„Nem akarjuk, hogy annyit szenvedjenek, mint egykor mi”

Mentorprogram keretében segítik sikeres szakemberek a Budapesten tanuló vajdasági egyetemistákat

12036776_1058114380874508_5879570375997845322_n

Dr. Simon Vilmos

Akár a pótanya és a pótapa szerepét is betölthetik a Budapesten tanuló délvidéki egyetemisták életében azok a mentorok, akik vállalták, hogy az idei iskolaévtől segítik a diákokat. Szeptember 30-ig pályázhatnak a vajdasági származású hallgatók, ha szeretnék, hogy tapasztalt szakemberek segítsék boldogulásukat egyetemi éveik alatt. Dr. Simon Vilmossal, a Vajdasági Baráti Egyesület (VBE) elnökével beszélgettünk az új kezdeményezésről.

Kinek a fejéből pattant ki a mentorprogram ötlete?

– Nem mondhatom, hogy egyetlen emberben fogalmazódott meg az elképzelés. A Vajdasági Baráti Egyesület több éve közreműködik a Márton Áron Szakkollégiummal. Minden esztendőben igyekszünk támogatni a rendezvényeiket, így például a Garabonciás Bált, a Márton Esteket vagy a Tavaszi Napok rendezvénysorozatot. A kollégium vezetőségével beszélgetve felmerült az ötlet, hogy jó lenne nemcsak anyagilag segíteni, hanem ezen felül pluszban is nyújtani valamit.

A mentorprogramot közösen találtuk ki. Feltérképeztük, mire lenne szükség. Kiderült, hogy a leggyakoribb probléma ugyanaz, ami egykoron bennünket is sújtott, amikor a ’90-es években átköltöztünk Magyarországra. Ha meg is szokja az ember az új környezetet, nincs kapcsolati tőkéje. Hiányoznak az életéből az olyan tapasztalt rókák, akik képesek őt bevinni különféle körökbe és olyan szakmai ismerettel felvértezni, melyet nem lehet az iskolapadban megszerezni. Minden területnek megvannak az ilyen „öregjei”, akiknek aranyat érnek a tapasztalatai. Azt szeretnénk, hogy a fiataloknak kicsit könnyebb legyen, mint nekünk volt, legalább nekik kevesebb megpróbáltatás jusson.

A program célja összehozni a sokat látott szakembereket (akik lehetnek akár harmincasok is, ha már kellő tapasztalatot összegyűjtöttek) és a feltörekvő fiatalokat. Nem csak az egyesületünk 32 alapító tagját vonjuk be. Amennyiben nincsen közöttünk megfelelő szakember, kívülről is tudunk szerezni mentort. A szakmai segítségen kívül az egyetemisták magánéleti kérdésekről is konzultálhatnak velünk, ha olyan megtorpanások, válsághelyzetek alakulnak ki, amellyel nem sikerül egyedül megbirkózniuk.

MartonAron2

Egyetemi előkészítő a Márton Áron Szakkollégiumban – Fotó: BI MÁSZ

A mentorok küzdelmes tapasztalatai is szerepet játszottak tehát abban, hogy a program létrejött…

– Kivétel nélkül mindenki, akivel beszélgettem a Vajdasági Baráti Egyesületben, a fent említett problémákkal nézett szembe annak idején. Sok időnket öltük abba, hogy kialakítsuk a megfelelő kapcsolati hálónkat. Persze, a tehetség előbb-utóbb kitör, de azt is menedzselni kell. Számos esetben hiába rátermett valaki, ha nem tudja jól „eladni magát”.

Hány mentor vállalja a fiatalok segítését?

– Amikor érdeklődtem a tagok körében, valamennyien azt mondták, szívesen részt vesznek a programban. Akadnak persze átfedések, olyan területek, ahonnan négy mentor jön, míg máshonnan csak egy. Tehát be tudunk vonni külsősöket, akikről úgy érezzük, ez a szívügyük lesz. Páran már ajánlkoztak is, hiszen terjed a támogatási lehetőség híre, többen megkerestek bennünket, hogy szívesen lennének mentorok.

Jelenleg azzal foglalkozunk, hogy tudatosítsuk a hallgatókban a mentorok jelentőségét. Szeptember 30-a a jelentkezési határidő, egyelőre kevés az érdeklődő – bár talán jobb is így, hiszen az első év számunkra is tapasztalatszerzés.

Azt mindenképp szeretnénk kiküszöbölni, hogy valakit névleg odaveszünk segítőnek és aztán nem teszi a dolgát. Persze a hallgatók esetében sem illik visszaélni azzal a támogatással.

Egy diáknak több mentor is szolgálhat támaszul?

– Igen, de inkább azt pártolnánk, hogy egy tanulóra egy segítő jusson. Amennyiben valakinek van kapacitása arra, hogy mondjuk három egyetemistát is ellásson, illetve akkora érdeklődés mutatkozik az ő szakmai területe iránt, azt nyilván nem ellenezzük. Véleményem szerint azonban komolyan foglalkozni csak egy emberrel lehet. Nem előnyös, ha egy hallgatónak több mentora van, mert a felelősség ebben az esetben megoszlik. Persze más a helyzet, ha külsősöket hív, akik besegítenek neki.

