból áll össze, ezért igazából senki sem csúnya, csak mi szoktunk hozzá az átlaghoz. Fény-élesség-tartalom, és ezt egészíti ki, hogy milyen emocionális indulatokat vált ki belőlünk.

– Megérzi azt a pillanatot, mikor jól sikerül egy kép?

– Igen, igen, én akkor visítozok és ugrálok! Persze, ezeket én látom csak jónak, mert később módosulnak. Az a fontos, hogy a kép az én érzéseimet közvetítse, de ne a fotózás pillanatában, hanem általánosan.

– Mégis hány kattintásból választ ki egy pályázati fotót?

A vaddisznó - Urban Animals-sorozat– Az Urban Animals sorozat vaddisznójáról vagy 200 képet készítettem, és abból válogattam be néhányat a sorozatba – hét napon keresztül vártam a vadra és a megfelelő pillanatra az autómban ülve. Ugyanis erre a munkára a szerkesztőségem csak két hónapot adott, az ideális egy év helyett. Minden szálat megmozgattunk tehát, hogy városba beszökő vadak mozgáshelyére találjunk. Rókát etettem, lisztet szórtam lábnyomvadászathoz…

– Mennyi a véletlen szerepe a fotózásban?

– Rengeteg, de teher alatt nő a pálma, legalább az akarás kell a történéshez. Ha szeretnénk egy jó madárképet, ki kell menni a tópartra. Mert ott már összejöhet valami megismételhetetlen.

– Ezekre a sosem látott pillanatokra vadászik?

– Én nem vadászok, én mesélek. Story-teller vagyok, mintha kis képregényeket írnék. Sokan azt gondolják, hogy nehezebb egy konkrét képet elkészíteni, mint egy sorozatot. Persze, de egy kép nehezebben is beszél.

– Emlékszik még az első fotójára?

– Hogyne, pontosan: 1999. augusztus 11., délelőtti órák. A teljes napfogyatkozásra készültem. Volt már fényképezőgépem, és vettem mellé egy állványt, komolyabb optikát. Azokkal a képekkel nem büszkélkedtem később, de ott megfogott a bolygók együttállása: a Holdé, a Napé és a Földé. Éreztem, hogy nemcsak a látvány felemelő, hanem a pillanat is. Utána napokon keresztül gondolkoztam, hogy miért sikerültek gyengén a képeim. Talán, mert nem készültem fel eléggé. Ekkor fogtam bele az önképzésbe. Azóta már 8-10 sztorim megjelent, Magyar sajtófotó-pályázatot is háromszor nyertem. De ezek csak visszaigazolások. Az a fontos, hogy meg tudom osztani a gondolataim. Pontosan olyan ez nekem, mint amikor egy együttes kiad egy CD-t: itt van tíz dal, élvezzétek! A kövekről is 8-10 kép születik majd, olyan lesz ez, mint egy zenei album, csak nem a fülünknek szól.

BABATÁP ÉS SZÜRKE STAKE

magyarszurke_162008-ban egy kisebb szarvasmarhacsorda vonult fel Budapesten, a média sem hagyta ezt figyelmen kívül. A hortobágyi őslakos, azaz a magyar szürke imidzsének jót tett a hírverés, amit akár diadalmenetnek is nevezhetnénk, hiszen mégsem halt ki az Európa-híres magyar állatfaj. Radisics Milán két éven át fényképezte a sikertörténetet szereplőit:

– A teljes napfogyatkozás képei nem sikerültek, de azt az energiát, amit akkor kaptam, szerettem volna újra átélni. Azóta minden napfogyatkozást fotózok. 2003-ban épp az elképzelésemnek megfelelő gémeskutat kerestem a Hortobágyon: a kútnak merőlegesnek kell lennie a nap tengelyére. Séta közben egyszer csak hallottam a kolompokat, gondoltam, jönnek a tehenek. Ehelyett a horizonton másfél méteres óriási szarvak jelentek meg. Akkor találkoztam először a szürke marhával. Óriási hatás volt!

– Pedig Szenttamás is, ahol felnőtt, falusi környezet.

