Hat vajdasági fiatal a világnak hat különböző kis részéből. Nem ismerik egymást, mégis talán sok közös dolog lehet, lenne bennük, ha leülnének egy asztalhoz sörözni. A vágy arra, hogy minél többet lássanak az őket körülvevő világból, a kíváncsiság, hogy megismerjenek más kultúrákat és embereket, az alázat, hogy elsajátítsanak egy idegen nyelvet. Egy azonban biztosan: mindannyian külföldön vannak, jól érzik magukat, és habár a sok új és izgalmas impulzus ellenére mintha ott minden könnyebbnek, szebbnek és jobbnak látszana, azért a szívük legmélyén ők is tudják, hogy ott sem kolbászból van a kerítés, ott is meg kell küzdeni mindenért; egy barátért, pár fontért, a sorban állással a hivatalokban. Persze minden egy kicsit más, egy kicsit idegenebb, egy kicsit egzotikusabb, hiszen távol vannak a megszokottól, az otthontól. Olvassátok hát egészséggel, hogy hat fiatal vajdasági mit is csinál, és hogyan látja magát, Vajdaságot egy kicsit más perspektívából; egy skót kisvároskából, a szerelem fővárosából, Párizsból, Egyiptomból, Hurghada turistaközpontjából vagy éppen a miami tengerpartról.
BRÜSSZEL
Tudósít: Korom Mari, 25 éves, európai parlamenti asszisztens, Szabadka
2010 októberében jöttem ki Brüsszelbe. Az eredeti terv szerint egy hónap gyakornokságra jöttem volna dr. Surján László európai parlamenti képviselő irodájába, de a terv gyorsan változott, ugyanis asszisztensi állást kaptam az egyetlen magyar kereszténydemokrata képviselő mellett. S mert úgy szép az élet, ha zajlik, így a magyarországi Echo TV brüsszeli tudósításait is én csinálom. Belgium színes hely, amihez a 27 EU-s ország eurokratái is hozzájárulnak, itt megélik a toleranciát, az elfogadást az emberek, amíg otthon csak beszélünk róla, és nem része teljesen a hétköznapjainknak. Ami számomra még igen szembetűnő itt, hogy a belgák nem ideges emberek: például a banki tisztségviselő lazán elcseverészik telefonon, miközben kilométeres sor áll előtte.
Az átlagember itt sokkal jobban él, mint odahaza. Ami lényegesen eltér az otthonitól, az az, hogy itt van középréteg, nem csak gazdagok és szegények. Itt ha az ember dolgozni akar, akkor talál munkát, és dalolva meg tud belőle élni.
Az élethosszig tartó tanulást nagyon komolyan veszik. Tudják, hogy egy jó álláshoz csak úgy juthatnak hozzá, ha megdolgoznak érte, ha egy komoly diplomát tesznek le az asztalra. Európának ezen a felén még mindig, vagy mondhatnám inkább, hogy újra divat a tanulás. Emellett a környezetvédelem témája is közkedvelt a fiatalok körében. Év elején járunk, és 2011 az önkéntesség európai éve. Ez az a téma, ami még mostanság nagyon felkapott a sajtóban, és állandó beszédtéma a fiatalok között.
Egy kétszobás lakásért havonta kb. 800 eurót kell fizetni, a kollégium pedig, ha jól tudom, olyan 300 eurót kóstál. A sör azért ennél valamennyivel olcsóbb kb. 3 euróba, a kávé pedig 1 euróba kerül.
ABERDEEN, SKÓCIA
Tudósít: Gruik Zsuzsa, 22 éves, önkéntes, Zenta
Aberdeeni ismerőseim szóltak, hogy a Camphill nevű közösségbe lehet jönni önkéntesként beteg gyerekekkel foglalkozni. Így hát úgy gondoltam, hogy nekivágok a skót kalandnak, hiszen mindig is szerettem volna a munkának ezt a fajta részét is megtapasztalni, hogy milyen másoknak és másokon segíteni. Olyan gyerekekkel foglalkozom napi 12 órában, akiknek valami miatt a normál oktatási rendszer nem felel meg. Vannak itt értelmi fogyatékkal élők, autista és bántalmazott gyerekek is.
