260 oldal, melynek valódi tétje van

Losoncz Márk könyvének budapesti bemutatója

Soha nem jártam a Fekete kutya nevű belpesti kocsmában a múlt kedd estét megelőzően, most pedig azon gondolkodom, mi az, amiről a leginkább megmarad majd az emlékezetemben. A hely nevét bizonyára a lábaink körül sertepertélő, térdig sem érő fekete kutyák vésik be leginkább a tudatomba. Rájuk akkor voltam kénytelen felfigyelni, amikor az aktuális beszélgetőpartnerem a magvas gondolatok helyett, amiket épp próbáltam kifejteni neki, velük kezdett el foglalkozni.

mark 1

A másik figyelemelterelő szereplője az estnek, a társaságával ott szórakozó Hámori Gabriella színésznő volt, akinek lába nyomán nem csak a beszéd, de a lélegzet is elakadt.

Azt hiszem, az az udvarias szellemi pengeváltás is beleég az emlékezetembe, ami a Vakító gépezetek című könyv bemutatójának végén felszólaló Békés Márton történész és az est főszereplője, Losoncz Márk között zajlott. Márton első ránézésre leginkább egy futballszurkolóra emlékeztetett, egyébként pedig rendkívüli tehetségű értelmiségi hírében áll. Felszólalását azzal kezdte, hogy bár jobboldaliként olvasta a könyvet, ennek ellenére nagy hatással volt rá az egyebek mellett a marxi tanokat is újragondoló kötet, igaz egy más témában írt szöveget, A lájkoló ész kritikáját emelte leginkább ki,  ami szavai szerint „rohadtul zseniális tanulmány”. Békés szerint azonban „…túl vagyunk Marxon, túl vagyunk Lukácson, indusztriális gondolkodók, a létüket is az indusztriális tudat határozta meg”.

Békés Márton

Békés Márton

Márk szerint azonban nem csak, hogy Marxon nem vagyunk túl, de az indusztriális társadalmon sem, hiszen – bár már legalább negyven éve divatba jött a posztindusztriális társadalom fogalma – mai napig ugyanúgy létezik a termelés, melyben meghatározóak a gépek és az azokat működtető technológia, márpedig az indusztriális jelleg szigorú értelemben erre vonatkozik. Sőt, a 70-es évek mikroelektronikai forradalma után az indusztrializmus újszerű fázisáról beszélhetünk. Márk véleménye szerint több olvasata lehetséges Marxnak. Egyrészt valóban a klasszikus munkásmozgalom fáklyavivője, akinek a műveire még a 19. századra hátramaradt feudális viszonyok is rárakódtak, másrészt olyan szerző, aki arról szól, hogy többek között a gépesítés és a termelés szervezésének fejlődése hatására hogyan csökken az élőmunka aránya és változnak meg radikálisan a társadalmi viszonyok, ezért rendkívül aktuális.

A SZÓTLAN SZERZŐ MAKACS SZÁNDÉKAI

Az est moderátora, a Népszabadság újságírója, Vári György mindvégig küzdött azzal, hogy megtörje a szerző hallgatását, aki megpróbált szótlanságba burkolózni és hagyni, hogy a könyv egyik recenzense, Tamás Gáspár Miklós, illetve az a Darida Veronika beszéljen inkább a műről, aki október végén az Élet és Irodalomban közölt róla értő kritikát. Darida felidézte, hogy egy tavalyi Ex Symposion számban találkozott először Losoncz Márk nevével, ahova az anarchizmusról írt szöveget, ami alapján egy rettenetesen radikális, felforgató könyvre számított tőle. Ezt illetően nem kellett csalódnia, ám a művet mégis roppant szerethetőnek találta, ami abban a pillanatban magával ragadja az embert, ahogy elkezdi olvasni. Mint a kritikus elmondta, nagyon kevés olyan filozófiai szöveggel találkozik, amelyről azt érzi, valódi tétje van, a Vakító gépezetek esetében azonban igazi kérdésfelvetésekkel találkozott, ezért nem tudta letenni. „Elképesztő tudásanyagot mozgat, még gyakorlott könyvmolyokként is mindenki találhat benne rengeteg olyan referenciát, amelyhez korábban nem volt szerencséje” – folytatta a méltatást Darida.

Darida Veronika

Darida Veronika

Tamás Gáspár Miklóssal évek óta szoros szellemi viszonyban áll Losoncz Márk. A neves kolozsvári származású filozófus 2011 októberében fiatal temerini barátja hívására látogatott el Belgrádba és Újvidékre előadásokat tartani és a Vakító gépezetekben is ő a leginkább hivatkozott magyar szerző. TGM felszólalásában egyebek között elmondta, hogy Márk úgy foglalkozik radikális társadalomkritikával, hogy közben elkerüli a felvilágosítás, a leleplezés gőgjét, s nem becsüli le azt, ahogyan az általa bírált rendszer a mindennapokban megjelenik. Arról is beszélt, hogy a könyvet rendkívül szellemesnek és eredetinek tartja, ugyanakkor szeretetreméltónak és barátságosnak is, hiszen az olvasót demokratikusan vonja be a kritika terébe.