Hogyan történik a kiválasztás, mi az a „mentor mixer”?

– A diákok szakmai anyagokkal, önéletrajzzal pályáznak és motivációs levelet írnak. Ezekből már nagyjából sejteni fogjuk, kik lehetnek a legmegfelelőbb jelöltek. Előfordulhat, hogy 4-5 segítő is érdeklődik majd egy hallgató iránt, ez esetben magunk között kell megbeszélnünk, ki a legalkalmasabb a feladatra. Persze az egy dolog, hogy mi eldöntjük, szerintünk ki kinek lehet a támogatója, de a szimpátiának kölcsönösnek kell lennie. A mentor mixer lényege, hogy egy találkozó keretében megismerkedjünk a hallgatókkal. Többünkkel is elbeszélgethet, majd a mentorok és a diákok titkosan megjelölik, kivel tudnák elképzelni az együttműködést.

Mitől sikeres és meggyőző egy tanuló pályázata?

– Előfordul, hogy nagyon szerény az illető és ettől kevesebbnek tűnik, más pedig kiválóan menedzseli magát és többnek látszik a jelentkezésében, mint amilyen valójában. Pont azért van szükség a mentor mixerre, mert ott ez kiderül. Senkit sem utasítunk el, ha valaki jelentkezik, leadja az anyagát, látjuk rajta, hogy komolyan gondolja, nem fordulhat elő, hogy ne akadna számára mentor. Inkább kérünk további segítséget szakértőktől. Egyelőre nem a tömeges jelentkezés elérése a cél. Ez most egy „pilot”, kísérleti év, amikor már annak örülünk, ha 6-8 egyetemistát tudunk mentorálni.

Kiemelném, hogy igen komoly szakmai háttérrel indulunk. Köztünk van például Kalmár Elvira, az Európai Szervezet-tervező Hálózat volt elnöke, aki tekintélyes tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, gondoljunk csak az általa alapított Kaptár nevű közösségi irodaház tevékenységére. De más tagjaink is vannak, akik részt vettek már mentorprogramokban – az ő dolguk lesz a szakmai felügyelet.

Korlátozást nem vezetünk be, egy ötödéves egyetemistának vagy egy mesterképzéses hallgatónak ugyanúgy szüksége lehet tanácsra, ahogy egy kezdőnek. A feladatok persze eltérőek lesznek. Az elsőéves diákok esetében talán azzal kell kezdeni, hogy megismertetjük velük Budapestet, a végzősöknél pedig a szakmai gyakorlat megszerzésében, vagy éppen az első állás meglelésében. Tapasztalatom szerint a fővárosban elég nagy a kínálat, ám egyáltalán nem mindegy, milyen a munkahely közege: motivál, vagy csupán olyan, ahol „meg lehet öregedni”, de nincs előrelépési lehetőség.

Mikor kezdődhet el az együttműködés a diákok és a mentorok között?

– Szeptember 30-ig beérkeznek a jelentkezések. Október első hetében tervezünk döntést hozni, majd pedig megejtjük a mentor mixert, és nagyjából a hónap végétől kezdődhet is az érdemi része. Ilyenkor már a városban vannak az egyetemisták, ténylegesen kezdetét veszi a félév, de még nem vizsgáznak, tehát van idő arra, hogy többször is találkozzanak a pártfogójukkal.

Úgy gondolom, nem lehet előre megtervezni, hányszor üljenek le egymással beszélgetni. Vannak emberek, akikkel a találkozók oly mértékben meghatározóak, hogy talán csak évente háromszor futnak össze, de annyi impulzust és ötletet kap a diák, hogy az többet ér, mintha naponta konzultálnának. Szerintem ezt nem is szabad „szabályozni” – majd ahogy az élet hozza…

Mi a teendő?

A diákoknak, akik szeretnének részt venni a programban, annyi a tennivalójuk, hogy a lenti e-mail címre elküldik bemutatkozójukat/önéletrajzukat, illetve a motivációs levelüket, melyben leírják, milyen területen tanulnak, mi életük igazi nagy álma és hogyan tudná ebben őket egy mentor segíteni. 

A pályázati anyagot erre a címre kell küldeni: vajdasagibarat@gmail.com

További részletek megtalálhatók a Márton Áron Szakkollégium honlapján.

A Márton Áron Szakkollégium épülete Budapesten - Fotó: BI MÁSZ

A Márton Áron Szakkollégium épülete Budapesten – Fotó: BI MÁSZ


Iratkozz fel hírlevelünkre és kövesd a Press Szó új írásait!

The following two tabs change content below.
Búcsú Adrienn

Búcsú Adrienn

Van, aki szerint ez az érzés idővel elmúlik, de nálam nem úgy tűnik. Általános iskolásként kerültem Magyarországra, még gyerekként. Kecskeméten végeztem a képzőművészeti középiskolát és Szegeden a kommunikáció szakot. Ma budapesti vagyok. Sosem felejtettem azonban el vajdasági gyökereimet. Szegényebbnek érezném magamat, ha nem lennének. Sokat jelent a délvidéki életérzés, sokat jelentenek az onnan származó emberek. Valahol talán törvényszerű volt, hogy egyszer csak róluk írni is elkezdek...
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!