– Igen, abszolút természetközeli, de szürke nálunk sem volt. Azok a másfél méteres szarvak, te jó ég! Úgy gondoltam, ez egy jel. Épp ide jöttem, épp maradtam még, épp találkoztam velük. Ez nem lehet véletlen. Utánaolvastam, és érdekes a történet: 13 millió szürke legelészett valaha a Kárpát-medencében. A Hortobágy–Nyugat karavánútjai pedig legalább olyan fontosak voltak, mint a selyemutak, csak nem hangoznak annyira egzotikusan. Kultúrakeveredés volt a javából a magyar szürke szállítása, és egész Európát elláttuk minőségi hússal. Valamint az mégiscsak furcsa, hogy mi jól ismerjük az amerikai cowboyokat, akik vagy kétszáz éve léteznek, miközben itt vannak nekünk a mi ezeréves magyar cowboyaink, a gulyások a pusztában. Négy bikával mentették meg az állományt, a hatvanas években eldugták őket az állam szeme elől. No, tehát itt van egy gyönyörű történetünk, a hátunkban pedig a világgazdasági probléma. Jó pillanat, hogy megmutassuk az embereknek, jé, van valami Hortobágyon! Hogy van ingyen haszonállatunk, ami nyáron csak legel, ősszel meg húst ad. Sőt, babaélelmiszerhez is csak ezt a húst használják, vagy akár biotermék is lehetne belőle. Imidzserősítés kell tehát, mert európai húshatalom is lehetnénk.

– Ezek szerint egy új divathullámmal, ha „brand”-dé válik valami, akár megmenthető egy állatfaj is. Ebben a természetfotós is segíthet?

– A kép több, mint a kép. Egy érzésvilágot kelt benned. A profi fotónak is ez a célja, csak rafináltabban. De ez nem átverést jelent! Felmérés nem készült, de a szürke marha riportsorozatom megváltoztatott valamit, hiszen a tv-ben több millióan hallottak róluk, sokan eljöttek a fotókiállításomra, vagy megvásárolták a fényképalbumom. 2008 óta VIP-ember vagyok a hortobágyi pusztában, már mindenki szeretettel vár, hiszen egy ablakot nyitottam róluk a világnak. A naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége elnökeként azt is látom, hogy van vagy hatvanhat kiváló tagunk. Pályázatokon, könyvekben, honlapokon, Facebook-oldalakon bemutatott képeik azt a célt szolgálják, hogy az embernek leessen az álla: „Nem is tudtam, hogy…” Nevelni kell a városi betondzsungel egyre türelmetlenebb emberét.

VAJDASÁG – A KUKORICÁBAN IS VAN OTT VALAMI

A szkadari tó

A szkadari tó

– Járt már Keleten, Nyugaton, hegyen, völgyön. Ennek tükrében Vajdaság unalmas lehet. Mit fényképezne itt?

– Lenne kedvem a síkságot, a semmit, a pusztuló tanyákat majd egyszer megörökíteni. A végtelen kukoricamezőket, mert a kukoricában is van ott valami.

– Sokan azt vágnák erre rá, hogy az üres semmi van ott.

– Ennek ellentmondanék, de még nem tudom, hogy hogyan. Nem arról van szó, hogy a vajdasági környezet üres lenne. Talán csak látszólagosan. A Duna zombori, apatini oldalán ott a rét, Bánátban a homokpuszta, a tanyák és a ragadozó madarak. Ha már témánál vagyunk, jelenleg Crna Gorát is fényképezem. Ott az emberek még nincsenek abban az elmeállapotban, hogy felfogják: gyönyörű a természetük, de ők eközben csak szanaszét szemetelnek. Különben úgy tudom, hogy egy fotós, Dragoljub Zamurovi már körbejárta Vajdaságot, sárkányrepülőből fényképezte a tájat. Ez új aspektus nekem is. Kicsit hatásvadász, de nem kell emiatt elítélni.

– Nyugodtan legyünk egy kicsit hatásvadászok?

– Mindig szükséges egy kicsi ebből is, mert olyan információáradatban élünk, amelyben nem tudunk hatni, ha nem kapja fel a néző a fejét.

– A Magyar sajtófotó-pályázatokon a természetfotók feltűnően nyugodtak.

– Csak az ember háborúzik. A természet nem csinál ilyet. Ott akkor van háború, ha kitör egy vulkán, vagy cunami jön. Önmagában az állatok nem fordulnak egymás ellen, csak azért, hogy az egyik leteperje a másikat.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2012.01.18.

Ambrus Kinga

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.