Losoncz Márk és Tamás Gáspár Miklós

Losoncz Márk és Tamás Gáspár Miklós

MÉGISCSAK MEGSZÓLAL

Végül a kérdésfelvetések harmadik körében csak megeredt a könyv szerzőjének nyelve, aki egyébként műve két eddigi bemutatóján, Kishegyesen és Temerinben sokkalta beszédesebb volt, itt azonban a meghívott vendégeknek szerette volna átengedni a terepet. Miután megköszönte azok segítségét, akik hozzájárultak az est létrejöttéhez, élete néhány boldog pillanatát elevenítette fel. Szemléletesen leírta azt az 1999-es márciusi napot, amikor megkezdődött Jugoszlávia bombázása, és hazafelé szaladt a temerini művelődési egyesületből, ahol éppen dél-alföldi táncokat tanultak. „Miért futottam? Örömömben, ugyanis boldog voltam. A bombázást követő időszakban is az voltam. Nem volt áram, nem volt víz. A Nagy Indiánkönyvet olvastam, és ez az egész valahogy összhangban volt. Mellettem egy olyan ember ül, aki – jogosan, utólag már egyetértek vele – tiltakozott a NATO bombázások ellen. Akkor azonban nem értettem volna vele egyet” – mondta Márk.

mark 4

Ez a sokak számára érthetetlennek tűnő érzés kapcsán felidézte Kertész Imre Sorstalanság című könyvét, melyből megismerhetjük a koncentrációs táborok boldogságát, például, hogy mekkora öröm krumplit enni a tábor borzalmai közepette. Egyúttal felelevenítette, hogy a Sorstalanságot olvasó közeli barátja, aki Szarajevóban élte át a háborúk szörnyűségeit, éppen a táborok boldogságának leírását emelte ki a műből – mint egykori tapasztalatai hátborzongatóan hiteles megragadását.
Márk elmesélte egy belgrádi emlékét is, amikor a Marks21 radikális baloldali szervezet tagjai meghívták TGM-et és őt, hogy menjenek el az aznap kezdődő egyetemfoglalásra és Tamás Gáspár mondjon megnyitó beszédet. „Nem felejtem el azt az estét, véget ért az előadás, készülődtünk, hogy induljunk a bölcsészkarra. Azt mondta Gazsi: Márk, látszik, hogy boldog vagy. Azt válaszoltam, igen, boldog vagyok.”

.

.

A szerző szerint a kötetének is előfeltétele ez a furcsa boldogság, amely olyan élményanyagból táplálkozik, amelyet csak Jugoszláviában, Szerbiában, Vajdaságban szerezhetett meg. Ilyen például a symposionista hagyomány, ilyen a munkahelye, a titoizmus óta disszidens kritikai magatartást ápoló belgrádi Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet, ilyen a fiatal szerbiai újbaloldali teoretikusokat tömörítő Gerusija csoportnak, illetve az egész volt jugoszláv szférában zajló folyamatoknak a tapasztalatai. Mindezen boldogság-elemekkel felvezetve végül így zárta gondolatmenetét a Temerinben élő szerző: „Kedves pestiek, olyan boldog vagyok, hogy nem kell veletek élnem, mert akkor ez a kötet nem jött volna létre.”

A pesti közönség

A pesti közönség

EPILÓGUS

Végül, hogy az alapkérdésemet is megválaszoljam, azt hiszem leginkább arra a beszélgetésre fogok emlékezni az estről, amikor a könyvbemutató után egy asztalhoz ült a Pesten élő szabadkai, magyarkanizsai, csókai, zentai az Újvidéken élő zentaival, és a Temerinben élő temerinivel, hogy megbeszéljük közös dolgainkat. Hogy lehetne még hatékonyabb a Híd Kör, hogy volt az a Jelfolyammal, merre tovább Press Szó? Mondhatnám: „Olyan boldog vagyok, hogy Pesten is sörözhetek veletek néha”.

sor

Fotók: Fehér Dorottya

A Kult rovat támogatója:

The following two tabs change content below.
Laskovity J. Ervin

Laskovity J. Ervin

2007 óta amikor publikálok, beírok a nevembe egy J. betűt. Ez az írásjel mindent elárul, amiről cikkeim tanúskodni kívánnak. Négy személy nevének kezdőbetűjére utal: édesanyáméra, Juditéra (elhunyt 2007-ben), akitől íráskészségemet örököltem, édesapáméra, Józsefére, akitől némi szorgalmat tanultam, Knézy Jenőére, akinek a közvetítéseit nézve 10-11 évesen kijelentettem, hogy (sport)riporter leszek és Kubát János újságíróéra, akitől biztatást kaptam és ellestem a szakma csínját-bínját. Metaforikusabb értelemben a J. betű üzenete tovább éltetni egy értékrendet, amit az életemben a fenti emberek képviselnek: a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást, és az újságírás iránti szenvedélyt. A J. betű használatával nagyjából egyszerre találtam ki az újságírói tehetséggondozó Árok-programot is, ami ugyanezeket az értékeket akarja átvinni „a fogában tartva, a túlsó partra.”