Megnyerték, amit csak lehetett

50 dollár jutalmat kaptak a pályázatgyőztes Árok-programosok

Három hagyományos pályázat létezik a vajdasági magyar fiatal újságírók számára tartományi szinten, ahol összemérhetik tudásukat, tehetségüket. Ezek a bácsfeketehegyi Podolszki József publicisztikai pályázat, a Keszég Károly emlékére megrendezett padéi Közegellenállás riportpályázat, illetve a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének publicisztikai pályázata. A legutóbbi győztesek láthatóak a képen: a szabadkai Balog Anikó, a zentai Mészáros Anikó és a moholi Szőke Timea. Hogy mi a közös hármukban? A nemükön, a mosolygásukon és az íráskészségükön kívül az, hogy mindhárman a Képes Ifjúság tehetségkutató akciójának, az Árok-programnak a támogatottjai.

Balog Anikó, Mészáros Anikó, Szőke Tímea

Balog Anikó, Mészáros Anikó, Szőke Timea

Amikor a program névadója, Árok Ferenc értesült a három lány remek eredményéről, imígyen kiáltott fel: “Tényleg? Hát ez nagyszerű! Adnunk kell jutalmul mindhármuknak 50 dollárt”. A hétvégén meg is történt a Képes Ifjúság zentai szerkesztőségében a további motiválást szolgáló zöldhasúak kézhezvétele, majd összeálltak a lányok egy közös fotó kedvéért.

***

Azóta, hogy valamivel több mint két éve belevágtunk az említett tehetségkutató akcióba, sokszor feltettük a kérdést: relatív-e a tehetség fogalma? Meggyőződésünk, hogy korántsem annyira az, mint amennyire szántszándékkal relativizálják. Gyakran találkozhatunk azzal a képlettel, hogy aki a „mi” oldalunkon áll, az tehetséges, de amint kikerül a fennhatóságunk alól, akkor hirtelen elveszíti minden képességét, és egyből a „botlábúak” táborához sorolják, majd megvonják tőle az előbbre jutás lehetőségét.

Tulajdonképpen épp ez a szűk látókörű, rendkívül káros gondolkodás hívta életre azt az elhatározást, hogy tehetségkutató akciót indítsunk, a meritokrácia (olyan társadalom, amelyben az egyén pozíciója a teljesítményétől függ) eszményétől vezérelve.

A KÖZÖSSÉGÜNKBEN, ahol a pozíciók köztudottan és hagyományosan fordítottan arányosak a teljesítménnyel, bizony nem kis ellenállásba ütközik egy ilyen kezdeményezés. Az emberek (a vezetőkről nem is beszélve) berendezkedtek arra, hogy látszattevékenységekkel ellavírozzanak az élet csendesen bűzölgő állóvizében, és bizony váratlanul éri őket, ha valódi versenyre kényszerülnek. Ha mégis előfordul ilyen helyzet, többnyire nemtelen módszerekkel védekeznek. A repertoár széles: fenyegetés, elnyomás, fizetésmegvonás, kirúgás, stb.

Márpedig az Árok-program éppen az egészséges, csapatformáló versenyszellemre épít. Nem csak tagjai között hirdet versenyt, hanem versenyre hívja az egész vajdasági magyarságot. Az írni tudókat azzal a céllal, hogy próbálják kiharcolni a csapatba kerülést, a más területeken tevékenykedőket pedig azzal, hogy próbáljanak bekerülni a bemutatandó riportalanyaink közé. Nyitottak a kapuk, bárki beléphet rajtuk, aki a fair play szabályai szerint, valódi teljesítményt tesz le az asztalra. Ilyen esetben a jutalmazás sem marad el – ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja.

Apropó jutalmazás. A másik érdekes tapasztalat, hogy mennyire misztifikálva vannak a teljesítményhez szükséges pénzösszegek. Állandóan halljuk a siránkozó vezetőket, akik pénzhiányra fogják az eredmény elmaradását, miközben milliós összegeket fektettek különféle stratégiákba, de évek múltán mégis értetlenül, széttett kézzel állnak a halottjuk fölött. Egy centit sem haladt előre a fejleszteni kívánt terület, sőt még rosszabb a helyzet, mint amilyen a „munka” elején volt.

Árok Ferenc (a mostanihoz hasonló prémiumokat leszámítva) havi 6 ezer dinárt szánt a tehetségkutató akcióra. Elmondása szerint arra gondolt, hogy ugyan mit vehetne ebből az összegből? Még egy pár cipőt vagy néhány új inget? De minek, amikor úgysem hordja a meglévőket. Ehelyett elindult belőle egy olyan mozgalom, amivel célt adott 30-40 fiatalnak: írni, fejlődni, kitörni, jobbnak lenni.

Hogy ez irritálja a tespedőket? Hát, ennyi öröm nekünk is jár!

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2012.május.16.

The following two tabs change content below.
Laskovity J. Ervin

Laskovity J. Ervin

2007 óta amikor publikálok, beírok a nevembe egy J. betűt. Ez az írásjel mindent elárul, amiről cikkeim tanúskodni kívánnak. Négy személy nevének kezdőbetűjére utal: édesanyáméra, Juditéra (elhunyt 2007-ben), akitől íráskészségemet örököltem, édesapáméra, Józsefére, akitől némi szorgalmat tanultam, Knézy Jenőére, akinek a közvetítéseit nézve 10-11 évesen kijelentettem, hogy (sport)riporter leszek és Kubát János újságíróéra, akitől biztatást kaptam és ellestem a szakma csínját-bínját. Metaforikusabb értelemben a J. betű üzenete tovább éltetni egy értékrendet, amit az életemben a fenti emberek képviselnek: a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást, és az újságírás iránti szenvedélyt. A J. betű használatával nagyjából egyszerre találtam ki az újságírói tehetséggondozó Árok-programot is, ami ugyanezeket az értékeket akarja átvinni „a fogában tartva, a túlsó partra.”
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!