„Nem vinnéd magaddal a kislányomat?”

Esetem egy menekült családdal

– Tudnál nekem segíteni? – kérdezi tört angolsággal egy harminc körüli mosolygós férfi, miközben egy kislány bújik a háta mögé, úgy tűnik fél a kutyámtól. – Megmondanád, hogy hol vagyunk? – Kanizsa – mondom neki, és ő már kiabálja is a telefonba: Kanizsa, Kanizsa… De a mondat többi részét már nem értem, az arcán ülő aggodalmat próbálom értelmezni.

11780535_10204850978543079_585049818_n

Naponta találkozom velük, „a menekültekkel”, ahogy mindenki hívja őket. Egy ,,Európát pusztító jelenség”, ,,emberáradat”,  a ,,jövőnket veszélyeztető vallás beívódása tiszta szíveinkbe” és egyébként is: ,,az oly csodálatos hétköznapjaink elrontói”. A menekültek.

– Tűnjetek innen! – kiálltja embertömeg az embertömegnek és reménykedünk, hogy a kerítés majd megóv minket egymástól. Kortárs művészeink egyike, Weiler Péter már tovább is gondolta a dolgot és teljes biztonságunk érdekében a következő ötlettel rukkolt elő: húzzunk magunk köré egyszemélyes határzárakat! Számos előnye van: a belső tere kifejezetten kényelmes, könnyű súlya miatt a közlekedés sem válik megterhelővé, és persze végre valami megóv minket az érintéstől! Igen, eljött: a posztmodern ember burája! Furcsa, hogy eddig kellett várni rá.

11948149_10204850978503078_1846196287_n

Alima – talán így hívják Bahir nyolc év körüli kislányát – ellesve mozdulataimat jobb kezét feltartva mutatja a kutyámnak, hogy üljön le. Dharma szófogadóan leül, Alima pedig örömujjongásban tör ki. Ezt még legalább harmincszor megismétli, mosolyogva vesszük tudomásul: új barátság született. – Meghalt az anya – mondja Bahir. Meg sem merem kérdezni, hogy az ő anyja-e vagy Alimáé, csak remélni merem, hogy nem az utóbbi.

Kéthetente a sinóbuszból kitekintve több tucat embert látok az út mellett menekülni, a kiszáradástól, a lenéző tekintetektől és a rendőröktől, hogy ha csak néhány órára is, de biztonságban tudhassák magukat egy híd életmentő árnyékában. Utazótársaim kétféleképpen reagálnak: rideg érdektelenséggel vagy döbbent arccal, az okostelefon kamerájának aktiválása közben.

11994401_10204850978623081_58450399_n

Mi lehet a baj? Úgy gondolom egyszerű: ha nem értjük, nem is tudjuk kezelni a helyzetet. Én sem értem, kezelni pedig pláne nem tudom…  Hetek óta egy jelenet lebeg a szemem előtt, ha a menekültkérdés vetődik fel: Bahir utolsó kérése hozzám, mielőtt beülnék az autóba, hogy folytassam átlagos, de biztonságos napjaimat: nem vinnéd magaddal a kislányomat?

Képeink illusztrációk

The following two tabs change content below.
Dobroka Alexandra

Dobroka Alexandra

Mindegy, hogy Portugáliából stoppolok Budapestre vagy barátaim történeteivel úszok térben és időben, a cél mindig adott: ellenállni a mozdulatlanságnak az új, az ismeretlen megismerése érdekében. Szabadkán nőttem fel, és még ha vajdasági gyökereim olykor szorosan fognak is, a sodródó ár könnyen magával ránt. 2013-ban fejeztem az újságírást Szegeden és jelenleg is az egyetem Kommunikáció és Médiatudomány tanszékén tanulok, immáron mesterképzésen. Témáim leginkább a kultúra, a művészetek és az emberi kapcsolatok irányába mutatnak, melyekre nagy hatással vannak utazásaim és természetesen az egyetemi tanulmányaim.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!