Az életszínvonal összehasonlíthatatlan az otthonival, de azért ez nem az a nagybetűs Nyugat, amit otthon elképzelünk. Megesett, hogy egy-két napig a teljes országban nem volt internet, amit én az Egyesült Királyságról el sem tudtam korábban képzelni. Az aberdeeni fiatalok télen is miniszoknyában és meztelen hassal járnak bulizni, amire mi még fél év után is furcsán nézünk. Itt, a Camphillben nagyon kevés brit önkéntes van, a többség német, rajtuk kívül meg a világ minden tájáról jönnek ide a fiatalok. Nem sok különbséget látok az otthoni és az itteni társaság között, talán annyi, hogy mi Vajdaságban sokkal jobban tudunk osztozkodni. Itt meg ami az enyém, az az enyém.
Ami nekem nagyon tetszik az Egyesült Királyságban, hogy 18 éves kor alatt nem lehet vásárolni sem alkoholt, sem dohányt (minden esetben elkérik a személyi igazolványodat), de még kocsmázni és diszkózni sem. Ami azonban a leginkább meglepett az országban, az az, hogy a gyalogosok itt is ugyanúgy képesek semmibe venni a piros lámpát, mint otthon. Ami pedig érthetetlen és bosszantó, hogy minden mosdó fölött két csap van, egyikből a forró víz jön, másikból a jéghideg. És a kettő olyan messze van egymásól, hogy langyos víz abból nem lesz, ez meg igencsak megnehezíti a kézmosás műveletét. Így nemcsak Zenta hiányzik nekem otthonról teljes egészében, az emberektől kezdve a kocsmákon keresztül egészen a Tisza-partig, hanem az is, hogy normálisan kezet tudjak mosni.
Egyszer öt másodpercre a kezemben tarthattam egy ötszáz euróst. Körbeadtuk, mert ilyenje még senkinek nem volt, esetleg csak a németeknek, akik meg azzal vicceltek, hogy ennyi pénzből Szerbiában egy egész falut meg lehetne venni…
TWELLO, HOLLANDIA
Tudósít: Tarapcsik Hajnalka, 23 éves, tanuló, Zenta
2010. február 1-jén érkeztem Hollandiába. Ekkor vette kezdetét au pair pályafutásom egy piciny kertvárosban (Twello), Hollandia középkeleti részén. Az au pair tulajdonképpen főállásban gyerekekre vigyáz, s emellett kisebb ház körüli munkákat végez, esetemben a hét négy napján szinte reggeltől estig. A maradék három napot pedig az ország felfedezésével, a kultúra megismerésével, ismerkedéssel, alkotással s mindenképpen szórakozással igyekeztem tölteni. Egyébként a munkaadó család házában laktam, a pincében, ami első hallásra ijesztőnek tűnhet, mindennel el voltam látva (tv, rádió, DVD-lejátszó, frizsider, mikró, tuskabin, kád jakuzzival, sportgépek…). A környéken az egyedüli au pairként gyorsan nekiláttam a közeli szórakozóhelyek felkutatásához kis szocializálódás reményében. A kedvenc helyem egy művészkocsma volt, költőkkel és zenészekkel, de sokat jártam diszkóba is. Az ottani fiatalok nem arról híresek, hogy eszüket eldobva táncolnak, még az ilyen helyeken sem… Sosem értettem, hogy ha nem ezt, akkor mit tudnak csinálni a fiatalok egy kifejezetten táncra kialakított helyen… Mivel Hollandiáról van szó, úgy érzem, meg kell említenem a drogokkal kapcsolatos tapasztalataimat is. Sokat azt gondolják, hogy mivel itt az ember szabadon megtekerheti és elszívhatja a kis jointját, ezért sokan élnek is a lehetőséggel, s minden csak a „tépésről” szól, éjjel-nappal pöfékel a fiatalság. Magam is valahogy így képzeltem el. Aztán kiderült, hogy mivel nem tiltott dologról van szó, számukra érdekességét vesztette a dolog, s tényleg nem igazán jellemző. Egy előre becsavart joint ára egyébként 2,50 euró, de a fű grammban is kapható, különböző minőségben s ezzel arányos áron.
Azt mondják a hollandokról, hogy zsugoriak. Nem mondom, hogy nem foglalkoznak sokat a pénzzel, de ha megszerettek, s megbíznak benned, onnantól kezdve a szívük és a pénztárcájuk is nyitva előtted…
EGYIPTOM, HURGHADA
Tudósít: Körmöci Csaba, 23 éves, tanuló, Magyarkanizsa
Annak ellenére, hogy a híradóban azt lehetett hallani, hogy a turistavárosokban nincsenek tüntetések és felkelések, Csaba egészen közelről tanúja volt ezeknek Hurghada turistaközpontban. Gyújtogatásról, lopásról, utcai verekedésekről mesélt, miután hazatért, amik mind-mind a szeme láttára vérbe is torkollottak. Így tehát úgy érezte, hogy egy percnél sem maradhat tovább Egyiptomban, ezért csatlakozott a többi szerbhez, és hazajött a legelső géppel. Alábbi tudósítását még ottlétekor küldte nekünk.
Egy ötcsillagos hotelben dolgozom Hurghadán mint sportanimátor, ami annyit jelent, hogy sportprogramokat tartok a vendégeknek, mint például: strandröplabda, boccia (francia labda), íjászat, darts, fitnesz és tenisz. Itt csak a főutcák, főutak vannak aszfaltozva, a többi földes út. Az utcák piszkosak, szemetesek, porosak. Az épületeket száraz éghajlatra tervezték, tehát az eső sok gondot okoz, de az igen ritka. Ezt tapasztaltam is ittlétem alatt, amikor is volt egy félórás eső, és beázott a hotel szinte mindenhol. Az életszínvonal elég alacsony. Mindenki próbál üzletelni valamivel. A fiatalok is üzletelnek. Ismerek egy fiatal srácot, körülbelül korombeli, akinek van három jól menő cége. Az emberek nagyon kedvesek, de az én véleményem szerint leginkább azért, hogy a turistákkal jó viszonyt alakítsanak ki, és el tudjanak nekik adni valamit. A közlekedésben szinte nincsenek szabályok, az üzletekben, kávézókban nem kapsz vásárlás után számlát. Rengeteg orosz él itt, és a helyiek erősen vallásosak. Legtöbben a turizmusból próbálnak élni diploma nélkül. Sokan elvégeznek rövid nyelvtanfolyamokat, leginkább orosz- és angolkurzusokat. Nem divat itt a továbbtanulás. Még iskolát sem láttam, nemhogy diákot.
PÁRIZS
Tudósít: Divéki Zsolt, 27 éves, 3. éves fizikus PhD-hallgató, CEA-Saclay Intézet, Zenta
Én a fizikai doktorátusomat készítem itt Párizsban, mellette pedig dolgozok egy csoportban, akik – hogy leegyszerűsítsem – képesek a világ leggyorsabb folyamatait megmérni. Párizs/Franciaország a szerelem, fény, lázadás, divat, sajt, bor és a nagyon sok mozgás városa/országa. Annyi a látnivaló, hogy kultúrsokkot kap az ember. Itt nem gürcölnek még munka után odahaza. Ha pihenés van, akkor aktívan pihennek, ha dolgozni kell, hát… ez a rész nem mindig tiszta.
Mivel haspárti vagyok, ezért az étkezési kultúra mindenféleképpen hiányozna, ha haza kellene mennem. Rengeteg programlehetőség van, nem lehet úgy ébredni, hogy ne tudnál mit csinálni. Ami az életszínvonalat illeti: az egyik ismerősöm úgy jellemezte, hogy odahaza a földművesek azért sztrájkolnak és tüntetnek, hogy fenn tudják tartani magukat, itt viszont azért, hogy el tudjanak menni minden évben nyaralni. Egyébként kicsit tanácstalannak tűnnek a fiatalok, több diáktól hallottam már, hogy nem tudják, mit kezdjenek az életükkel, és bizonytalanok, hogy hol kaphatnak munkát. Állandó állást itt is nehéz találni.A mostani lakásom bérlési díja havonta 933 euró. Korábban laktam kollégiumi szobában is, ami a legolcsóbb megoldásnak számít, ott 340 eurót fizettem egy 20 négyzetméteres szobáért. Ami a szórakozást illeti, az emberek többsége kocsmaféleségekben gyűlik össze, és ott iszogatnak. Az újságok itt is az egyiptomi forrongásokkal foglalkoznak mostanában a legtöbbet, én a Le Monde-ot olvasom, ott is ez van a címlapon. Rengeteg szép dolog történt már itt velem, de sokat kellett küszködnöm is, ugyanis úgy jöttem ki, hogy előtte életemben nem tanultam franciául. Szóval nagyon nagy élmény marad számomra, hogy több hónapnyi nyelvtanulás után a vonatban a munkahelyem felé sikerült megértenem, mit mond az automata bemondó a megállóban: Attention a la marche, en décendent du train.
MIAMI
Tudósít: Budai Andor, 28, au pair, Bácskossuthfalva
Mivel az idegen nyelvekkel mindig hadilábon álltam, ezért tudtam, hogy csak úgy tanulhatok meg új nyelveket, ha beugrom a mély vízbe. Először Amerika nem szerepelt a listámon, valahogy túl távolinak tűnt. A véletlennek köszönhető, hogy egy közösségi portálon megakadt a szemem egy rég nem látott ismerősöm fotóin. Érdekes és gyönyörű tájakon szerepelt a felvételeken, és felvettem vele a kapcsolatot, érdekelt, hol van éppen. Elmesélte, hogy au pairként tartózkodik Amerika keleti partjainál. Ekkor eldöntöttem, igen, én is au pair leszek!
Itt, Amerikában az embereknek megadatnak olyan lehetőségek, melyek otthon luxuskörülményeknek számítanak. Mindennap elmehetek moziba, kondizni, úszni, szaunázni, napozni az óceánpartra, vacsorázni egy étterembe, golfozni, NBA-meccset nézni, vagy egyszerűen kocsiba vágom magam, és elmegyek egy bevásárlóközpontba, ahol akár két napot is eltölthetek anélkül, hogy kétszer bemennék ugyanabba az üzletbe. Az én falumhoz és környezetemhez képest ezek keményen a luxuskategóriába tartoznak. Persze mindehhez pénz kell, de nem szükséges, hogy ügyvédi fizetésed legyen, hogy ezeket megtehesd. A mindennapok terhei itt is nyomják a vállam, sokszor csalódtam, sokszor tették próbára a tűrőképességem is, boldog is voltam, szomorú is. Csakúgy mint otthon.
Az emberek egyébként rettentően kedvesek. Eltelt egy idő, amíg megszoktam, hogy a bevásárlóközpontban az eladó a köszönésen kívül elbeszélget mindenkivel. Ledöbbentem, hogy mi a fenéért érdeklődik ennyire felőlem, micsoda ő, kém? Közben csak megkérdezte, hogy vagyok és honnan jöttem, mit csinálok. Viszont egy másik tapasztalat: az emberek nehezen engedik közel az idegeneket. Odáig megy a dolog, hogy felszínesen megismerjük egymást, kedvesen szót váltunk, néhány percet beszélgetünk. De itt megragad az ismerkedés, és nem engednek tovább, illetve nehezen.
Ami a sulik felszereltségét illeti, én a Miami Dade Collage-ba jártam, és nem volt extra. A szabadkai tanítóképző egyetem sokkal szebb.
A legtöbb fiatal ismerősöm magyar, és a jövőjét próbálja egyengetni. Szerencsét próbál. Az én baráti köreimben sokszor előkerül a „Hogyan lehet boldogulni Amerikában?” téma. Sokan jöttek-mentek, amióta itt vagyok. Van, akinek sikerül itt megtalálni a boldogságát, és van, akinek nem. Életem legszebb utazását Kaliforniában tettem, amikor két hét alatt autóval keresztülutaztam a nyugati parton az államot. Jártam Hollywoodban, Beverly Hillsen, és voltam kétszer a Warner Brothers filmstúdióban, ami régi nagy álmom volt.
Júliusra tervezem a nagy hazatérést, közel kétéves távollét után. Esküszöm, izgatottabb vagyok emiatt, mint amikor elutaztam az ismeretlen Amerikába.
Megjelenés: www.kepesifi.com, 2011.02.10.
Sóti Anett
Press Szó
Legutóbbi írásai: Press Szó (összes)
- „Azt kergetem a zenében, amit az életben” - 2018-07-06
- Kell egy ház, mert megduplázódott a család - 2018-04-19
- RE:FORMATION – Nemzetközi Ifjúsági Filmpályázat - 2017-08-17
- Balkánízű, mentaleveles álomvilág - 2017-08-10
- A sors és a véletlen pont oda visz, ahol éppen lennünk kell - 2017-07-11